udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Verbász

2004. október 6.

Részeredmények szerint a Demokrata Párt (DS) nyerte a vajdasági parlamenti választást, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tíz képviselői helyet szerzett a vajdasági parlamentben, míg a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) egyet. Intő jel, hogy a szerbiai helyhatósági választáson Újvidéken kívül számos más vajdasági magyarlakta városban, így Temerinben, Kikindán, Verbászon, Kúlán és Szenttamáson győzött a Seselj-párt jelöltje. A VMSZ-nek eddig hét polgármestere volt, s a választás után marad négy: Szabadkán, Zentán, Topolyán és Kishegyesen. Kasza József szerint pártja, a VMSZ "szolid és elfogadható" eredményt ért el. Ágoston András, a VMDP elnöke szerint viszont a VMSZ nagyon rosszul szerepelt. /A DS győzött a vajdasági parlamenti választásokon, a VMSZ "szolid és elfogadható" eredményt ért el. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 6./

2005. április 8.

A Vajdaságban továbbra is megjelennek becsmérlő, esetenként nemzeti és vallási hovatartozást is sértő falfirkák középületek falain. A nagybecskereki adventista imaház falán „Ortodoxia vagy halál!” és „Itt a sátánnak szolgálnak!” felirat jelent meg, míg egy oktatási központ homlokzatára ismeretlenek „Szerbek, szüljetek egészséges és fehér gyerekeket, s nem pederasztákat!”, „Pederaszták, mars ki Szerbiából!”, „Szerbia a szerbeké!”, illetve „Zsidók kifelé!” feliratot festettek fel. A falfirkák mellett horogkeresztek éktelenkednek. Nagybecskereken a minap antiszemita falfirkák jelentek meg a zsidó hitközösségnek helyt adó épületen is, és becsmérlő graffitiket firkáltak néhány kínai bolt falára is. Verbászon a községháza falán jelentek meg a horvátokat halállal fenyegető nacionalista feliratok, de nem ritkák a hasonló esetek a Vajdaságtól délre fekvő szerbiai területeken sem. Március végén Belgrádban és Negotinban találkozhattak a járókelők antiszemita tartalmú plakátokkal és falfirkákkal. A hatóságok szemlátomást komolyan veszik az ilyen történéseket, általában pártok és közéleti személyiségek azonnal felemelik a szavukat ellenük. Ez részben annak köszönhető, hogy a „magyarverések” okán európai fórumok is foglalkozni kezdtek a jelenséggel, január végén emiatt európai parlamenti tényfeltáró bizottság járt a Vajdaságban és Belgrádban. /A Vajdaságban továbbra is „divat” a becsmérlő és soviniszta falfirkák felfestése. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék