udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Helymutató: Biatorbágy

1999. szeptember 9.

A gyergyószentmiklósi Kópé bábcsoport kilenc tagja vett részt augusztus első felében a Báboktatás ábécéje címmel Biatorbágyon megrendezett egy hetes továbbképzésen, tájékoztatott Borzási igazgatónő. A kurzusok részt vettek a székelyudvarhelyi tanítónők is. Bábszínházelméletről, bábkészítésről, mesék dramatizálásáról hallgattak előadásokat. A bábcsoport a napokban kapott meghívót az I. Romániai Bábostalálkozóra, amelyet szeptember 17-19-e között rendeznek meg Kolozsvárott. /Sikeres vizsga után meghívás bábostalálkozóra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./

2000. április 4.

Budakeszi 14-15 ezren lakosának 30-40%-a erdélyi, dél- vagy felvidékről származott el. Az idősebb székelyek zöme 1945 után került Budakeszire, a második nagyobb exodus pedig a romániai forradalom után volt. A Budapesti Székelykör az 1980-as évek közepén alakult, ezt követően megindult az országos szerveződés. Budakeszin 1990-ben alakult meg a Buda környéki Székelykör 21 fővel. Elnöke azóta is Gecző István, ügyvezető elnöke pedig Zsigmond Balázs. A Székelykör kulturális egyesület, politikai és gazdasági tevékenységet nem folytat. Nemcsak Budakesziről, hanem Budapest környéki falvakból, így Budajenőből, Zsámbékból, Budaőrsből, Etyekből, Érdről, Telkiből, Tökből, Pátyból, Biatorbágyból is vannak tagjaik. A Bonyhád székhelyű bukovinai székelyekkel is tartják a kapcsolatot. Feladatuknak tekintik a fiatal művészek segítését, tárlatok rendezését, együttesek fellépését, összejövetelek, bálok megtartását, a székelységgel foglalkozó írások közreadását. Kiállításokat, tudományos, irodalmi előadásokat, versenyeket (szavaló, prózamondó, mesemondó) szerveznek. Csíkszeredával, Csíktapolcával. Augusztus 20-án Csíkszeredából és Csíktapolcáról várnak vendégeket, útiköltségükhöz hozzájárulnak. Ebben az évben székelykaput szeretnének felállítani. - 1996-ban a község temetőjében kopjafát emeltek a második világháborúban elesett erdélyi katonák emlékére. A kopjafát Andrási Ignác készítette. /Szőcs Andrea Enikő: Buda környéki Székelykör. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

2001. szeptember 3.

Szept. 1-2-án tartották Gyergyóremetén a falunapokat, amely a fúvószenekar muzsikálásával kezdődött. Voltak szórakoztató sportrendezvények, vetélkedők, rendeztek állatkiállítást is. Estefelé Kovács András Ferenc, Kozma Mária, Markó Béla, valamint Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Kiadó igazgatója találkozott a remetei olvasókkal. A találkozó után az egri Fejér István fényképeiből és a marosvásárhelyi Fekete Pál kisszobraiból nyílt kiállítás. Másnap a Bálint Lajos nyugalmazott érsek által bemutatott szentmise után a kereszténység 2000 esztendeje tiszteletére szenteltek fel emlékművet, utána a hősi halottak emlékműve mellett Lackó Albert Elemér polgármester és Laczkó Szentmiklósi Endre bemutatták a község címerét és zászlóját, átvették a biatorbágyiak ajándékozta millenniumi zászlót. Ezután bemutatták a tájházat. /Bajna György: Remetei Napok. Gazdag program. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 3./

2002. július 17.

A népszámlálás adatai szerint a legnagyobb gyergyói község Gyergyóremete lett 6300 lakossal. Megelőzte az elmúlt népszámlálás óta 800 lélekkel apadó szomszédos Gyergyóditrót. (A Gyergyói- medence mintegy 3400 lélekkel apadt...) A Gyergyóremetei Falunapokon is hatott a magas szintű közösségi érzés. Közösség-összekovácsoló volt a 70 éves önkéntes tűzoltóegylet ünneplése is. A tűzoltók zászlóján áll: "Istennek dicsőség, egymásnak segítség". Megjelent Biatorbágy testvértelepülés tűzoltó-alakulatának küldöttsége is. A romániai falurombolások idején egy svájci település, Avully népe emelte fel szavát Remetéért. A barátság azóta csak mélyült. /Bajna György: Gyergyóremete eladósorba került. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./

2003. május 10.

Máj. 9-én Papp Mihály iskolaigazgató rövid beszéde után a Cseres Tibor Közművelődési Egyesület nevében megkoszorúzták Gyergyóremete nagy szülöttjének emlékművét, majd egész napos rendezvényekkel iskolanapot szerveztek a Fráter György Általános Iskola tanulói részére. Az idei Cseres Tibor szavalóversenyre a házigazdák mellett biatorbágyi, ditrói, csutakfalvi tanulók is beneveztek. Az irodalmi est vendége Gál Éva Emese, Ferencz Attila és Bakna György volt. /Bajna György: Cseres Tibor-napok Gyergyóremetén. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 10./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék