udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
3
találat
lapozás: 1-3
Helymutató:
Weimar
1997. május 29.
A bukaresti 22 című, a Társadalmi Dialógus Csoport hetilapja 18. számában Andrei Marga történészprofesszor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora esszét szentelt az erdélyi szászok deportálásának. A román történetírásnak ez még fehér foltja. Margának az adta az alkalmat, hogy Münster egyetemének kutatói Georg Weber professzor irányításával 2300 oldalas, háromkötetes monográfiában dolgozta fel a még élő szemtanúk emlékeit /Címe magyarul: Az erdélyi szászok deportálása a Szovjetunióba, 1944-1949. Böhlau Kiadó, Köln, Weimar, Bécs/. A német kisebbségek deportálását a szovjet megszállók szervezték meg 1944 karácsonyától kezdődően Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában és a balti államokban. A kutatások szerint mintegy 870 ezer németet hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunóba, akiknek a fele meghalt, nem térhetett haza. - Most kerültek napvilágra a romániai deportálások eddig ismeretlen kulisszatitkai is. 1944. szept. 12-én Románia egyezményt írt alá a kiugrásról és a fegyverszünetről, ez előírta a hitlerista szervezetek feloszlatását és a német állampolgárságú személyek deportálását. Román állampolgárságú németekről tehát nem volt szó, ennek ellenére a Sanatescu kormány 1944 októberében elkezdte az erdélyi szászok elhurcolását, a szovjet parancsnokság rendelkezésére bocsátotta őket, szám szerint 80 ezer személyt, köztük asszonyokat és kiskorúakat is. A Radulescu-kormány viszont - amerikai nyomásra - 1945. jan. 13-án tiltakozott állampolgárai deportálása ellen. A tiltakozásnak nem volt foganatja, de e momentumot megörökítik a német kutatók. Románia Állami Levéltárából rejtélyes módon eltűntek a szászok deportálásával kapcsolatos kormányhatározatok. Georg Weber professzor 1994-ben személyesen folyamodott az akkori államelnökhöz, Iliescuhoz, a másolatok beszerzéséért, valamint az 1944. decemberi és 1945. januári kormányüléseknek a deportálással kapcsolatos jegyzőkönyveiért, de udvarias elutasításban volt része. A monográfia szerzői felteszik a kérdést: "Mi késztethette Románia felelős tényezői arra, hogy a közvélemény előtt titokban tartsák a vonatkozó információkat? Ez az államra vet rossz fényt, mert széles teret nyújt nem éppen kedvező találgatásokra." /Lapszemle rovat. = A Hét (Bukarest), máj. 29./2003. december 30.
Roth Endre szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a társadalomtudományok konzultáns professzora az utóbbi két évben a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi részlegén szociológiát tanít. A közelmúltban két tudományos értekezletre kapott meghívást: a Német Szociológiai Társaság kelet-európai részlege által Prágában szervezettre, melynek célja a volt kommunista országok modernizációs stratégiájának a megvitatása; valamint a Stiftung Ettersberg Alapítvány által patronált, Weimarban megtartottra, melynek tematikája a volt diktatúrák és a diktatúra alól felszabadult országok jelen problémáinak a felmérése. A prágai konferencián a modernizáció, álmodernizáció és ellenmodernizáció Romániában volt Roth Endre előadásának címe, Weimarban pedig a jelenlegi Románia gazdasági elitjéről tartott előadást. Nyáron egy Németországban kiadott kötetben jelent meg a romániai politikai elitről szóló írása. Mostani prágai előadásának alapgondolat az volt, hogy a modernizációs folyamat Romániában 150 évvel ezelőtt kezdődött el, de a mai napig nem fejeződött be. Sokszor névleges, tessék-lássék modernizáció folyt. Átvettek bizonyos korszerű formákat, de nem alakították át a társadalmi struktúrákat. Ennek következtében Románia jelenlegi társadalmi rendszere még mindig nem modern. Egyes számítások szerint 50 évvel, mások szerint még többel van elmaradva a nyugati társadalmakétól. Ezt jelzi a városi és falusi lakosság, valamint a mezőgazdaság, ipar és szolgáltatások részaránya. A hatalmi elit nem az átmenet gyors befejezésében érdekelt, hanem ennek a meghosszabbításában. A Romániához hasonló jelenségek az összes kelet-európai országokban léteznek. Sehol sem eszményi a helyzet, mindenütt van korrupció és mindenütt a hatalmon levők felhasználják pozíciójukat a személyes meggazdagodásukra. Azonban Romániában ezek a negatív jelenségek nagyobb mértékben nyilvánulnak meg, mint másutt. A Ceausescu- rendszer semmiféle engedményt nem tett, sem a demokrácia, sem a piacgazdaság irányában. 1990 óta egyetlen román kormány sem vitte végbe a reformokat. A NATO-ba bekerülésnél is katonai, politikai meggondolások határoztak és nem az ország helyzete. A román elit, minden belső politikai ellentéte dacára, alapjában egységes a nacionalizmusban. Ez a nacionalizmus párosul a xenofóbiával. És mindez vonatkozik a fiatal politikai elitre is. A kisebbségben élőnek saját erejére kell támaszkodnia. Minél nagyobb a szellemi töltése, annál nagyobb az érvényesülési esélye. /Csomafáy Ferenc: Rozsdásodik a nacionalizmus fegyvere. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./2005. április 11.
Erdélyi túlélők – köztük Kallós Miklós, a kolozsvári zsidó hitközség tiszteletbeli elnöke – is részt vettek április 10-én a buchenwaldi koncentrációs tábor felszabadításának 60. évfordulóján Weimarban rendezett emlékünnepségen. Weimar közelében, Ettersbergen működött a nácik buchenwaldi koncentrációs tábora, amelyet 1945. április 11-én szabadítottak fel az amerikaiak. A tábor megalapítása, 1937 után mintegy negyedmillió embert hurcoltak ide. Az emlékünnepségre hivatalos volt Kertész Imre, Nobel-díjas író, Buchenwald egykori foglya is, aki azonban egészségi állapota miatt nem tudott eleget tenni a meghívásnak. /Buchenwaldi megemlékezés erdélyiekkel. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./
lapozás: 1-3