udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Bodenhaim

2000. szeptember 29.

A Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) 7 évvel ezelőtt végzett felmérése után Budapest V. kerületének önkormányzata úgy döntött, hogy pénzzel is támogatja Énlaka falu műemlékházainak megmentését. Albert Homonnai Márton, /Csíkszereda/ építész vezetésével hatvannyolc ház felújítását és megőrzését vállalták fel. Egy másik falumentő akció még a múlt rezsimben beindult azáltal, hogy egy dél-angliai település, Bodenhaim örökbe fogadta Énlakát. Azóta évről évre visszatérnek az angolok. Támogatásukkal gyümölcsöst létesítenek: olyan kertet, falumúzeumot, ahol a településen eddig ismert, mind az 51 fellelhető almafajta megtalálható lesz. A múlt hétvégi falutalálkozóra több mint 200 elszármazott tért haza Énlakára. Karsai Károly Budapest V. kerületének polgármestere átnyújtotta a millenniumi emlékzászlót a település képviselőinek. Ugyancsak felavatták azt a kopjafát a templomkertben, melyet Szávai Márton tanító faragott. /Kristó Tibor: Állj a pusztulásnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 29./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék