udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Bogács

1999. január 26.

Szeben megye magyarsága mintegy húszezer fő, ebből Nagyszebenben él kb. háromezer lélek, Medgyesen pedig tízezer. Medgyesen az RMDSZ újságot is indított Nagy-Küküllő néven. A lap 1996-ban megszűnt, amikor a város művelődési életének egyik kovásza, Iszlay László zenetanár hazament szülőfalujába, Bogácsra, mert polgármesternek választották, és senki sem folytatta a lap szerkesztését. Csak 1998 végén sikerült újra megjelentetni a Nagy-Küküllőt. Nagy Ferenc, az RMDSZ helyi elnöke /aki egyben a Szeben megyei RMDSZ elnöke is/, elmondta, hogy mindössze 1200 tagot tartanak nyilván, de az aktív tag nagyon kevés. Sokan átiratkoztak különböző román pártokban. A magyar népi egyetem megszűnt. Reménykednek benne, hogy a Magyar Ház majdcsak elkészül, erre nyolc éve várnak. A Nagy-Küküllő megjelent számában Székely Éva, a Pro Schola Mediensis Alapítvány elnöke beszámolt arról, hogy 1998. június 5-én és 6-án ünnepelte a medgyesi 10. Számú Általános Iskola fennállásának 275. évfordulóját, ez alkalomból az iskola felvette a Báthory István nevet. - Soós József református lelkész szerint kilátástalan a magyar gyermekek helyzete Medgyest és Nagyszebent kivéve a megyében, mert máshol nincs anyanyelvű oktatás. Szentágota 3-4 ezres magyarsága a beköltözések miatt felnőtt 8-9 ezer lélekre, de nincs magyar iskola, még anyanyelvi csoport sincs. - 1996 óta létezik Medgyesen a Nefelejcs néptánccsoport. /B. D. (Bölöni Domokos): Medgyesi magyarok. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 26./

2002. május 24.

Egyharmados tulajdonrészt szerzett a Sajó-Hór Szolgáltató és Ingatlanhasznosító Kft.-ben Verestóy Attila, az RMDSZ szenátora. A cég a tönkrement Észak-magyarországi Vegyiművek telephelyének egy részén alakult sajóbábonyi iparterületen tavaly ősszel vásárolt meg egy 36 hektáros területet, valamint növényvédő szer gyártásához kapcsolódó technológiát, tartályokat és vasúti kocsikat. Jelenleg vegyipari bérmunkákat végez, s idei árbevétele várhatóan 80 millió forint körül alakul majd. Az eredeti szakmája szerint vegyész Verestóy azonban a területen egy vegyipari parkot szeretne létrehozni, amelynek gesztora lenne a kft. A cég ezenkívül Bogácson a helyi fürdőre alapozva egészségügyi centrumot szeretne kiépíteni. /Verestóy magyarországi cége. = Heti Világgazdaság (Budapest), máj. 24./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék