udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Helymutató: Bokszeg

2000. november 25.

Kondor Endre pankotai református lelkipásztor Borossebesen, egyik szórványgyülekezetében beszélt a helybeli református közösség életéről. A nyilvántartás szerint a borossebesi református gyülekezet 100-110 fős, vasárnaponként 15-20-an vesznek részt az istentiszteleten. A lelkész Borossebesre, Borosjenőbe, Csermőre és Bokszegre jár ki. Együtt tartják a különféle megemlékezéseket a katolikusokkal. "Köztudott, hogy a magyarság általában fogy, de ezen a vidéken a fogyatkozás sokkal élesebben mutatkozik meg." - állapította meg a lelkész. Hozzátette, hogy "Istennek célja van velünk." Csermőn - amíg ő istentiszteletet tart - a felesége a parókián 2-3 gyereket magyarul írni, olvasni tanít. /Balta János: Hiszem, hogy Istennek célja van velünk. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 25./

2001. november 10.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlése nyolc éve határozta el, hogy nov. 4-én megemlékezik mártírjairól, üldözöttekről és a hősökről. Borossebes református templomában tartották az idei emlékünnepet, amelyen felekezeti hovatartozástól függetlenül részt vett Apatelek, Borosjenő, Bokszeg, Borossebes magyarsága. Tőkés László püspök igehirdetése után Kondor Endre lelkipásztor beszélt a borossebesi, dr. Vajda Sándor a borosjenei mártírokról és hősökről. - Az emlékünnep ébren tartja a hősök, mártírok és üldözöttek emlékezetét. /Dr. Vajda Sándor főorvos: Hőseinkre emlékeztünk Borossebesen. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 10./

2002. november 23.

Borossebesen a református hívek jelentős önkéntes munkával, anyagi támogatással teljesen felújították, kibővítették a parókiát, hogy saját lelkészük legyen. Balla Sándor református lelkipásztort aug. 1-jétől kinevezték a helybeli egyházközségbe. Balla Sándor tudja, hogy az alapokkal, az anyanyelvű oktatás megszervezésével kell kezdenie. Eddig 7-8 gyermek jelentkezett. Borossebesen mindössze 90 református van, Bokszegen pedig 6 család. /Balta János: Saját lelkészük van a borossebesi reformátusoknak. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék