udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 10 találat lapozás: 1-10

Helymutató: Brad

1994. április folyamán

Brádon a református gyülekezet 131 fős, Kőrösbányán már nincs gyülekezet, a templom romos állapotban van. Kristyoron 1983-ban tartották az utolsó istentiszteletet. /Juhász Endre: Juhaimnak maradékát összegyűjtöm. = Hunyadvármegye /Déva/, ápr. - Közéleti lap - I. évf. 2. sz., felelős szerkesztő: Barra Réka/

2000. március 18.

Hat tonna kőolaj ömlött ki szerda hajnalban egy eltörött olajvezetékből a Bihar megyei Bihardiószeg határában, a Berettyó és a magyar határ közelében - jelentették a márc. 17-i román lapok. A román illetékesek szerint a kiömlött olaj nem jutott a Berettyó vizébe. Az első becslések szerint 1,5 hektárnyi területre ömlött ki hat tonna olaj. A területet ideiglenes földgátakkal körülzárták, így az olaj nem jutott a Berettyó vizébe - állítják a román illetékesek. - Veszélyben a Fehér-Körös élővilága is. Román sajtójelentések szerint, miközben mindenki a Tiszát fenyegető nehézfém-szennyezést figyeli, a Fehér-Körösön több tonna háztartási szemetet visz magával a víz Magyarország felé. A szennyezés a hét elején Brád városban keletkezett, ahol a folyó mellé telepített szeméttelep egy része a parttal együtt a vízbe szakadt. A Hunyad megyei környezetvédelmi hivatal igazgatója szerint a szemét súlyosan károsíthatja a Fehér-Körös élővilágát. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./

2001. január 12.

Az USA bukaresti nagykövete, James Rosapepe bejelentette: újabb tizennégy romániai települést jelöltek ki arra, hogy új munkahelyek teremtésében amerikai segélyben részesüljenek. Eddig huszonegy ilyen település volt, amelyekben sok, a privatizáció és a ráfizetéses állami vállalatok bezárása nyomán munkanélküliekké vált személyt juttattak munkalehetőséghez. A 14 település közül erdélyi a következő: Petrilla (Hunyad), Karánsebes (Krassó-Szörény), Óradna (Beszterce-Naszód), Borsabánya (Máramaros), Kézdivásárhely (Kovászna), Kudzsír (Szeben). A DEL-program keretében előzőleg támogatásban részesült települések közül erdélyiek: Brad (Hunyad), Nagydisznód (Szeben), Alsóvisó (Máramaros), Marzsina (Temes), Nagyenyed (Fehér), Szászváros (Hunyad), Székelyudvarhely (Hargita) és Egeres (Kolozs). /DEL-program: Újabb 14 település kap USA-segélyt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./

2002. július 2.

Június 27-én a Mátyás József-emléktárlat nyílt Déván, születésének 72. évfordulóján. Ez életműtárlat, Mátyás József ugyanis örökre eltávozott január 14-én. Mátyás József rendkívüli tehetséggel és hatalmas alkotóerővel alkotott egy életen át. 1960-ban részt vett a velencei biennálén, 1980-ban a besztercebányai grafikai biennálén, 15 egyéni kiállítása volt. Monumentális alkotásai közül megemlítendők a petrozsényi (1968), a brádi (1972) és a hajdúhadházi (1994). Kiállított alkotásait megtaláljuk Moszkvában, Genfben, Milánóban, Bécsben, Buenos Airesben, Pekingben, Hyvinkaaben, Schwetingenben, Helsinkiben. Csíkszentmártoni szülőházában állandó Mátyás József festészeti és grafikai kiállítást nyitottak. /Schreiber István: Mátyás József-emléktárlat Déván. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 2./

2002. március 22.

Hunyad megyében több helyről (Petrozsényból, Brádról, Déváról) érkezett visszajelzés, hogy a számlálóbiztosok ceruzával jegyzik fel  a magyar anyanyelvű és nemzetiségű lakosok adatait. Az emberek felháborodással jelezték az ilyen eseteket az RMDSZ által kiépített információs hálózat irodáiban. Az RMDSZ-megfigyelők már szóban jelezték a megyei népszámláló bizottságnak ezeket az eseteket, de még nem került sor a leellenőrzésre, esetleges felelősségvonásra. Hunyad megyében élő forró fejű székely ember buzgalmában magyar állampolgárnak vallotta magát, nem gondolva arra, hogy aki már ennyire magyar, azt nem tartják számon a román állampolgárok soraiban. /GBR: Visszajelzések a népszámlálásról. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./

2004. február 11.

Lovász János református lelkész, a gyarapodó dévai, illetve a kihalóban lévő brádi és kristyori gyülekezetek lelkipásztora. Déván az 1316 lelket számláló gyülekezet a nagyszámú temetés ellenére még gyarapodik. Idén szoboravatásra készül a dévai gyülekezet, az 1529–1579 között élt Tordai Sándor András, első dévai református lelkész és harmadik erdélyi református püspök mellszobra már ott áll leleplezetlenül a templom előtt. Március közepén tervezik a szobor leleplezését. Déván a templom javítását is elvégezték. A brádi, illetve a kristyori református templom rossz állapotban van. A brádi templom javítására kétszer is pályáztak az Illyés Közalapítvány szórvány-szaktestületéhez, de kerethiány miatt elutasították őket. A teljesen tönkrement kristyori templomból áthozták a padokat, az úrasztalát, s a brádi paplak egyik szobájába állították be. Már alig vannak Brádon reformátusok, 13-14-en járnak templomba az ötvenlelkes gyülekezetből. Az itt élők ragaszkodnak a templomukhoz, ez az utolsó bástya, ahol még magyarul beszélhetnek, imádkozhatnak. /Gáspár-Barra Réka: Őrizni kell a múltat! De kinek? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 11./

2004. június 4.

A Fehér-Körös vidékére utaztak a dévai helytörténeti kör tagjai. Jelenlegi román népessége ellenére a Mócföld történelme gazdag magyar vonatkozású eseményekben. A török időkben a Kőrösbánya felé vezető út kötötte össze Erdélyt Nagyváraddal. 1849-ben erre menekültek a piski csata sebesültjei, amikor a helyiek rájuk támadtak. Pusztafalu fogadója Mártonffy József római katolikus püspök és Barcsay Ábrahám költő emlékét őrzi. Brád, az Érchegység központja sokáig a tragikus sorsú Brády család székhelye volt. A család már 1784-ben, Horea felkelése idején is sokat szenvedett, a drámai fordulat mégis 1848. október 25-én történt. Ekkor a Kőrösbányára menekült nemesi család 19 tagját azzal hitegetve, hogy hazaszállítják, fegyvereiktől megfosztották s iszonyú kegyetlenséggel lemészárolták. Brádot szinte elhamvasztotta Horea felkelő serege. Kristyortól a Fehér-Körös völgyén le Arad megyéig minden magyar birtokot felperzseltek, s minden kézügybe került magyart felkoncoltak. A római katolikus és a református templom azonban megmenekült. Kőrösbánya határában, az út baloldalán két kőkereszt. Az egyik felújított, amelyre egy emléktáblát helyeztek az állítólagos renoválók nevével. Tulajdonképpen a legyilkolt Brády család valamikori sírját jelzi. Kőrösbányán van a XIV. században épült ferences templom és zárdaépület, valamint az új tetőzetű, XIX. században épült református templom. Kőrösbányán, Zaránd megye egykori székhelyén ma már alig vannak magyarok. Kristyort még Zsigmond király adományozta 1404-ben a Kristyori család ősének tartott Boaknak és fiának, Boalyának, albán eredetű vajdának. A templomot a római katolikus püspökség építtette a XIV. században a hegyvidék görögkeleti jobbágyai számára. A falfestményén Szent István király, Szent László király, illetve Szent Imre herceg láthatók. A Kristyori család által emeltetett református templom romos állapotban van. Harangját Dévára szállították. /Schreiber István/CH. A.: Helytörténeti túra a Fehér-Körös völgyében. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 4./

2005. június 25.

Erdélyben nem ritka az elnéptelenedő templom, a kiöregedő maroknyi gyülekezet. A történelmi egyházaknak fel kell adniuk egy-egy bástyájukat. Hunyad megyében a hajdan népes református gyülekezettel rendelkező brádi egyházközség saját felekezeti iskolát tartott fenn és régi parókiája mellé újat épített. Az épületek mind megvannak: a templom, az iskola, a két parókia. Csak ember nincsen már. Brádon összesen félszázan tartoznak a gyülekezethez – mondja Lovász János református lelkipásztor, aki a dévai egyházközség mellett szolgál a brádi gyülekezetben. A templom igen rossz állapotban volt és a presbitérium úgy döntött, inkább lemond a régi parókiáról, a templom javára. Az öreg épületet sikerült jó árban eladni és a pénzből kívül-belül felújítják a templomot. /GBR: Felújítják a brádi templomot. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 25./

2005. december 9.

Idén is folytatódott a temesvári egyházmegye római katolikus templomainak és egyházi épületeinek felújítása. 2002 óta évente átlagosan tíz-tizenkét templom és egyházi épület tatarozására kerül sor. Idén Temes megyében Perjámos, Buziásfürdő, Temesillésd, Detta, Gátalja, Gyertyámos, Gizellafalva, Alsósztamora és Ótelek egyházközségében folyt a munka, Arad megyében a cseraljai és a lippai templom, valamint a pankotai plébánia épülete szorult felújításra, kibővítésre, míg a hegyvidéki főesperességben a krassóvári, a mehádiai és a resicabányai Havas Boldogasszony templom tatarozását kezdték el. Temesváron az Auróra utcai Marienheim ifjúsági ház, a mehalai (ferencvárosi) plébániaépület és a piarista rendház javítását végzik, továbbá a székesegyház épületén és környékén akad még tennivaló. Böcskei László általános helynök elmondta, hogy a temesvári egyházmegye templomainak és egyházi épületeinek megőrzése a püspökség egyik célkitűzése, a felújításhoz szükséges pénz előteremtése viszont sokszor nehézségekbe ütközik. Az egyházmegyében 72 plébániai hivatal működik, a templommal, imaházzal vagy kápolnával rendelkező egyházközségek száma eléri a 350-et. Az anyagi forrás: a helyi alap, az egyházmegyei központi alap és az egyéb forrás. A helyi forrásokból befolyt pénzösszegre akkor számíthatnak, ha az illető egyházközség jelentős katolikus közösséggel rendelkezik. Ellenkező esetben a felújítást a központi alapból kell támogatni. Az egyéb forrást a hajdan erős német közösségek külföldre települt híveinek támogatása jelenti, továbbá egyes külföldi segélyszervezetek segítsége. Az anyaországi Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős államtitkársága részéről rendszeresen juttatott anyagi segítségnyújtással az elmúlt esztendőkben a tornyai, a temesfüvesi és az óteleki templomot javították, idén a pécskai templom tetőszerkezetét sikerül felújítani. A román állam részéről helyi szintű támogatás, amikor az illető település önkormányzata, polgármesteri hivatala utal ki bizonyos összeget. A Művelődési és Vallásügyi Minisztérium a különböző hosszú távú terveket támogatja. Azonban a kiutalt támogatás sohasem érkezik egy összegben. Alkalmanként két, három vagy öt százalékát folyósítják, tehát gyakorlatilag lehetetlen komolyabb munkálatba belefogni. Borossebes környékén a katolikusok legfőbb gondja a hívek számának rohamos csökkenése. A Temesvári Református Egyházmegyéből egyetlen templom sem szerepel az állami támogatásra jóváhagyottak listáján – közölte Fazakas Csaba lugosi esperes. A magyarországi közalapítványok csepegtetik a 100-200 ezer forintos támogatásokat. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület ennél szerencsésebb volt, mert komoly összeget kapott a közelmúltban az állami támogatásból. A támogatás négy aradi település református templomait érinti: Angyalkút 120, Lippa 40, Kispereg 200, Arad-Gáj pedig 150 millió régi lejt kap a legsürgősebb munkálatokra. Hunyad megyében Lozsád, Őraljaboldogfalva, Szászváros a református egyház sürgősségi sorrendje a felújításoknál, ismertette a helyzetet Gáll Sándor esperes. Lozsádon a körülbelül 100 fős helyi gyülekezet nem tudja állni a 800 millió lejre becsült összeget. Őraljaboldogfalván már csak 15 református él. A tizenharmadik századból származó őraljaboldogfalvi református templom Erdély egyik legjelentősebb történelmi műemléke, melynek felújításánál remélhetőleg a romániai, magyarországi és talán egyéb kulturális alapok támogatására is lehet majd számítani. Szászvároson inkább külső javításokat kellene végezni. Hasonló gondokkal szembesül a római katolikus egyház: a néhány fős szórvány településeken a templomok helyzete távolról sem fényes. Marosillyén, vagy a közelben lévő Dobrán alig élnek katolikus magyarok. Válságos állapotban van a nagyági templom. Az egykor 3000 lelket is meghaladó Nagyág, a többnemzetiségű bányászváros manapság falunak számít, s csupán 200 lakosa maradt, töredékrészben magyarok. A szomszédos Csertésen is Hondolon sem különb a helyzet. Kisbányán (Boicán) a katolikus templom felújítására eddig semmilyen támogatást sem kaptak, mondta András József brádi plébános. Szapáryfalván 232 lelkes a református gyülekezet, sürgősen a renoválni kellene a templomot. A legsürgősebben a tetőt és az esővízcsatornát kellene kicserélni, akkor kiszáradnának a falak, s csak azután kezdhetnének neki a tatarozásnak. Szapáry György, a 19. századi telepesfalu alapítójának dédunokája, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kétszázezer forintos magánadománnyal támogatja a templom felújítását. Templomépítés is folyik. Temesváron az Új Ezredév templom Makovecz Imre tervei alapján épül. Gazda István parókus lelkész szerint, ha elkészül, ez lesz Temesvár első református temploma, ugyanis a Belvárosi Református Egyházközségé tulajdonképpen nem templom, egy bérpalotában működik. A Temesvár-Újkissodai Egyházközség is építkezésbe fogott 2003 novemberében, a támogatás csurran-cseppen. Az aradi reformátusok október 29-én, Tőkés László püspök jelenlétében avathatták fel a gáji templomot, amelynek felépítése elképzelhetetlen lett volna a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a hívek, a külföldi támogatók áldozatos tevékenysége nélkül. A Temes megyei unitáriusoknak nem volt templomuk, lévén hogy ők a szórványok szórványát jelentik – ahogy Szász Enikő társgondnok fogalmazott. Az unitáriusokat az evangélikus-lutheránus egyház fogadta be, hosszú ideje ott tart istentiszteleteket Pap Gy. László nagyváradi lelkész. A Temes megyei ugyanis a váradi leányegyházközsége. /Chirmiciu András, Irházi János, Pataky Lehel Zsolt, Sipos Enikő: Épülő és omladozó templomok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./

2006. március 24.

Arad megyében az RMDSZ-nek nincs éves programja a fakultatív magyar oktatás további terjesztésére, Hunyad megyében pedig a kiküldött kérdőíveket az érdekeltek eldobálták. /Riport. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 24./ Arad megyében a lehetőségekhez és helyzethez képest kevés a mindössze négy településen működő fakultatív magyar oktatás. A román iskolába járó, de anyanyelvét megőrizni szándékozók segítésére létrehozott alternatív tanítási rendszerben közel száz gyermek vesz részt Fazekasvarsándon, Pankotán, Szapáryligeten és Vingán. Vingán és Pankotán jelenleg semmiféle magyar oktatás nincs az iskolában, ezeken a településeken az egyedüli kiút kizárólag a fakultatív oktatás. A fakultatív oktatás mellett létezik egy nem hivatalos is, az említett négy településen önkéntes alapon, több templomban is szerveznek magyar oktatást – vázolta a helyzetet Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Simándon és Csermőn is szerveztek a templomban magyar oktatást. Borossebesen még próbálkozások sem voltak magyar fakultatív oktatásra, mert nincs rá igény. A szülők megtanítják gyermekeiket a magyar konyhanyelvre, akik aztán jobbára románul beszélnek, román iskolába járnak. Kettner József pórbál segíteni a fiataloknak. Egy fakultatív osztályra való tanuló összejött Lippán, oda Aradról szeretett volna kijárni egy nyugdíjas pedagógus heti két alkalommal, de Pellegrini szerint a heti négyszer egy óra az ideális. – A fakultatív oktatást választók száma nagyjából stagnál – közöte Nagy Gizella városi tanácsos, az RMDSZ Arad megyei szervezetének oktatási alelnöke. Temes megyében a fakultatív magyar oktatás az 1989 előtti időkre nyúlik vissza. 1990 után ismét rendszeres lett a fakultatív magyar oktatás, az Orbán-kormány idején bevezetett státustörvény, illetve az ezzel járó, a magyar nyelven valamilyen formában tanuló gyerekek szülei által igényelhető oktatási-nevelési támogatás megsokszorozta a létszámot. Kiss Ferenc tanfelügyelő is elismerte, hogy sok családot csak ez ösztönöz arra, hogy a gyereket magyar órákra járassa. Jelenleg Temes megyében 411-en vesznek részt a fakultatív magyar oktatásban, közülük 151-en elemista korúak, 243-an általános és 17-en középiskolások. A legtöbb diák Újváron van, a sorban Gyertyámos és Óbéb következik. Fakultatív magyar órákat tartanak még Magyarszentmártonban, Csenén, Óbesenyőn, Keglevichházán, Csanádon, Varjason, Gyéren, Fényen, Igazfalván, Temesrékáson, Buziásfürdőn, Gátalján és Facsádon. Az RMDSZ és a tanfelügyelőség azokon a településeken támogatja a fakultatív magyar oktatást, ahol semmilyen szinten nincs magyar tagozat. Pataky Lehel Zsolt: Fakultatív magyar oktatás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 24./Hunyad megyében lenne igény a fakultatív magyar nyelvoktatásra, a konkrét forma még várat magára. – Tavaly novemberben felhívással fordultak a helyi RMDSZ-szervezetekhez, illetve a magyar egyházak lelkészeihez, hogy összesítsék az ilyen fajta igényeket, tájékoztatott Máté Márta megyei főtanfelügyelő-helyettes. Sajnos egyetlen visszajelzés sem érkezett a felkérésre, annak ellenére, hogy van mód a fizetett fakultatív magyar nyelvoktatásra. Ha településenként sikerül egy-egy minimum tízes létszámú csoportot összehozni, akkor oktató fizetést kap a munkájáért. Így azonban a következő tanévben már csak az önkéntes oktatásra nyílik lehetőség. – A kisebb településeken szolgáló fiatal lelkipásztorok vállalták fel eddig is a magyar nyelv oktatását. Az egyetlen szervezett formájú magyar nyelvtanfolyam három évvel ezelőtt alakult meg, egyházi támogatással. Vajdahunyadon a római katolikus egyházközségben helyi fiatal tanítónők vállalták fel ezt a munkát. Lassan abbamaradt az egész. A visszajelzések hiányában Hunyad megyében Sáfár Csaba kisebbségi tanfelügyelő fogja az iskolai nyilvántartásokból összeírni azokat a magyar gyermekeket, akiknek nincs lehetőségük a településükön anyanyelvükön tanulni. Ez a terv elsősorban Hátszeget és Brádot érintené, e két településen nincs semmiféle magyar nyelvű tanintézmény. /Gáspár-Barra Réka: Hunyad. Elszalasztott lehetőség. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 24./


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék