udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Helymutató: Brünn

1990. augusztus 13.

Székelyudvarhelyen a KMDSZ és a SZISZ /Székelyudvarhelyi Ifjúsági Szövetség/ júl. 27-30-a között megrendezte az I. Erdélyi Diáktalálkozót. A tervezett 300 helyett 500 fiatal gyűlt össze, még Kárpátaljáról, Prágából, Brünnből, Nyitráról és Budapestről is jöttek. Az előadók között volt Dáné Tibor, Balázs Sándor, Egyed Ákos, Tőkés László püspök és Németh Zsolt, a Fidesz képviselője. A résztvevők a találkozó végén, júl. 31-én nyilatkozatban ítélték el a bukaresti jún. 13-15-e közötti események miatti igazságtalan letartóztatásokat, szolidaritást vállalnak Marian Munteanuval és a többi jogtalanul letartóztatottal. A demokrácia alapelveinek súlyos megsértését látják a helyi etnikai viszonyok mellőzésével történő kinevezéseket. /Ferenczy Judit: Az I. Erdélyi Diáktalálkozó. = Hídfő (Székelyudvarhely), aug. 13./

1995. szeptember 11.

Brünnben, a CEFTA-csúcson /Közép-Európai Szabadkereskedelmi Társulás/ szept. 11-én rövid megbeszélést tartott Horn Gyula és Nicoale Vacaroiu román miniszterelnök. Horn Gyula miniszterelnök javasolta, hogy magyar oktatási szakértők utazzanak Bukarestbe, hogy megvitassák az oktatási törvényt. Vacaroiu megerősítette, hogy szóban kötött kormányfői megállapodásnak tekinti a találkozón elhangzottakat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./ A delegáció összetételére a külügyi tárca tesz javaslatot, miután konzultált a Határon Túli Magyarok Hivatalával, illetve a Művelődési Minisztériummal. /Magyar Nemzet, szept. 13./

1995. szeptember 18.

Kozma Szilárd költő /Csíkszereda/ szept. 15-én az oktatási törvény elleni tiltakozásul éhségsztrájkba lépett. Indoklásul elmondta, hogy román iskolába járt, ebből semmi előnye nem származott, sőt, rendkívüli nehézséget okozott, nyomasztó idegenségérzetben telt el gyermekkora. A sztrájk mellett akkor döntött végérvényesen, amikor olvasta az Evenimentul Zileiben, hogy a Strasbourgba bicikliző fiatalokat a magyar kémszolgálat pénzeli. Azt is követeli, hogy Horn Gyula miniszterelnök kérjen bocsánatot azért, mert Brünnben megegyezett Vacaroiu kormányfővel, hogy szakértők fogják megtárgyalni az oktatási törvény alkalmazásának enyhítését. Horn Gyulának "nincs joga fejünk felett kiegyezni Vacaroiuval". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

1995. szeptember 21.

Horn és Varacroiu kormányfő Brünnben megállapodott abban, hogy vegyes bizottság vizsgálja meg a tanügyi törvényt. "Kétségeim vannak afelől, hogy ez a vizsgálat akárcsak a legkisebb hibaszázalékot is fölfedezze" - jegyzi meg Szász János. Iliescu elnök előzőleg felsőfokon szólt a törvényről. A törvény hatásának vizsgálatához több idő kell. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./

1995. szeptember 24.

Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke az SZKT-hez intézett levelében több kérdésben is bírálta a magyar kormány magatartását: nem célravezető Horn Gyula miniszterelnök Vacaroiu kormányfővel való brünni találkozóján bejelentett azon elképzelése, hogy magyar szakértői küldöttség tanulmányozza a román tanügyi törvény végrehajtását a helyszínen. Nem ért egyet Kovács László külügyminiszterrel, hogy Romániával szemben nem használhatók "olyan kemény diplomáciai eszközök, mint a megbeszélések visszamondása vagy a politikai nyomás gyakorlása". Tőkés László sürgette az RMDSZ-t, hogy adja értésére a magyar kormánynak: határozottabb és egyértelműbb lépéseket vár el tőle. A magyar fél megengedő jellegű, hamisan konciliáns megnyilatkozásai lovat adnak Iliescu és a nacionalista román hatalom alá, miközben Romániában változatlan erősséggel tart tovább a kisebbségi magyarság elleni politikai kurzus. Bírálta "a kiváló román-magyar katonai együttműködésről szóló, nagy gonddal kialakított hiedelmet", szembe állítva azzal, hogy közben "megállás nélkül folyik a magyar többségű vidékek és települések, legfőképpen pedig Székelyföld militarizálása" az etnikai összetétel megváltoztatása céljából. Tőkés László szerint az RMDSZ-nek figyelmeztetni kellene a magyar kormányt a román katonapolitika betelepítési gyakorlatának és védelmi doktrínájának magyarellenességére, továbbá a magyar Honvédelmi Minisztériumot arra, hogy ne nyújtson támogatást a magyar települések elrománosítására. A püspök felszólította az RMDSZ-t, hogy hirdessen tanügyi válsághelyzetet, és abszolút prioritásként kezelje a romániai magyar nyelvű oktatás, illetve a kisebbségi tanügyi autonómia kérdését. Megismételte azt a nézetét, hogy a romániai magyar politizálás "bűnbeesése" a PER-tárgyalásokkal kezdődött. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./ PER=Project on Ethnic Relations amerikai szervezet.

2001. március 27.

Temesváron rendezték meg a Határon Túli Műszaki Magyar Diákok III. Tudományos Konferenciáját. A résztvevőket dr. Delesega Gyula egyetemi tanár, a Temesvári Tudományos Diákkonferencia elnöke köszöntötte. Idén háromszor annyian neveztek be, mint tavaly, több anyaországi egyetemi tanár is elfogadta a meghívást. Borbély Endre docens a Budapesti Műszaki Egyetemről bejelentette: a diákkonferencia díjazottait meghívja kéthetes budapesti tartózkodásra, az ottani diákköri konferencia idejére. A főszervező Balla Réka és Bakk Jutas ugyanis bejelentették: a III. Temesvári Tudományos Diákkonferencia fő jellemzője, hogy "áttörte a földrajzi határokat". Jöttek Kolozsvárról, Budapestről, Brassóból, Marosvásárhelyről, Jászvásárról, Nagyváradról, Nagybecskerekről és Brünnből. Kárpátaljáról - érthető okokból - nem volt jelentkező. /Sipos János: Tudományos diákkonferencia felső fokon. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 27./

2004. június 18.

Júl. 4-11-e között tartják meg Szilágycsehben a harmadik Zsibói Nemzetközi Népzene- és Tánctábort. A szervezők: a házigazda Berekenye Ifjúsági Társaság mellett idén a budapesti Zene-Tánc- Mozgás Kulturális Egyesület, a csehországi Brünnből a Kazinczy Ferenc Diákklub, a szlovákiai Rozsnyóból a Gömöri Ifjúsági Társaság együttműködésben a Zilahi Hagyományőrző Művelődési Központtal. A szilágysági népdalok, néptáncok tanulása mellett elhangzanak majd más erdélyi tájegységek dalai, táncai is. /Fejér László: Nemzetközi népzene- és tánctábor Zsibón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék