udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Helymutató: Bucsin /tető/

2005. július 19.

A gyergyóalfalvi Sövér Elek Alapítvány először szervezett alkotótábort. Rangos meghívottakat nem volt nehéz a Bucsinba csábítani, hiszen Balázs József festőművész szerint valamennyien azonnal igennel válaszoltak, ahogy meghallották a többi meghívott nevét. Gál Mihály, az alapítvány elnöke köszöntötte a Vadárvácska erdei szálláson egybegyűlteket. A megnyitón közreműködött a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium klarinétegyüttese, illetve a helyi citerazenekar. /Bajna György: Mérceállító alkotótábor a Bucsinban. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 19./

2005. július 25.

A kormány 50 milliárd lej gyorssegélyt különített el a Hargita megyei árvízkárok helyreállítására – jelentette Hargita megyei körútján Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Az RMDSZ elnöke tusnádfürdői megbeszéléseit követően az árvíz sújtotta Tusnádközségbe, Csíkszentsimonba, valamint Csíkszentmártonba látogatott, ahol a károk helyreállításáról tárgyalt a települések vezetőivel. Markó kifejtette, az RMDSZ továbbra is határozottan szorgalmazni fogja Székelyföld hathatósabb költségvetési támogatását. Az árvízkárok helyreállítását célzó keretből a kormány eredetileg egyetlen lejjel sem akarta támogatni a magyar megyéket, hozzáállása csupán az RMDSZ minisztereinek kemény fellépése után változott meg. Markó hangsúlyozta, a Székelyföld fejlesztése terén máris nagy előrelépés történt, a kormány tervei szerint ugyanis még ebben az évben felújítják a Balavásár-Csíkszereda útvonalat, valamint a Székelyföld közlekedésében alapvetően fontos bucsini utat is. Korodi Attila államtitkár beszámolt róla, hogy sikerült további tízmilliárd lejes támogatást szerezni a környezetvédelmi tárca költségvetéséből a Hargita megyei gátak újjáépítésére. /Kárelhárításra, árvízvédelemre is jut. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./

2005. augusztus 1.

Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Borbély László területrendezési miniszterrel közösen tartott július 30-án tartott sajtótájékoztatóján beszélt a határátlépésről szóló kormányrendeletről. Mint mondta, a kormány az Európai Unió határok biztonságára vonatkozó kívánalmainak tett eleget, amikor meghozta azt a határozatot, amelynek értelmében meghívó esetén is kötelező módon fel kell mutatni az 500 eurónyi összeget. A határok biztonsága prioritás, mondta, de ennek úgy kell megtörténnie, hogy közben biztosítsák a szabad közlekedést főleg Románia és Magyarország között. Ezért a két hete hozott intézkedésből ezt törölték. Borbély László szerint hamarosan „megkezdik az erdélyi autópálya munkálatainak a folytatását”. Emellett megkezdték a Bucsin-Gyergyó útvonal teljes felújítását, és hamarosan beindulnak a Balavásár-Szováta közötti útszakasz munkálatai is. Markó aggódik a kormánykoalíció miatt, mert a vitákat, nézeteltéréseket kiviszik a sajtóba és nem a koalíción belül oldják meg. Bírálják a magyar kormányt, mondta Markó. Néhány nappal ezelőtt, az RMDSZ nevében Kelemen Hunor részt vett azon a tanácskozáson, ahol a Szülőföld Programot voltak hivatottak elindítani, de megint csak annyi történt, hogy megállapodtak, szeptember elején találkoznak és megállapítják a prioritásokat. Joggal bírálják a kormányt, húzták-halasztották, és eltelik az év, anélkül, hogy a program beindulna, mondta. /Markó Béla: „Mi nem értékelünk állandóan, mi dolgozunk”. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 1./

2005. augusztus 26.

Augusztus 25-én zárult Torockón az a találkozó, amelyiken a Magyarország és Románia területén működő szociálpolitikai megoldásokat tekintették át. A konferencia középpontjába, a Magyarországon bevált, Romániában még nem általános, falugondnokság került. Egy autó és egy ember: a falugondnok képes enyhíteni az aprófalvak szociális problémáin. Ma Magyarországon mintegy 850 képzett falugondnok dolgozik, Erdélyben pedig csak három. Egy a Nyárád menti Szentgericén, kettő Székelyföldön látja el három kistelepülés, Háromkút, Borzont és Bucsin szolgálatát. A már létező három falugondnok kiadásainak legnagyobb részét és a szolgálathoz elengedhetetlen kisbusz megvásárlását is a Magyarországon bejegyzett Kárpátok Szociális Alapítvány finanszírozta. Lakner Zoltán, az alapítvány elnöke a konferencián elmondta, amennyiben van rá helyi akarat, a torockói falugondnokság beindításához és működtetéséhez, még idén előteremti a szükséges összeget. /Stanik Bence: Megoldások aprófalvak szociális gondjaira. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./

2005. szeptember 15.

A Marosvásárhelyi Rádió munkatársai szeptember 14-én immár ötödször indultak útnak, hogy közel 400 km-t megtéve közvetlen kapcsolatot teremtsen az adáskörzetbeli hallgatókkal. A szerkesztők tájékozódnak az érintett településeken lakók gondjairól, megvalósításairól, a turizmusban rejlő lehetőségekről stb. Az útvonalról pedig minden alkalommal a Marosvásárhelyi Rádióban élő tudósításokban számoltak be kollégáink. A rádiósok kerékpárral járják be a Nagyernye – Nyárádremete – Szováta – Bucsin-tető – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda – Csíkszentkirály – Hargitafürdő útvonalat, majd Székelyudvarhely – Korondra – Szováta – Nyárádszereda útvonalon érkeznek vissza Marosvásárhelyre. /-vagy -: Gurul a Rádió, ötödször. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 15./

2005. október 4.

Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Borbély László közmunkaügyi és területrendezési miniszter jelenlétében október 3-án hivatalosan felavatták a Parajd – Bucsin-tető – Gyergyóalfalu közötti utat. Az 55 kilométeres műút az elmúlt 15 év legjelentősebb infrastrukturális beruházásának számít Hargita megyében. Borbély László hangsúlyozta, hogy a munkálatok Maros megyében is haladnak, Balavásár és Szováta között, ugyanakkor elkezdték a Csíkszereda–Székelyudvarhely útszakasz felújítását is, mintegy 16 kilométeren. 2006-ban fognak hozzá a Szászrégen és Maroshévíz közötti út felújításának. /Antalfi Imola: Hivatalosan is átadták a Parajd – Bucsin-tető – Gyergyóalfalu közötti utat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék