udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Büdösfürdő

2006. augusztus 15.

A Szent Imre nevére utaló Kárpát-medencei települések találkozóját kezdeményezte Lezsák Sándor fideszes képviselő, az Országgyűlés alelnöke. Imre herceg születésének ezredik évfordulójára, a napokban Csíkszentkirályon megrendezett Szentkirályok találkozójának mintájára, Csíkszentimrén tervezik a 2007 augusztusában megtartandó rendezvényt. A tervek szerint jövőre minden Szentimre nevű helységben megtartják a millenáris ünnepséget. Felmerült egy közös emlékbizottság megalakításának gondolata is. A csíki elöljárók azt is felvetették, hogy amennyiben sikerül a megfelelő anyagi hátteret és színvonalat biztosítani, az ünnep idejére háromnapos szabadegyetemet szerveznének a község határában lévő Büdösfürdőn, ahova Lezsák személyesen ellátogatott. – Húsz-harminc Szentimre nevű településről tudunk. Az ünnepi rendezvényen azoknak a helységeknek az érdeklődésére is számítanak, amelyek közigazgatásilag beolvadtak más községekbe vagy városokba. Példa erre Székelyudvarhely, ahol az egykori Szentimre emlékét már csak egy utca őrzi. Sajnos olyan helységek is léteznek, amelyek mára nemcsak nevüket, hanem magyar ajkú lakosaikat is elvesztették. /Jakab Lőrinc: Szent Imre-ünnepséget terveznek Hargita megyében. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./

2006. augusztus 28.

Csíkszentimrei Ifjúsági Napok zajlottak a hét végén Büdösfürdőn. A szervező Csíkszentimrei Ifjúsági és Közművelődési Egyesület évek óta tervezi, hogy a tusnádfürdőihez hasonló, nyári egyetemmel összekötött, nemzetközi táborrá fejlessze a rendezvényt. A terveket azonban anyagi okokból idén sem sikerült megvalósítani. A nyitónapon a különböző vetélkedők voltak, este tábortűz. A félmaratoni (huszonegy kilométeres) futással egy időben tartották meg a Büdöspityóka című főzőversenyt. A népszerű Kölyök-olimpi a hagyományos népi játékok elemeit ötvözte. /Jakab Lőrinc: Büdöspityóka és csillagkötélhúzás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 28./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék