Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 13 találat lapozás: 1-13

Helymutató: Csík megye

1998. április 15.

Maroshévizen 1989 óta egyetlen hivatásos színház társulata nem lépett fel, pedig azelőtt mindig telt ház fogadta őket. Egyetlen amatőr csoport járt csak itt az elmúlt években, az orotvaiak csoportja. Maroshévíznek a régebbi időkben elismert színjátszó együttese volt. A Kiss Ferenc vezette csoport 1949. június 20-án Csíkszeredában megrendezett, Maros és Csík megyék közötti vetélkedőn az első helyet szerezte meg. A színjátszók aktívak voltak még a nyolcvanas években is, Tamás Mihály rendező vezetésével. 1990 után azonban felbomlotta csoport és nem alakult újjá. A városban 1952-től Szarvas Dénes volt a kultúrigazgató, aki 120 tagú énekkart alapított és nyolctagú népi zenekart. Az énekkar dicsérő oklevelet kapott. Ugyancsak Szarvas Dénes nevéhez fűződik egy 50 tagú gyermekzenekar és egy irodalmi csoport megalapítása. Mindez már a múlté. Jelenleg a városban egyetlen román néptánccsoport tevékenykedik. /Czirják Károly: Nyolc év alatt egyetlen előadás. = Gyergyói Kis Újság (Gyergyószentmiklós), ápr. 15., 14. sz./

2000. május 25.

Megjelent a Svédországban élő történész, dr. Antal Imre Élő történelem /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000/ című tanulmánykötete. A szerző közismert a magyar tudományosságban a székelyföldi közbirtokosságok kutatási területén. A csíki közbirtokosságok XX. századi részletes története többek között magában foglalja a Csík megyei erdőpanamákat és a közbirtokosságok megreformálására tett kísérleteket is. A könyv jeles székelyföldi személyiségek életéről, valamint Gyimes néprajzáról és Csíkszereda város- és iskolatörténetéről is értékes, új adatokat közöl. /(Kozma Mária): Antal Imre: Élő történelem. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 25./

2001. május 22.

Máj. 19-én tartották meg Csíkszentmártonban a Mezőgazdasági Líceum névadó ünnepségét. Tivai Nagy Imre nevét vette fel a líceum. Tivai Nagy Imre /Csíksomlyó, 1849. - 1931/ a kolozsvári egyetem jogi karán végzett. 1872-ben megszervezte a Csíkmegyei Gazdasági Egyletet, amelynek titkára, majd elnöke volt, a vármegye közigazgatási bizottságában díjtalanul végezte évtizedeken át a vármegyei közigazgatási teendőket. Hírlapokban, folyóiratokban, önálló gazdasági munkákban ismertette Székelyföld közigazgatási helyzetét. 29 éven át szerkesztette a Csíki Gazda c. mezőgazdasági értesítőt. 1911-ben jelent meg kötete Csíkvármegye közgazdasági állapotáról. Ebben foglalkozott a székely kivándorlás kérdésével is. Az összegyűltek előtt Makó Erzsébet igazgatónő a csíkszentmártoni oktatás múltját idézte. Az iskola homlokzatán elhelyezett plakett Nagy Ödön és Koszti István művészek munkája. /Daczó Dénes: "Kegyelettel emlékszem az ősökre" Tivai Nagy Imre nevét vette fel a csíkszentmártoni líceum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

2003. február 28.

Az 1999-ben létrejött Hargita Kiadóhivatal a Székelyföld és a Moldvai Magyarság havonta megjelenő folyóiratok mellett olyan dokumentumok újrakiadását vállalta, mint a Csíki Székely Krónika, az 1902-es Tusnádi Székely Kongresszus, és Vitos Mózes Csíkmegyei Füzetek. A kiadó másik fő célkitűzése a Moldvában élő csángómagyarok kultúrájának, történelmének megismertetése. Duma István András, a klézsei csángó költő Én országom Moldova verseskötete kezdte a sort, majd ezt követte Az ember ott a legfájóbb magyar címet viselő, csángómagyarokról szóló versantológia. Elindítják a moldvai katolikusok történelméről szóló dokumentumok kiadását Bibliotheca Moldaviensis néven. A kötetek kétnyelvűek /magyar és román/. Az első kötet Zöld Péter jelentése, aki megírta a moldvai magyarok történetét 1420-ig visszamenően. Gh. I. Nastase Ungurii din Moldova la 1646 dupa "Codex Bandinus" (A moldvai magyarok 1646-ban a Bandinus-kódex tudósítása alapján) című tanulmányának eredeti, román nyelvű kiadása és magyar nyelvre való fordítása szerepel másodikként a tervben. Gh. I. Nastase, a iasi-i egyetem történész professzora volt, aki az 1926-os egyházi összeírások alapján elkészítette Moldva magyarlakta településeinek térképét, és adatait összevetve Bandinus püspök adataival, megpróbált fényt deríteni a moldvai magyar betelepedés folyamatára. A Codex Bandinus a legszámottevőbb jelentés a moldvai csángómagyarok sorsáról, mely Bandinus Márk marcionapolisi érsek, misszionárius főpap tollából származik, aki 1646-1647-es moldvai pasztorációs útja tapasztalatairól számolt be a Szentszéknek. A tervekben szerepel még Radu Rosetti: Despre Unguri si episcopiile catolice din Moldova (A magyarokról és a moldvai katolikus püspökségekről) című tanulmánya, Veszely-Imets-Kovács utazása Moldva-Oláhhonban; Auner Károly, Petrás Incze János, Weigand Gustav, Ioan Ferent, Veress Endre, Lükő Gábor, Bitay Árpád munkái, tanulmányai. /Mirk Szidónia-Kata: Bibliotheca Moldaviensis. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./

2003. február 28.

Újból napvilágot látott Vitos Mózes átfogó munkája /Csíkmegyei füzetek. Adatok Csík megye leírásához és történetéhez, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2002/. A könyv az 1894 és 1902 között megjelent 34 füzet, majd az ezekből kiadott kötet újrakiadása. /Sarány István: Vitos Mózes csíki kalauza. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./

2003. február 28.

2003. május 7.

A Hargita-Kovászna ortodox püspökség 1994 szeptemberében alakult meg, főpapja Ioan Selejan püspök. Ion Iliescu államelnök levélben üdvözölte a püspökség alapítását és Ioan Selejan görögkeleti püspök beiktatását: "Szívből örülünk, hogy ma e csodálatos román tájon az ortodox hívők régi álma teljesül." Az akkori ünnepségen jelen lévők közül kevesen tudták, hogy a csupán 1928-32 között épült templomot a Csíki Magánjavak területére húzták föl, ott állt egykor a gazdasági iskola és igazgatói lakás, és az építési költségek tetemes részét, mint számos helyen az akkori Csík megyében, az elkobzott Csíki Magánjavakból állták. A történelmi igazságot azonban az ortodoxok másként ismerik, ők "erőszakos elmagyarosításról" beszélnek és a visszatérés útját kínálják. Az előzménytelenül megalakított Hargita-Kovászna Görögkeleti Püspökség missziója nyílt és egyértelmű: "visszaadni" az ősi román földnek mindazt, amit a magyarok évszázadok óta "elvettek". Az ötvenkét éves Ioan Selejan püspök közönséges halandó számára nehezen elérhető. Munkatársai minden telefonhívásra azt válaszolják: terepen van. Előbb egy udvaron tett séta erejéig állt rá a beszélgetésre, majd az eső miatt úgy döntött, hogy mégiscsak az irodájában ad inetrjút. Így búcsúzott az újságírótól: mindegy, hogy mit mondanak vagy írnak róla, az neki nem számít. 1994 óta 10-12 új templomot építettek és 120-at állítottak helyre vagy építettek újjá Hargita és Kovászna megyékben. Templom és kolostor csak ott épült, ahol őslakos románság él. Ahol a román lakosságot elmagyarosították, ott újraépítették a templomokat, magyarázta. A püspök minden volt görög katolikust románnak számít. A Maros megyéből hozzájuk tartozó kolostoregyüttessel együtt tíz kolostoruk van, kb. 120 szerzetessel. Ezek közül csak Maroshévízen volt kolostor 1994 előtt. Az új kolostorokat románok lakta vidéken alapították. Az újságíró megemlítette, hogy a Hargita-Kovászna Püspökség kormányhatározattal milliárdokat kapott a költségvetésből akkor, amikor a magyar egyházak elenyésző támogatásban részesültek. És nem kapják vissza azt sem, ami az ő tulajdonuk volt. A püspök természetesnek tartja a támogatásukat. Hiszen félig lerombolt templomok voltak. Az újságíró közbevetette: Erdélyben százával vannak szász és magyar templomok, amelyek hívek nélkül maradtak, de nem tartja karban ezeket az állam. A püspök nem híve az elméleti ökumenének. /Oláh-Gál Elvira: "Missziót vállaltunk ezen a vidéken". Beszélgetés Ioan Selejan püspökkel, a Hargita-Kovászna Görögkeleti Püspökség főpapjával. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 7./

2003. november 22.

Nov. 18-án Gyergyószentmiklóson író- olvasó találkozót szervezett a Salamon Ernő Irodalmi Kör a Székelyföld folyóirat szerkesztőségével Megjelentek a szerkesztők, Ferenczes István, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László és György Attila. Ferenczes István főszerkesztő ismertette a Székelyföld célkitűzéseit, majd ismertette a Hargita Kiadóhivatal új köteteit, mint a Csiki Székely Krónikát, a Tusnádi Székely Kongresszust, az Erdélyi Szép Szó 2003, immár harmadik éve megjelenő antológiát, amely egy év költészeti és szépprózai terméséből nyújt válogatást, Bajor Andor Mi a manó c. illusztrált, eddig kiadatlan gyermekkönyvét, Az ember ott a legfájóbb magyar c. antológiát, a Csíkmegyei Füzetek sorozatot, a Pater Zöld és a Nastase kétnyelvű kiadványokat. Ezt követően a meghívottak készülő új könyveikből olvastak föl részleteket, illetve verseket. /Találkozó a Székelyfölddel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./

2003. december 12.

Egy évre az első kötet megjelenése után napvilágot látott a folytatás is: Vitos Mózes elfeledett életművének kiemelkedő alkotása, a Csíkmegyei füzetek újból az olvasó elé került, száz évvel a sorozat utolsó, harmincnegyedik füzete megjelenése után: Csikmegyei füzetek II. Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2003. Elolvasva Vitos munkáját, megállapítható, hogy a megye mai gondjainak egy része a múlt századforduló idején is megoldásra váró kérdések voltak. Egyik ilyen gond: a térség nem tudott megélhetést biztosítani az itt élők számára, ezért sokan kényszerültek arra, hogy közelebbi vagy távolabbi helyeken keressenek megélhetést. Akkor a székely leányokat Brassóba küldték cselédnek, pünkösdkor pedig meglátogatták őket. Ma a Brassóból Budapestre tartó Korona vonatot kell megnézni ünnepnapok közeledtén. Vitos Mózes írta, hogy a vidék életében nagy szerepet játszik a pityóka. Ma is hasonló a helyzet, értékesítési gondokkal tetézve. Nincs ipar Csíkban, olvasható, de ma sincs másként. Az utóbbi időben ismételten napirendre került a Székelyföld modernizációjának kérdése. Ha ez nem történik meg, száz év múlva ismét ki lehet adni Vitos Mózes mestermunkáját, mert aktuális marad. Esetleg fordításban kell majd közölni. /Sarány István: Vitos Mózes újrafelfedezése. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./

2004. augusztus 21.

Megrendítő olvasmány Makkai Gergely Az erdélyi Mezőség tájökológiája (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2003) című könyve. Szerzője Marosvásárhelyen lakik, a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetemen földrajz szakot végzett, jelenleg ugyanott meteorológiát tanít, az elmúlt évben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg a doktori fokozatot. Mindemellett az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője is. A szerző segítségért kiált Mezőség, vagyis a Maros, az Aranyos, a Szamosok és a Sajó határolta terület drámájának bemutatásával. Makkai Gergely külön fejezetet szentelt a szerzetesrendnek tudatos környezetvédelmi tevékenységének, e vonatkozásban forrásai között említette Léstyán Ferenc Megszentelt kövek című, 1996-ban megjelent hittörténeti munkáját is. Az erdő és vizek védelmét szolgáló intézményrendszernek vetett véget az erdélyi katolikus társadalom összeomlása: 1558-tól kezdődően az itteni egyházkerület 630 plébániájából mindössze 36 maradt meg, valamennyi az ősi hitéhez legjobban ragaszkodó Csík megyében. Ezzel megszűnt a katolikus egyház szigorú szokásvilága és vele természetvédelmi intézményrendszere is. Csupán a Mezőségen több mint 200 halastavat csapoltak le. Tette ezt a lakosság abban a tévhitben, hogy cserében szántóföldhöz, kaszálóhoz jut, de a tavak helyén bűzlő iszaptenger maradt, ráadásul jött a gyakori szárazság. Hatalmas erdőirtás folyt. A következmény volt az omlás, suvadás, kialakult a mai Mezőséget jellemző terméketlen vidék, az úgynevezett kopár. Makkai Gergely Mezőség-monográfiája időszerű figyelmeztetés: a természeti harmónia megbomlása katasztrófához vezet. /Barabás István: Támadó kopár. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 21./

2006. január 17.

Dicsőszentmártonban megalakult a Gyárfás Elemér Kör, a Kis-Küküllő Alapítvány égisze alatt működő értelmiségiek társasága. Találkozóhelyük a magyar közművelődési központ. Tagjai résztvevői és szervezői voltak az egykori népfőiskola kurzusainak, az Erdélyi Múzeum-Egylet vándortalálkozóinak, és a Sipos Domokos Művelődési Egyesület irodalmi körének. Gyárfás Elemér /Borzás, 1884. aug. 24. – Bukarest, 1945. okt. 4./ politikus, közgazdász, publicista munkásságáról Csepreghy András–Csepreghy Henrik: Dicsőszentmárton régi arca (Mentor, Marosvásárhely, 2005) című kötete is beszámolt. Gyárfás Elemér jogot végzett, részt vállalt a megyei közéletben. 1917–18-ban Kis-Küküllő megye főispánja. 1918-ban a helyi Nemzeti Tanács elnöke, 1921-ben a Magyar Szövetség élére kerül, majd az Országos Magyar Párt elnöki tanácsának tagja. 1926-tól Csík megye szenátora Bukarestben. Főleg egyházpolitikai, kulturális és közigazgatási kérdések tárgyalásában vett részt, szerepe volt az erdélyi római katolikus egyház és a román állam között létrejött konkordátum megszövegezésében. Ő volt az erdélyi Római Katolikus Népszövetség alapítója és alelnöke, az Egyházmegyei Tanács tagja, 1933-tól a Katolikus Státus világi elnöke. 1941-1944 között ő volt a Romániai Magyar Népközösség elnöke. Vallotta: az erdélyi magyarságnak világtörténelmi hivatása, hogy összekötő kapocs legyen a Közép-Európa tengelyében elhelyezkedett román és magyar nép között. (Fontosabb munkái: Erdélyi problémák, Kolozsvár, 1923 – Bethlen Miklós kancellár, 1642-1716, Dicsőszentmárton, 1924 – Románia hitelszervezetei s az erdélyi magyar pénzintézetek, Lugos 1924 – Az erdélyi szászok és a katholicizmus, Dicsőszentmárton, 1925 – A Supplex Libellus Valachorum, Kolozsvár, 1929 – Az első kísérlet – az Averescu-paktum előzményei, megkötésének indokai, szövege, módosításai, következményei, felbomlása és tanulságai, különlenyomat, Lugos 1937) /Bölöni Domokos: A Gyárfás Elemér körről. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./

2006. május 4.

Csángó-magyar találkozót szerveztek Szombathelyen. A három napos rendezvényre Gyimesbükkről érkeztek a vendégek. A csángók magukkal hozták ősi táncaikat, dalaikat, amelyeket az idősebbektől tanultak. A mai napig őrzik hagyományaikat, bár elszigetelten élnek, amióta 1951-ben Csík megyétől a román Bákóhoz csatolták falujukat, Gyimesbükköt. „Teljesen elszakadtunk a magyar kultúrától ez alatt az idő alatt.” – fogalmazott a Duna Televízió Világunk című műsorában a gyimesbükki Antalné Tankó Mária. A csángó csoport Vas-megye több városában is bemutatta a gyimesbükki történetet feldolgozó „Gyimesi vadvirág” c. színművet. „Ha tiszta gyökereket akarunk találni, tiszta érzéseket, tiszta hitet, akkor érdemes a csángóktól tanulni.” – mondta a Honjáró 64 Egyesület elnöke, Dr. Szabó Ágnes. /Duna TV. hu/

2006. augusztus 11.

A trianoni diktátum után az erdélyi magyarság nehéz helyzetbe került. Az új hatalom fő csapása a nyelv és ezen keresztül a kultúra és a nemzeti tudat megőrzése ellen irányult. 1935-ben az alapfokú iskolák száma 112-re csökkent, a középfokúaknak pedig csak a fele maradt meg. Felsőfokon nem volt magyar nyelvű oktatás, az új uralom első tíz évében 304 románul tanuló magyar diplomás jött ki az egyetemekről! Olyan megyékben mint Csík, Szatmár nem volt állami magyar iskola. Az egyházak vállára nehezedett a fiatalság magyar szellemben és nyelven való oktatása. Egymás után születtek magyar lapok. Nagybányán a Krizsán P. Pál szerkesztette Nagybánya megjelent minden vasárnap. A Nagybánya és Vidéke minden szombaton jelent meg, Révész János szerkesztésében. A református egyház az Egyházi híreket adta ki, és volt egy időnként megjelenő sportközlöny is, az Egyesületi Értesítő (kiadta a Phönix és a CSB), Vadász István szerkesztésében. Kifejezetten kulturális hetilap nem volt a városban. Dr. Sasi Nagy Béla hozzájutott olyan adatokhoz, amelyekkel eddig tudtával Nagybányán sem foglalkozott senki. Az adatok a városi levéltár anyagából Balogh Béla levéltáros jóvoltából egészültek ki. Az adatok a máramarosszigeti Kárpáthy Zoltán munkásságáról szólnak, aki költő, újságíró és köztisztviselő is volt. Ő hozta létre 1930-ban Nagybányán a Csütörtök című hetilapot. Kárpáthy Zoltánnak /1901. július 4. – 1960. november 13./ 1928-ban jelent meg Az élet rohan c. verseskötete Máramarosszigeten (Hermes Nyomda), közben közölt a kolozsvári Keleti Újságban is. 1930-ban elhatározta, hogy politikai-szociális tartalmú hetilapot indít Nagybányán. 1930. júniusában beadta a kérvényt a szatmári prefektushoz. Július 17-én megjön a válasz Szatmárnémetiből: a prefektus engedélyezi Kárpáthy Csütörtök c. lapjának a kiadását. A lap megjelenését igazolja, hogy Kárpáthy 1930. szeptember 27-én kérte 800 lej kifizetését, ami megtörtént. November 12-én 810 lejről nyújtott be nyugtát, amit másnap kifizettek (levéltári adatok). Ezeken túl nincs semmiféle más adat a lapról. Egyetlen példányt sem sikerült felkutatni. Ebben a korban Nagybánya magyarsága még négy újságot olvashatott anyanyelvén. Ma az a kettő, ami van, sem fogy el mind. Az igényes írásoknak ma már kevés az olvasója, de azok nélkül elvész a nyelv, a kultúra. /Dr. Sasi Nagy Béla: Helyi sajtótörténeti kuriózumok. Ki volt Kárpáthy Zoltán? = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 11./

lapozás: 1-13