udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Dimbovita megye

2005. május 9.

A Bánság mellett az ország déli és központi részében is nagy károkat okoztak a medrükből kilépő folyók, több helységben is ki kellett lakoltatni a veszélybe került lakosokat. Az árvíz a legnagyobb pusztítást Kovászna, Buzau, Prahova, Dimbovita és Ialomita megyékben végezte. Időközben megérkeztek Lugosra a magyar környezetvédelmi minisztérium által küldött huszonkét nagyteljesítményű szivattyú is. „Az eset rávilágít arra, hogy a Kárpát-medencében a népek egymásra vannak utalva, arra a segítségre, amelyet most Magyarország nyújt Románia számára, mi is számíthatunk, ha szükség lesz rá a jövőben” – hangsúlyozta Persányi Miklós magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter. – Kovászna megyében öt települést árasztott el a víz, a lakóházak, gazdaságok mellett két iskolaépület is károsodott. /Tovább pusztít az árvíz az országban. Magyar segítség a bánságiaknak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./

2005. május 25.

A parlamentben interpellált Asztalos Ferenc Hargitai megyei képviselő azzal kapcsolatban, hogy a vidéki középiskolák lány kézilabdacsapatai számára a Dimbovita megyei Nuceten nemrég megrendezett országos döntőn a zetelaki P. Boros Fortunát Gimnázium csapatát kizárták a viadalról. A zetelaki együttes a csoportmérkőzéseken legyőzte több megye csapatatát, de a döntőben már nem engedték szerepelni a székelyföldi csapatot. A döntő előtt arra hivatkozta, hogy az egyik lány igazolásáról hiányzik a »játékra alkalmas« felirat. A versenyszabályzatban ez nem szerepelt. A zetelaki együttessel másik affér is történt Nuceten: az egyik játék közben megsérült kézilabdázó magyarul kért segítséget, a helyi tanfelügyelő pedig ezért megfeddte Ilyés András iskolaigazgatót, arra hivatkozva, hogy „a sportversenyek hivatalos nyelve az állam nyelve”. Asztalos Ferenc felszólalásában képviselői minőségében, illetve a képviselőház tanügyi bizottságának alelnökeként arra szólította fel az illetékes minisztériumot, a Kisebbségügyi Hivatalt és a diszkriminációellenes tanácsot, hogy vizsgálja ki az ügyet. „Nem utolsósorban kérem, találják meg a módját annak, hogy a zetelaki gyerekeknek – akiknek sokévi munkája foszlott semmivé – erkölcsi kárpótlást nyújtsanak” – jelentette ki Asztalos Ferenc. /Romász János: Diszkriminációellenes felszólalás a parlamentben. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék