udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Helymutató: Dorohoi

1993. október 22.

Matatias Carp a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének, majd a Román Zsidók Szövetségének főtitkára volt. Fekete könyv. A romániai zsidók 1940-1944 közötti szenvedései című négykötetes művát 1946 és 1948 között adta ki Bukarestben. Első kötete a vasgárdisták rémtetteivel. A második a iasi-i pogrommal, a harmadik a Dorohoi megyei, észak-bukovinai, besszarábiai, transznisztriai zsidók megsemmisítésével foglalkozik. A negyedik kötet az észak-erdélyi zsidók deportálásáról számol be. Matatias Carp könyve kevéssel megjelenése után hozzáférhetetlenné vált az olvasók számára. Példányait megsemmisítették, a román titkosszolgálat ügynökei a világ nagy könyvtáraiból ellopták a könyvet. A könyv minden példányát azonban nem sikerült megsemmisíteni. Carp szerint a román fasiszták 300-350 ezer zsidó meggyilkolásáért felelősek. Most Magyarországon megjelent a Mataias Carp Holocaust Romániában. Tények és dokumentumok a romániai zsidók pusztulásáról - 1940-1944, Primor Kiadó, Budapest, 1993. A könyv az Erdélyi Magyarság Alapítványnál rendelhető meg. A magyar kiadást Matatias Carp első három kötetéből állította össze a fordító, Takács Ferenc. A negyedik kötetet kihagyta a fordító, mert arról már sok történelmi összegzés készült. /Takács Ferenc: Holocaust Romániában. = Élet és Irodalom, okt. 22./

1999. augusztus 9.

A dési születésű Randolph L. Braham, a New York-i City University professzora, a Holocaust világviszonylatban elismert kutatója. Megjelent munkája: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon /Belvárosi Kiadó, Budapest, 1997./ Legújabb könyve /Román nacionalisták és a holocaust. Múlt és Jövő Kiadó Budapest, 1998./, arról szól, hogyan igyekeznek tagadni a román nacionalisták a román antiszemitizmust és a romániai zsidóság ellen elkövetett népirtást, illetve hogyan próbálják felhasználni a történelemhamisítást magyarellenes propagandájuk céljára. - Közismert, hogy a két román fejedelemségben rendkívül erős volt a nacionalizmus és az antiszemitizmus. A zsidók állampolgári jogait is csak későre, külső nyomásra ismerték el, a berlini kongresszus (1878) és a Versailles-i Békeegyezmény határozatai alapján. A két háború közt főleg a szélsőségesen nacionalista, antiszemita LANC, majd a Vasgárda tett szert nagy befolyásra. A Goga-Cuza-kormány embertelen zsidóellenes törvényeket léptetett életbe (1938), amelyeket a Gigurtu-kormány még szigorúbb rendelkezései követtek (1940). Az első tömegmészárlásokat a románok 1940-ben követték el, amikor a román csapatoknak át kellett engedniük Besszarábiát és Észak-Bukovinát a Szovjetuniónak. Ekkor a visszavonuló román katonai és csendőri egységek a zsidó lakosságon töltötték ki dühüket. Csak Dorohoion 52 zsidót lőttek agyon (1940. július 1.) A vasgárdista zendülés napjaiban (1941. jan. 21-23.) zsinagógákat gyújtottak fel, zsidók lakásait, üzleteit fosztották ki és csak Bukarestben legkevesebb 120 zsidót öltek meg, egyeseket a vágóhíd kampóira akasztottak fel. Az tömegméretű, szervezett népirtás Antonescu diktatúrája alatt ment végbe. A jászvárosi pogrom alkalmával (1941. június 29-30.), amelyet a román hadsereg és a helyi rendőrség hajtott végre a Gestapo közreműködésével, becslés szerint 4000-8000 életet oltottak ki, azzal az ürüggyel, hogy "zsidók rálőttek román és német katonákra" Ezt követően mintegy 5000 személyt - férfiakat, nőket, gyermekeket - két, tehervagonokból álló vasúti szerelvényre hajtottak fel, elképesztő zsúfoltságban és a rekkenő hőségben étlen-szomjan szállították őket állomásról állomásra. Az egyik vonat 8 óra hosszat, a másik hat és fél napon keresztül kóborolt cél nélkül. Közben mintegy 3000-en meghaltak a melegtől, szomjúságtól, sokakat az őrök lőttek le. A román területen elkövetett atrocitásokat még felül is múlták azok, amelyeket Ukrajna megszállt területein követtek el a román csapatok. Amikor 1941. október 22-én a szovjet partizánok felrobbantották a román hadsereg városi parancsnokságát, Antonescu parancsára megtorlásképpen 60 000 zsidót öltek meg. Az 1941. október 6-i kabinetülésen Antonescu kijelentette: "Ami a zsidókat illeti, intézkedem, hogy örökre és teljes mértékben eltűnjenek ebből az országból". Tervét több lépésben szándékozott megvalósítani. Először a besszarábiai és bukovinai zsidókat deportáltatta Transznisztriába (1941 ősze - 1942 nyara), mintegy 150 000 személyt, akik közül legfeljebb egyharmada élte túl a szörnyű állapotokat. A moldvai, havasalföldi és dél- erdélyi zsidók "végleges megoldására" később került volna sor, de közben megváltozott a hadihelyzet: a front megállt, sőt kezdett visszafelé mozogni. Már 1943 áprilisában Antonescu arról beszélt, hogy a háborút esetleg a szövetségesek nyerik meg, és akkor Romániát felelősségre vonják a zsidók kiirtásáért. Igyekezvén ellensúlyozni az eddigi 270 000 áldozat kezéhez tapadó vérét, leállította a deportálásokat, megtagadta a németek ilyen irányú kérését, sőt egyes zsidó csoportoknak lehetővé tette a Palesztinába való kivándorlást. Ennek ellenére a megmaradt zsidó lakosság kb. 10%-a egyéni vagy csoportos atrocitásoknak lett áldozata. Randolph L. Braham könyvében bemutatta, hogyan igyekeztek a román nacionalisták meghamisítani a történelmet. Antonescut háborús bűnösként elítélték, de a bűneiről nem sok szó esett. Amikor a kommunista párt "hazai" frakciója kiszorította a "moszkovita" frakciót (1952-54), akkor erős nacionalista vonal került uralomra, burkolt antiszemitizmussal Ceausescu idejében ez a nacionalizmus sovén, fasisztoid jelleget öltött: lásd az udvari költők és írók (Paunescu, Vadim Tudor, Lancranjan), a "hivatalos" történészek (Ardeleanu, Musat, Ilie Ceasuescu, Pascu) és a sajtóban buzgólkodók hadát, akik közül sokan még ma is mérgezik a közvélemény légkörét. Így a 270 000 áldozatról nem lehetett beszélni. Annál gyakrabban és hangosabban szónokoltak arról a 150 000 szerencsétlenről, akiket a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből és adtak át a németeknek. A cél kettős: kimutatni, hogy a román nép eredendően jó, szelíd, toleráns, demokratikus, ezzel szemben a magyarok véreskezű, fasiszta barbárok. Kifizetődő volt ezt a nótát fújni, tetemes erkölcsi és anyagi haszonnal járt. Rájött erre Raoul Sorban is, aki ráadásul még azt is állította, hogy számos zsidót mentett át Észak-Erdélyből Romániába, ahol azok tökéletes biztonságban voltak. "Érdemei" elismeréseként Sorban elnyerte az Igaz Keresztény címet, Izrael tiszteletbeli állampolgára lett, több alapítványtól, intézménytől jelentős anyagi támogatást járt ki magának. Ügyeskedése során támogatóra lelt Moshe Weinberger- Carmilly, volt kolozsvári neológ főrabbi személyében, aki a deportálások elől Romániába szökött. Hívei nemcsak azt vetik a rabbi szemére, hogy a válságos napokban cserben hagyta őket, hanem főleg azt, hogy nem figyelmeztette őket, milyen sors vár rájuk, pedig ezt neki tudnia kellett. Sorban és a rabbi kölcsönösen tanúskodtak egymás mentőakciói mellett, ezek idővel mind szaporodtak. Kezdetben csak pár családról volt szó, majd százakról, végül ezrekről, sőt tízezrekről. - A történelemhamisítás újabb lendületet vett 1989 után. Paunescu, Vadim Tudor és társaik "jó románként" igyekeznek beállítani Antonescut, valamint néhai gazdájukat, Ceausescut is, politikájuk alapja pedig a sovén nacionalizmus, az antiszemitizmus és magyarellenesség. Raul Sorban készségesen kiszolgálta ezt a vonalat; Paunescunak egy vele készített interjúja ezt a címet viseli: Antonescu marsall a román zsidóság megmentője. Paunescu és társai szerint a transznisztriai deportálásokkal Antonescunak csak az volt a célja, hogy a zsidókat kimentse a háborús éhezésből és járványveszélyből; Észak-Erdélyről szólva pedig a románok és zsidók közös szenvedéséről beszéltek. Végre Moses Rosen főrabbi megtörte a csendet, szóvá tette az Antonescu-féle népirtást és ezzel magára vonta a szélsőséges nacionalisták haragját. Ekkor a Sorban-Weinberger páros támogatóra talált Alexandru Safran, Románia egykori főrabbija személyében, aki utódával, Moses Rosennel ellenséges viszonyban volt. A román szenátus előtt tartott beszédében /1995. március 28./ elhallgatta Antonescu 270 ezer áldozatának mártíriumát és magasztalta Sorban professzor úr "nemes román szellemiségét". Safran rabbi beszédét lelkesen fogadták a történelemhamisító román nacionalisták: leközölte és pozitív hangnemben kommentálta a legtöbb országos sajtóorgánum, különösen a neofasiszta és antiszemita lapok. A román televízió és rádió is kiemeltem foglalkozott vele. Randolph L. Brahamot írásai miatt hevesen támadták a román szélsőséges nacionalisták. /Fey László: Akiket kétszer is megöltek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./

1995. július 19.

Bukarestben nagyszabású kiállítást rendeztek a fasizmus észak-erdélyi áldozataira emlékezve, ugyanakkor a transznisztriai, dorohoi és egyéb deportálásokról, kivégzésekről, a iasi pogromról, a földvári tábor többezer áldozatáról, az 1944-es szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, magyarremetei, gyantai gyilkosságok ártatlan magyar áldozatairól nem tettek említést. Sipos János volt politikai fogoly, a LADO vezetőségi tagja a 45 éves diktatúra áldozatairól írt: több mint 200 ezer halottja van a kommunista diktatúrának. Az utóbbi időben igyekeznek csökkenteni a volt szekuritate felelősségét. A Tele ABC tévé adásában Tabacariu vezérőrnagy és Ratiu ezredes, a volt politikai rendőrség tagjai azt bizonygatták, hogy manapság lebecsülik a Securitate "hazafias jellegű megtorlásait". Hazafias megtorlás volt-e, hogy a szovjet megszállás elől Romániába menekült besszarábiai és bukoviniai "testvéreket" Dalgára deportálták, kegyetlenül vallatták, sokat közülük Szibériába vittek. A hazafias dalokat tanító tanárokat a diákokkal együtt véresre verték. Petre Roman a francia televízióban úgy nyilatkozott, hogy "Romániában a múlt rendszerben csak mintegy tízezer politikai foglyot tartottak nyilván." Valójában csak 1949 és 1962 között 100 128 politikai per zajlott. 1962-től a politikai pereket köztörvényesnek álcázták. Sipos Jánosról volt cellatársa a Cuvantul Liber hasábjain így számolt be: 45 napig bilincsben tartották. "Mi segítettünk, hogy vécére tudjon menni, és kanállal etettük, mert a keze hátra volt kötve. Egy és fél hónapig verték őt." Kun András volt szekustiszt rendkívül kegyetlenül vallatott, elektromos árammal, majd gúzsba kötve verte az áldozatokat, a Dobra községbeli Sipos testvéreket halálra kínozta. Most pedig így vall: "A nyugdíjamat megérdemlem. Teohari Georgescu volt belügyminiszter rendeletet adott ki, hogy a politikai foglyok kihallgatását éjjel végezzük. Elképzelhető, hogy milyen nehéz és főleg fárasztó munka volt! Gondolják, hogy könnyű éjjeleken át talpon állni, órák hosszat verni és másnap elviselni a kezek fájdalmát?" /Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 19./

2003. május 8.

,,Engem már az sem érdekel, ha meggyalázzák, elég volt nekem az, ami az utóbbi négy napban történt." - fakadt ki Sauber Bernat, a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke a máj. 4-én, felavatott holokauszt-emlékmű körül kirobbant botrány kapcsán. Razvan Theodorescu kulturális miniszter a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség képviselői által elfogadott Remember Holocaust felirattal nem elégedett meg, hanem egy román nyelvű szöveg társítását kezdeményezte, és ebben kérik számon ,,a magyar fasiszta kormányon" a 6000 marosvásárhelyi zsidó elpusztítását. Ez nem a miniszter magánvéleménye, hanem az egykori román állam és a román kormány zsidók ellen elkövetett történelmi bűneinek az áthárítása a köztudatban a magyarsággal azonosítható magyar kormányra, szögezte le Sylvester Lajos. Tény, hogy magyar kiugrási kísérletet megakadályozó szándékkal a németek által megszállt Magyarországon Észak-Erdélyből 1944 májusában és júniusában 151 180 zsidót deportáltak, akiket a németek Auschwitzba szállítottak, és közülük mintegy 16 000 élte túl a haláltábor borzalmait. Romániában viszont már 1941-ben hozzáláttak a zsidók tömeges kiirtásához - egy évvel korábban, mint ahogyan a náci Németországban hivatalosan is elfogadták a ,,végső megoldást", a zsidóság teljes elpusztításának ördögi tervét. 1941 és 1942-ben sor került az észak-moldvai (Iasi, Dorohoi) és a bukaresti pogromokra, a transznisztriai térségben a bukovinai és a besszarábiai zsidókkal végeztek, a teljességében még fel nem göngyölített tömeges zsidógyilkosságoknak mintegy 300 000 személy esett áldozatául. Az akkori Románia területén elkövetett háborús bűnökért az ország vezetőjének, Ion Antonescu marsallnak halállal kellett bűnhődnie, akire Marosvásárhelyen még ma is a nevét viselő utca emlékeztet. Egyesek még mindig úgy gondolják, hogy az elődeik által elkövetett bűnöket teljes mértékben a romániai magyar kisebbség nyakába lehet varrni, kegyeleti megemlékezés és emlékműállítás ürügyén Marosvásárhelyen a románságot újra a magyar lakosság ellen hergelik. Sylvester összegezte: A marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű román nyelvű feliratozása, a zsidóüldözés teljes felelősségének az akkori magyar kormányra hárítása és Wass Albert két, nem is köztérre állított szobra, a székelyföldi régió vagy a székelyföldi autonómia ellen indított hisztériakampány, a Székelyudvarhelyi Fórum ellen kezdett hatósági eljárás között az összefüggést nem nehéz észrevenni. /Sylvester Lajos: ,,Az sem érdekel, ha meggyalázzák..." = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 8./

2003. június 14.

A román kormány határozottan leszögezi, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt - hangsúlyozta a román kormány legutóbbi ülése után kiadott közlemény. A kormány jún. 12-i ülésén jóváhagyta azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Román Országos Levéltár kötött az Egyesült Államokban működő Holokauszt Emlékmúzeummal. A román kormány "támogatja azokat a kutatásokat, amelyek az Európában történt holokauszt jelenségét igyekeznek feltárni - egyebek között a román archívumokban lévő dokumentumok alapján is -, ugyanakkor nagy nyomatékkal hangsúlyozza azt a tényt, hogy Románia határain belül 1940-1945 között nem volt holokauszt". Romániában mind a mai napig sokan tagadják, hogy a románokat felelősség terhelné a holokauszt miatt. A romániai zsidósággal szemben elkövetett bűnök miatti felelősség elutasítását jól mutatja az is, hogy a közelmúltban Marosvásárhelyen avatták fel az első romániai Holokauszt-emlékművet, amelynek talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Az első Holokauszt-emlékmű színhelyének kiválasztása, az emlékműn lévő felirat is azt igyekszik sugalmazni, hogy zsidóüldözések a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek. Történelmi tény, hogy Magyarország német megszállását követően 1944 májusában és júniusában a magyar hatóságok 151 180 zsidót deportáltak Észak-Erdélyből. A németeknek átadott zsidókat Auschwitzba hurcolták, közülük alig 16 ezer ember élte túl a haláltábor borzalmait. A zsidók deportálása és tömeges kiirtása Romániában azonban már 1941-ben megkezdődött, szinte egy évvel azt megelőzően, hogy hivatalos programmá lett a náci Németországban a hírhedt végső megoldás: az európai zsidóság kiirtásának terve. 1941 és 1942 folyamán a bukaresti, jászvásári (Iasi), dorohoi pogromokban, a Dnyeszteren túli területeken felállított kivégzőtáborokban - ahová a Besszarábiából és Bukovinából elhurcolt zsidók kerültek - a jelenlegi kutatási adatok szerint 265-275 ezer zsidót öltek meg. Ezekért a tömeggyilkosságokért Románia akkori tényleges vezetőjét, Ion Antonescu marsallt terhelte a fő felelősség, akit háborús bűnök elkövetése miatt 1946-ban halálra ítéltek és kivégeztek. Az első romániai Holokauszt-emlékmű helyszínéül kiválasztott Marosvásárhelyen ma is a háborús bűnös Ion Antonescu marsall nevét viseli az egyik belvárosi utca. /Romániában nem volt holokauszt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ Egy év és három hónap telt el azóta, hogy a Nastase-kabinet sürgősségi kormányrendeletbe foglalta: a holokauszt tagadása öt évig terjedő börtönnel büntethető. Most pedig a kormány leszögezte, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Ezen kormányközlemény után Nastasééknak kevesebb hitelük marad a nemzetközi közösséggel szemben. A fél évszázadon át tartó történelmi misztifikálás után a román vezetés végre elismerte: Romániában a negyvenes években több százezer áldozatot követelő zsidóüldözés folyt. Úgy tűnt, az amerikaiaknak sikerült tudatosítaniuk az Egyesült Államokba látogató román politikusokban: Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg Ion Antonescu marsallnak állítanak szobrokat, amíg nem gátolják meg a román fasiszta diktátor kultuszát, az egyre hangosabbá és hivatalosabbá váló holokauszttagadást. Nagy garral elkezdődött az Antonescu-szobrok leszerelése, ám ahol már kisebb ellenállásba ütközött a dolog, ott ezt sem erőltették. A marsallról elnevezett utcák nevét szinte sehol nem változtatták meg, a nemzetféltő szónokok pedig háborítatlanul uszíthattak tovább a parlamenti pulpitusról, akár a kormánypárt színeiben is. Adrian Nastase miniszterelnök nem volt őszinte, amikor - egy évvel ezelőtt - így fogalmazott: "A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni... Románia csakis akkor léphet a demokrácia útjára, és tagolódhat be az európai és euroatlanti struktúrákba, ha előbb őszintén szembenéz történelmével, és nem csupán a hősi cselekedeteket ismeri el és hangoztatja." /Salamon Márton László: Holokauszt, másként. = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./ 1944 májusában és júniusában a magyar hatóságok 151 180 zsidót deportáltak Észak-Erdélyből. A németeknek átadott zsidókat Auschwitzba hurcolták, közülük alig 16 ezer ember élte túl a haláltábor borzalmait. A zsidók deportálása és tömeges kiirtása Romániában azonban már 1941-ben megkezdődött, majdnem egy évvel azt megelőzően, hogy a hírhedt végső megoldás a náci Németországban hivatalos programmá lett. 1941 és 1942 folyamán a bukaresti, iasi-i, dorohoi-i pogromokban, a Dnyeszteren túli területeken felállított kivégzőtáborokban - ahová a Besszarábiából és Bukovinából elhurcolt zsidók kerültek - a jelenlegi kutatási adatok szerint 265-275 ezer zsidót öltek meg. /Börtönnel büntethetők? = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./

2002. március 22.

Tiltakozott a Romániai Legionárius Mozgalom a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezetek tevékenységét, az ilyen szimbólumok használatát, illetve az emberiség és a béke elleni cselekedetekben érintett személyek kultuszát betiltó sürgősségi kormányrendelet ellen. Serban Suru, a mozgalom vezetője kijelentette: a tervezett jogszabály ellentétes Románia alkotmányával és az emberi jogokat sérti. Suru hangsúlyozta: a nemzetközi zsidó szervezetek a második világháború áldozataiért kártérítést kértek, de nem tudták bebizonyítani azt, hogy Romániában zsidó áldozatok léteztek. Ezzel szemben ismert, hogy a második világháború után közreadták azon dokumentumok egy részét, amelyek bizonyítják: Románia mintegy 270 ezer zsidó kivégzéséért felelős. Ezek közül körülbelül 15–20 ezren 1941-ben, a jászvásári, dorohoi-i, bukaresti és más pogromok során vesztették életüket, a többieket pedig Odesszában, illetve a Transznyisztriában felállított lágerekben irtották ki. A tömeg-gyilkosságok nagy részét a román hadsereg végezte. /Tiltakoznak a legionáriusok. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./ A kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) történelmi súlyú lelkiismereti önvizsgálat elé került: az ország NATO-csatlakozása érdekében meg kell szabadulnia a Ceausescu-diktatúra hírhedt politikai rendőrségének azoktól az ügynökeitől, akiket 1989 vége óta mind a mai napig oltalmazott és megvédett - írta márc. 21-i kommentárjában a Cotidianul című napilap. /Románia—NATO. Securitate — le az ügynökökkel? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 22./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék