udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Helymutató: Dublin

1996. december 16.

Dublinból nem Bukarestbe, hanem Temesvárra érkezett Emil Constantinescu elnök és dec. 16-án részt vett az 1989-es események évfordulóján rendezett ünnepségen. Temesvár toleráns, európai szellemét méltatta az államfő beszédében, aki szerint a bánátiak adták meg a Ceausescu-ellenes forradalomra a jelet azzal, hogy bátran szembeszálltak az elnyomó erőkkel. Hét év után elsőször a tévé is közvetítette a temesvári emlékezést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./ Meglepő, hogy a temesvári hivatalos emlékezésen megfeledkeztek Tőkés Lászlóról. Egyesek elmondták, hogy Tőkés László mellőzésére Bukarestből jött az ukáz. A temesvári református egyházközség dec. 17-i nyílt levele szerint Tőkés Lászlónak ott kellett volna állni a főtéren azok között, akik emlékeztek az 1989-es eseményekre. Mellőzése kárt okozhat az igazságosság jelszavát zászlaján viselő új román hatalomnak. Emil Constantinescu később cáfolta, hogy Tőkés László mellőzésének politikai motivációja lett volna. Tőkés László püspök megállapíthatta: tartja magát az a rosszhiszemű előítélet, hogy forradalom kell, de lehetőleg magyarok és Tőkés László nélkül. /Gazda Árpád: Öröm és üröm a forradalmi évfordulón. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 18./

1995. április 4.

Dublinban székel az Európai Unió egyik intézménye, a Kevesek Által Beszélt Nyelvek Európai Irodája. Szász János felkereste az intézményt és az intézmény főtitkára, Dónall O Riagáin nyilatkozott munkájukról. Költségvetésük 1983-ban 100 ezer ECU-val indult, jelenleg évi 3,5 millió, amelynek 90 százalékát az EU állja. Az EU minden országában bevezették az aktív nyelvvédelmet. Sikerült elérni, hogy megjelenjenek a kétnyelvű feliratok, mondja a főtitkár. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./

2004. május 3.

Magyarország május elsejétől az Európai Unió tagjává vált. Ennek megünneplésére szervezett kétnapos rendezvénysorozatot a kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a kolozsvári Állami Magyar Színházzal és a Magyar Operával közösen. Máj. 1-jén a magyar és az uniós zászlóval díszített színpadon a Magyar Opera zenekarának és kórusának előadásában a elhangzott az Örömóda, az EU himnusza, majd a magyar himnusz. Dr. Cseh Áron főkonzul ünnepi beszéde következett. Az EU megnöveli a magyarság mozgásterét és lehetőséget ad, hogy teljes jogú résztvevője legyen a döntéseknek A szónoklat után vetítették a Bánk bán című operafilmet. A teremben ülők megtekinthették a Duna Televízió által közvetített egyenes adásban a dublini ünnepi ceremóniát, amely által a május elsején csatlakozó tíz ország immár hivatalosan is az Európai Unió tagja lett. Az ünnepség máj. 2-án, vasárnap folytatódott a Hídember című történelmi film bemutatójával, amely Széchenyi István életét eleveníti fel, majd következett a rendezvénysorozat csúcspontja, a Hagyományok Bálja című néptánc-koncert. /Köllő Katalin: Kitárultak Európa kapui. Ünnepi rendezvénysorozat Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./

2004. május 28.

Wilfried Martens, a kontinens keresztény-konzervatív politikai szervezeteit tömörítő EPP elnöke Markó Bélának, az RMDSZ elnökének írt levélben felkérte az RMDSZ-t, hogy vegyen részt a romániai helyhatósági választásokat megfigyelő néppárti bizottságban. Levelében Martens beszámolt arról, hogy az EPP elnökségének dublini döntése értelmében felkérték Orbán Viktort, a pártszövetség Kelet-Közép-Európáért felelős alelnökét, hozzon létre egy független bizottságot a romániai választások megfigyelésére. /Felkérés az RMDSZ-nek: Vegyen részt az EPP romániai vizsgáló bizottságában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék