udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Dunakanyar

2001. augusztus 14.

Mintegy ezer résztvevőt vártak a szervezők aug. 13-tól Csobánkára, a Közép- és Kelet-Európai Cserkészek VI. Nemzetközi Nagytáborába - közölte a Magyar Cserkészszövetség. A tíznapos eseményt Carpathia 2001: Közelebb egymáshoz! mottóval hirdették meg, fővédnöke Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök. A tábor elsősorban a Visegrádi Nemzetközi Alap támogatásának köszönheti létrejöttét. Ebből adódóan a külföldi résztvevők többségét lengyel, cseh és szlovák cserkészek alkotják, de lesznek szlovén, szerb, román, orosz és határon túli magyar vendégek, illetve érkeznek jóval távolabbról, például Argentínából is. A program keretében lehetőség nyílik kirándulásra Budapestre, a Dunakanyarba és Szentendrére, de lesz mód evezésre, sziklamászásra és lovaglásra is. A szervezők tájékoztatása szerint a Carpathia 2001 nemcsak a magyarság értékeit kívánja bemutatni, hanem alkalmat nyújt a térség fiatalságának a kölcsönös megismerkedésre. /Közép- és kelet-európai cserkészek nagytábora Csobánkán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék