udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
506
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 481-506
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2013. május 3.
A Nagy Benedek-ügy
Egyre közelebb került 1994 decemberére az RMDSZ a brassói kongresszus által megszabott kétéves határidőhöz, ameddig meg kellett volna tenni azokat a létfontosságú, az autonómia irányában mutató önépítő lépéseket, amelyek nem ütköztek az etnokratikus román törvényi előírásokba.
Az RMDSZ-t több alkalommal is érte az a jogos vád román részről, hogy nem hajlandó megmondani, mit is ért autonómia alatt, s csak játszik a szavakkal. E vád élét vette volna el, ha a III. kongresszus határozatainak megfelelően elfogadásra kerülnek az úgynevezett autonómiastatútumok, melyek jogszabályi nyelven fogalmazzák meg nemzeti közösségünk emancipációs közakaratát, szuverenitásunk követelt szintjét: a több szintű autonómia formájában megfogalmazódó önszerveződési igényünket.
Az autonómiastatútumok előkészítése és elfogadtatása akár az SZKT-val, akár a következő kongresszussal, akár mindkettővel kizárólag a magyar politikai akarat függvénye volt, azon belül az RMDSZ vezetőségének elhatározottságától és következetességétől függött. Az RMDSZ vezetése viszont valamilyen oknál fogva nem tartotta eléggé fontosnak e dokumentumok véglegesítését, pedig akkor – s ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni – minden együtt volt ehhez. A balliberális ellenzéket „pacifikálták” az RMDSZ struktúráján belül elnyert pozíciók (a Kolozsvári Nyilatkozat ellen annak konszenzusos elfogadás után leghangosabbak ágálók közül Cs. Gyimesi Éva oktatási alelnök lett, Magyari Nándor László pedig önkormányzati alelnök), a sajtó, az egyházak, a civil szféra pedig egyöntetűen támogatta a hatalmas többséggel elfogadott brassói dokumentumokat. Hasonlóan fontos lett volna az erdélyi magyar nemzeti kataszter összeállítása, valamint az erdélyi magyarság saját „parlamentjének” megválasztása belső választásokon a kataszter választói névjegyzékként való működtetésével.
Puccskísérlet
E kulcsfontosságú stratégiai lépésekből semmi nem valósult meg azóta sem. Talán nem független ettől, hogy 1994 decemberében a brassói menetrend betartása mellett a leghangsúlyosabban kiálló, egyben a legmagasabb, tiszteletbeli elnöki pozíciót betöltő Tőkés László ellen példátlan támadást indított egy parlamenti képviselő, Nagy Benedek, akinek akcióját minden jel szerint a Markó-párti fősodor támogatta.
Nagy Benedek 1994. december 20-án rövid röpiratot osztott szét képviselőtársai között, amelyben átvéve a román sajtó abszurd, azóta leleplezett rágalmát, Tőkés Lászlót szekus ügynökként tüntette fel, az „Ördög szolgájának”, „gátlástalan puhánynak”, „az igazságot elhallgatónak”, „hűtlen kezelőnek” nevezte, aki „fülelő lelkiismerettel” szolgálja embertársait. Nagy Benedeknek az adta az apropót a röpirat megírásához, hogy a magyar rádióban elhangzott egy olyan tudósítás, mely szerint Tőkés László elismerte volna együttműködését a Szekuritátéval, „mint mindenki más”. E nyilvánvaló rágalmat, amely mögött minden bizonnyal az MSZP-SZDSZ-es kriptokommunista hatalom titkosszolgálata állt, Nagy Benedek készségesen „elhitte”, s ahelyett, hogy az érintettel – s egyben elöljárójával – tisztázta volna a kérdést, akcióba lendült. A röpirat szövege alatt nem olvasható aláírás szerepelt, annak megfogalmazása pedig arra utalt, hogy szerzője aláírásokat kívánt gyűjteni a képviselőtársai között Tőkés László ellenében. Ezért talán nem indokolatlan Nagy Benedek akcióját puccskísérletnek nevezni.
Kizárás és honorálás
Borbély Imre Hargita megyei képviselő a szóban forgó frakcióülésen javasolta a probléma azonnali megtárgyalását és testületi elhatárolódást Nagy Benedektől. Tokay György frakcióvezető pozíciójával visszaélve azonban megakadályozta a politikai bomba azonnali hatástalanítását. Tőkés László néhány nappal később összehívta tanácsadó testületét, és úgy döntött, a nyilvánossághoz fordul. Markó Bélát 1994. december végén 29 magas rangú RMDSZ-tisztségviselő, zömmel képviselők és szenátorok, levélben szólították fel azonnali állásfoglalásra, Markó viszont kivárt, majd válságstábot – az RMDSZ Operatív Tanácsát – hívott össze az ügy megtárgyalására. Ezzel egyrészt azt sugallta, hogy válság van, másrészt időt adott arra, hogy a kognitív méreg minél mélyebbre hatoljon az erdélyi magyar társadalom tudatába, a tiszteletbeli elnök hitele minél jobban csorbuljon. Az Operatív Tanács az Etikai Bizottság elé utalta az ügyet.
Az is szabályos összeesküvésre utal, hogy Tőkés az RMDSZ megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából összehívott ünnepi gyűlésre az utolsó pillanatban kapott meghívót annak dacára, hogy személyével egyedül képviselte az RMDSZ élén a kontinuitást. A gyűlés szervezői vélhetően arra számítottak, hogy január közepére sikerül a tiszteletbeli elnököt erkölcsileg-politikailag annyira ellehetetleníteni, hogy távol tartása az eseménytől természetesnek hasson.
Az ügy kivizsgálása után az Etikai Bizottság Nagy Benedeknek az RMDSZ-ből való kizárását javasolta az SZKT-nak, amely elfogadta a bizottság álláspontját. Nagy Benedek a kongresszushoz fellebbezett, a kongresszus pedig visszavette akizárt politikust, szankcióképpen megvonva az SZKT-tagságát. Két évvel később, az RMDSZ első kormányzati szerepvállalásának idején Nagy Benedeket a vallásügyi államtitkárságon láthattuk viszont.
Szertefoszló álmok
A Nagy Benedek-ügy bebizonyította: az autonómia ellenfelei és a román hatalom RMDSZ-en belüli szövetségesei a legdurvább, legetikátlanabb eszközöktől sem riadnak vissza, ha le akarnak számolni valakivel. 1994 végéig még elképzelhető volt, hogy az eladdig a két tábor között látszólag egyensúlyozó Markó Béla elnyerje az autonomista oldal támogatását, de gyászos részvétele a Tőkés-ellenes akcióban lehetetlenné tette ezt. Hogy fél évvel később mégis elnökké választották, az egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy 1995 májusában már nem az elvszerűség, a programhűség, a politikai következetesség jelölt valakit az RMDSZ elnöki tisztségének betöltésére, hanem a nyers hatalomtechnika, a gátlástalan machiavellizmus.
A Nagy Benedek-üggyel és annak a fősodor általi támogatásával a közös autonomista önépítkezés álma szertefoszlani látszott, új korszak kezdődött, amelyet a politikatörténet az „abszurd kuriózumok” rovatban fog feljegyezni.
A folytatást ismerjük: kormányzati szerepvállalás, engedménymorzsák, ismételt becsapatás, ultimátum az önálló állami egyetem ügyében, majd annak visszavonása a mindmáig létre nem hozott Petőfi-Schiller egyetem ürügyén, protokollum-politika, majd 2003-ban az RMDSZ pártosítása és leszámolás a belső választások eszméjével. Ez volt az a pont, amikor az autonomisták saját szervezetek megalakításába fogtak, mert értelmetlennek látszott az RMDSZ-en belül bármiféle autonomista utóvédharc. Ez viszont már egy mába hajló másik történet, amelyet a jelen szereplői írnak.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. május 3.
Küzdelem és kétnyelvűség Temesváron
Temesvárt 1880-ban még csak negyvenezren lakták, 1910-ben 75 ezren, 2011-ben pedig több mint 300 ezren. A Bánság fővárosában a magyarok aránya ugyanezekben az években: 19,5 százalék, 38,7 százalék és 4,9 százalék. A drasztikus csökkenés ellen küzd a város legnagyobb magyar tanintézete, a Bartók Béla Elméleti Líceum.
Farsangi hangulatban szorgoskodnak a gyerekek és szülők az iskolában. Pedig szombat van, és a részvétel egyáltalán nem kötelező. A Bartók Béla Elméleti Líceum elemi osztályainak otthont adó szinten a játszó- és alkotóház így is teltházas minden hónap utolsó szombatján. Azért mert kreatív, azért mert jó időtöltés, és mert együtt lenni jó. Minden teremben más-más tevékenység zajlik: készülnek különféle maszkok, bohócok, süvegek, hurkapálcikás szemüvegek. Azóta már elkészültek Temesváron a tavaszváró, sőt az anyák napi alkotások is: bizonyára szépeket festettek a szorgos kezecskék az odaadó anyukáknak. A játszóházzal együtt működő Manóklub legkisebb látogatói pedig nagyot nőhettek az eltelt hónapok során.
Gyerekek mindenhonnan
Sok gyerek jár a város más óvodáiba, iskoláiba, ezért minden apróság kedve szerint választott színes ponttal díszített „névjegyet" visel. „Mikor a gyerektől megkérdezik, hogy mit szeretne, máris egy lépéssel bátrabb itt a tömegben" – mondja Pál Krisztina tanítónő. A gyerekeket tehát könnyű megszólítanom, szüleikkel kapcsolatban már nem ennyire egyszerű a helyzet: „Nem tudok magyarul, soþia" – válaszol kedvesen egy úr. A feleség Júlia, a férj pedig Claudiu, aki német–román családból származik. Fiúk, Konrad 3 éves, magyarul és németül egyaránt beszél. „Német óvodába jár, de több mint egy éve a játszóházat is látogatjuk. Az óvodában egyedüliként beszéli a nyelvet, a többiek legfennebb csak értenek, ezért elgondolkodtató, hogy hova írassuk majd iskolába" – tudom meg az édesanyától, aki fontosnak tartja, hogy magyar rendezvényekre is járjanak.
A gyerekek és a szülők minden termet meglátogathatnak, az előtérben külön gyűjthetik az elkészült tárgyakat. Az arcfestésnél türelmesen állnak sorba, a tudományos szobában jellemző módon több a fiú. Rúben propellert készít éppen. Ötödik osztályos, kedvenc tantárgya a történelem. Az öt éves Hanna kedvenc színe a piros, vele van édesapja, édesanyja és kisöccse, az alig egy éves Barnabás is. Dorottya is minden hónapban elhozza két kisgyermekét – 5 éves fiát, és 2 éves lányát –, ha éppen nem betegek. Sonya a 10-es óvodába jár, szülei már eldöntötték, hogy a Bartókba íratják majd.
A két órás foglalkozás után mindenki – farsangi fánkkal a kezében – hazatér, így leülhetünk Erdei Ildikóval, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatónőjével (portrénkon), hogy az iskola múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről beszélgessünk.
Közösség, történelem
„Negyedik éve működik a játszó- és alkotóház program. Már beépült a temesvári közösség tudatába. Kettős céllal indítottuk: egyrészt, hogy alternatívát nyújthassunk a tartalmas szabadidős foglalkozásra, amely egyfajta művészeti tehetséggondozás is, másrészt nagyon jó megismertetési formája az anyanyelvű oktatásnak. A kollégák önkéntesen vezetik a 10-12 műhelyt, s ezáltal a játszóház természetes közege lett annak is, hogy be lehessen jönni az iskolába, meg lehessen nézni az osztálytermeket, el lehessen beszélgetni a tanító nénivel, találkozni lehessen más szülőkkel. A Manóklubot, a temesvári kismamaklubot is behívtuk: az egyik terem a totyogó gyermekeké zenével, mondókával. Egy olyan nagyvárosban, amelyhez nem kötődnek, mert nem itt jártak iskolába, ez jó alkalom arra, hogy bevezesse a magyar közösségi életbe a kismamákat" – vázolja Erdei Ildikó igazgatónő.
Amikor a temesvári magyar oktatásról kérdezem, kiderül: a válasz nem egyszerű, mert nem egyértelmű, hogy milyen előzményekig nyúlhatunk vissza. Az iskola épületének története mentén viszont kirajzolódnak a különböző korok irányvonalai. A Bartók Béla Elméleti Líceum épülete 1932-ben készült el Székely László, Temesvár híres építészének tervei alapján, katolikus felekezeti iskolaként működött 1948-ig. „Az évek során hol vegyes, hol önálló iskola működött az épületben. Mai napig a katolikus egyház tulajdona, hosszú távú bérleti szerződés alapján működik itt a líceum". A Temesvár különböző pontjain működő tagozatos iskolák rendre megszűntek, így napjainkban a Bartók mellett csak a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban folyik magyar oktatás.
A rendszerváltást követően mindenesetre hamar, és aránylag problémamentesen elindulhatott az önálló magyar nyelvű iskola, amelynek a tanulók és a tanári közösség döntése értelmében Dózsa Györggyel és Kós Károllyal szemben Bartók Béla lett a neve.
Búcsú a tagozatoktól
Következő fontos stáció a Bartók Béla Alapítvány 1991-es létrejötte: a szervezet napjainkig fontos szerepet játszik nemcsak a líceum, hanem a megye teljes anyanyelvi hálózatának támogatása terén is. Újjáéledt az iskola diáklapja, a Juventus, és már 1992-ben megalakult az akkoriban még újdonságnak számító diákönkormányzat is. 1995-ben régi műhelyek helyén 25 fős kollégium épült, 2002-ben ezt 55 helyesre bővítették. Valós igényt elégítenek ki a bentlakáshelyek, hiszen Temes megyében már csak Temesváron működnek líceumi osztályok: Lugos és Zsombolya középiskolai oktatása ma már a múlté.
2008-ban az egész Bartók líceumot felújították. „Mióta visszaköltöztünk az épületbe, új élete van az iskolának. Ráadásul 2010-ben megszűnt a két magyar tagozatos iskolában az anyanyelvű oktatás, így az addig ott tanuló diákok is ide költöztek" – ismerteti Erdei Ildikó, aki nem tagadja a központosítottabb rendszer hátrányait sem: az 1-es és 26-os iskola volt diákjai zömének hosszabb utat kell megtennie az iskoláig. Ezt ellensúlyozandó a Bartók Alapítvány jóvoltából két nagybusszal hozzák a gyerekeket az iskolába. „Talán ennek is köszönhetően a gyerekek 97 százaléka hozzánk jött tanulni. Azóta megpróbáltuk előnyét is látni a helyzetnek: az iskola megerősödött, hiszen sikerült visszaépíteni a párhuzamos osztályrendszert. Az osztályközösségekben viszont sokat dolgoztunk azon, hogy egybeépíthessük az összeszokott kis csoportokat."
Nyelvcserés támadás
„Míg húsz évvel ezelőtt alig akadt olyan diák, aki ne beszélt volna tökéletesen magyarul annak ellenére, hogy vegyes családból származik, ma egészen más a helyzet. Évek óta körvonalazódik a kérdés: mi a jó megoldás az anyanyelvi oktatás szempontjából? A változások először az óvodákban látszottak: több gyerek jobban beszélt románul, mint magyarul. Mit mondjunk ilyenkor a vegyes házasságban élő szülőnek? Az anyanyelvi oktatás kapcsán mindig azt ismételjük, hogy a gyermek számára akkor biztosabb az iskolai siker, ha azon a nyelven tanul, amit jobban beszél... A Bartók Béla Elméleti Líceum elemi osztályaiban tanuló diákok negyede, az iskolához tartozó óvodában szinte fele származik vegyes családból. Mindeközben megyei szinten a magyar családok egynegyede választja az anyanyelvi iskolát. Keressük a módszereket arra, hogy hogyan lehet ezeket a magyarul kevésbé jól beszélő gyerekeket is tanítani úgy, hogy magyarul érettségizzenek. Doktori dolgozatom témája is ez lett, de bármennyit foglalkoztam a kérdés tanulmányozásával, nem mondhatom, hogy egyértelmű válaszokat tudnék adni. Inkább csak megerősödött bennem, hogy ez rendkívül komplex helyzet, amire nehéz receptet adni. Találunk-e arra megfelelő eszközt és módszert, hogy iskolai, óvodai rendszerként, hálózatként úgy megnyilvánuljunk, hogy bátoríthassuk a gyereket a magyarul tanulásra, vagy ez nem a mi feladatunk? Gyakran vádolják az iskolát azzal, hogy a gyerekek a szünetben románul beszélnek. Nyilván sokkal feltűnőbb, ha valaki románul beszél, de direkt módon ezt nem lehet megoldani. Igen, ez a nyelvcsere folyamatának egy hallható példája... Ha nem bátorítjuk a gyereket, hogy itt tanuljon, akkor volna egy kis magyar iskolánk, ahol mindenki magyarul beszélne, de csak egy osztályunk lenne, középiskolai szinten nem volna választási lehetőség, sokkal kevesebb tanárunk lenne, és a sor folytatható. Az iskolának nincs erre vonatkozó marketingstratégiája, nem keressük, csábítjuk ide a gyerekeket, de aki magyarul szeretne tanulni, azt várjuk. Gyerektoborzó akciónk van, de nem azt mondjuk, hogy aki nyelvileg vegyes házasságban él, annak a gyereke feltétlenül tanuljon itt. Aki idejön, nem küldjük el" - vázolta a helyzetet az igazgatónő.
A szülői értekezletek nyelve továbbra is a magyar, de a vegyes házasságokból érkező gyerekek szülei számára készítettek már kétnyelvű információs eszközöket is. „Ha itt nincs minden magyarul is kiírva, az lehet a mögöttes tartalom, hogy a magyar nyelv csak arra jó, hogy csak otthon beszéljük, vagy amikor becsukjuk az ajtót órán, de arra már nem jó, hogy például gyűlést tartsunk" – vallja Erdei Ildikó.
Lehetséges ajándék
„A kétnyelvűvé válás egy potenciális ajándék" – olvasható a nyelvileg vegyes családok számára készült tájékoztató anyag címlapján. Ez az ajándék, vagyis az, hogy a vegyes családból érkező gyermek ne csupán egynyelvűvé váljék, elérhető a Bartók Béla Elméleti Líceumban. „Arra nincs példa, hogy egy gyermek egyáltalán ne tudott volna magyarul. Mindenesetre már az óvoda szintjén igyekszünk támogatni a differenciált foglalkozást és a nyelvi hatások erősítését. Az iskolában is konkrét programokkal segítünk: működik egy úgynevezett anyanyelvi bejáró tábor, működik a nyitott játszóház, de az iskolarádióban is az elemi osztályok szintjén magyar versikék, mondókák, gyerekdalok szólnak a nagyszünetben. Az előkészítő osztályokban működik egy plusz nyelvi fejlesztő program. A jövő attól függ, hogy mennyire vállaljuk fel azt, hogy a magyar nyelv iránt érdeklődő gyerekeket megtanítjuk magyarul" - összegzett az iskola igazgatója.
Vonzáskörzet
A 2012-13-as tanévben 604 diák tanul a Bartók Béla Elméleti Líceumban. 56 óvodás is az iskolához tartozik, két román tannyelvű óvodai csoport működik a tanintézethez csatolt 10-es óvodában. 548-an magyar tannyelven tanulnak párhuzamos osztályokban. Az előkészítő osztály-negyedik osztály szintjén egy hagyományos és egy step by step osztály működik minden évfolyamon, 5-8 osztályban is két párhuzamos csoport van. Líceumi szinten matematika-informatika, társadalomtudomány és közgazdaságtan profilú osztályok működnek párhuzamosan. A középiskolások főként Temesvárról, Végvárról, Lugosról, Zsombolyáról, Ótelekről, Igazfalváról és Nagyszentmiklósról érkeznek. Ez utóbbi településen, Bartók Béla szülővárosában az idei tanévtől megszűnt az 5-8 osztályos oktatás. Temesváron összesen kilenc helyszínen működik magyar nyelvű óvodai csoport: ezek zöme életkor szempontjából is vegyes. Az elmúlt évek tanulsága alapján a magyar óvodai csoportokba járó gyerekek 80%-a a Bartók Béla Elméleti Líceumban kezdi el az iskolát. Ezzel szemben drasztikus mértékben csökkent azoknak a száma, akik román óvodákból érkeznek a Bartókba.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár) |2013. május 3.
Elterelő műveletek
Noam Chomsky nyelvész, filozófus, aki manapság állítólag a legtöbbet idézett, még élő szerző, tíz pontban megírja, hogy a hatalom hogyan manipulálja a népet, mivel gyűri maga alá a társadalmat.
Az interneten keringő „tízparancsolat” első tételében a következők szerepelnek: „Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.”
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Romániában nem akkora a hatalom társadalmi és politikai tudása, hogy a Chomsky által leírt dolgokkal tudatosan félrevezessék a népet. Ezt cáfolja, hogy az utóbbi időben történt néhány figyelemreméltó esemény, ami az amerikai filozófus gondolatait igazolja.
Hivatalosan is, de a médián keresztül még inkább, hatalmas feneket kerítettek az úgynevezett székelyzászló-ügynek, melynek úgy tűnik, se vége, se hossza. Megjátszott értetlenség övezi a székely önkormányzatok magyar nemzetiségű vezetőinek döntését, hogy a román meg egyéb lobogók mellé kitűzzék tájegységük egyik jelképét. Holott az ügy szinte érdektelen lenne – sehol nincs leírva, hogy ez tilos, ugyanakkor, ha mondjuk a kínai zászló lobogna valamelyik piacukon, senkit nem érdekelne – ha nem kötnek bele a „jó hazafiak”. Elterelő hadműveletnek nem rossz, hiszen az ott élőknek a legkisebb problémájuk is nagyobb egy zászlónál.
A valós gondokat leplezni kívánó akció volt a kovásznai román kislány hajpánt-ügye is. Megmaradt volna diákcsínynek, ha a román nemzetféltők nem fújják fel országos jelentőségűvé. Miközben az ország lakossága egyre inkább szegényedik, a közvélemény hetekig egy teljesen jelentéktelen, semmit sem befolyásoló hírrel foglalkozott.
Megszűnnek munkahelyek? Éhségsztrájkolnak az elbocsátott dolgozók? A börtönkapuban egymást verik le a mindenkori hatalom csaláson és lopáson elkapott kiszolgálói? Sebaj, tárjuk fel, hogy az egyik magyar párt kitől és honnan jutott támogatáshoz. Nehogy az jusson eszünkbe, hogy valahol valakik valóban az autonómiára tették fel életüket, hanem annak járjunk utána, honnan szerzik be a céljaik eléréséhez szükséges anyagiakat , ezzel is bagatellizáljuk valós tevékenységüket.
A manipulálás nagymesterei éppen Chomsky gondolatai alapján járnak el. Hazaszeretettel, nemzeti szimbólumokkal hatnak az érzelmekre, hogy a lényeg láthatatlan maradjon a szemnek.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. május 4.
Mint aranyabroncs…"
A Szent Korona másolatát mutatták be Marosvásárhelyen
Hálaadással kell megállnunk azok előtt, akik életüket adták a hazáért, megmaradtak e hon védelme mellett becsülettel, hűséggel. E Szent Korona összeköt minket, összetartja a hont és a hazát – mondta Nagy László unitárius főjegyző, marosvásárhelyi lelkész a Bolyai téri unitárius templomban a múlt hét csütörtök délután.
A Szózat eléneklésével kezdődő rendezvény első felvonásaként tartott áhítat, majd Kilyén Ilka színművésznő szavalata méltó kibontakozása volt az ünnepélynek, amelyen a Szent Korona másolatát mutatták be az érdeklődőknek: a templomot teljes mértékben birtokba vevő, telt házas közönségnek. A Szent György Lovagrend észak-erdélyi nagypriorátusának marosszéki priorátusa által szervezett eseményen elsőként dr. Makkai Gergely lovag, nagyprior mondott köszöntőt.
– A Szent György Lovagrend áprilisban tartja születésnapját, ezért e hónapban mindig nagyobb szabású rendezvénnyel jelentkezünk. A tavaly a Vártemplom falai bizonyultak szűkösnek Novák József címerkiállításán, idén a Szent Koronával és a köré csoportosuló hagyományokkal, illetve realitással foglalkozunk. Egyrészt el kívántuk hozni Marosvásárhelyre a Szent Koronát (azaz a másolatát), legbecsesebb ereklyénket. Másrészt a magyarság ezeréves múltjában maholnap hétszáz éves rendünk története a korona történetével sokszor találkozott. Először akkor, amikor rendünk alapító királya, I. Károly Róbert a koronát a visegrádi fellegvárba vitte, és ott az ötven keménykötésű lovagból álló rendre bízta az őrzését. A rege úgy szól, hogy Mátyás király is ezzel a feladattal bízta meg rendünket. Büszkék vagyunk rá, hogy egykoron mi voltunk az őrei. Ma délután eljöttek hozzánk a Szent Korona Lovagrend tagjai, akik elhozták az ereklye másolatát – mondta Makkai Gergely, majd Szabó Álmos, a Szent Korona Lovagrend tagja tartott vetített képes előadást.
– Kevésbé a korona történetéről, inkább az eltitkolt információkról kívánok szólni. Tormay Cécile-t idézem:
"Ezer éven át ötvenhárom király fején vonult el az ország felett. (…) Mint aranyabroncs, fogta össze a Kárpátok hatalmas láncait. Most széthull és bomlik az, ami végtelen időkig egy volt." Többször elhangzott, hogy Magyarország olyan ország, amelynek első királya a koronát Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez a felajánlás – 1038. augusztus 15-én – egyházi és világi elöljárók jelenlétében történt, Szent István hónapokig készült rá. A királyt másnap az Úr magához szólította. Királyságát átadta egy királynőnek, mi pedig a Mária országa lettünk. Az általa létrehozott keresztény ország még Mátyás idejében is Európa egyik legnagyobb hatalmának számított.
A nyolcvanas évektől kezdődően más szemléletű koronakutatás vette kezdetét. A Szent Koronának a Mátyás előtti időben két ismert tulajdonosa is volt: Ushivan perzsa király és Nagy Károly. Ushivan tudta, hogy beavató koronáról van szó, és ezért vele temettette el magát. Nagy Károly már német-római császár volt, de ő is újrakoronáztatta magát, és magával temettette el a koronát. Ismét felbontották a sírt, a korona pedig Istvánhoz került, aki nem eltemetteti magával, hanem felajánlja az égieknek. De miért Szűz Máriának? Tudnunk kell, hogy elődeink István előtt is keresztények voltak. Mellkeresztet viseltek, Babba Máriát, a Boldogasszonyt tisztelték. Szent Gellért említette, hogy könnyen át lehetett fordítani a hitüket a katolicizmus felé. A felajánlás üzenet volt nekik is, a bizánciaknak is, a katolikusoknak is: íme a királynőnk. Mintha István ezzel próbálta volna egyesíteni mindazt, ami keresztény és magyar. Ugyanakkor a Szent Korona nem tűr meg semmilyen vallási kisajátítást. Egy keleti beavató táltoskorona mintájára készült, a táltos azon keresztül kapta a szellemvilág üzeneteit. A Szent Korona formája hasonlít, de egyedülálló módon 19 zománckép díszíti, amelyek újszövetségi üzenetet hordoznak. Magyar király csak az lehetett, akit a Szent Koronával koronáztak meg. Őseink nagyon hittek ebben. Szakrális korona, szakrális király, szakrális nemzet. II. József nem volt magyar király. Horthy visszahozta a Szent Koronát, de nem volt király. Mégis Európa-hírűt varázsolt egy romba döntött országból. A Szent Korona isteni kegyelmet és erőt közvetít. Keresztjével együtt ugyanabban a műhelyben és ugyanabban az időben készült. Sajnos nem minden királyunk volt a helyzet magaslatán viselésében – mondta előadása során Szabó Álmos a szervezőkhöz méltó ünnepségen, amelyen a felsoroltak mellett részt vett a Szent Gellért Lovagrend, a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Kultúra Lovagrend, a Máltai Szeretetszolgálat, a Johannita Segítő Szolgálat, a Castellum Alapítvány, a Marosvásárhelyi 9. Honvéd Huszárcsapat és a marossárpataki 15. Mátyás huszárcsapat. A programot a Cantuale és a Szent Cecília énekegyüttesek, illetve Novák József képzőművész közreműködése gazdagította.
Knb. 2013. május 4.
Szentgyörgy Napok, 2013
Székelyföld legnagyobb világi ünnepségsorozata
Éjszakába nyúló bulizás, jó zene, magyar és nemzetközi kulturális és gasztronómiai ínyencségek, kellemes hangulat székely környezetben és mindenekelőtt nagyszerű régi és új barátok: valahogy így összegezheti a Szentgyörgy Napok on résztvevő Hunyad megyei csoport háromnapos székelyföldi látogatását.
Na és persze az ezzel járó kellemes fáradtsággal.
Széles kulturális kínálat
Jóllehet a sepsiszentgyörgyi városünnepség idén 9 napig tartott, a csúcspont a múlt hétvégére esett, akkor volt a legtöbb és leglátványosabb rendezvény. Amúgy a 9 nap alatt nem kevesebb, mint 284 rendezvényt tartottak, vagyis éves szintre vetítve valamennyi munkanapra legalább egyet! A szervezők becslése szerint az utolsó 3 estén körülbelül 70-80 000 ember vett részt a különböző rendezvényeken, vagyis kb. napi 25 000. Dévai szemmel egyértelmű a siker, Háromszék és Hunyad megye székhelyének lakossága szinte egyforma, olyan 55 000 körüli, mégis Déván a városnapok alkalmával csak jóval kisebb tömegeket, 10-15 000 embert sikerül a rendezvényekre vonzani. A nagy siker nyomán a sepsiszentgyörgyi városvezetés vágya, nevezetesen az, hogy 2021-ben Székelyföld legyen Európa kulturális fővárosa, s annak keretein belül Sepsiszentgyörgynek jusson a főszerep, aligha alaptalan. A Szentgyörgy Napok ugyanis immár évek óta Székelyföld legnagyobb világi ünnepségsorozata, ennél többen csupán a csíksomlyói búcsún gyűlnek össze.
A siker aligha meglepő, hiszen a kínálat roppant gazdag és színvonalas volt: a városban több szabadtéri színpadon különböző helyi, romániai és magyarországi együttesek koncerteztek, a legnagyobbak (Zanzibár, Voltaj, Neoton-sztárok és Edda) természetesen a megyeháza előtti főtéren felállított nagyszínpadon, amely előtt szinte mindig tömegek voltak, az esti koncerteken, például, komoly kihívás volt átvergődni a végtelennek tűnő tömegen a csapat többi tagjával való találkozás céljából.
Könnyűzenei és rock-koncerteken kívül azonban volt néptánc és népzene, több könyvbemutató, a felemelően szép Székely Nemzeti Múzeumban pedig az állandó kiállítások mellett Kós Károlyról szóló külön kiállítás nyílt meg a városnapok alkalmával. Melynek megtekintése külön élmény még annak is, aki már korábban is járt a múzeumban, hát még annak, aki először látogatja meg.
A múzeum előtti utcán, a székely kézművesek vásárán különféle hagyományos székely termékeket lehetett vásárolni, sőt, egyes sátrakban még kézműves-bemutatót is lehetett látni. Mondanom sem kell, a székely zászlóknak nagy keletje volt, s nemcsak a helyiek vagy a Székelyföld többi részéről érkezettek körében, hanem az Erdély más tájairól, vagy Magyarországról érkezettek között is. Sőt, még románul beszélő csapat tagjai is vásároltak! A híres szőttesek, fafaragványok, a korondi kerámia teljes díszben csodálhatók és vásárolhatók, de aki például magyar könyvekre, betűre vágyik, az is nagy kínálatból válogathatott a különböző szabadtéri standoknál. Lovas bemutató, humoros bánat-temetési menet, gyermekfoglalkozások, szinte semmi sem hiányzott a gazdag program kínálatából. Na és természetesen a népünnepélyekre jellemző hókuszpókuszokból és bóvlikból sem volt hiány, a gyerekek pedig különböző látványos vidámparkszerű játék közül válogathattak, legalábbis ha a szülők pénztárcái kibírták a gyakran borsos árakat.
Eszem-iszom természetesen mindenütt volt, esténként nehéz volt helyet találni, főleg nagyobb csoportoknak, amilyen a hunyadiak és háromszékiek csapatja volt.
Szórvány–Székelyföld baráti szinten
A Hunyad megyei csoport főleg a lupényi unitárius közösségből állt, amely a sepsiszentgyörgyi testvérgyülekezet meghívására utazott el Háromszék fővárosába. Hozzájuk dévaiak is csatlakoztak, s nemcsak unitáriusok, hanem más felekezetű magyarok is, köztük e sorok írója. Mindez a 2009-ben elindított Összetartozunk Szórvány–Székelyföld együttműködési program keretében, a két gyülekezet és lelkipásztoraik kezdeményezésére. Valamennyien a székely meghívóknál, roppant kedves házigazdáknál voltak elszállásolva. Nemcsak hogy nagyszerűen fogadták a szórványbéli vendégeket, hanem igyekeztek mindent történelmi és kulturális jellegzetességet megmutatni a városban és a környező falvakban, esténként együtt buliztak, szórakoztak a székely házigazdák és a Hunyad megyei vendégek. A régi barátságok megerősödtek és újak keletkeztek. Sokat beszélgettünk, szórványról és a tömbvidékiekről, a magyarság helyzetéről, gondjainkról, reményeinkről, összetartozásunkról. Egymáshoz való tartozásunkról édes erdélyi hazánkban, még ha a mindennapi életben mindenki saját ügyeivel foglalkozva hajlamos is megfeledkezni a többiekről.
A Hunyad megyei vendégek is meghatották a házigazdákat, a vasárnapi közös istentisztelet után Kovács István helyi és Koppándi-Benczédi Zoltán déva-lupényi unitárius lelkész igehirdetése, illetve felszólalása után a Zsil-völgyi vendégek által hozott Barátság Nagykönyvét írták alá sokan mindkét oldalról, a vendégek pedig rövid verses-dalos előadást tartottak. A fénypont paradoxon módon mégis a fekete színhez kapcsolódott, amikor a dévai Téglás Gábor iskola két hatodikos diákja a lupényiak által készített, borítékba csomagolt igazi kőszéndarabokkal ajándékozták meg a sepsiszentgyörgyi gyülekezet valamennyi tagját. Utóbbiak közül sokan könnyeiket törölték meghatódottságukban, a fekete gyémánt – ahogy az ajándékba kapott kőszéndarabkákat nevezték – a barátság és az egymással való törődést jelképezi, valós értéke éppen azért felbecsülhetetlen.
A közös ebéd után a két testvérgyülekezet az immár 4 éve működő kapcsolat további lépéseit tervezgette. Ezután – és néhány sör melletti további kellemes beszélgetés után – következtek az est várva várt pillanatai: előbb a közkedvelt Neoton-Sztárok, majd az Edda együttes fellépése. A városnapokat pedig gyönyörűséges tűzijáték zárta, akkora lelkes tömeg előtt, hogy a budapesti Edda zenészei számára is maradandó élményt jelentett a székelyföldi fellépés. Hát még a Hunyad megyei szórványból érkezett vendégeknek!
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)2013. május 4.
Papszentelés a székesegyházban
Tavaly nyáron hat fiatal teológiai hallgató öltötte magára a diakónusok viseletét.
Közülük a gátaljai születésű Szabó Tibor szerpap, aki a fuldai Teológiai Főiskolán már befejezte tanulmányait, és azóta a temesvár-józsefvárosi plébánián ft. Szilvágyi Zsolt plébános mellett tevékenykedett, az elmúlt szombaton, április 20-án felvételt nyert az áldozópapok rendjébe. Az ünnepi szentmisét, valamint a szentelési szertartást Excellenciás Roos Márton megyés püspök celebrálta. A liturgián részt vett a fuldai Teológiai Főiskola háromtagú küldöttsége, msgr. Kondé Lajos nagyprépost, szeged-belvárosi plébános, valamint a temesvári egyházmegyés papság csoportja.
Bevezetőjében Excellenciás Roos Márton megyés püspök üdvözölte a szentelendő családtagjait, továbbá a gátaljai és temesvár-józsefvárosi híveket, akik nagy számban jelentek meg a szentmisén.
A szentelési szertartás az evangélium felolvasását követően a jelölt bemutatásával kezdődött. Szentbeszédében nm. és ft. Roos Márton megyés püspök az áldozópap kiemelkedő feladatairól szólt. – Az igehirdetés és a szentmise bemutatása a lelkipásztor személyes lelki életéből kell, hogy létrejöjjön, ha az valóban őszinte és igaz. Ugyanis csak azt tudja továbbadni a híveknek, a közösségnek, amit ő maga a lelki élete folyamán megtapasztal.
Ezt követően a jelenlévők felállva hallgatták a felszentelő imát, majd a Főpásztor csendben a jelölt fejére helyezte a kezét, amely a Krisztustól kapott áldozópapi küldetés átadását jelképezi. Így tettek a jelenlévő lelkipásztorok is, ezáltal kifejezve, hogy fiatal oltártestvérüket befogadják közösségükbe. A jelölt végül magára öltötte az áldozópapi stólát és miseruhát, majd ismét a Főpásztor elé járult, aki átnyújtotta neki a kelyhet és paténát, a szentmiseáldozat szimbólumát.
A szentmise végén Roos Márton megyés püspök köszönetet mondott mindazoknak, akik a felszentelt lelkipásztort választott hivatásában eddig támogatták.
Ft. Szabó Tibor újmisés április 28-án, vasárnap 10 órakor a temesvár-józsefvárosi templomban mutat be szentmisét.
Sipos Enikő
Nyugati Jelen (Arad)2013. május 4.
Elhunyt Deák Ferenc grafikus
Életének 78. évében, tegnap hajnalban Szegeden elhunyt Deák Ferenc könyvtervező és grafikusművész. Deák Ferenc 1935. június 17-én született Kökösön, középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön végezte. 1958-ban diplomázott a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán, majd illusztrációit és irodalmi művek témáira komponált önálló grafikai műveit rendszeresen közölte az Utunk, az Igaz Szó, a Napsugár, a Korunk, a Dolgozó Nő, az Új Élet, a România Literară, a Tribuna és A Hét.
Az erdélyi magyar folyóirat- és könyvgrafika legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb személyisége volt, erről több mint 300 szépirodalmi kötet és tankönyv tanúskodik (köztük a Jávorfa-muzsika, a Hej zöld levél és a Szegény ember kincse című folklórgyűjtemények, valamint Bálint Tibor Zokogó majom és Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című munkája). Nevéhez fűződik a Kolozsvári Állami Magyar Színház Művészeti Tanácsa által évente odaítélt elismerés, a Bánffy Miklós Vándordíj megtervezése is.
1995-től a szegedi Mozaik Kiadó munkatársa volt. 2000-ben Munkácsy-díjat kapott, 2003-ban pedig, könyvgrafikai munkássága elismeréseként a román kulturális minisztérium nemzeti nagydíjjal tüntette ki.
Szabadság (Kolozsvár)2013. május 4.
Málenkij robot emlékbizottság alakult Kárpát-medencei összefogással
Majorszki András: mint a búvópataknak, utat kell törnünk
„Málenkij robot” – Emlék, emlékezet, megemlékezés címmel szervezett április végén háromnapos nemzetközi konferenciát Miskolcon a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága (GKNT) és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelemtudományi Intézete. A GKNT nyilvános közgyűlésén eldöntötte: a „Málenkij robot” 70. évfordulója alkalmával emlékbizottságot hoz létre. Jövőre lesz ugyanis hetven éve annak, hogy az 1944-ben Magyarországra bevonuló szovjet haderő elkezdi a magyar és német nemzetiségű polgári lakosság tömeges elhurcolását. A túlélők elbeszélése szerint arról volt szó, hogy csupán egy „kis munkára” viszik őket, ez azonban több évig tartó nehéz „rabságot” jelentett.
Az értekezleten bemutatták a GKNT alapító elnökének, Zsíros Sándornak Szemelvények a Gulágok Memoárirodalmából című könyvét, majd Majorszki András, a társaság elnöke tartott előadást. Stark Tamás, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főmunkatársa a GULAG és GUPVI táborrendszer megítéléséről beszélt a nemzetközi tudományos életben, míg Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense a „Málenkij robot” kutatási és közfelfogási problematikáiról értekezett.
Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, a Szolyvai Emlékparkbizottság felelős titkára a Gulág- és „Málenkij robot”-kutatás kárpátaljai eredményeit ismertette, Molnár D. Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Lehoczky Tivadar Intézet tanára pedig a magyar és német nemzetiségű lakosok deportálásának történetéről számolt be.
Kolozsvárról Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, magánkutató és Murádin János Kristóf, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa tartott előadást az erdélyi eseményekről. Előbbi a magyarok és németek nemzetiségi alapú, 1944 őszén történő romániai internálását foglalta össze, utóbbi a kolozsvári magyar civilek elhurcolását ismertette a konferencia résztvevőivel.
A rendezvényen bemutatkoztak a téma feltárásában szerepet vállaló szervezetek, önkormányzatok és egyházak is. Majorszki András a GKNT, Stark Tamás a GULAG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány, Matkovits Kretz Eleonóra pedig a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre tevékenységét ismertette. Árvay Attila és Stumpf Bálint a szerencsi, illetve a sárospataki német nemzetiségi önkormányzat munkájáról számolt be. Endrész György a rátkai Schwarzwald Hagyományőrző Egyesület, míg Börzsönyi Józsefné lelkész az Ondi Református Egyházközség által kifejtett tevékenységet vázolta fel. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel túlélők is, akiket virágcsokrokkal köszöntöttek a konferencia résztvevői.
– A GKNT a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának támogatásával civil kezdeményezésként jött létre 2009-ben – válaszolta kérdésünkre Majorszki András, a GKNT elnöke, akit a társaság megalakulásáról és céljairól kérdeztünk. – Ennek hátterében Várdy Béla és Várdy Huszár Ágnes professzorok álltak, akik a pittsburgi katolikus egyetem tanárai. Már nagyon régóta foglalkoznak gulágkutatással, a „Málenkij robot” feltárásával. Magyarországon Zsíros Sándor tanár úr, felsőzsolcai nyugalmazott iskolaigazgató, pedagógus, lokálpatrióta volt az, aki felkarolta a kezdeményezést. Iszonyatosan sok energiát fektetett a társaság létrehozásába, az ő munkájának eredményeként alakulhatott meg a szervezet. A GKNT gyakorlatilag három nagy csoportból tevődik össze: elsősorban a tudományos kutatókból, akik közül a teljesség igénye nélkül kiemelném Stark Tamás és Bognár Zalán nevét. Másrészt ide tartoznak azok a fiatalok, egyetemisták, akik a téma iránt érdeklődnek, és ennek feltárásával szeretnének foglalkozni. A harmadik csoportot a túlélők, illetve azok második, harmadik generációs leszármazottai alkotják. Ez is népes tábor, csak számuk, sajnos, egyre jobban fogyatkozik.
Elsődleges célkitűzésünk a kutatók összegyűjtése és a tudományos munka megszervezése. A második világháború után a szovjetek által a GULÁG, illetve a GUPVI táborokba elhurcolt magyarok – hadi- és politikai foglyok, valamint civil internáltak – történetének feltárása, dokumentálása és bemutatása. Ezen belül kiemelten fontos szerepet tölt be a „Málenkij robot” néven ismertté vált eseménysorozat felkutatása, és nyilvánosságra hozatala. További feladat az ismeretterjesztés mind az egyetemeken, mind pedig a középiskolákban. Szemináriumokat és előadásokat tartunk, könyvbemutatókat szervezünk: itt ki kell emelnem a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelemtudományi, valamint Kulturális és Vizuális Antropológia Intézetét, amelyek hátteret biztosítanak ennek a tevékenységnek. Ugyanakkor alapvető célunk megemlékezések szervezése, emléktáblákat igyekszünk elhelyezni, ahova csak lehet, illetve megpróbálunk feltárni olyan helyszíneket, ahol annak idején internálótáborok és gyűjtőközpontok voltak. A kutatások során felszínre kerültek olyan helyek, amelyekről az adott közösségnek nem volt tudomása. Mindemellett hangsúlyt helyezünk az adatgyűjtésre, felkeressük a még élő túlélőket, szemtanúkat, interjúkat készítünk velük, tárgyi emlékeket gyűjtünk és fotózunk. Szerény eszközeinkkel mindent megteszünk annak érdekében, hogy a magyar történelemnek ezt a „sötét” időszakát feltárjuk, bevigyük a köztudatba, és annak emlékét ápoljuk.
– Miért tartják fontosnak, hogy felhívják ezekre a történelmi eseményekre a közvélemény figyelmét?
– Az említett események a magyar történelemnek méltatlanul elfeledett epizódját jelentik, az 1944–1945 közötti tragikus történések kimaradtak a tankönyvekből mind a mai napig. Vagy ha benne is vannak, akkor csak egy-két mondat erejéig foglalkoznak velük. Ezért úgy gondoljuk, hogy ezeket be kell mutatnunk, és meg kell ismertetnünk minél több fiatallal, hiszen múltunk megfelelő ismerete nélkül, hogyan tekinthetnénk a jövőbe, hogyan tudnánk közösséget építeni, s meghatározni önmagunkat. Pedagógusként fontosnak tartom, hogy az ifjúság megismerje a magyar történelmet, helyesen ismerje meg azt, és a tabunak számító témákról is tudomást szerezzen. Ugyanakkor nagyon fontos megemlíteni, hogy a hadifogság, illetve a politikai, etnikai és gazdasági alapon történő elhurcolás nemcsak az anyaországot, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságot érintette. Természetesen meg kell említeni a németséget is, akik szintén elszenvedői voltak az eseményeknek.
– Hogyan viszonyulnak a fiatalok ehhez a kérdéshez? Mutatnak-e érdeklődést a téma iránt?
– Azt tapasztalom, hogy általában a mai nemzedéknek fogalma sincs a szóban forgó történésekről. Munkám során sokat beszélgetek fiatalokkal, de nem tudják, hogy miről van szó. Néhányuknak rémlik valami, merthogy a nagyszülők elbeszéléséből hallottak erről-arról, de az egész körülbelül ennyiben merül ki. Igazából a „Málenkij robotról” nem volt szabad beszélni, mivel a történteket évtizedeken keresztül a kollektív és egyéni emlékezet mélyére süllyesztették. Nem csoda, hogy nem szereztek tudomást a „Málenkij robotról” a fiatalok, sőt sok esetben szüleik sem. Nagyon jó dolog, hogy a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumban, ahol dolgozom, fiatal tanári gárda van, akik fogékonyak a történelem új megközelítésére, így az iskolában megfelelő teret kap ez a téma. Úgy gondolom azonban, hogy innen tovább kellene lépni, és a kezdeményezést országos szintre kell kiterjeszteni.
– Mire lenne szükség ahhoz, hogy ez az elképzelés megvalósuljon?
– Iskolánk jó kiindulópont lehet ehhez, de mindemellett nagyon fontos az intézmények hozzáállása a kérdéshez. Ha meg tudjuk nyerni az ügynek ezek vezetőit, akkor ettől kezdve sokkal könnyebb a dolgunk. A GKNT civil szervezet, szerények az eszközeink, inkább helyi szinten tudunk értékes dolgokat teremteni, bár ezeknek sok esetben országos kihatása is van. Fontos lenne minél nagyobb körben kiterjeszteni a munkát, de ehhez az egyesületünk még kevés. Állami támogatásra lenne szükségünk, jó lenne tehát, ha a mindenkori kormányzat felvállalná a program támogatását. Úgy vélem, mint a búvópataknak, utat kell törnünk, és meg kell találnunk az utat a fák gyökerei és a kőkemény sziklák között.
– A „Málenkij robot” emlékbizottság létrehozása fontos előrelépést jelenthet ebben a tekintetben…
– Amint az a konferencián is kiderült, nagyon jó helyi, területi és magán kezdeményezések vannak. Azt tapasztaljuk azonban, hogy ezek országos, illetve Kárpát-medencei kihatása nem annyira átütő erejű. Szinte mindenki felvetette: a különböző szervezeteknek, egyesületeknek, önkormányzatoknak, egyházaknak és kutatóknak össze kellene fogniuk, mert akkor hatékonyabban tudnák képviselni ezt az ügyet. Az emlékbizottság célkitűzései között szerepel egy kutatóközpont létrehozása, amely szeretnénk, ha függetlenül és önállóan működne, de az is jó lenne kezdésként, ha például a miskolci egyetemen belül valósulna meg egy gyűjtőhely. A lényeg az, hogy jöjjön létre, és kezdjen el működni. Felvetődött egy virtuális, azaz internetes kutatóközpont „létesítésének” a gondolata is, amennyiben nem kínálkozik más lehetőség. Nagyon fontos lenne dokumentum-, ismeretterjesztő- és játékfilmek készítése az adott témakörben, továbbá egy átfogó tanulmánykötet és dokumentumgyűjtemény kiadása. Másik alapvető célkitűzése az emlékbizottságnak, hogy a tankönyvekbe bekerüljenek a GULÁG- és a GUPVI táborokkal, a „Málenkij robottal” kapcsolatos információk. Fontosnak tartjuk továbbá közös megemlékezések, vándorkiállítások szervezését, továbbá egy interaktív internetes oldal létrehozását.
– Hogyan lehetne hosszabb távon fenntartani ezt az összefogást?
– A konferencia kiemelkedő eseménye volt a „Málenkij robot” emlékbizottság létrehozása, amely 2013. április 27-én Miskolcon jött létre. Ez volt az első lépés! 2013-ban felkészülünk az emlékévre, 2014 és 2015 között pedig igyekszünk megvalósítani célkitűzéseinket. Bízom abban, hogy ez az összefogás továbbra is megmarad, hiszen a Kárpát-medencei magyarság traumáit fel kell tárni. A „Málenkij robot” csak egyike azoknak a tragikus eseményeknek, amelyek a történelem folyamán a népünket érte. Nagyon fontos, hogy hitelesen, szakszerűen, tényekre alapozva és lehetőleg érzelmektől mentesen dolgozzuk fel a múltunkat. Úgy gondolom, ez a kulcsa annak, hogy bemutathassuk a tabuként kezelt, eltitkolt eseményeket, természetesen tiszteletben tartva minden más nép történelmét és érzékenységét. A Kárpát-medencei népek együtt élték át ezeket a szörnyűségeket, amelyeket nem lehet egyenként kiragadni a történelem folyamatából. Az események között ok-okozati viszony van, és ezeket ennek megfelelően kell kezelni, tárgyalni, értelmezni, bemutatni.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)2013. május 4.
Nagyenyed
Hazai pályázati lehetőségek szórványban
Fehér megye minden szegletéből, de még Kolozs megyéből is érkeztek érdeklődők a nagyenyedi Magyar Közösségi Házba arra a találkozóra, ahol az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának munkatársai hazai pályázati lehetőségeket ismertettek, és gyakorlati segítséggel is szolgáltak az érdeklődőknek.
Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke megnyitójában elmondta, hogy a könnyebb kommunikáció miatt eddig főleg a magyarországi pályázatokat célozták meg, ezért különösen hasznosnak ítélte a vendégek, Péter Annamária és Lakatos Júlia, az etnikumközi hivatal képviselőinek tájékoztatását. Ladányi Árpád gyulafehérvári pályázatíró cégének szolgáltatásait ismertette. A nagyrészt fiatal, tucatnyi érdeklődő Nagyenyedről, Gyulafehérvárról, Kolozsvárról, Csíkrákosról, Székelykocsárdról, Miriszlóról, Magyarlapádról, Vajdahunyadról, Felvincről érkezett.
Vetítettképes bemutatójában Péter Annamária beszámolt a lehetőségekről és a tapasztalatokról, a jelenlevőket aktív kérdező magatartásra biztatta. Mint mondta, 6 területi irodájuk segítségével, 19 tagszervezettel és 20 nemzeti kisebbség képviseletében tevékenykednek. Céljaik között szerepel a nyelvi, a nevelési képzési tevékenységek, a nemzeti kisebbségek történelmének megismerését célzó tervek (pl. tankönyvkiadás, inter-kulturális tevékenységek), a kisebbség-többség viszonyát szolgáló kezdeményezések, különféle kiadványok megjelentetésének, előadások, szimpóziumok szervezésének támogatása. A pályázatoknak interetnikus jellegük kell hogy legyen, és elő kell segíteniük a párbeszédet a különböző etnikumok között. Az idén 50 pályázatot támogathatnak kb. 8 ezer–150 ezer lej közötti értékben, a benyújtási határidő május 10. A legkisebb településeket is pályázásra biztatták, hiszen tapasztalatuk szerint amennyiben megszületik a pénzügyi háttér, kis közösségeket is sikerül összefogni. Elhangzott: a nagyobb összegeket természetesen az országos rendezvények kapják, de szívesen támogatják a kisebb fajsúlyú, helyi kezdeményezéseket is.
A bemutató után segítettek a jelenlevőknek a szükséges pályázati dokumentáció összeállításában. A jelenlevők sokszor konkrét ötletekkel érkeztek: Szabó Dániel magyarlapádi testnevelő tanár például szeretné felújítani dr. Demény Piroska egykori nagyszerű kezdeményezését, a szórványszínjátszást, ami évekig sikeresen folyt, de távozásával megszakadt.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár) 2013. május 4.
Bemutatta a műsortervet és a társulatot Vidnyánszky
A tervek szerint több mint tíz bemutatót tart a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház, amelyet júliustól Vidnyánszky Attila vezet. A leendő igazgató pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 14 új színész érkezik a társulathoz, amelynek jelenlegi 37 tagja közül 17-en maradnak a teátrumnál.
Vidnyánszky Attila elmondta: nehéz időszakon vannak túl, hiszen a szerződtetési folyamat normális körülmények között is megvisel egy társulatot, igazgatóváltás esetében pedig különösen. Az eddigi társulatból Básti Juli, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Martinovics Dorina, Mátyássy Bence, Nagy Mari, Sinkó László, Söptei Andrea, Szarvas József, Szatory Dávid, Tenki Réka, Tompos Kátya, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya és Újvári Zoltán marad a színháznál. Új tagként Bánsági Ildikó, Eperjes Károly, Horváth Lajos Ottó, Kristán Attila, Nagy-Kálózy Eszter, Rácz József, Revicky Gábor, Schnell Ádám, Szűcs Nelli, Tóth Auguszta, Tóth László, Trill Zsolt, Varga József és Földes László Hobo érkezik.
Az új vezető szavai szerint ez a társulatépítés első lépése, a jövőben a színház a budapesti és a kaposvári színművészeti egyetemmel is együttműködik. Közülük kerülnek ki azok a fiatal színészek, akik majd a Nemzeti társulatát gazdagítják – tette hozzá. „Hiszünk abban, hogy a következő korszak megint a színészről fog szólni” – mondta, hozzáfűzve, hogy olyan színházat szeretne létrehozni, ahol a színészek kiteljesedhetnek, mert véleménye szerint a színházi szakma a színészen keresztül fog újra megerősödni.
Elmondta, hogy az első évadban Nagy Anna, Mécs Károly, Voith Ági, Huszárik Kata, Mátray László és Bogdán Zsolt is fellép a színházban. „Szeretnénk, ha kicsit mindenki a magáénak érezné a Nemzeti Színházat” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: szeretné, ha az egész szakmát érintő kérdések megoldásában vezető szerepet vállalna a színház, terveik között szerepel például egy színészi etikai kódex létrehozása is.
Kiemelte: a hagyomány, a korszerűség és a nemzetköziség hármasságát szem előtt tartva állították össze a műsort. A Nemzeti Színház szeptember 27-én Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művével nyitja meg az évadot. Május 26-án a Nemzeti Színház új vezetője és a produkció művészei személyesen kezdik el árusítani a jegyeket a Vörösmarty téren.
Novemberben – szintén a leendő igazgató rendezésében – Claudel és Honegger Johanna a máglyán című művéből készül előadás. Januárban Maár Gyula rendezésében Pilinszky János KZ-oratórium című művét mutatják be a Gobbi Hilda Színpadon.
Februárban Silviu Purcărete Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát állítja színpadra. Ezzel párhuzamosan Galambos Péter rendezésében látható egy Kondor Béla művei alapján születő előadás: a Boldogságtöredék című produkciót egy trilógia harmadik részeként mutatják be, az első két előadást Debrecenben láthatták a nézők. Ezt követően Vidnyánszky Attila rendezésében tűzik műsorra márciusban a János vitézt, amelynek zenéjét Szarka Tamás írja. Tavasszal Viktor Rizsakov rendezésében láthatja a közönség Gorkij Éjjeli menedékhely című színművét. Andrzej Bubien lengyel rendező pedig Witold Gombrowicz Operett című darabját állítja színpadra. Az évad végén viszik színre Weöres Sándor Psyché című alkotását Vidnyánszky Attila rendezésében. Júliusban a Zsámbéki Színházi Bázissal és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színházzal közös produkcióként Zelei Miklós Zoltán újratemetve című művét tűzik műsorra, szintén a leendő igazgató rendezésében.
Május végén derül ki, mi marad műsoron a jelenlegi repertoárból, amelyről az előadások túlnyomó többsége várhatóan lekerül – mondta az új igazgató, hozzáfűzve, hogy ezek pótlására 14, a debreceni és a beregszászi színházból meghívott előadást tűznek műsorra. A Nemzeti programjába építve többek között A szarvassá változott fiú, a Karnyóné, a Mesés férfiak szárnyakkal, a Liliomfi, a Bolha a fülbe és a Scapin furfangjai is látható lesz. A határon túli és a vidéki színházakkal való kapcsolatteremtés is fontos számunkra – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.
Mint mondta, az évad végén, a 2014-es Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül nemzetközi színházi fesztivált szerveznek a nemzeti színházakra fókuszálva. Kitért arra is: négy, diplomával rendelkező fiatal kaphat kétéves ösztöndíjat a színháztól ősztől, emellett fordítói műhelyt is szerveznek, kiadói programot indítanak, werkkönyvek, tanulmánykötetek, drámák megjelentetésére, Nemzeti Játékszín címmel pedig évi 9 alkalommal megjelenő lapot hoznak létre.
Szabadság (Kolozsvár)2013. május 4.
Elkészült a Siculicidium útja
A madéfalvi veszedelemhez kapcsolódik az a tanösvény, amelynek kiépítésére 2010-ben nyert 200 ezer eurós pályázatot Madéfalva önkormányzata. A tavaly nyáron elkezdett munkálatok a végéhez értek, a projekt keretében készült menedékházat vasárnap 16 órakor szentelik.
A tanösvény segítségével a már említett történelmi eseményt mutatják be az érdeklődőknek. Tizennégy stációt létesítettek, többnyelvű tájékoztató pannókat helyezve a kiszemelt területekre. Ezek a stációk a község azon részein találhatók, amelyhez a madéfalvi veszedelem valamilyen eseménye társítható, kiindulópont maga az emlékmű. Megállót alakítottak ki például Zöld Péter plébános szülőházánál, az első ágyúbecsapódás pontján és így tovább. Ezeken a helyeken térrendezés is zajlott, így tetszetősebb képet kapott a falu. A tanösvény hossza mintegy 3 kilométer, ennek létéről a község bejáratánál elhelyezett, fa kivitelezésű pannók is tájékoztatnak.
Szentes Csaba polgármester elmondta, a projektbe foglalt munkálatokat maradéktalanul elvégezte a kivitelező, a tanösvény hivatalos átadása azonban még várat magára. „Kisebb többletmunkákat kell elvégezzünk, ezek nem voltak a beruházás részei” – részletezte az elöljáró. A projekt részeként egyébként a helybéliek által majálisozóként ismert területen kétszintes, központi fűtéssel ellátott menedékház épült. Mint arról a községvezető már korábban beszámolt, itt egy táborhelyet szeretne kialakítani az önkormányzat. Erre vonatkozó elképzelés, hogy a testvértelepülések mindegyike egy-egy faházat építene a területre, így közel hatvan gyerek egyidejű táboroztatására nyílna lehetőség.
Rédai Botond
Székelyföld.ro2013. május 4.
Elhunyt Mózes Árpád
Életének 82. évében Budapesten elhunyt Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus-lutheránus püspök. Temetését Kolozsváron tartják, időpontot később közöl a család, adta hírül az Evangélikus.hu.
Mózes Árpád családi látogatáson tartózkodott Budapesten, ahol kedden váratlanul érte a halál. Adorjáni Dezső, az egyház tisztségben levő püspöke az MTI-nek elmondta, a nyugalmazott püspököt a család és a nagykárolyi gyülekezet kérésére a nagykárolyi evangélikus templomban ravatalozzák fel. Itt kezdődik a gyászszertartás is, amelynek az időpontját még nem rögzítették. A szertartás Kolozsváron a Házsongárdi temetőben zárul.
Mózes Árpád a mai Brassó megyében található Krizbán született 1931-ben. Kolozsváron a Teológiai Intézeten folytatta tanulmányait, amikor 1956-ban a társadalmi rend elleni szervezkedés vádjával először életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amit később 18 év szigorított börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra mérsékeltek. Hat évet töltött végül a Duna-csatornánál kényszermunka-táborban, szabadulása után Nagykárolyban lett evangélikus lelkész, ahol hosszú ideig szolgált. Volt a kolozsvári főegyházmegye esperese, szolgált Aradon is, 1992-től 12 éven keresztül a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökeként tevékenykedett. 2004-ben egészségi okokra hivatkozva lemondott, Nagykárolyban telepedett le, ahol 2011-ben díszpolgári címmel tüntették ki.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke sajtónyilatkozatban méltatta a volt püspököt. Mózes Árpád „az erdélyi magyar közélet meghatározó személyisége volt 1989 előtt és után is, helytállása és hazaszeretete példaértékű marad számunkra” – fogalmazott a részvéte kifejezésére kiadott nyilatkozatában Kelemen Hunor.
szekelyhon.ro2013. május 4.
Történelmi ingatlanjaink védelmében
Fehér János vargyasi művészettörténész a műemlékvédelem világnapján Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében tartott előadást Az erdővidéki műemlékállomány helyzete napjainkban címmel.
Kitérvén a régióban végzett restaurálásokra, néhány meglehetősen szomorú példával szemléltette, nem csak a pénzhiány jelent gondot, hanem a hanyagsággal és a rossz ízléssel is fel kell vennünk a harcot, ha azt akarjuk, hogy több évszázados épített örökségünk csorbítatlan formában fennmaradjon. Hangsúlyozta, a tulajdonosok, az önkormányzatok és a jól képzett szakemberek összefogására lesz szükség ahhoz, hogy érdemi munkát lehessen végezni, s értékeink tovább gazdagítsák életünket, illetve vonzó idegenforgalmi célponttá tegyék Erdővidéket. – Előadásában a hivatalos műemléklista hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Mennyire, illetve miért fontos ez számunkra? Fehér János: Meglehetősen fontosnak tartom e szakemberek által összeállított s ötévente felújított listát, hiszen épített örökségünk megóvásában is szerepe van – kiemelt státusa révén figyelemfelkeltő –, de akár a turisták vonzásában is szerepe lehet, hiszen nem kevesen választanak útirányt ilyen szempontok alapján. És igen, meglehetősen rövidnek látom, hiszen a benne szereplő épületek nem adják az erdővidéki épített örökség teljes keresztmetszetét, főként a történelmi lakóépületek (kis kúriák, parasztgazdaságok) hiányoznak. Szegényes, mert Erdővidékről összesen csak huszonnyolc műemlék, tizenhét műemlékegyüttes és hat régészeti lelőhely szerepel, pedig ennél sokkal gazdagabb az örökségünk. Jóformán az összes erdővidéki templom benne lehetne: a vargyasi unitárius, a székelyszáldobosi, kisbaconi, erdőfülei és bardoci református vagy éppen a formailag is különleges, most baptista imaházként használt, régi baróti református templom. És a sor folytatható… A világi ingatlanok közt nehezebb válogatni, hiszen elég sok kis kúria, lakóépület pályázhatna a műemléki státusra, a középületeink közül a nagyajtai és a nagybaconi polgármesteri hivatal épületét mind alaprajzi elrendezés szempontjából, mind funkcionalitása alapján, sőt, a homlokzati kiképzések, reprezentatív díszek miatt is felvenném a listára. Véleményem az, hogy a műemléklistát újra kell gondolni, a munkába pedig be kell vonni az önkormányzatokat, hogy a helyi hivatalok közreműködésével felmérjék történelmi ingatlanjainkat. S még nem is beszéltünk a művészeti értékű emlékműveinkről, sírköveinkről…
– Milyen állapotban vannak ingatlanjaink?
– Többségük nincs jó állapotban, de a fizikai megsemmisülés határán sem állnak jelentős számban, kiemelném itt az erdőfülei Boda-kúria veszélyes állapotát. Még nem késő lépni, épített örökségünkhöz tartozó ingatlanjaink megmenthetőek, műemléki szempontok szerint felújíthatóak. Ahhoz persze az kellene, hogy a tulajdonosok is fontosnak tartsák megóvásukat. Sajnos, elég csekély azok száma, akik nem teherként élik meg ingatlanjaik történelmi, illetve műemlék voltát, s hajlandóak arra áldozni, hogy jó szaktudású mesterembert, restaurátort alkalmazva, hagyományos anyagokkal dolgozva megőrizzék az elődeik által teremtett értéket. – Kérem, soroljon fel néhány jól sikerült, igazi értékmentő munkát, illetve negatív példát. – A miklósvári Kálnoky-kastély felújítása lassan halad, de minőségi munkát végeznek. Látszik az is, hogy hosszabb ideig tartó kutatások alapján, képzett restaurátorok bevonásával a legapróbb részletekre is figyelnek, a stukkódíszek és késő reneszánsz kőfaragványok konzerválását, restaurálását is gondosan végezték el. Az olaszteleki Daniel-kastély felújítása – bár a szigorú határidők miatt gyorsan dolgoznak – remélhetőleg szintén sikeres lesz. Régészeti ásatást és falkutatást is végeztettek, később kőrestaurátort, falkép-restaurátorokat is bevontak az értékmentő munkába. Látványosra sikerült az 1669-ben készült késő reneszánsz kőcímer felújítása, amely mindannak ellenére, hogy újnak hat, mégis magán viseli évszázados megpróbáltatásainak nyomait. A kutatás folyamán a vakolat alól előbukkanó, tematikájukban egyedinek számító falképeket is felújítják közelebbről. Örvendek annak is, hogy a nagyajtai unitárius templom 1710-ben készített szószékén található címerről eltávolították az olajfestéket – lehet, hogy valamikor valakiknek jobban tetszett a fehér és a bronzos festék, de a több száz éves kőben visszafordíthatatlan kárt okozott volna a vegyi anyagok maró hatása, a faragványok plasztikája ma sokkal jobban érvényesül. A jó szándék vezérelte, de szakemberek által nem vizsgált vagy véleményezett munkálatok esetében leginkább az apró vagy inkább apróságnak gondolt részletek kivitelezésében csúsznak be fonákságok. Tudni kell, hogy a műemléklista nem egyenlő a teljes épített örökségünk fogalmával, ez jóval nagyobb állományt jelent a hivatalos lajstromoknál. Az erdőfülei református templom tornyának felújítása után vettem észre például egy számomra idegen feliratot, pedig addig úgy tudtam, hogy jól ismerem az 1758-ból származó, latin nyelvű toronyépítési feliratot. Ugyanis a toronyra festett régi szöveg teljesen eltűnt, az új pedig csak részleteiben idézi az eredeti tartalmát, érthetetlen szavakkal tarkítva. Nagyajtán a Dónáth-kúriaként ismert épületet újították fel szakszerűtlenül, termopán ablakok kerültek az átalakított ablaknyílásokba, és számtalan esetben figyelhető meg az is, hogy történelmi jellegű épületeinkre oda nem illő, mindenféle típusú és alakú modern cserép került a vidékre jellemző baconi (hegyes végű) cserép helyett. Épített örökségünk folyamatosan pusztul, sőt, a törvény által védett épületek sincsenek biztonságban: pár évvel ezelőtt a vargyasi Imecs-kúria csűrjét egyszerűen lebontották, következmény nélkül. – Miként lehetne a tulajdonosokat ösztönözni, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak épületeikre, s több megújuljon? – Nem szabad egyedül hagyni az embereket. Az önkormányzatok tehetnének azért, hogy a műemlék-tulajdonosok érdekeltek legyenek a szakszerű felújítások elvégzésében – adókedvezménnyel, de akár pályázatokat is kiírhatnának, sőt, a megfelelő szakemberek megtalálásban is feladatot vállalhatnának. Helyi örökségmentő stratégiák kidolgozása, faluképvédelmi programok beindítása is segíthet. Nagyon fontos a tájékoztatás, sőt, az oktatásban is szerepet kellene adni a helytörténeti, örökségvédelmi tematikának: a majdani műemlék-tulajdonosokban is szükséges minél korábban tudatosítani, hogy épített örökségünk nem kényelmetlen teher, hanem megőrzésre érdemes érték.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. május 4.
„Csak másban moshatod meg arcodat” (Imagológiai konferencia)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem növekvő presztízsét igazolja, hogy a Csíkszeredában megtartott imagológiai konferenciára tíz államból nyolcvannál több jelentkező nevezett be dolgozataival. A tanácskozás sikere egyben tükrözi azt a lendületet is, melyet a tizenegy éves intézmény fejlődése a tavalyi akkreditációja után vett. A beköszöntőben elhangzott József Attila-idézet akár mottója is lehetne a rendezvénynek: „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”.
A humán tudományi tanszék által tető alá hozott nemzetközi tudományos tanácskozás negyedik ilyen konferenciája az intézménynek. Az imagológia olyan sajátos kutatási terület, mely az összehasonlító irodalomtörténet része, de sajátos interdiszciplináris érintkezése van a politológiával, médiakutatással, történettudománnyal, filmesztétikával, szociológiával, nyelvészettel, s ezúttal mindezek a megközelítési módok megjelentek a konferencián is. Az első kettő ugyanis szűkebb, irodalmi jellegű volt, a románok a magyar és a magyarok a román irodalomban tematikát járta körül – két nyelven. Dr. Tapodi Zsuzsa tanszékvezető szerint két éve már az angol nyelvet is bevették a tanácskozás nyelvei közé, ezúttal pedig olyan rangos társszervezőket sikerült megnyerniük, mint a debreceni egyetem bölcsészettudományi kara, történelmi és néprajzi doktori iskolája, és ezért a történelmi vizsgálatra fordítottak nagyobb figyelmet, tehát az ókor másság-képeitől a 18. századi görög és zsidó kereskedők helyzetét vizsgáló tanulmányig, mely a tanúvallomások jegyzőkönyveit dolgozta fel. Szélesebb perspektíva nyílt tehát a kérdésekre, nemcsak Amedeo Di Francesco nápolyi professzor előadása (Milton magyarságképéről) jelentett nyitást, hanem a hagyományosan szereplő újvidéki és szabadkai kollégák mellett az eszéki, eperjesi, kassai, beregszászi kollégáké is, tehát a Kárpát-medencei kisebbségi magyarság egyetemei felé is kiépülőben a kapcsolat. Ennek megszilárdulásáról az Erasmus-programban való közös részvétel gondoskodhat.
A konferencián új lépést tettek a romániai tudományos életbe való integráció útján is, a brassói Transilvania Egyetem hagyományosan is partnere a Sapientiának, a román–angol szakos diákok oda jártak eddig államvizsgázni, ezúttal újdonságnak számított, hogy a konstancai és a iaşi-i egyetemről is jelentkeztek résztvevők nagyon érdekes előadásokkal. Társzervezője volt a tanácskozásnak a Román Összehasonlító Irodalmi Társaság, melynek négy tagja is a Sapientián ad elő, s melynek társelnöke, Andrei Bodiu brassói tanszékvezető szintén benevezett, és külön hangsúlyozta, mennyire jól érezték magukat a román kollégák Csíkszeredában, és mennyire megváltoztak a székelyekkel kapcsolatos előítéleteik, e véleményhez Alexandru Gafton iaşi-i egyetemi tanár is csatlakozott.
Egy ilyen sok előadót felvonultató konferencia megszervezése nem kis feladat, az előadások és a vita három nyelven, három szekcióban, apró szünetekkel, valóságos tudományos nagyüzemként folyt másfél napon át, e tudományos maratont tanulmányi kirándulás követte Gyergyószárhegyre és Gyergyószentmiklósra, s ezen végig tolmács segített a magyarul nem tudóknak a megértésben, így a Kréta szigetéről érkezett vendégnek is. Különben a konferencián végig színvonalas szinkrontolmácsolás útján kísérhette mindenki figyelemmel az előadásokat. Este könyvbemutatón ismertették Páll Vilma német nyelvű kötetét, valamint a tanszék szakfolyóiratának háromnyelvű számait, a tanszék többi munkatársának román és magyar nyelvű műveit. (Az Acta Universitatis Sapientiae angol nyelven közöl, miként minden sapientiás tudományos folyóirat, a Filologica sorozatnak eddig négy évfolyama jelent meg, céljuk, hogy a legmagasabb tudományos besorolást érjék el, ehhez már több feltételt teljesítettek, bekerültek a nemzetközi tudományosságba, nagy hazai és külföldi egyetemi központokkal tartják a kapcsolatot és kiadványcserét.) Aki nem tudott eljönni, így az egyesült államokbeliek vagy a finnországi kolléga dolgozata lefordítva és kinyomtatva virtuális szekcióban volt hozzáférhető, hozzászólni e-mail címen lehetett. A konferencia anyaga különben három kötetben jelenik meg, a magyar nyelvűt a debreceni egyetem fogja kiadni, a román és angol nyelvű pedig nálunk, többek közt a tanszék szakfolyóiratában jelenik meg.
A tudósítót a meghallgatott pár előadásból mi ragadta meg? A kisebbségi kérdések iránti empátia vagy annak hiányának jeleit kereste. Találomra azt emelné ki például Papp Klára debreceni dékán előadásából, hogyan rendelte el Mária Terézia, hogy a görög kereskedők telepedjenek le Erdélyben és Partiumban, hogy „ne vigyék ki a hasznot az országból”. Bíró Béla professzor a közéletünket jellemző előítéletes rögeszmék gyökerét többség és kisebbség aszimmetrikus viszonyrendszerében, a torz hatalmi állapotokban, a kisebbségi jogok elutasításában kereste. Bodó Barna napjaink kolozsvári szimbolikus térhasználatából vont le megszívlelendő következtetéseket, Alexandru Gafton iaşi-i professzor a különléthez való jogban látta annak feltételét, hogy „utána átjárhassunk egymáshoz”. Bányai Éva Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című új regényéről hozott mintegy első tudósítást, Egyed Emese Bánffy Miklós Erdélyi történetének francia recepciójáról beszélt.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. május 4.
Röviden
Határon átnyúló egyeztetés
Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma tegnap Orosházán. Az egyeztető fórum kiemelt szerepet tölt be az anyaországi szakminisztérium Vidékfejlesztési együttműködések a határon túli magyarsággal című programja megvalósításában.
A fórum alapító okiratát tizenhat gazdaszervezet írta alá, Erdélyből Hargita, Temes és Arad megyéből, továbbá Szlovákiából, Szlovéniából, Horvátországból, valamint Kárpátaljáról és a Vajdaságból; a magyarországi gazdák képviseletében a Magosz, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Orosháza és Környéke Gazdakör. Támogatóként a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csatlakozott a fórumhoz. Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a fórum a nemzeti összetartozást, a magyar közösségek Kárpát-medencei együttmunkálkodását, az anyaország nemzetpolitikai céljainak megvalósulását jeleníti meg.
Díjazták a Rákóczi Szövetséget
Az 1989-ben alapított Rákóczi Szövetség kapta idén a Polgári Magyarországért Alapítvány fiataloknak járó díját. A szervezet vezetői bejelentették, hogy a délvidéki magyar diákok beiratkozását segítő programjukra fordítják az elismeréssel járó egymillió forintos juttatást. A Rákóczi Szövetség képviselői Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegyétől, Mádl Dalma asszonytól vették át a díj plakettjét és az elismerést tanúsító oklevelet tegnap Budapesten. Ezt megelőzően Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a díjazottakat. Hangsúlyozta, a magyar nemzet határok feletti összetartozása akkor maradhat meg, ha azért a Rákóczi Szövetség fiataljaihoz hasonlóan mindennap megküzdünk. Jókai Anna írónő is elismerően szólt a Rákóczi Szövetség munkájáról, hangsúlyozva, a szervezet segítségével a fiatalabb generációk is továbbvihetik az idősebb korosztályok hazaszeretetét.
Érzékelhető növekedés következik
A magyar gazdaságpolitikát sokan bírálják, de annak eredményességét senki sem vitatja – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap a portugáliai Estorilban rendezett magyar–portugál–brazil üzleti fórumon, ahol kijelentette: az európai válság közepette Magyarország sok vitát kiváltó módon ugyan, de stabilizálta gazdaságát. A portugáliai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor úgy ajánlotta a közép-európai térséget a portugál és brazil üzletemberek figyelmébe, mint az Európai Uniónak a következő tíz évben leggyorsabban növekvő régióját.
Ellopták Bajnaiék autóját Pozsonyban
Ellopták Bajnai Gordon és az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért szövetség Szlovákiában tartózkodó küldöttségének személygépkocsiját a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt székháza elől tegnap délután. Kihívták a rendőrséget, amely felvette a jegyzőkönyvet, és elrendelte a gépkocsi körözését.
Orosz nagykövet a Vatikánban
Oroszország most először nevezett ki szentszéki nagykövetet azóta, hogy 2009-ben teljes diplomáciai kapcsolatot épített ki a Vatikánnal. A két állam közötti kapcsolatoknak fontos vallási jelentőségük van, hiszen a moszkvai kormánynak szoros a kapcsolata az orosz ortodox egyházzal. Már 1990-ben felvették egymással a kapcsolatot, Oroszország csak négy ével ezelőtt létesített teljes jogú nagykövetséget a Vatikán számára. Ferenc pápa az orosz nagykövetnek egy újonnan vert pápai érmét adott ajándékba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. május 4.
A közönségbarát költészet
Sepsiszentgyörgyön tartották az Erdélyi Slam Poetry-bajnokság második, székelyföldi fordulóját. A kezdeményező Márkus András költő neve nem ismeretlen a háromszéki fiatalok körében, több alkalommal is fellépett, azaz slamelt Sepsiszentgyörgyön. A műfaj sajátosságairól, erdélyi elterjedéséről kérdeztük.
– Mi a slam poetry jelentése, milyen műfajról beszélhetünk? – Kockázatos meghatározni, mert gyakorlatilag mindenkinek van külön értelmezése erről. Persze, rá lehet fogni, hogy a rap és a költészet közötti valami, sokan a zenével kapcsolják össze, sokan improvizatív jelleggel ruházzák fel. A lényeg, hogy előadói műfaj, saját (nem föltétlenül előre megírt) szöveg előadásáról van szó. Közönségbarát, a közönségnek szól. Az előadás alatt sokkal közvetlenebb a viszony a közönséggel, mint például a szépirodalom esetében. – Van-e „képlete”: mennyi az irodalom és mennyi az előadóművészet? – Ez változó. A slam művelői többnyire költőkből, színészekből, rapperekből kerülnek ki. Az utóbbiaknak az előadói rész az erősségük, és a szövegben kell felzárkózniuk, míg a „hagyományos költőknek” az előadói részre kell inkább odafigyelniük. De olyan is akad, aki csak simán előkerül a semmiből, és slammer lesz. Nekem ez utóbbiak a kedvenceim. – Erdélybe hogyan gyűrűzött be a műfaj? Kik a legfontosabb képviselői? – Nagyon fontos szerepe volt az erdélyi slam bepörgésében a magyarországi vonalnak. Nem majmoljuk őket, de tanulunk tőlük, építkezünk belőlük. Itthon a Slam Poetry Erdély ad ennek hivatalos formát, összefogva minden ilyen jellegű erdélyi mozgolódást. Nekem az erdélyi kedvenceim: Bartha Loránd, Csinta Áron, Kocsis Pityu, Müller Heni és Vass Ákos (jelentős a sepsiszentgyörgyiek aránya – szerk. megj.). Egyrészt azért is Sepsiszentgyörgy a helyszíne a székelyföldi fordulónak, mert itt működik legjobban ez az egyre inkább feltörekvő, alulról szerveződő kultúra. Ugyanakkor Kolozsvár után itt él a legtöbb aktív erdélyi slammer. – Minek köszönhetően lett egy ilyen műfaj ennyire kedvelt Sepsiszentgyörgyön? – Sepsiszentgyörgyön a fiatal kultúra (s ezen belül aztán vitázhatunk, hogy underground, hipszter vagy alternatív) iszonyatosan bepörgött az utóbbi években. A wUnder köré csoportosult művész- meg kreatív brigád hatalmas szerepet játszik abban, hogy a fiatalok ízlését „jó irányba” terelje, illetve olyan újszerű, izgalmas megközelítést kínál az ifjúságnak a kultúra felé, amely lehetővé teszi, hogy a jelenleg divatos ágazatok által a hagyományos vonalakat is megismerjék. Úgy érzem, a fiatalok maximálisan fogékonyak a kultúra iránt, ezért nemcsak passzív nézői akarnak lenni, hanem aktív résztvevői, szervezői. Ez az, ami Sepsiszentgyörgyön sikerül a wUndernek. – Nagyon fontos a közönség. Azt nyilatkoztad egy interjúban, hogy pár perc alatt te lehetsz a király, vagy elnyelhet a süllyesztő. Ez az úgynevezett 15 perc hírnév, vagy annál többet is jelenthet? – Ebben az a szép, hogy míg az irodalmi életben, ha az ember valami rosszat csinál, annak a híre sokkal tovább tart, mintha valami jót csinált volna, addig a slamben sokkal kisebb a hibalehetőség – azaz sokkal több hiba megengedett. A slamnek erősebb a közösségformáló jellege. A kortárs szépirodalom folyamatosan belső, személyes vagy éppen politikai érdekeknek esik áldozatul, míg a slam teljes mértékben érdekektől mentes, mindenki azért csinálja, mert élvezi. És ettől annyira vagány.
TUROCZKI EMESE
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. május 4.
Sikeres székelyföldi jelenlét Brüsszelben – Nyílt napok a Régiók Bizottságánál
A közelgő Európa-nap alkalmából az uniós intézmények Brüsszelben és Strasbourgban megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt, idén az uniós nyílt napokat szombaton, május 4-én tartották meg Brüsszelben. Ez alkalommal el lehetett látogatni az európai régióknak helyet adó épületbe is.
A Régiók Bizottságánál Hargita és Kovászna megye egy-egy standdal képviselte Székelyföldet, a küldöttségek Fejér László Ödön, Kovászna megyei parlamenti képviselő és Barti Tihamér, Hargita megyei tanácsos részvételével mutatták be az érdeklődőknek a térség gazdasági és turisztikai potenciálját, természeti adottságait. Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője is felkereste szombaton a Régiók Bizottságánál a székelyföldi standokat.
„Székelyföld megismertetése, népszerűsítése szempontjából fontosnak tartom a két székely megyei önkormányzat jelenlétét a Régiók Bizottsága által megszervezett nyílt napokon. Az Európai Unió a nyitottságról, a kezdeményezőkészségről szól, meg kell ismertetnünk szülőföldünket, közösségünket, hogy a jövőről szóló törekvéseinkhez európai támogatást tudjunk szerezni. Nagy mértékben erről szól a mi munkánk is az Európai Parlamentben, és erről szól most Hargita Megye Tanácsának és Kovászna Megye Tanácsának brüsszeli jelenléte. Remélem, hogy a jövőben európai képviseleti tevékenységünk egyre sokrétűbb, tartalmasabb, sokszínűbb lesz, mert Székelyföldnek, Erdélynek, a romániai magyar közösségnek minden olyan európai rendezvényen jelen kell lennie, ahol törekvéseinknek támogatást tudunk szerezni” – értékelte a székelyföldi jelenlét súlyát az uniós nyílt napokon Winkler Gyula.
A székelyföldi standok kínálatát nagy érdeklődés övezte, az Európa minden részéről érkező látogatókat nemcsak a két megye turisztikai kínálata érdekelte, hanem a székely jellegzetességekre is kíváncsiak voltak, szívesen megkóstolták a gasztronómiai ínyencségeket, jól fogyott a házi kenyér, a sajt, a kolbász, amelyet köményes és áfonyapálinkával öblítettek le. A Hargita és Kovászna megyei tanács küldöttsége a helyszínen angol és francia nyelven tájékoztatta az érdeklődőket, de tartalmas és minőségi, a térséget bemutató, népszerűsítő szóróanyaggal is ellátták a látogatókat.
A szombati rendezvényen 41 régió és város mutatkozott be 34 standon, Romániából Hargita és Kovászna megye, valamint az Észak-Keleti Régió Fejlesztési Ügynöksége (Suceava, Bacau, Vaslui, Botosani, Neamt, Iasi megye) volt jelen Brüsszelben. Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szombaton részt vett az EP-ben szervezett nyílt napon is, ahol „A Polgárok Európai Éve – hogyan tehetjük jobbá a Polgárok Európáját” című vitafórumon vett részt. Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma2013. május 4.
Nem erőszakkal magyarosodtak el
Mi történt a két világháború között a szatmári svábokkal, hogyan alakult a sorsuk a magyar, román és német törekvések mentén – e kérdéseket járta körbe a Kriterion gondozásában megjelent Kisebbség a kisebbségben című könyvében BAUMGARTNER BERNADETTE, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa. A könyvbemutatón Kustán Magyari Attila járt.
A magyar szakirodalom, ha a nagyszámú német kisebbségről alapos dokumentációt is adott, szegényes képet nyújt a szatmári svábokról, holott a két világháború közötti politikai csatározásokban nagy szerep hárult rájuk, amikor az asszimiláció-disszimiláció vitájában példaként hozták fel őket. Baumgartner Bernadette könyvében a szatmári svábok talán legizgalmasabb korszakát, a két világháború közt eltelt évtizedeket írta meg, hiszen ekkor kerültek a figyelem középpontjába, identitásuk ekkor alakult át. Későn, 1994-ben tartották meg Kolozsváron az első magyar egyetemi előadást a jelenkori történelemre vonatkozóan, és meglehetősen rosszul állt a szénájuk többek között a kutatók kinevelésében is, akik majd a korszakra vonatkozó témaköröket felvállalják, – emlékezett vissza Csucsuja István történész professzor, aki volt tanítványa megjelent könyvének gyökereit kívánta felvázolni. Elmondta, hogy Baumgartner államvizsga dolgozatát és doktori tézisét is a svábságról írta, ez pedig ritkaságszámba megy, mert kevés németül jól tudó fiatal történész van, így elsősorban a románokra maradt ez a téma. Kifejtette azt is, a szászok és svábok története között óriási különbség van, előbbiek megőrizték identitásukat, miközben a római katolikus egyház sikeresen beolvasztotta a svábokat a magyar közösségekbe. Identitásukat a jelen könyv is végigköveti, alátámasztva az egyház szerepének fontosságát, elemezve a nemzetközi hatásokat: rámutat, hogy a német birodalommal való kapcsolat esetén ismét külön lehet választani a szászok és svábok sorsát. 1870-ben, a bismarcki birodalom megalakulásával a katolikus egyház kisebbségbe került, ezért fennmaradásáért, mindennapi létéért küzdött meg, ez a helyzet a szatmári katolikus sváboknak pedig nem kedvezett, a szászok ellenben a középkor egész folyamán megőrizték az identitásukat, a magyarsággal is konfrontációban voltak, miután elvesztették az autonómiájukat. A sváb identitást az iskoláztatási rendszer is erősen befolyásolta. 1920-ban a román állam kötelezte őket, hogy német iskolába járjanak, még azok is, akik régóta elmagyarosodtak, és csupán a nevük volt német hangzású. A könyvben a svábokra jellemző ideológiákról is szó esik, Csucsuja István értékelésében meglehetősen árnyaltan. A közvélemény ugyanis azt tartja, hogy a svábság és a szászok teljes mértékben kiszolgáltatták magukat a birodalmi német ideológiának, azaz nemzetiszocialista elveket vallottak – aminek természetesen helyenként igazságtartalma is van –, de a könyv egyházi levelezések feldolgozásával bizonyítja, hogy ez a kérdés sokkal árnyaltabb. Talán ez az egyetlen könyv, figyelmeztetett a professzor, amely a magyar, sváb és szász politikai vezetők közötti kapcsolatot is elemzi, többek között Jakabffy Elemér politikus vagy Blaskovics Ferenc prelátus életútját követve – ez utóbbi például harcolt azért, hogy a szatmári iskolákban prioritást nyerjen a német nyelv.
Hangyabolyba nyúlni Jakabffy Tamás, a kötet szerkesztője arról beszélt, hogy Bárdi Nándor történész ajánlásával figyeltek fel a kéziratra, amit rögtön közlésre érdemesnek ítéltek meg. A szerzővel a bemutató második részében H. Szabó Gyula, a Kriterion kiadó igazgatója beszélgetett. A svábok kérdése azért foglalkoztatja, mert maga is Szatmár megyei, egy részben elmagyarosodott és egy teljesen magyarrá vált családból származik, – szólt indíttatásáról Baumgartner Bernadette, aki azt is megvallotta, környezetében a rendszerváltásig nem botlottak identitászavarba, hiszen mindig a magyar államhoz hűnek érezték magukat, később azonban sokan németnek vallották magukat annak ellenére, hogy már a nyelvet sem beszélték. Ez a jelenség keltette fel az érdeklődését, és miután a sváb településeken kívül nem igazán talált választ a kérdéseire, maga kezdte kutatni a kérdést. Amikor a mintegy húszezres szatmári sváb közösséget kezdte tanulmányozni, bevallása szerint maga sem hitte, hogy hangyabolyba nyúl, egy ilyen jelentőségű kis csoport történetébe, amelyet a magyar, román és német politikai akarat fontosnak tartott és kénye-kedve szerint próbált mozgatni. Ezzel kapcsolatosan Baumgartner elmondta, kezdeményezések ugyan voltak szász vezetők és romániai magyar politikusok között arról, hogy a helyszínen felmérik, melyik települést lehetne visszanémetesíteni, és melyiket kell békén hagyniuk magyarként, ez azonban végül soha nem történt meg a két világháború között.
Indokolatlan ellenszenv
A németek egyébként azzal vádolták a magyarokat, hogy 1918 előtt a szatmári svábokat erőszakkal magyarosították el, a húszas évek derekán pedig, amikor beindult a visszanémetesítési mozgalom, a magyarok mutogattak a németekre, azzal vádolva őket, hogy a spontán elmagyarosodott közösségeket éppen ők szeretnék erőszakkal németesíteni. Szatmár megyében német gimnázium nem volt, csak általános iskolák, így aki továbbtanult, az magyarul tette – az értelmiség így magyar kultúrájú volt. A svábok nagyon vallásos közösségként ragaszkodtak a saját papjukhoz, aki általában szintén elmagyarosodott sváb volt. Maga a környezet, az érvényesülés feltételei arra mutattak, hogy magyarul meg kell tanulniuk a sváboknak is, ezért sem lehet erőszakos beolvadásról beszélni. A könyvbemutatón egy idős sváb származású férfi is szót kért, aki a szélsőséges német propaganda közösségre tett hatásai kapcsán elmondta, emlékszik, amikor fiatal fiúk kocsmában verekedtek emiatt, egy alkalommal meg is késeltek valakit. Gyerekkorában egy alkalommal a családi ház ablakait betörték, amikor éppen ő, a tíz éves kisfiú és hetvenéves nagyapja voltak otthon – ahogy H. Szabó találóan megjegyezte, ők lehettek a „két veszedelmes sváb”, akikkel szemben felgyulladt a gyűlölet lángja. Baumgartner Bernadette elmondta, a német mozgalomnak nyilvánvalóan talaja is volt, a megyében éltek, akik anyanyelvként használták a sváb nyelvet, 1926-tól pedig folyamatosan érkeztek németországi fiatalok, egyetemisták, akik foglalkoztak felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt: a kisebbeknek énekeltek és verset tanítottak, este pedig az idősebbekkel ültek le beszélgetni. A kutató meglátásai szerint ezek a fiatalok nem igazán politizáltak, náci jellegű anyaggal sem igazán találkozott, egyetlen levél kivételével.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)2013. május 4.
Erdélyben vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai
Szombattól Erdélyben gyógykezelik a rászoruló gyermekeket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.
Május 4. és 11. között 23 orvos és egészségügyi szakember látogat el Balánbányára, Csíkdánfalvára, Csíkszenttamásba, Csíkszentdomokosra, Csíkszeredába, Csíkszentmártonba, Gyimesbükre, Gyimesfelsőlokra, Szentegyházára és Székelyudvarhelyre, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel és szakmai továbbképzéssel is segítik.
Az orvoscsoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermekneurológus, gyermektüdőgyógyász, gyermek fül-orr-gégész, gyermekszemész, fogorvosok, szülész-nőgyógyász, audiológus, hallásakusztikus, mentőápolók és szakorvosjelöltek vesznek részt. Közülük 5 fő idén először utazik a csoporttal. Az úthoz mozgó fogászati busz és nőgyógyászati szűrőkamion is csatlakozik, az orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak – közölte az NGYSZ pénteken az MTI-vel.
Az önkéntes orvoscsoport évente kétszer utazik a romániai Hargita megyébe, ahol 2012-ben több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek. Az NGYSZ szakmai támogatásával létrehozott csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot – amely a Szolgálat által felújított volt Gyermekközpontban működik – a szervezet magyarországi gyermekneurológusa is folyamatosan támogatja a munkájával.
Az orvoscsoport látogatásával egy időben idén is megrendezik a hagyományos Erdélyi Gyermek és Ifjúsági Focikupát Csíkszentdomokoson, amelyet az Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezet. A korábbi évekhez hasonlóan a győztes csapatokat a Szolgálat vendégül látja a Fővárosi Önkormányzattal közösen szervezett budapesti Városligeti Gyermeknapon május 25-26-án, vállalva a gyerekek teljes ellátásának és utaztatásának költségeit.
erdon.ro2013. május 5.
Kapcsolat a Sapientia és Csíkszereda között – interjú Fábián Attila egyetemi professzorral
Az elvándorlási hullám közepette a Sapientia tehetséges diákjai jelenthetik Csíkszeredának a továbbélést – véli a gazdaságpolitikát oktató Fábián Attila, aki barátságos, nyitott, fejlődőképes, néha viszont egy kicsit lomha egyetemnek tartja a Sapientiát.
– A kilencvenes évek közepétől rendszeresen jár Csíkszeredába.
– 1993-ban kezdte meg távoktatási képzését Csíkszeredában a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, én ennek az oktatásnak a keretében 1994-ben jártam először a városban. Jó döntést hozott az, aki annak idején elhatározta, hogy a határon túliak számára is magyar képzést kell indítani, mert egy nemzet jövőjét a fejekben lévő tudás fogja eldönteni. Ha egy nemzet nem gondolkodik, akkor nem tud értelmes jövőképet rajzolni, és csak válságok következhetnek.
– A világ különböző egyetemein oktat, többek között immáron nyolc éve a Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karán.
– Igen, Csíkszereda valahogy sohasem maradt el a palettáról, mindig visszajövök ide. Egyrészt azért, mert kikapcsol az ittlét, másrészt kötelezettséget vállaltam 1994-ben. Ma már nehezebben tudom beosztani az időmet, de így is minden második szemeszterben egy biztos oktatási pont a Sapientia.
– Beszéljünk a Sapientiáról. Az itteni képzés mire készíti fel a diákokat? Egyáltalán milyenek a sapientiás diákok?
– Jó kérdés. Az egyetem csak egy eszköz ahhoz, hogy a diák megállja majd helyét az életben. Az a diák, aki meg akarja állni, annak sikerülni fog, aki viszont az egyetemen csak az idejét tölti, mert nincs jobb dolga, nincs munkahelye, vagy a szülők ösztönzésére jár ide, tehát kényszerűségből vállalja, hogy képzésben részesüljön, az nem biztos, hogy meg fogja állni a helyét. Pár év alatt diákok rájöttek arra, hogy a munkaerőpiac arra tud választ adni, ami a tudással mérhető. Jó néhány diákból jól elhelyezkedő ember lett. Persze voltak olyanok is, akik a sorsuknak vagy a nemtanulásuknak köszönhetően a nagyáruházakban valami nem szakmabeli munkát látnak el. A gazdasági válság viszont úgy hozta, hogy azok a szülők is a Sapientia felé fordultak, akik azelőtt tehetséges gyerekeiket valamely más egyetemi városba küldték volna. Egyre több tehetséges diák választja ezt az egyetemet. Ezt a lehetőséget az egyetemnek észre kell vennie.
– Hagyjuk el egy kicsit az egyetem falait. Húsz év távlatából nézve, kérem, hasonlítsa össze a kilencvenes évek közepének, illetve napjaink Csíkszeredáját.
– Az épített és a természeti környezet szép lassan elkezdett modernizálódni. Hadd említsem meg Mara Árpádot – aki a kilencvenes években a konzulens tanárom volt –, ő mondta annak idején, amikor először vergődtünk át autóval a Hargitán, és a városba beérve gödör gödör hátán volt, hogy ne magad elé nézz, hanem előre, mert a kátyúk nagyját kikerülőd ugyan, az aprajába úgyis belemész. Az utak azóta megjavultak, megjelentek a zöldfelületek, amelyek hála Istennek közösségi terekké váltak, ahol az emberek hajlandók találkozni. Tehát Csíkszereda kezdett újraépülni abból a nagyon mogorva, visszahúzódott, zárkózott környezetből, ami jellemezte 1994-ben. Mára a közterek, parkok megújulnak, sokkal nagyobb a tisztaság, és talán az emberek is kezdik szeretni környezetüket, városukat. Ez a fajta nyitás ugyanakkor azzal is járt, hogy nagyon sokan elhagyták a várost, és most Magyarországon vagy még nyugatibb országokban laknak. Ez az elvándorlási folyamat talán megállítható.
– Hogyan?
– Nagyon kell ügyelni arra, hogy a tehetséges diákokat ki tudja szolgálni az egyetem, és államvizsga után is itt kell tudni tartani a városban. Aztán később remélhetőleg még többen lesznek, akik nem a nagy egyetemi városokat választják, hanem Csíkszeredát, ahonnan később sem mennek el, itt alapítanak családot. Eljött az ideje, hogy a tehetségeket felemeljük, példát mutatva azoknak, akik esetleg itt csak időt töltenek, nem kis számban, a Sapientián manapság. A kiművelt emberfők jelenthetik a városnak a továbbélést.
– Meglátása üzenet a városvezetés felé. Amúgy milyen egyetemnek tartja a Sapientiát?
– Barátságosnak, nyitottnak, fejlődőképesnek, néha egy kicsit lomhának. Az egyetemnek még inkább együttműködőbbnek kellene lennie a diákokkal. Ne élje át ez az egyetem is azt, amit a magyarországiak már átéltek, hogy az oktatók azért vannak, hogy oktassanak, a hallgatók pedig azért, hogy hallgassanak. A diák ne hallgasson, legyen kreatív, mondja el, amit szeretne. A Sapientia így sokkal gyorsabban juthat el abba a fázisba, amibe talán a magyarországi egyetemek egy része már beletartozik. Ha ez megvalósul, akkor ez egy jól fejlődő egyetem lehet. A minőségre és a hallgatói szolgáltatásokra nagyon oda kell figyelni, azért, hogy jól érezze magát itt a diák, és többet akarjon tenni annál, mint amit a középiskolában elért.
Kozán István
szekelyhon.ro |