udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 572 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 571-572 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2005. március 1.

A Román Hírszerző Szolgálatnak /SRI/ a legrövidebb időn belül át kell adnia Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak /CNSAS/ a múlt rendszerben a lakosokról készült jelentéseket tartalmazó iratok kétharmadát – döntötte el február 28-án a Legfelsőbb Védelmi Tanács. A Traian Basescu elnök által először vezetett testület döntése megkönnyítheti az irattár felügyelésével foglalkozó bizottság munkáját. A testület tagjai évek óta arra panaszkodnak, hogy nem tudnak alapos munkát végezni, mert nem férhetnek hozzá a dokumentumokhoz. Basescu a védelmi tanács ülése után közölte, a hírszerző szolgálat és a felügyelő bizottság közösen áttanulmányozza a harmadik harmadhoz tartozó iratcsomókat és csak azután döntik el, hogy mi lesz azok sorsa. A védelmi tanács tagjai a Dan Voiculescu humanista pártvezért gyanúba keverő ICE Dunarea archívum titkosításának megszűnéséről is döntöttek. Ennek következtében a következő egy hónapban a hírszerző szolgálat illetékesei megvizsgálják az archívum mely része hozható nyilvánosságra. Mint ismeretes egyes román lapok azzal vádolták meg Voiculescut, hogy az egykori Szekuritaté pénzét forgató ICE Dunarea pénzéből gazdagodott volna meg. /Nyilvánosságra került múlt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./ Traian Basescu államfő részletezte, a határozat nyomán a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mintegy „12 kilométernyi iratot” ad át a CNSAS-nak „a legrövidebb időn belül”. Ezek egy része a bukaresti, más része a vidéki archívumokból kerül át az archívumba, amelyet immár a CNSAS felügyel. Az államfő elmondta, a titkosszolgálatok és az átvilágítók folytatják a Szekuritáté-archívum fennmaradó egyharmadának a vizsgálatát, és ennek sorsáról később döntenek. Csendes László, az átvilágító bizottság magyar tagja elmondta, hogy régóta vártak erre a határozatra. Amíg ugyanis az adatokat a titkosszolgálatoktól kellett kérniük, ki voltak szolgáltatva ezeknek. Csendes sokallotta, hogy a dossziék egyharmadánál merül fel a titkosság esetleges fenntartásának a kérdése. 2000-ben a CNSAS illetékese elmondta, az RMDSZ képviselő és szenátorjelöltjei között egy olyan személy is van, aki együttműködött a Szekuritátéval, de a neve nemzetbiztonsági okokból nem hozható nyilvánosságra. /Gazda Árpád: Tizenkét kilométernyi szekuritátés dosszié. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./

2005. március 1.

A bukaresti román lapok az elmúlt héten össztűz alá vették a román hírszerzés vezetőit. A Curentul azt írta, hogy nemcsak a román államfő elleni állítólagos merényletről szóló információknak, hanem a magyar Trianon-film tervezett bukaresti tévévetítésével kapcsolatos botránynak is Radu Timofte, a hírszerzés (SRI) igazgatója az igazi forrása. Radu Timofte hírszerző igazgató kijelentette, hogy az SRI megfigyelés alatt tart “bizonyos külföldi újságírókat”, akik “nemzetbiztonsági veszélyt képező tevékenységet fejtenek ki” Romániában. Timofte közölte, hogy a NATO illetékes szervei az SRI-t “a volt szocialista országok legjobb titkosszolgálatának tartják. A Curentul szemére vetette az SRI-főnöknek, hogy “az etnikumközi feszültségek kiprovokálásáig Timofte (egyelőre) kirobbantotta a merényletek hisztériáját”. /Össztűz alatt a román hírszerző szolgálat. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 1./

2005. március 1.

Az Európa Tanács tagországainak helyi és regionális önkormányzatokért felelős miniszterei február 24-25-én Budapesten tartották 14. konferenciájukat. A tanácskozást háromévenként rendezik meg. A hattagú román küldöttséget Liviu Radu közigazgatási reformokért felelős államtitkár vezette. A miniszteri tanácskozáson elfogadták „A minőségi helyi és regionális kormányzás” programját, melyet az ET a Parlamenti Közgyűléssel és a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusával együttműködve fog megvalósítani. /Guther M. Ilona: ET-konferencia az önkormányzatokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./

2005. március 1.

Magyarország és Románia közötti kereskedelmi forgalom – 1992 óta folyamatos bővüléssel – a múlt év január-novemberi 11 havi adatai szerint újabb rekordszintet ért el, már átlépte a 2 milliárd USD-s határt. 2004. december 31-ig 5010 magyar tőkeérdekeltségű cég volt bejegyezve Romániában, ezzel Magyarország a 7. legnagyobb befektető Romániában. A bejegyzett cégek törzstőkéje 347,07 MUSD, ez a 12. helyet jelenti a romániai külföldi befektetők rangsorában, de valójában mintegy 720-740 MUSD-re becsülhető a ténylegesen befektetett össztőke értéke. A román származású tőke magyarországi jelenléte 6010 bejegyzett vállalkozásban 50-55 MUSD jegyzett tőkét képviselt. Magyarország EU-csatlakozása negatívan hatott az agrártermékek romániai exportjára – a gabonafélék exportja például 62,53%-kal csökkent – az elmúlt napok strasbourgi fejleményei az agrárkereskedelem javulását is lehetővé teszik idén. Az Európai Parlament február 22-i plenáris ülésén Strasbourgban megadta hozzájárulását az EK-Románia Társulási Megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvének aláírásához. Magyarország és Románia 2004. május 1. előtt ugyanis a CEFTA keretében kedvezményes feltételekkel bonyolíthatta egymás közötti áruforgalmát. Magyarország EU-tagsága azonban az egyezmény felmondását tette szükségessé, mivel az EU tagállamainak harmadik országokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatait a közös kereskedelempolitika szabályozza. /Magyar-román gazdasági kapcsolatok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./

2005. március 1.

A tüntető magyarországi gazdák Budapesten követelik jussukat, és velük rokonszenvez az EU gazdatársadalmának jelentős része. A magyar gazdákat jogosan megillető agrártámogatási kifizetések kapcsán döbben rá az ember, hogy milyen óriási összegeket vághat zsebre a francia, német, vagy holland gazda, miközben ennek az összegnek a 25 százalékát kitevő agrártámogatásokért tüntetnek Budapesten, írta Makkay József, a lap munkatársa. Az agrárszakemberek tudni vélik, hogy a 4,5 millió romániai törpegazdaságból jó esetben 1 millió maradhat az Európai Unióban. A kolozsvári agrárfórumon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) vezetői, az Erdély különböző régióiból összesereglett magyar agrárszakemberek tették szóvá, hogy baj van a mezőgazdaságban. Az RMDSZ politizálására jellemző Antal István képviselőnek az aggálya az erdélyi magyar gazdák azon javaslatára, hogy a már lezárt mezőgazdasági fejezetet újra kellene tárgyalni. Antal szerint ez azt jelentené, hogy az erdélyi magyar gazdák nem akarják az EU-csatlakozást. /Makkay József: Uniós mézesmadzag a gazdáknak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

2005. március 1.

Akad még jó néhány “pettyes” múltú a frissen kinevezett kormánybiztosok és kormánybiztos-helyettesek között. Például Strujan Constantin Hargita megyei kormánymegbízott egy esztendővel ezelőtt még szocdem színekben szaladgált, de azóta demokrata lett. Azt sem lehet érteni, hogy a brassói Madaras Lázár miért lett Mehedinti megye prefektusa. Mona Musca művelődési miniszternek a Trianon című film vetítésének hallatán Erdély elrablása jutott eszébe. Közben a Demokrata Párt elnöke, Emil Boc által vezetett Kolozsvár egyik negyedének főutcája továbbra is a háborús bűnös Ion Antonescu nevét viseli. A bukaresti Északi pályaudvar közelében lévő Negruzzi utcában hatalmas zöld tábla hirdeti, hogy itt van Mihály arkangyal légiójának, azaz a Vasgárdának a székhelye, ahol fasiszta típusú összejöveteleket tartanak. Az újságárus bódékban a legionáriusok lapjait meg könyveit árulják. /Román Győző: Újból ellopjuk Erdélyt? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 1./

2005. március 1.

Gál Kinga sajtóközleményt adott ki az Európai Parlamentben a szólásszabadság helyzetéről Romániában: „Sajnálattal nyugtáztam a román hatóságoknak a 89 előtti időszakot idéző eljárását egy magyar történelmi dokumentumfilm vetítése körül, néhány héttel az európai csatlakozási tárgyalások lezárása után és röviddel a csatlakozási szerződés aláírása előtt. Az intézkedések a legalapvetőbb egyéni jogokat, a kultúra és a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozzák, ezért európai parlamenti képviselőként fontosnak tartom felhívni mind az Európai Parlament, mind a Bizottság figyelmét az eseményekre. Elfogadhatatlan az eljárássorozat, amelynek a civil szervezetek, a protestáns egyházi intézmények tagjait és vezetőit vetették alá Erdély nagyobb városaiban (Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely) 2005. január 7-e és 14-e között. Rendőrségi eszközökkel megfélemlítették, kihallgatták és aránytalanul magas pénzbüntetéssel sújtották őket, csupán azért, mert részt vettek és/vagy helyet adtak a már Magyarországon filmszínházakban, magyar köztelevízióban sugárzott történelmi dokumentumfilm levetítésének azokban a városokban, ahol nagyobb helyi magyar közösség érdeklődésére számíthattak. Az erdélyi fiatalok civil kezdeményezését nagy érdeklődés övezte – így még felfoghatatlanabb, hogy 89 előtti diktatórikus módszerek alkalmazásával (áramszünet, rendőrségi megfélemlítés) igyekeztek meggátolni a filmvetítést, például Marosvásárhelyen. Ahol a filmet le tudták vetíteni, a román hatóságok még a vetítésnek helyszínt adó protestáns egyházat is zaklatták arra a törvényre hivatkozva, amely a hivatalos filmszínházakra érvényes. Mindez gyökeresen ellentétes az EU alapelveivel, mint a véleménynyilvánítás szabadsága, a közösség számára biztosított békés gyülekezési szabadságjog és az egyházak életének függetlensége. Az eset a lassan fejlődő romániai civil társadalom és civil kezdeményezések elleni indokolatlan fellépésnek minősíthető, ami legkevésbé fogadható el egy magát liberálisnak nevező kormánytól. A véleménynyilvánítás szabadsága az Európai Emberjogi Egyezmény 10. cikkelye szerint egyforma joga a többséghez és a kisebbséghez tartozó egyénnek. A kultúra szabad áramlása megillet mindenkit, a romániai magyar közösséget is, hiszen ez az egységes európai eszme lényege.” /Gál Kinga sajtóközleménye az Európai Parlamentben. A szólásszabadság helyzete Romániában. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 1./

2005. március 1.

Nagyváradot szokták a tolerancia városának nevezni. Manapság egyre inkább a gyávaság települése lesz, írta Csűry István. A város egyik 1693-ben épült római katolikus templomát 1786-ban a rutén ajkú görög katolikusoknak ajándékozták. Ezt a templomot az 1948-as államosítás alkalmával elkobozták az ortodox államegyház javára. Ez az áltulajdonos további területekre vetett szemet, mondván, annak idején ők veszítették el ezeket. Tisza Kálmán közelben állt bronzszobrát 1945-ben ledöntötték, talapzatán ma Barbu Stefanescu Delavreancea szobra áll 1970 óta. A református egyházkerületi székház az 1989 után erőszakosan térfoglaló állami egyetem tulajdonába került, ahogy sok történelmi épület lett csendőriskola stb. A Református Leánynevelő Intézetet még a közelmúltban is engedték átkeresztelni Andrei Saguna nevére a tanácsban levő magyarok, ahelyett hogy jogos tulajdonosának visszaszolgáltatták volna. Nem kellene elhallgatni, hogy a mai megyei rendőrség melletti Szemináriumi templom sem az ősi ortodox tulajdon, hanem a jezsuitáktól kapott görög katolikus örökség, amit az államosítás (1948) játszott a kezükre. A magyarok toleranciáját próbára teszik, például Ippen nemcsak azt írják ki a bejáratoknál, hogy mártír falu, hanem a magyarok állítólagos bűnét kőbe vésve megörökítik. Hadd szégyenkezzen minden utód. Cserében Gyantán elnézik, hogy a magyarok megemlékezzenek áldozatokról, de a hegyi gyilkos hordákról nem akarnak hallani, ott nem lehet felirat arról, hogy magyarokat öltek meg. „Nagyváradon már ástak el szobrot, már öntöttek be szobrot, már vettek el templomot, és bontottak el templomot, megalázták számtalanszor a magyart... és nemcsak Nagyváradon. Meddig tolerálhatjuk?” /Csűry István: Tolerancia többségi óhajra. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 1./

2005. március 1.

A napokban mutatta be a Duna TV-ben az óradnai magyarság felélesztéséről a riportfilmet. Egy szál lelkes óvónő (Bauer Rozália) a melléje állt kis csapattal, valóságos csodát művelt. Voltak hasonló témájú riportok a Dunában, de a tömbmagyarsághoz és elsősorban a Székelyföldhöz viszonyítva, a szórvány a szükségesnél jóval kevesebbet jelenik meg. Pedig az erdélyi magyarság közel fele, vagy már annál is több hovatovább szórványban él. Ezért fontos, hogy a Duna TV többet járjon a szórványba. Sike Lajos újságíró az elmúlt években Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester többet szerepelt a Duna TV-ben, mint az összes többi erdélyi magyar polgármester. Szerinte inkább az olyan magyar polgármestereket kell reflektorfénybe állítani, mint Ilyés Gyula (Szatmárnémeti), Kaba Gábor (Zsombolya) vagy Nagy András (Szászrégen), akik a román választók bizalmát is elnyerték. /Sike Lajos: Cseppek a Dunába. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./

2005. március 1.

Február első hetében tartották Hargita megyében az első, illetve ötödik osztályba a beiratkozásokat. Magyar tannyelvű első osztályba 2941 gyermek iratkozott, ez 179 osztályt jelent. Tavaly 3375 gyermek iratkozott, az induló osztályok száma 189 volt. Román tagozatra idén 507 gyereket írtak be 33 osztályba, tavaly 602 gyerek volt, értük 37 osztály indult. Ötödik osztályban valamivel jobb a helyzet, idén 2955 gyermek számára 156 osztályt indítanak, román tagozaton pedig 569 gyermeknek 29 osztályt. Tavaly 2979 magyar gyermek tanult 157 osztályban, 641 román gyermek pedig 31 osztályban. /Takács Éva: Kevesebben iratkoztak első és ötödik osztályba. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 1./

2005. március 1.

Az RMDSZ Oktatási Bizottsága február 28-án véglegesítette az Arad megyei oktatási stratégiatervezetet az aradi Csiky Gergely Iskolacsoportban. Csak néhány pedagógust érdekelt az Arad megyei oktatás jövőképe. Matekovits Mihály főtanfelügyelő-helyettes adatai szerint jelenleg 3222 diák tanul magyarul 15 iskolában (I–VIII. osztály), 29 óvodában; öt iskolában fakultatív, öt iskolában pedig vasárnapi iskola típusú oktatás folyik. A magyar nyelven oktató 246 pedagógus közül 230 szakképzett, 16 szakképzetlen, 14 nyugdíjas. Nagy Gizella, az RMDSZ Oktatási Bizottságának elnöke szerint a cél minden magyar gyereket magyar iskolába járatni. A találkozón az országosan is jelentkező problémáról volt szó: gyerekhiány, a szakképzetlen pedagógusok száma, az oktatás minőségének romlása, szociális gondok, a pénzügyi támogatások késése és a pénzhiány. /(nagyálmos): Oktatási stratégia Arad megyében. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 1./

2005. március 1.

Február minden hétvégéjére esett felnőttképzési program a temesvári Szórvány Alapítvány szervezésében. Az Apáczai Közalapítvány által támogatott rendezvénysorozat a munkavállalók munkába állásának segítését célozta: Aradon két, Zsombolyán egy tréning volt, a programot a temesvári Kós Károly Közösségi Központban tartott előadás zárta. Csoportonként 18–22 fiatal vett részt a képzéseken. /P. L. Zs.: Karrierépítésről pályakezdőknek és munkanélkülieknek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 1./

2005. március 1.

A romániai magyar média nem reagált arra, amikor a román ifjúsági válogatott edzője megtiltotta a többségében magyar nemzetiségű ifjúsági válogatott jégkorongozóknak, hogy egymás között magyarul beszéljenek. Még le is parasztozta a csíkszeredai fiúkat. Amikor a szülők, illetve a csíki csapat vezetői értesültek az esetről, azonnal buszt küldtek a 16 játékosért. Akkor a román hokiszövetség leváltotta az edzőt, s a következő mérkőzésen a csapat megnyerte a találkozót. Sokadszorra történik meg, hogy a Bukarestben vendégszereplő csíkszeredai jégkorongozók mérkőzésén magyarellenes jelszavakat skandál az egész lelátó: kifele a magyarokkal az országból. Tokay György még kisebbségi minisztersége idején, valamikor 1996-ban vagy 97-ben feljelentést tett a bukaresti nacionalista, idegengyűlölő megnyilvánulásokért ismeretlen tettesek ellen. Akkor is egy hasonló hokimérkőzésen hangzottak el magyarellenes, illetve egy Dinamo–Rapid futballmeccsen romaellenes jelszavak. A nyomozóhatóság mindmáig nem adott választ a miniszteri (!) feljelentésre. A szélsőnacionalista bukaresti közönség immár 7-8 éve büntetlenül folytatja a hazai magyarság sértegetését. Ujj János kíváncsi arra, hogy a magyar politikusok közül ki veszi a bátorságot, s tesz feljelentést a nyomozószerveknél, s ha kell, a nemzetközi bíróságokon is? /Ujj János: Meddig? = Nyugati Jelen (Arad), márc. 1./

2005. március 1.

Március 7-én az aradi színházban vendégszerepel a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata Martos Ferenc–Huszka Jenő Lili bárónő című háromfelvonásos operettjével. /(Nagyálmos): Lili bárónő az aradi színházban. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 1./

2005. március 1.

A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) képzőművészeti kara bekapcsolódna Nagyvárad kulturális életébe: kiállításaikkal, vetítéseikkel emelnék annak színvonalát – fejtette ki sajtótájékoztatóján Újvárossy László, a PKE képzőművészeti karának tanszékvezető-helyettese. Most elsősorban az intézmény székhelyén rendeznek kiállításokat, de az egyetem szeretné megnyitni a tíz éve bezárt városi galériát, és valószínű, hogy hamarosan a Kőrösvidéki Múzeummal is együttműködésre lépnek. Magyar nyelvű képzőművészeti egyetem három éve működik Nagyváradon: a 75 diák többek közt vizuális kommunikáció, animáció és videó szakon sajátíthatja el az alapokat. /B. L.: Nyitna a város felé a PKE képzőművészeti kara. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./

2005. március 1.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Ion Caramitru színművész, a Román Színházi Szövetség /UNITER/ elnöke átadta a 81 éves Lohinszky Lórándnak a Románia Csillaga Érdemrend tiszti fokozatát. A művész megtiszteltetésnek veszi azt, hogy a legmagasabb rangú állami elismerésben részesült. /(Máthé Éva): Magas rangú állami kitüntetés Lohinszky Lórándnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./

2005. március 1.

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros megyei szervezete 2000-ben kilépett az országos gazdatömörülésből és RMGE-Maros néven hozott létre jogi személyiségű független, önálló szervezetet. A múlt évben, december 27-én Hármasfaluban a gazdaköri elnökök közgyűlésén született a határozat, miszerint az RMGE-Maros név helyett felveszik az Erdélyi Gazdasági Egyesület nevet. Az EGE február 28-án tartotta közgyűlését. Csomós Attila, az RMGE-Maros elnöke elmondta, 1094 tagdíjat fizető tagja van megyében, összesen 32 jogi személyiséggel és azzal nem rendelkező gazdakörök tagjai. Ezenkívül társult tagok a holtmarosi Transsylvania Szarvasmarha-tenyésztők, a Mezőmadarasi Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete, s a Hármasfalusi Méhészegyesület is. Az EGE számos nemzetközi kiállításon vett részt. Megválasztották a vezetőséget. Elnök Csomós Attila, elnökségi tagok: Berekméri Sándor, dr. Bocz István, Fazakas Miklós, Biró Csaba, Nemes József, Nyárádi István. /(kilyén): Erdélyi Gazdasági Egyesület. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 1./

2005. március 1.

Budapesti fideszes politikusok adományjátékokat adtak át a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének, Böjte Csaba ferences atyának. Ez alkalomból beszámoltak a karácsony előtt indult és most befejeződött Összetartozunk képeslapküldő mozgalomról is. Sokakat elkeserített a kettős népszavazás eredménye. A civil polgári életből jött egy kezdeményezés: küldjenek egy lapot a határon túli magyarságnak – elevenítette fel Kupper András az Összetartozunk képeslapküldő mozgalom kezdetét. Vaszilov Eszter, a mozgalom kezdeményezője elmondta, noha a kezdeményezés nem kapott nagy nyilvánosságot, mégis több mint 3 ezer képeslap érkezett. Böjte atya azt mondta a gyerekeknek az árvaházban, hogy ők is szavazzanak. Úgy szavaztak, hogy minden gyerek hozott egy játékot. Több mint 700 játék gyűlt össze, és azokat elvitték a moldvai csángó magyar gyerekeknek. Böjte Csaba úgy érzi, szükség lenne egy ottani magyar iskolára, és ennek a támogatására biztat mindenkit. Ajándékok erdélyi gyermekeknek és felnőtteknek. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 1./

2005. március 1.

K. Jakab Antal indítványozta, hogy Romagyarorszának nevezzék az államszövetséget, amelynek alapkövét nemrég tették le a román–magyar kormánytalálkozón, amikor a felek elhatározták, hogy a jövőben évente közös kormányülést fognak tartani. Hála és dicsőség érte Gurcsán Ferencnek, valamint Markó Béla RMDSZ-elnöknek, államminiszternek, aki kijelentette, hogy akkor vonul majd vissza a politikai küzdőtérről, amikor létrejön a székely területi autonómia. /K. Jakab Antal: Romagyarország. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 1./

2005. március 1.

A Tövishát Kulturális Társaság tisztújító közgyűlését tartották meg február végén Zilahon. Közművelődési rendezvényeik közül kiemelkedik a Tövisháti Napok megszervezése, amelyeknek keretében tudományos előadásokra került sor. A Tövishát Kulturális Társaság újabb mandátummal ruházta fel a hét tagból álló kuratóriumot, amelynek elnöke Gyalay György /Szilágycseh/ lett, titkárává Vida Katalint újraválasztották. /Tövisháti tisztújítás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./


lapozás: 1-30 | 31-60 ... 571-572




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék