udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 642 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 631-642 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2008. november 1.

Traian Basescu államelnök kijelentette, az alkotmányos valóságból kiindulva, „köteles” azt remélni, hogy ha egyetlen párt sem ér el 51 százalékot a választásokon, rá hárul a kormányfő kinevezése, úgy ahogyan az 2004-ben is történt. „Véleményem az, hogy az államelnök választási kampányba lépett, mivel világosan megmondta, hogy nem fogja elismerni a választás eredményeit, sem egy esetleges koalíciót, amelyet a választások után alkotnának, és azt fogja tenni, amit akar”– reagált az államfő kijelentésére Norica Nicolai PNL-alelnök. /„Az államelnök figyelmen kívül hagyja az alkotmányt” = Nyugati Jelen (Arad), nov. 1./

2008. november 1.

Megkezdődött a választási kampány, a politikai pártok a rendszerváltás óta most először nem listás, hanem választókörzetes rendszerben mérkőznek meg. November 29-éig próbálkozhatnak azzal, hogy megnyerjék maguknak az állampolgárokat. Október 31-én indította kampányát Eckstein-Kovács Péter szenátorjelölt is, aki immár negyedik szenátori mandátumáért száll síkra a november 30-i parlamenti választásokon. Nyílt, pozitív és törvényes keretekbe illeszkedő választási kampányt ígért. /Megkezdődött a parlamenti választási kampány. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2008. november 1.

Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, először Caracal autonómia-statútumát dolgozzák ki Hargita és Kovászna megye vezetői, gondolván, hogy autonómia-törekvéseiket illetően hatékonyabban célt érhetnek ezzel. Traian Basescu államfő adta az ötletet, hiszen vesszőparipája az, hogy valamennyi városban ugyanannyi autonómiára van szükség. Basescu rendszerint Caracalt említi példaként olyan városként, amelynek ugyanannyi autonómiára van szüksége, mint Székelyudvarhelynek. Az államfő elutasítja az etnikai alapon szerveződő, sajátos helyi önrendelkezést. /(-or-): Székely gyártmányú caracali autonómia. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2008. november 1.

Puskaporos hangulat jellemezte Csíkszeredában a városi tanács rendhagyó ülésének elejét október 31-én. Az RMDSZ- és MPP-frakciók között a súrlódást egy, a polgári pártosok a Székely Nemzeti Tanács felkérésére előkészített, a székelyföldi autonómia statútumának kérdését tárgyaló határozattervezet okozta, amit nem sikerült előterjesztetni a napirendi pontok listájára. /Hompoth Loránd: Tanácsülés Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

2008. november 1.

A következő évek nagy feladata lesz a magyar nyelvű oktatás minőségének javítása, ennek érdekében tovább kell fejleszteni az önálló magyar iskolahálózatot, mélyreható módon át kell gondolni a magyar oktatási rendszert, és – a tanügyi törvény módosítása által – radikálisan bővíteni kell az anyanyelvű oktatást érintő jogokat – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke október 31-én a Kolozs megyei Tanfelügyelőség és az Oktatási Minisztérium szervezésében zajlott országos tanácskozás zárónapján, a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők tanácskozásán. Fontos, hogy a mintegy tizenötezer pedagógusból álló magyar oktatói társadalom önálló entitásként lépjen fel, és befolyásolja a magyar oktatást érintő reformfolyamatokat. /A következő évek nagy feladata a magyar nyelvű oktatás minőségének javítása lesz. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./ Markó Béla a romániai magyar nyelvű oktatás két legfontosabb problémájaként a szakképzett tanárhiányt és a magyar nyelvű tankönyvek hiányát nevezte meg. A törvény megengedi ugyan, hogy az 1–4 osztályos magyar diákok sajátos tankönyvekből tanulják a román nyelvet, viszont a legtöbb esetben az a baj, hogy ezek a tankönyvek nem minőségiek. Önálló magyar oktatási rendszerre van szükség. /Ferencz Zsolt: Önálló magyar oktatási rendszerre van szükség. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2008. november 1.

Idegen országok belügyeibe való beavatkozással vádolja a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF) Dusan Caplovic, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese. A pozsonyi parlament október 31-én „elszámoltatta” a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselőit, hogy a szlovák törvényhozás képviselőiként miért vesznek részt a KMKF munkájában. Az MKP képviselői – tiltakozásuk jeléül – Caplovic beszámolója alatt elhagyták a pozsonyi parlament üléstermét. A szlovákiai magyarok pártja határozottan visszautasította a vádakat. Az MKP „elszámoltatását” a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezte. A 150 tagú törvényhozás képviselői közül csak mintegy félszáz honatya hallgatta meg a Robert Fico pártjához (Smer-SD) tartozó miniszterelnök-helyettes jelentését. Caplovic megállapítása szerint a magyar Országgyűlés pénzéből és a házelnök, Szili Katalin elnöksége alatt működő KMKF „azért nem nevezhető vitafórumnak, mert annak határozatából az derül ki, hogy a testület a magyar parlamentnek és a kormánynak szabhat feladatokat”. Jelentésében Caplovic nem tudta bizonyítani az MKP képviselőinek alkotmánysértő magatartását. /Pozsony: „elszámoltatják” a magyar képviselőket. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2008. november 1.

Vajdaság szerepét felértékelő hármas parlamenti elnöki találkozó volt október 29-én Újvidéken Szili Katalin magyar házelnök, Slavica Djukics-Dejanovics szerb és Egeresi Sándor vajdasági törvényhozási elnök részvételével. A vajdasági parlament elnöke ezúttal nem pusztán szervezője, hanem egyenrangú résztvevője volt az eseménynek. Szili Katalin az utóbbi években gyakorlattá tette szerb partnereivel a legalább félévenkénti megbeszélést, most találkozott először Slavica Djukics-Dejanoviccsal, aki a májusi parlamenti választás nyomán nyerte el tisztségét. Szili Katalin arról beszélt, hogy a Vajdaságnak, mint összekötő kapocsnak kiemelkedően fontos szerepe van abban, hogy megvalósuljon a régiók közti együttműködésről alkotott európai uniós elképzelés. Ezzel kimondatlanul is támogatásáról biztosította a Vajdaság új, nagyobb autonómiát előirányzó alaptörvényét, amelyet az újvidéki parlament már elfogadott, de törvényerőre emeléséhez még a belgrádi törvényhozás egyetértésére van szükség. Nagyszerb körök részéről heves támadások érik a dokumentumot, amelyben sokan Szerbia további feldarabolásának, a Vajdaság elszakításának eszközét látják. /Felértékelődik a Vajdaság szerepe. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./

2008. november 1.

Két év alatt megkétszereződött az Olaszországban élő román állampolgárok száma. Az itáliai Caritas jelentése szerint már egymillió román él az országban, így ők alkotják a legnépesebb külföldi közösséget. Az albánok (402 ezer), majd a marokkóiak (366 ezer) következnek a sorban. 2007-ben 3,4 millióra emelkedett az olasz földön élő migránsok száma. /Egyre többen Olaszországban. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

2008. november 1.

Mezei János polgármester mihamarabb szeretné bevezetni Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalában, hogy magyar nyelven is meglegyenek a hivatalos ügyek intézéséhez szükséges formanyomtatványok. Tervezi, hogy a magyar anyanyelvű igénylők a közintézménnyel folytatott hivatalos levelezésüket magyar és román nyelven is kézhez kapják. /Balázs Katalin: Amit lehet, magyarul. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

2008. november 1.

Padlót csiszolnak, fűtést szerelnek a gyergyószentmiklósi új templomban. Közben épül a hozzá tartozó plébánia is. Bár augusztusban felszentelték a Bucsin negyedben épült Szent István-templomot, a munkálatok nem fejeződtek be, mondta el Bartos Károly plébános. /Lázár Hajnal: Szépül a templom, épül a plébánia. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

2008. november 1.

A budapesti Magyar Hírlap nyomon követi Zuschlag János letartóztatott MSZP-s politikus büntetőperét, s kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc sportminiszter korában sem vigyázott a nyelvére: „B…d meg Zuschlag, már megint mi van a k…va pályázataiddal?”– kérdezte az egyik gyűlésen egy tanúvallomás szerint a jelenlegi miniszterelnök. A bukaresti Evenimentul Zilei napilap szerint sok román ingatlanspekuláns és más vállalkozó árgus szemmel követi Gyurcsányék botladozását, hátha olcsó prédára akad. A bukaresti Cotidianul azt állította, hogy Nicolae Ceausescu nem működött együtt a Szekuritátéval! A román szenátus olyan mélyre süllyedt, hogy döntést hozott: akik a Szekuritátéval kapcsolatos döntéseket hozták (azaz a legfelső pártvezetés), azokat nem lehet kollaboránsnak tartani! Verestóy Attila szenátor írt egy bensőséges hangvételű levelet Szondy Zoltán újságírónak, megköszönte, amit eddig érte tett. Szeretjük mi ezt az Attilát, írta ironikusan Szondy. /Szondy Zoltán: Gyurcsány sose beszélt szépen. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

2008. november 1.

Olosz Gergely parlamenti képviselő meghívására október 29-én és 30-án Felső-Háromszékre látogatott dr. Semjén Zsolt országgyűlési képviselő, a magyar Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Semjén Kézdiszék római katolikus lelkészeivel találkozott, elsősorban az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatások gondjairól tájékozódott. Másnap a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumot látogatta meg; ott tartott sajtótájékoztatóján elmondta: ,,Mindannyiunk célja, hogy megvédjük a valódi vallásos közösségeket az elburjánzó szektákkal szemben. E tekintetben Románia szerencsésebb, hiszen a történelmi egyházak kevésbé vesztettek erejükből. " Semjén Zsolt megtekintette a Nagy Mózes Elméleti Líceum régi, ötezer kötetes könyvtárát is. Bokor Tibor iskolaigazgató elmondta: a székely furfangos észjárásnak köszönhető, hogy a felbecsülhetetlen értékű, nagyrészt XIX. századi lexikonokat, tankönyveket tartalmazó állomány a kommunista korszakban nem került zúzdába. Az akkori iskolavezetés befalaztatta a könyvtár bejáratát, majd az ajtó helyére egy Ceausescu-képet helyezett el, ahhoz pedig senki nem mert hozzányúlni, így sértetlenül átvészelte az aranykorszakot az értékes könyvtár. /Iochom István: Semjén Zsolt Felső-Háromszéken. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

2008. november 1.

Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vezetője elmondta, az év legkiemelkedőbb eseményei közé tartozik az erősdi ásatás centenáriumi kiállítása, ugyanis az erősdi anyaggal vált a Székely Nemzeti Múzeum világhírűvé, László Ferenc és Csutak Vilmos idejében. A múzeum néprajzi osztályának legnagyobb teljesítménye a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban rendezett Ünnepek és találkozások című kiállítás. A múzeumban Nagy György olaszteleki mester jóvoltából a mellvédre felkerült az oda megálmodott kovácsoltvas korlát, továbbá elkészíttették a Kós tervezte múzeumcímert velencei mozaikból. Jó a kapcsolatuk a többi székelyföldi múzeummal is. Nemrég nyílt a Térbe zárt pillanat című, háromdimenziós képekből álló kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Múzeum anyaga ugyan, de a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum közvetítésével jutott el ide. A múzeum szakemberei számos külföldi és hazai konferencián tartottak előadást. Kocs Irén két tudományos ülésszakon, Sztáncsuly Sándor ifjú régész pedig Rómában tartott előadást, a néprajzosok jól együttműködnek a Kriza János Néprajzi Társasággal. Vinczeffy László a Munkácsy-díjat kapta meg. Évkönyvük, az Acta Siculica decemberben megjelenik. Hasonmás kiadványként megjelentették Kozma Ferencz A Székelyföld közigazgatási és közmívelődési állapota című reprezentatív könyvét, továbbá a Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesülettel közösen a Bortnyik György-fotóalbumot. Az Orbaiszék változó társadalma című konferenciakötet nem a múzeum kiadása, de a zabolai részlegben zajló munka eredménye. /Szekeres Attila: Életet vittek a Székely Nemzeti Múzeumba. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./

2008. november 1.

A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Kör november 3-i vendége a magyarországi dr. Lónay Gyula lesz, aki A magyar nyelv misztériuma – A héthangra épülő ősnyelv című kötetét mutatja be. /Irodalmi Kör. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

2008. november 1.

Kovács Ildikó bábrendező címmel jelent meg a januárban elhunyt bábművész pályáját bemutató kötet; a kiadványt az alkotó emlékére rendezett délutánon mutatták be október 30-án Budapesten, a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A bemutatón kiállítás is nyílt Kovács Ildikó festményeiből és Sipos László grafikus illusztrációiból. Kovács Ildikó (1927–2008) bábszínészként kezdte pályáját, 1950-től rendezéssel is foglalkozott. 1952-től a kolozsvári bábszínház rendezője lett, 1955–1958 között Nagyváradon dolgozott, majd ismét Kolozsvárra szerződött, s nyugdíjazásáig a társulat tagja volt. Létrehozta a MIM 7 nevű csoportot, amellyel számos sikeres pantomim-előadást mutattak be, több produkcióban ötvözte a bábok, mímesek és színészek játékát. Tizennégy bábdarabot írt, illetve dramatizált. /Könyv Kovács Ildikó bábrendezőről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2008. november 1.

A reformáció napján, október 31-én megrendezett ünnepség keretében adták át Mérában a Mamácska nevű Diakónia házat. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla református lelkész hirdetett igét. A svájciak kétharmad részben támogatták az otthon felépítését. Az építkezés 2004-ben kezdődött el. Három területre szakosodott az intézmény: idős- és beteggondozás, közösségfejlesztés és szociális illetve gyerekprogramok. Ebben a házban működik majd a szociális tanácsadó iroda, és otthont ad különböző tevékenységeknek, megbeszélések, találkozók, tanfolyamok helyszíne lehet. /Jakab Judit: Méra. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2008. november 1.

A szatmárnémeti Balcescu–Petőfi Általános Iskolában működő amatőr színjátszócsoport legutóbbi fellépése néhány nappal ezelőtt volt Szilágycsehben – számolt be Nagy Tünde, a csapat vezetője. A Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált (PADIF) minden évben megtartják Szatmár, Szilágy, Bihar és Máramaros megyék iskolái amatőr színjátszóinak részvételével. A PADIF célja a nemzeti tudat erősítése, az anyanyelv ápolása. /Gugulya–Hégető Lóránd: Amatőr színjátszók sikere. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 1./

2008. november 1.

Október 30-án megnyílt a kézdivásárhelyi Vigadó kiállítótermében Nagy Gizella amatőr festő első egyéni tárlata. /(Iochom): Nagy Gizella kiállítása a Vigadóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./

2008. november 1.

Gyászoló családja, tudóstársai, elárvult munkatársai, tanítványai és tisztelői kísérték el utolsó útjára október 31-én a Házsongárdi temetőben Jakó Zsigmond történész professzort. Koporsója mellett búcsúztak el Erdély egyik legnagyobb tudós személyiségétől az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia, a Babes–Bolyai Tudományegyetem, a Román Akadémia és más szakintézmények képviselői. Valamennyien hangsúlyozták, hogy a bihari származású, Budapesten történésszé és levéltárossá lett, felbecsülhetetlen értékű életművét Kolozsváron megalkotó Jakó Zsigmond hatalmas munkát végzett. A neves akadémikus által közreadott tanulmányok Erdély magyar történetének és művelődéstörténetének alapvető kérdéseit tisztázták, dokumentumkötetei pedig sok ezután következő generáció számára vetették meg az alapjait az erdélyi középkori történettudományi kutatásnak. /(T. Sz. Z.): /Eltemették Jakó Zsigmond akadémikust. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2008. november 1.

Tőkés László részvétnyilvánítását fejezte ki Jakó Zsigmond történészprofesszor halálhírére. „Az erdélyi történelemtudomány meghatározó alakjaként Jakó Zsigmond egész Kárpát-medencei közösségünk tiszteletét és megbecsülését kivívta. Példaértékű munkássága örök értékű kincsünk, melyre méltán lehet büszke szülőföldje” – írta. /Tőkés László: Részvétnyilvánítás. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 1./


lapozás: 1-30 | 31-60 ... 631-642




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék