udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
396
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 391-396
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2010. június 3.
Bukaresti magyar búbánat
„Nem örülök annak, hogy az RMDSZ pont most került kormányra. Ha tudtuk volna négy-öt hónappal ezelőtt, hogy mi következik, talán nem is vállaltuk volna ezt a nagy felelősséget. Nem támogatnánk a megszorító intézkedéseket, ha tudnánk, hogy ebben a pillanatban létezik más megoldás. Viszont ha most elmennénk, és azt mondanánk, mi mossuk kezeinket, akkor fordítanánk igazán hátat a magyarságnak” – magyarázta Markó Béla kedden este a fővárosi Calvineumban.
Az RMDSZ-elnök a kilencedik kiadásához érkezett Bukaresti Magyar Napok egyhetes rendezvénysorozat keretében tartott vitafórumon beszélt az RMDSZ-nek a helyi magyar közösség életében betöltött szerepéről.
Markó a román fővárosi magyar napok vendége volt
„Sajnos már nincs meg az az összefogás, mint ezelőtt húsz évvel, amikor a közös célok egy emberként mozgatták meg a romániai magyarságot” – emlékezett Markó. Az elnök azt is nehezményezte, hogy a szövetség olyan céljai, mint a tanügyi törvény vagy a kórház-decentralizáció, nem kapják meg a magyarság részéről azt a támogatást, amelyet megérdemelnének.
A nagyrészt nyugdíjasokból álló hallgatóság egyébként a nyugdíjak tizenöt százalékos levonása miatti elkeseredését mutatta ki. A megszorító intézkedések kapcsán a szövetségi elnök elismerte, az RMDSZ csak egyhíteni tudta ezek hatását. „De már ezzel is el tudtuk érni, hogy a megszorítások ne érintsék a minimálnyugdíjakat” – tette hozzá Markó. Mint megállapította: az ország jelenleg több sebből vérzik, és sokat számít, hogy az RMDSZ-nek van beleszólási lehetősége a kormánynak főleg a kisebbségi csoportokat érintő döntéseibe.
A Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozata Trianonról szóló vitafórummal folytatódik, majd a hétvégén élőzenés bállal, szabadtéri gasztronómiai ünnepséggel, valamint ökumenikus istentisztelettel zárul.
Új Magyar Szó (Bukarest)2010. június 3.
Bologna: áldás és átok
Többet ártott, mint használt a bolognai rendszer a hazai magyar felsőoktatásnak, az új tanügyi törvény bevezetésekor erre is tekintettel kell lenni – derült ki azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet egyetemi szakértők és szociológusok tartottak tegnap Kolozsváron.
Éretlen rendszer
A felszólalók többsége egyetértett abban, hogy a következő időszak legfontosabb problémája az egyetemi struktúra, az egyetemi oktatás formájának újragondolása. A három plusz két éves képzésidő működtetése a minőségi oktatás rovására mehet – hangsúlyozták a jelenlévők. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora kijelentette: „A bolognai rendszer nem tett jót az oktatásnak, sem nálunk sem máshol”.
Az egyetemeken folyó, de főiskolai szintű alapképzést követően kevesebb diák iratkozik vissza a mesterképzésre, ráadásul a diákok közt bevett szokás – figyelmeztetett Veres Valér szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója –, hogy ilyenkor már munkát vállalnak. A szakértő szerint ez azzal jár, hogy a mesterképzős hallgatók nehezebben vonhatók be az egyetemi munkába, sokat hiányoznak.
A bolognai rendszer másik akut problémája a pedagógusképzés, rendkívüli tétje van annak, hogy milyen felkészítésben részesülnek a jövő tanárai. Ha a pedagógus nincs jól felkészülve, akkor a diákja még annyira sem lesz felkészülve, és ez egy lefelé haladó spirál – figyelmeztettek a résztvevők. „A pedagógusképzést mindenképpen ki kellene venni a bolognai rendszerből” – érvelt Dávid.
A felsőoktatásról tartott kolozsvári vitán oktatási szakértők, szociológusok vettek részt
Máshol másképp van
A kolozsvári megbeszélés előtt hasonló szakmai egyeztetésre került sor Iaşi-ban, a helyi egyetem oktatói azonban teljesen más következtetésre jutottak: a bolognai rendszer ugyan rossz, mert a hallgatók „éretlenül” diplomáznak, nincs kellő idejük a szakmai felkészülésre, de a nyitott képzés lehetőséget nyújt a munkaerőpiacra való betörésre.
Iaşi-ban – a kolozsvári egyetemi szakértőkkel ellentétben – úgy vélték: a felsőoktatás célja és feladata már az egyetemi padból „belőni” a hallgatókat a megcélzott állásokra, mielőbb kiépíteni a szakmai kapcsolatokat a munkáltatókkal.
A bolognai rendszerben van egy jó gondolat, az európai felsőoktatás egységesítésének ötlete – emlékeztettek a kolozsvári kerekasztal résztvevői – de az elképzelés kivitelezése kívánnivalót hagy maga után. Ha az eredeti terv működőképes lett volna, mobilisabbak lennének az oktatók, könnyebb lenne a hallgatók egységes értékelése, az átjárás az egyetemek között.
A gyakorlatban azonban ez nem működik, mert az egyetemeknek külön egyezményt kell aláírniuk a tantárgyak megfeleltetéséről, nehézkes a kapcsolattartás. Ráadásul az erdélyi egyetemek nincsenek abban a helyzetben, hogy a nyugati diákokat idevonzzák, sokkal inkább fennáll annak a veszélye, hogy elveszítik saját hallgatóikat – összegezte a negatív tapasztalatokat Péter László szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Féltik az autonómiát
A bolognai rendszer kritikáját szervesen kiegészítette az a beszámoló, amit Veres Valér szociológus tartott a készülő tanügyi törvényről. Markó Béla miniszterelnök-helyettes tanügyi tanácsadója a törvénycsomag problémáira hívta fel a jelenlévők figyelmét. A szakember szerint fontos tény, hogy az új jogszabály módosítaná az egyetemi vezetők megválasztásának rendszerét, s így érzékenyen érintené az egyetemi autonómia alakulását.
Az új törvény lehetőséget kínál arra, hogy egyetemi vezetők lehessenek olyan személyek is, akik nem tartoztak az illető egyetemi struktúrához. „Ez egy jó gondolat, de őszintén, nem látom, hol vannak azok az emberek, akik a rendszeren kívül vannak, és akik szóba jöhetnek egyetemi vezetőkként” – figyelmeztetett Veres. „Fontos, az hogy aki egy egyetem vezetőjévé lesz, az maximálisan elsajátítsa az illető intézmény értékrendszerét, ezért perdöntő, hogy köteléken belüli személyre essen a választás” – véleményezte a kérdést Dávid.
Péter László amerikai felsőoktatási intézetek példáira hivatkozott, és azzal érvelt, hogy egy egyetemi vezető megválasztásánál figyelembe kell venni annak menedzseri képességeit, piacérzékenységét. A „Yale-t számos esetben vezette külsős, hogy az intézmény fennmaradjon a kemény piaci harcban” – figyelmeztetett a szociológus.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)2010. június 3.
Magyar civil szervezetek ellen fogta össze a székelyföldi román szervezetek
A székelyföldi románok érdekképviseleti szervezetei a Maroshévízen tartott március 20-i román nagygyűlést követően arra szánták el magukat, hogy a Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet feloszlattatják, mert ennek célkitűzései között szerepel az önrendelkezés ügyének támogatása, tehát nem tartja tiszteletben az Alkotmány egységes nemzetállamra vonatkozó első cikkelyét. A Miron Cristea, Radio Ardealul és Glasul Calimanilor alapítványok pert is kezdeményeztek az egyesületet ellen, az elnökség maroshévízi tagjait múlt héten hallgatta ki a rendőrség. A bíróság többször is - legutóbb június 1-jén - elhalasztotta az ügyben a döntést.
A Dr. Urmánczy Nándor Egyesületnek 3 csomafalvi alapító tagja is van: Borsos Géza-József alelnök, Ambrus Albert-Árpád cenzor és Fülöp Sándor tag. Ők tegnap a csomafalvi rendőrőrs egyik altisztjétől idézést kaptak, amelyben az áll, hogy június 4-én, pénteken délben 12 órakor jelentkezzenek Csíkszeredában, a Hargita Megyei Rendőrség Szervezett Bűnözés Osztályán.
“Az idézésben nincs beírva, hogy milyen minőségben és milyen céllal vannak a fent említett személyek beidézve, de mivel mindhárman alapító tagjai a Dr. Urmánczy Nándor Egyesületnek és az egyesület ellen per folyik, feltételezhető, hogy ez ügyben akarja őket a rendőrség kihallgatni” - áll az egyesület által kiküldött közleményben. (hírszerk.)
Transindex.ro2010. június 4.
A Kis-MÁÉRT nyilatkozata a trianoni diktátum 90. évfordulóján
Európa kulturális fővárosában - Pécsett, 2010. június 3-án, a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmával, emlékülést tartott a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma, amelyen kinyilvánították:
"A trianoni ,,békeszerződést" s annak következményeit mi, a Magyarország határain túlra került magyar közösségek legitim képviselői kilencven év után is a háború győztesei által ránk kényszerített, igazságtalan, ugyanakkor történelmi ténynek tekintjük. A nemzeti önrendelkezés általánosan elfogadott (wilsoni) elveit mindenki érvényesíthette, csak a magyarok nem élhettek azokkal. Büszkeséggel valljuk, hogy a magyar közösségeket az elmúlt 90 év és annak sorscsapásai a magyar nemzethez vaIó tartozásban, magyarságtudatában nem törték meg. Szülőföldünkön, az egyetemes magyar nemzet részeként, egyenrangú polgárként akarunk élni."
A nyilatkozatot az alábbi szervezetek képviselői látták el kézjegyükkel: Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében Márton Árpád parlament képviselő, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Jakab Sándor, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese, Berényi József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kovács Miklós, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András, a Nyugat-európai Magyar országos Szervezetek Szövetségének elnöke, Deák Ernő.
Felvidék2010. június 4.
Versenyképes a román-magyar jogászképzés
A 2010–2011-es tanévtől, több éves előkészület után a Sapientia EMTE kolozsvári kara román-magyar kétnyelvű jogászképzést indít Kolozsváron.
Hogy miért éppen Kolozsváron? Ennek történelmi okai is vannak. Erdély első jogászképzése itt működött, a Báthory István fejedelem által 1581-ben alapított Jezsuita Kollégiumban. Később, 1774-ben Mária Terézia is alapított jogi képzést, de az első folytonos és modern egyetemi keretek között folyó jogászképzés végül 1872-ben indult el – Pest után magyar nyelvterületen másodikként – a Ferenc József Tudományegyetemen. Az 1919-es impériumváltás eredményeként a magyar jogászképzés megszűnt Kolozsváron. 1940-ben, Kolozsvár visszacsatolásának következtében újraindul, majd 1945 után a Bolyai Egyetem keretein belül végül egészen 1959-ig létezett. Újabb előrelépésre csak közel 40 év után került sor, 1997-től a felvételin magyar helyeket biztosítanak a Babeş-Bolyai Tudományegyetem jogi karán, de az oktatás nyelve – néhány tárgy kivételével – továbbra is a román maradt.
A történelmi érvek mellett az alapvető ok természetesen a város akadémiai jellege és vonzereje. Minőségi jogászképzést csak olyan környezetben lehet szervezni, ahol ennek megvan a hagyománya, ahol rendelkezésre áll a tanári gárda és a kellő hallgatói érdeklődés is.
Őszintén el kell ismerni, hogy Romániában a jogászképzés területén jelentős problémák vannak. A jogi képzést nyújtó állami és magánegyetemek száma túl nagy. Kolozsváron eddig is három egyetem nyújtott nappali jogászképzést. A kilencvenes évek második feléig a képlet egyszerű volt: az egyetemeket jó állami és rossz magánegyetemekre osztotta fel a közvélekedés. A helyzet ma annyival lett bonyolultabb, hogy az állami egyetemek száma is megsokszorozódott, és az állami egyetemek jelentős része leértékelődött, illetve néhány magánegyetemnek sikerült – legalábbis romániai szinten – minőségi képzést nyújtó oktatói állományt kialakítania. A nyugat-európai jogászképzés színvonalától azonban még messze állunk.
Elviekben a sok jogi kar léte versenyhez vezet, amely ösztönzőleg hat a képzés minőségére. A gyakorlat azonban teljesen más képet mutat. Várady Tibor, a Central European University jogászprofesszora rendkívül pontosan ismerte fel, hogy a magánegyetemeket, de Romániában az állami egyetemek jelentős részét is, a verseny nem a minőség, hanem a könnyű diplomaszerzés irányába sodorta. Az egyetemek úgy versengenek (a fizetőképes) hallgatókért, hogy egyre könnyebb vizsgákat és államvizsgákat szerveznek. Az egyetemek részéről ez túlélési technika. Ha valamelyik egyetem szigorítaná, pontosabban normalizálná a vizsgáztatási rendszerét, elveszítené a hallgatóit.
Ilyen körülmények között, a Sapientia kolozsvári karán ősztől induló jogászképzés esetében feltehetjük a kérdést: létjogosult-e ez a képzés? Szükséges-e ez a képzés? A kérdésre elutasító és támogató válasz is adható. Mitől függ ez a válasz? Attól, hogy milyen lesz – nyelvében, koncepciójában, tartalmában és minőségében – ez a szak.
Megpróbálom összefoglalni, az említett négy kritérium mentén, hogy miképpen szándékozunk hasznos és sikeres kolozsvári Sapientiás jogászképzést kialakítani.
A nyelv szempontjából a tiszta magyar nyelvű jogászképzés nem versenyképes. A jogi pályán a román szaknyelv olyan szintű – írott és beszélt – ismerete szükséges, amelyet teljesen magyar nyelvű képzéssel, bármennyire is egészítse ki ezt terminológiai jellegű oktatás, nem lehet elsajátítani. A teljesen román nyelvű képzés viszont szükségtelen: állami- és magánegyetemek sokasága kínálja ezt a képzést. Tehát ami újszerű lehet: a rendkívül pontosan megtervezett kétnyelvű, magyar–román képzés. Az EMTE-n indított képzés ezt a kétnyelvűséget tűzte ki célként és vállalta fel. Egyes tárgyak román, mások magyar nyelven lesznek hallgathatóak, mindkét esetben a másik szaknyelvi támogatással.
Koncepciójában az összes romániai jogi karon folyó képzés rendkívül elavult. Elvont és elméleti, konkrét és gyakorlati helyett. A bekövesedett tantárgystruktúra igen fontos diszciplínákat mellőz vagy félreszorít, a hangsúlyok rosszul vannak elhelyezve. Átadott ismeretek és piaci igények között jelentős a különbség. Fel sem merül a jogi pályához szükséges készségek átadása, vagy akár a jogászi etikára történő nevelés. Ha az EMTE-n a jogászképzés ezeket a problémákat kezelni tudja, és a piaci igényeket is figyelembe veszi, akkor ez a szak megállja a helyét a piacon. Oktató és hallgató között szoros szakmai kapcsolatot kell kialakítani. A tantárgyak számát a szükséges minimális szinten kell tartani. A jó képzés titka nem a tantárgyak nagy száma és a hallgatók túlterhelése, hanem az oktatás intenzitása.
Tartalmában szintén elavult a romániai jogászképzés. Több tantárgyat át kellene alakítani. A romániai jogi karokon nem történt meg a közösségi/európai jog megfelelő színvonalú beépítése az egyes tantárgyakba, annak ellenére, hogy ezt szinte valamennyi tárgy oktatása szükségessé teszi. A koncepcionális és tartalmi újítást a nyugat európai példák segítségével meg kell oldani.
A jogi oktatás minőségének tekintetében sem lesz könnyű a feladat. Az egyik feltétel az, hogy az EMTE ne tömegképzést tűzzön ki célul, korlátozza a felvett hallgatók számát. Minőségi kritérium a színvonalas oktatói állomány is. A magas színvonalú tanári kar összeállítása is lehetséges. Egyrészt a román kollegákra is lehet alapozni, másrészt a romániai magyar jogászok közül egyre többen rendelkeznek már doktori fokozattal, mások a fokozatszerzés utolsó fázisaiban vannak. A vendégtanárok bevonása is több tantárgy esetében lehetséges.
A fenti feltételeket teljesítő, és az ősztől itt, Kolozsváron induló román–magyar jogászképzés jelentősen el fog térni attól, amelyet jelenleg az állami- és magánegyetemek kínálnak. Ez jelenti versenyképességének titkát.
Szabadság (Kolozsvár)2010. június 4.
Pert veszített a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület a román szervezetekkel szemben
Feloszlathatják a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet, miután a helyi bíróság helyt adott a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor alapítványok keresetének.
magyar szervezet alapító tagjai kifejtették: élni fognak a fellebbezési lehetőségekkel, ha szükséges, az európai emberi jogi fórumokhoz fordulnak. Eközben a rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya is vizsgálatot indított a magyar egyesület alapítói ellen, kilencet közülük péntekre idéztek be kihallgatásra a Hargita megyei rendőrségre.
Önszerveződés: a vörös posztó
Mint arról beszámoltunk, a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor alapítványok Ilie Şandru nyugdíjas történelemtanár, egykori pártaktivista kezdeményezésére április 19-i beadványukban a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület tevékenységének a beszüntetését kérték. Folyamodványukban egyebek között azt állították, hogy az egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat, amellyel Románia területi integritását és függetlenségét veszélyezteti. Állításukat az egyesület alapszabályzatába foglalt autonómiatörekvések támogatásával indokolták, illetve azzal, hogy szerintük dr. Urmánczy Nándor 1918 után Horthy Miklós kormányának tagja volt, sőt idéztek is egy 1935-ös parlamenti felszólalásából, amely szerintük a románság ellen irányult. Mindezt hiába cáfolta előbb Czirják Károly, az egyesület elnöke, majd Kincses Előd, az alperes ügyvédje, a maroshévízi bíró nem vette figyelembe.
Az Urmánczy-egyesület alapítói szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozatukban kifejtik: a 2009. június 10-én bejegyzett szervezet alapszabályzatában a székelység önszerveződésének és önkormányzásának támogatása az ugyanazon a bíróságon, 670/326-os számmal iktatott kérelmükben is benne volt, akkor mégsem élt senki a fellebbezési lehetőséggel. Mellesleg Czirják szerint Şandrut mindig zavarta a magyar egyesület léte, ezt a különböző újságokban megjelent cikkei is bizonyítják.
„Számítottunk rá, mégis meglep a bíróság határozata, ugyanis Kincses Előd ügyvéd beszéde után Şandru visszavonta az Urmánczy személyére vonatkozó kifogásait, kijelentve: nem kéri az egyesület feloszlatását, csak az önrendelkezés szót vegyük ki a statútumból” – magyarázta a Krónika kérdésére Czirják.
Ortodox templomot is építtetett
Mint kiderült, báró Urmánczy Nándor 1902–1918 között volt az akkori magyar országgyűlés képviselője. A zömében románok lakta szászrégeni térség képviselőjeként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik többek között a Déda–Gyergyószentmiklós-vasútvonal kiépítése, a maroshévízi ortodox templom, az állami iskola és a bíróság székhelyének felépítése. Mindezek ellenére a maroshévízi bíróság a június elsejei, 545/326-os számú ítéletében kimondta a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület feloszlatását. Ugyanezen a napon az egyesület közgyűlésén az alapító tagok írásban is rögzítették azon döntésüket miszerint: az egyesület „a feltételezések és légből kapott vádak alapján hozott, politikailag befolyásolt ítéletet nem fogadja el, kitart a statútum eredeti tartalma mellett, és igazát az igazságszolgáltatás hazai és ha szükséges, európai fellebbviteli fórumain keresi.”
„Mondvacsinált koncepciós perről van szó, rendőrségi kihallgatásokkal fűszerezve” – jelentette ki a Krónikának Ambrus Árpád alapító tag, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, nehezményezve, hogy épp június 4-ére, a trianoni békediktátum 90 éves évfordulójára hívatta be nyolc társával együtt a rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya kihallgatásra Csíkszeredába.
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)2010. június 4.
Büszkék legyünk vagy magyarok?
Amikor kicsi voltam, azt tanultam, hogy Erdély valamikor a magyaroké volt, de a románok elvették. Apámék nem részletezték a történteket, mit is mondhattak volna nekünk, elemista csemetéknek? Mit taglalták volna, hogy volt egyszer egy első világháború, Trianon, aztán újra magyar világ, majd megint Romániához csatoltak? S hogy miért és hogyan történt, ami történt?
A lényeg, hogy Erdély a miénk, a magyaroké volt, de a románok elvették. Ők, akik a mi idejövetelünk után jóval később szivárogtak be Erdélybe. Az iskolában viszont azt tanították, hogy Erdély az övék volt, mármint a románoké, mert ők voltak itt előbb. Mivelhogy ők a dákoktól és a rómaiaktól származnak; mi, magyarok pedig sokkal később jöttünk, amikor barbárokként elözönlöttük a Kárpát-medencét.
Szerencsére Stella Lopaci tanító néni, akinek a férje, a nenea Hruscsov becenévre hallgató Vladimir bácsi besszarábiai volt, de akit a történelem a szüleitől és a testvéreitől örökre elszakított és Pókhé Misi tanító bácsi nem evvel tömték a fejünket, hanem írni és olvasni és számolni tanítottak minket. Jaj, elfelejtettem mondani, hogy: románul, mert abban az Olt menti kicsiny faluban akkoriban a hozzánk hasonlóan ideiglenesen megtelepedő Szabó Gyuri bácsiékon és Árpi bácsiékon kívül fia magyar sem volt. Amúgy a Vassok ide számítottak volna, de ott a fiúk már bozgoroztak, és nem akartak megszólalni magyarul. S nem telt el úgy hét, hogy legalább egyszer valamelyik ne bántson minket, mert bozgorok vagyunk, s főleg Dani öcsémet, mert kicsike volt és lehetett cibálni. Mert otthon azt tanulták. S nem volt olyan hét, hogy ne keltem volna a segítségére. Kujakkal. Mert otthon én is ezt tanultam: ne hagyjam magam megalázni.
A katonaságnál lincshangulat lett, amikor a bukaresti Augusztus 23. Stadionban nyolcvanezer néző végighurrogta és fütyülte a magyar himnuszt. S a barakkba összezsúfolt vagy kétszáz baka szintúgy. S főleg a végén lett forró a helyzet, amikor Nyilasi, Törőcsik és társaik elvitték az egyik pontot a világbajnoki selejtezőn. A románok nagy bosszúságára, természetesen, mert a végén mi utazhattunk a spanyolországi vébére. Valaki székkel verte ki az ablakot, megint volt éktelen füttykoncert és hurrogás, a román rádió pedig elkövette azt a végzetes hibát, hogy a meccsközvetítés befejezését követően rögtön bedobott valami Status Quot. Öcsémmel a katonabarakk egyik üres szobájában könnyes örömet táncoltunk a vérpezsdítő dallamra, mire Gaidi Gheorghe, akinek a nagyapja, legidősebb Gajdi György még Fehér megyei magyar volt, az apja már félmagyar-félromán, benyitott, s mivel magyarul nem tudott, románul mondta s mosolyogva: A ti helyetekben én is ünnepelnék…
Jaj, azt is elfelejtettem mondani, hogy amikor gimnazisták voltunk, magyar csajokkal leveleztünk. Mariann albertirsai volt, Klári budaörsi, s mindketten azt írták a hozzájuk intézett legelső levelünkre válaszolva, hogy: „Hol tanultatok meg ilyen jól magyarul?” Érdekes, Nagy Katinak, aki pozsonyi volt, és a fényképét ma is őrzöm, neki nem kellett megmagyarázni, hogy „Nézd, Erdély valamikor Magyarországhoz tartozott, de itt akkor is éltek magyarok, amikor nem oda tartozott. Ma is vagyunk itt vagy kétmilliónyian…” S ilyesmik. Mert Kati nem kérdezett olyant, hogy hol tanultunk meg ilyen jól magyarul.
Na. Aztán egyszer a püspökladányi vasútállomáson a magyar határőr azt mondta a valamelyik irodában a gyanúsan új meggypiros útleveleket ellenőrző társának a távbeszélőn, hogy: „Román férfi, Benkő Levente”. Hiába mondtam a marhának, hogy de nem, mert magyar vagyok, ő feszt azt mondta, hogy „De nem, mert román, mert román az útlevele”. És büszke voltam erdélyi mivoltomra. Azóta elröhögök az egyik dákoromán leszármazott barátom étrendjén, amikor aszongya, hogy egyek nála eredeti dák ételt. Vagyis puliszkát. Mondom neki: öcsém, hol voltak a dákok s a rómaiak Krisztus után vagy másfél évezreddel, amikor Kolumbusz Kristófék behozták Európába az első kukoricaszemet? He? S avval piszkálom, hogy látod, a mi, nyereg alatt puhított hús magyar elméletünk legalább áll a lábán, mert emberünk, lovunk, nyergünk és húsunk Ázsiában is volt, s a Kárpát-medencében is. Na? És büszke vagyok erdélyi mivoltomra. De való igaz: nem hiszek sem a kebelre borulásban, sem a vegyes házasságokban. Mostanában pedig magyar állampolgár lehetek. Gyorsított eljárással, saját kérésemre, csak be kell bizonyítanom, hogy valamelyik ősöm magyar állampolgár volt, esetleg tudok magyarul. Csakugyan? Nem viccelnek?
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár)2010. június 4.
Folytatódnak a tiltakozó megmozdulások
A jövő héten is folytatódnak a szakszervezeti tiltakozások, hétfőn mintegy 3000 személy részvételével szerveznek tüntetést Bukarestben, a parlament előtt, mikor a kormány felelősséget vállal a bér- és nyugdíjmegvonásokról szóló törvényekért, míg a jogszabályok megvitatásának napján 20 ezer személy vonul utcára – döntöttek csütörtökön az öt szakszervezeti tömörülés vezetői. A közszférában dolgozók ezen a napon általános sztrájkba lépnek, de egész héten több ezren tüntetnek a fővárosban. Amikor Emil Boc kormányfő a parlamentbe érkezik, a tüntetők elzárják a törvényhozás székhelyének öt bejáratát. Emellett minden megyében plakátokat ragasztanak ki a honatyák képével, arra buzdítva őket, hogy a lakosság érdekében szavazzanak.
Hiányolt szolidaritás
A tüntetések csütörtökön is folytatódtak, országszerte több ezer személy vonult utcára, így tiltakozva a kormány által tervezett megszorító intézkedések ellen. A szakszervezeti vezetők a prefektúrák elöljáróival tárgyaltak, továbbítva a tüntetők kifogásait. Szatmárnémetiben, az új főtéren a szakadó eső ellenére mintegy ezer ember követelte a Boc-kabinet lemondását. A négy szakszervezeti szövetség által megszervezett tüntetéshez a nyugdíjasok is csatlakoztak. Az öszszegyűlt tömeg a Le a kormánnyal!, Tolvajok!, Szolidaritás! jelszavakat skandálták, és transzparenseket, zászlókat lengettek. Mint Vasile Dârle, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés helyi elnöke elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a kormány ne léptesse életbe a megszorító intézkedéseket, hisz a bérek és nyugdíjak megvonása nem lesz elégséges ahhoz, hogy kilábaljon az ország a válságból, s ősszel a kormány az adókat is növelheti. „Innen egyenes út vezet a lakosság fizetésképtelenné válásához, és az emberek fokozatosan elveszíthetik a fejük felől a tetőt” – mondta Dârle. Kifejtette, az intézkedés egyetlen pozitív hozadéka, hogy most először sikerült összefogni az összes szakszervezetet a kormány ellen, és ezek végre megmutathatják, mire képesek. Azonban pontosan a szakszervezeti tagok közötti széthúzást tette szóvá az egyik tüntető, Barkoczi Éva történelemtanár. A pedagógus szerint a tanárokra nem jellemző az összefogás, az érettségi bojkottja is elmaradt, pedig az összetartozás érzése nagyobb erőt adott volna számukra a sztrájkhoz.
Krónika-19. labdarúgó-világbajnokság, Dél-Afrika 2010
„Megégették” az államfőt
Csíkszeredában is mintegy ezer személy vonult utcára a kormány és az államfő lemondását kérve, a csütörtöki volt az elmúlt húsz év legnagyobb tüntetése. A tanárok feketébe öltöztek, mint mondták „a tanügy és az emberi jogok temetésére” jöttek. Dakó Éva, a CNSRL Frăţia megyei elnöke az államtitkárok számának csökkentését, és „a politikai klientúra megtisztítását” kérte. Kifejtette, figyelemmel követik majd, hogyan szavaznak az RMDSZ képviselői, hogy a következő választásokon „megfizettessék” ezt velük, hisz a szövetség „karöltve lopott a többiekkel”.
Brassóban több tüntető átvágta magát a csendőrségi kordonon, amikor a szakszervezeti vezetők bevonultak a prefektúrára, hogy Ion Gonţea kormánymegbízottal tárgyaljanak, de az érdekvédelmi elöljárók nyugalomra intették a mintegy kétezer sztrájkolót. Gheorghe Apostu szakszervezeti vezető azt kérte a prefektustól, hogy a megszorító intézkedésekről való szavazás előtt találkozhassanak a megye honatyáival. Nagyszebenben több mint 1300-an vettek részt a tüntetésen, de több mint ezren tiltakoztak a dévai prefektúra előtt is, ahol elégették Traian Băsescu államfő egyik választási molinóját, és pelenkákat dobáltak az épület elé. A tüntetésen a Zsil-völgyi bányászok mintegy száztagú delegációja is részt vett.
Pénteken sincs tanítás a marosvásárhelyi Bolyaiban
Órákon át tanácskozott a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium, valamint a vele egy épületben levő Református Kollégium mintegy 110 pedagógusa csütörtökön, akik a közoktatásban dolgozók szakszervezete (SLIP) megyei fiókjának elnökét, Cornel Cruceanut „számoltatták el”, aki szerintük a fejük fölött döntött, amikor lefújta a sztrájkot. „Szerdán délben a szakszervezet országos vezetőségétől írásos értesítést kaptam, miszerint a sztrájk véget ért. Ezt közöltem a tanárokkal is, akik délután megtudták, hogy sok helyütt folytatódik a munkabeszüntetés. Erre gyűlést tartottunk, ahol egyöntetűen megszavaztuk, hogy nálunk továbbra sem lesznek megtartva az órák” – mondta lapunknak Molnár Zoltán tanár, a gimnázium szakszervezetének vezetője. „Amelyik tanári közösség abbahagyta a sztrájkot, az magára vessen. Majd elégedjen meg azzal a bérrel, amit a kormány megad nekik. Mi nem hagyjuk abba a tiltakozást, hiszen nem értünk el semmit” – véli Haller Béla tanár. „A szakszervezet, amely lefújta a tiltakozó akciót, majd megadja nekünk azt a 25 százaléknyi bért, amit elvon a Boc-kormány?” – tette fel a költői kérdést Antal Gyöngyvér tanárnő. A Református Kollégium igazgatónője, Székely Emese a Krónikának elmondta: itt most már nemcsak a kormány, de a szakszervet is becsapja a tanárokat. „Semmi ok nem volt arra, hogy lefújják a sztrájkot. Nem értünk el semmit. Ha bekövetkezik a 25 százalékos bérelvonás, akkor 600 lej lesz a kezdő tanárok fizetése. Ez felháborító. Ezzel együtt jövő szerdán a ballagást mindenképpen megtartjuk.” – mondta az igazgatónő. Miután a megyei szakszervezeti elnök távozott az iskolából – akivel végül semmit nem sikerült tisztázni –, a tanárok úgy döntöttek, hogy a gimnáziumban és a kollégiumban pénteken sem lesz tanítás.
Gozner Gertrud, Máthé Éva, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)2010. június 4.
Pesszimisták a székelyek
Elhúzódó gazdasági válságra számítanak a Hargita és Kovászna megyei vállalkozók, mivel forgalmuk csaknem 11 százalékkal csökkent 2009-ben az előző évhez képest, ugyanakkor elégedetlenek a székelyföldi munkaerő nyelvtudásával és számítógépes ismereteivel – derült ki többek között a Kvantum Research közvélemény- és piackutató cég csütörtökön Kolozsváron bemutatott felméréséből.
A kutatást az Iskola Alapítvány a Szülőföld Alap Iroda és az Oktatási és Szakképzési Kollégium Munkaerő-piaci kereslet Hargita és Kovászna megyében elnevezésű projektjének keretében Barna Gergő, Kiss Tamás és Kozák Gyula szociológusok irányításával végezte el a piackutató cég. A felmérés során 119, legalább öt alkalmazottat foglalkoztató – Hargita és Kovászna megyei – cégtulajdonost kérdeztek meg május 3. és 12. között. Statisztikai adatok szerint a két székely megyében 2008-ban 13 319 cég működött, ami az országosan aktív cégek mindössze 2,4 százalékát teszi ki. A legtöbb cég – 36 százalék – kereskedelemmel foglalkozik, a vállalatok 19 százaléka a feldolgozóiparban fejti ki tevékenységét, 14 százalékuk ingatlanügyletekkel foglalkozik, míg egytizedük az építőiparban igyekszik boldogulni. „A foglalkoztatottságot tekintve az tapasztalható, hogy Hargita és Kovászna megyében továbbra is az országos átlag fölötti a munkanélküliség, viszont a gazdasági válságnak tulajdonítható visszaesés épp ennek következtében kisebb arányú volt, mint az országos átlag, illetve jóval alacsonyabb, mint Erdély más magyarlakta régióinak átlaga” – olvasható a tanulmányban. A megkérdezett cégvezetők túlnyomó többsége állítja, a megterhelő adórendszer, a könyvelési szabályok gyakori változása és a kereslet csökkenése a legfőbb gondjuk. Érdekesség, hogy a különböző lehetséges problémák közül a korrupciót a székelyföldi cégvezetők az utolsó helyre sorolták. Ugyanakkor úgy vélik: a turizmus fejlesztése lehet a térség gazdasági fellendülésének a kulcsa, emellett infrastrukturális fejlesztésektől, a vállalkozók támogatásától és a külföldi befektetésektől várnak javulást. Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2010. június 4.
Trianoni krokodilkönnyek
Olvasom a Reggeli Újságban, hogy a trianoni diktátum 90. évfordulóján több megemlékezés is lesz Nagyváradon. Az EMI-sektől ez már megszokott, akkor haragudnánk meg rájuk, he nem tennének semmit. Az EMNT nemrégen szerveződött meg Bihar megyében, de azóta minden rendezvényével mutatja az utat, amelyen járni kíván, ennek szellemében szervezik meg a június 4-i megemlékezést is.
És akkor olvasom, hogy az RMDSZ is megemlékezik a diktátumról. Nézem, jól látok-e? És ki a beharangozója rendezvényeiknek? Többes számban. Mert ők már csak ilyenek, állandó rendezvényszervezők, példának okáért magyar kultúra napjait, sőt hetét (nem napját!) szervezik. Minden alkalommal megmutatják, hogy mindenhez értenek, sőt, mindenhez többször is értenek. Most például felkérik az egyházakat, hogy a trianoni évfordulón harangozzanak román idő szerint. Javaslom az egyházaknak, hogy az RMDSZ-nek vagy néhány képviselőjének ítéljék oda az ökumenikus egyházszervező nagydíjat, persze csakis román idő szerint...
Aztán rajzversenyt szerveznek a gyerekeknek. Pontosabban a gyerekeket meg tanítóikat is beszervezik politikai játszmáikba. A kettő között azért van különbség.
És felmérést is készíttetnek arról, hogy mit tudnak a nagyváradi magyarok Trianonról, milyen hatásait érzik ma. Meg kell a szívnek szakadni az őszinte érdeklődésüktől…
Felháborító és undorító, hogy azok kezdenek „sírni” Trianon miatt, akiknek soha nem jutott eddig eszébe Trianon, akik soha nem szólaltak meg e napon. Nem vitatjuk el, hogy Trianon minden magyarnak fájhat, hogy lehetnek megtérők, lehetnek magyarok, akik csak most ébrednek rá, hova is tartoznak. De amikor azt látjuk, hogy csakis az anyaországi politikai fordulat, a magyar nemzeti kormányhoz való dörgölőzés, a megfelelés kényszere késztet embereket arra, hogy most nemzeti ügyekkel foglalkozzanak, hogy trianonozni kezdjenek, azt a leghatározottabban el kell ítélnünk. Lehet-e őszinte az olyan kezdeményezés a Trianoni évfordulón, amely mögött olyan emberek állnak, akik eddig nem is tudtak erről a napról, vagy nem is akartak róla tudni? Lehet-e őszinte azok aggódása a nemzeti ügyekért, akik idehozták Nagyváradra Medgyessyt, Horn Gyulát, Gyurcsányt, Demszkyt, Kunczét, Újhelyit, Nyakót és még folytathatnám a sort sokáig. Ez a díszes társaság még ma is, az anyaországi jobboldali, pontosabban nemzeti győzelem után is úgy akadályozza a nemzeti gondolat, a nemzeti összetartozás kialakulását, ahogy tudja. Nem akarták és nem akarják a kettős állampolgárságot, nem szavazták meg a június 4-i Nemzeti Összetartozás napját sem. De legalább következetesek, ma is éppolyan nemzetrontók, mint amilyenek voltak éveken keresztül.
A mi nagyváradi, bihari Gyurcsányaink azonban hamar elkezdték a dörgölőzést, hamar felvették nemzetünkért aggódó álarcukat. Nyilván van még a tarsolyukban hamuba sült pogácsa, amit megosztanának az anyaországi nemzeti politikusokkal és akár velünk is, megmutatva, hogy ők aztán nagyobb magyarok, mint akárki ebben a városban.
És azt is el kell itt ítélnünk, hogy Nagyváradon azok kezdjenek krokodilkönnyeket hullatni Trianon miatt, azok tolakodjanak előtérbe, akik nem is oly régen átvették és a nagyváradi polgárok, tehát a nagyváradi magyarok nevében is megköszönték azt a szobrot, amelyik a tót, mai nevén szlovák nacionalizmus egyik alapítóját ábrázolja. Ez a nacionalizmus vezetett oda, hogy a felvidéki magyar területeken, a trianoni rablódiktátum nyomán országot alapító tótok, mai elnevezéssel szlovákok, fenyegessék, állampolgárságuk elvesztésével félemlítsék meg felvidéki magyar testvéreinket.
Köszönetet rebegni a szlovák nacionalizmus szobra előtt, részt venni a magyarok százezreit nyomorba döntő romániai kormányzásban, nagy üzleteket kötni köztisztviselőként, mindenféle zavaros telekügyletekben részt venni, ezeket már jól megtanulták. Jól tudják képviselni saját cégeiket, üzleteiket is, de vajon ennyi elfoglaltság mellett, mikor szánnak egy kis időt, a magyar érdekek őszinte képviseletére is?!
A Kozacek-szobrot megköszönő hölgy sajtótájékoztatója végén leütötte az aduászt: nem hívtak meg egyetlen magyarországi politikust sem ökumenikus imájukra. Hát mi történt, régi barátaik – Gyurcsány, Kuncze, Demszky, Újhelyi, Nyakó stb. – közül senki nem ér rá?
Az RMDSZ most kénytelen magyarországi politikusok nélkül emlékezni, de emlékezik, mert őszinték, mert gerincesek, mert fontos nekik a nemzeti gondolat. Ugye, hihető?
Nagy József Barna
Nagyvárad
Reggeli Újság (Nagyvárad)2010. június 4.
„A szomszédos népekkel együtt kell feldolgozni a trianoni traumát”
Kilencven éve írták alá az első világháborút lezáró magyar békeszerződést
Ma kilencven éve annak, hogy 1920. június 4-én az I. világháború győztes hatalmai aláírták Magyarország képviselőivel a háborút lezáró magyar békeszerződést a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. Ez kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát, lakosságát 7,6 millióra csökkentették. A szerződés az etnikai helyzetet sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került. A Trianonban aláírt döntés sokkolta a magyar társadalmat, amit azóta sem tudott igazán feldogozni. Ebben a tekintetben pozitív jelzés, hogy a magyar Országgyűlés a napokban a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Összeállításunkban arra kerestük a választ, hogyan kellene kilencven év távlatából Trianonhoz viszonyulni, és értelmezni az egykori történéseket.
Hunyadi Attila Gábor történész, a BBTE egyetemi adjunktusa: A trianoni békeszerződés államközi szintű elemzését Ablonczy Balázs (2005), Ádám Magda, Bárdi Nándor (2008), Ormos Mária (1983), Raffay Ernő (1987), Romsics Ignác (2005), Szarka László (2008), Zeidler Miklós (2003) levéltári forrásokon alapuló tanulmányai tartalmazzák. A román történetírásban Lucian Leuştean két könyve (2002, 2003) a legújabb és legalaposabb, tárgyilagos munka e kérdésben. Amit viszont gyakran mellőzünk, elfelejtünk a Trianon-kérdés tárgyalásakor, az a nemzetközi kisebbségvédelem kérdésének vizsgálata, melynek kodifikációját már a versaillesi békerendszerben megtalálhatjuk.
A szerződésekbe foglalt kisebbségvédelmi jogszabályok nemzetközi hatályával és garanciáival Eiler Ferenc Kisebbségvédelem és revízió (2007), valamint a Salat Levente által szerkesztett tanulmánykötet (2008) foglalkozik. Románia nevében Constantin Coandă tábornok írta alá Párizsban, 1919. december 9-én az Ausztriával kötött békeszerződést kiegészítő Kisebbségvédelmi szerződést. A szerződés első részének, a romániai állampolgárok születési, nemzetiségi, nyelvi, faji és vallási különbségre való tekintet nélküli egyenjogúságát előíró 7 paragrafusát (2-8.§.) alaptörvényként ismerte el a román fél. A kisebbségvédelmi szerződés első fejezetének további paragrafusai (9-12.§) egyéb jogokat biztosítottak az „etnikai, vallási, nyelvi kisebbségekhez tartozó román alattvalóknak (értsd állampolgároknak)” – nyelvhasználat, vallásgyakorlás, saját és költségvetési forrásból fenntartható intézmények, iskolák alapításának jogát – a 12 §. pedig az említett jogszabályokat nemzetközi érdekeltségű kötelezettségekké nyilvánította és a Népszövetség garanciája alá helyezte. A kötelezettség megszabások viszont nem voltak elég kategorikusak és végrehajtásukat nem kötötték határidőhöz, amit a kormányok ki is használtak: a jogszabályok gyakorlatba ültetését elhalasztották vagy egyenesen elszabotálták, a Népszövetség garanciaeljárása pedig erélytelennek bizonyult végig a két világháború közötti időszakban.
Miközben tehát, amint arra az említett történészek rámutattak az államközi viszonyokat mint az I. világháború előtt, mind a két világháború közötti időszakban az erőpolitika határozta meg, Magyarország pedig 1918 előtt nem rendelkezett nemzeti önállósággal a külügy, hadügy és pénzügy terén, 1918–1920 után pedig elszigetelődött az utódállamok („Kisantant”) gyűrűjében, a kisebbségi közösségeknek Erdélyben, Felvidéken meg kellett tanulniuk állami támogatás nélkül, önszerveződő módon működni, továbbélni az utódállamok kedvezőtlenebb feltételei közepette.
2010-ben, 90 évvel a szerződés aláíratása után, számomra történészként ez az üzenete a „Trianon” utáni időszak magyar kisebbségtörténetének: az önsegélyezés és önszerveződés olyan alapértékek, amelyek bármely kisebbségi közösséget képesek voltak összetartani és megtartani. A történetírásnak pedig az államközi viszonyok és egyetemes-globális elemzési szinteken túl a társadalmi-állami-közösségi szinten is vizsgálnia kell a kormányok/államok kisebbségpolitikáját, anyaországok nemzetpolitikáit, ezek kölcsönhatásait és ideológiai mozgatórugóit, és nem utolsósorban – mint pl. a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című könyv is – a nemzeti közösség intézményeinek, családjainak, csoportjainak politikai, jogi, gazdasági, kulturális, szociális aspektusait, minőségét, életét.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Országos Levéltár aligazgatója: A történészek akár kitűntetve is érezhetik magukat, hogy június 4. körül a média rájuk szegezi a tekintetet, interjúkat készítenek velük, vagy éppenséggel eleget kell tenniük a több oldaláról érkező megkeresésnek. Erdélyben aligha találunk olyan civil szervezetet, pártot, amely ne készülne valamilyen rendezvénnyel, ahol a történészek újra kitüntetett szerepet kapnak. De vajon mivel magyarázható a történészekbe vetett magas fokú bizalom, vajon mitől olyan hitelesek az erdélyi magyar ember szemében? Tőluk „az igazat, a szín tiszta igazat” hallhatják, netalán csak ők azok, akik felfedhetik a titkokat, megnevezhetik a bűnösöket, szenvedőkre és elnyomókra osztva népeket, nemzeteket? Közben szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy a levéltárak kutató termei néha konganak az ürességtől, és azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt húsz évben kevés olyan tanulmány született, amely az erdélyi imperiumváltást dolgozta volna fel. Vagyis a feladat adott: fel kell dolgozni a levéltárakban meglévő iratokat, mert ma már hamis az az állítás, hogy zárva vannak előttünk a levéltárak. A szónoklás közepette mi, történészek ne felejtsük el, hogy a kutatótermekben van a helyünk, mert ez a mi hivatásunk.
Mihai Alexandrescu történész, a BBTE Történelem és Filozófia Kar, Jelenkortörténeti Tanszék tanársegéde: Trianon egy olyan időszakban érkezett, amikor Kelet-Közép Európa két nagyhatalom között széttagolódott és fokozatosan újraértelmeződött. A jelenség legfőbb problémája a kontextus volt, amelyben és ahogyan jelentkezett. 1919 és 1920 között a nagyhatalmak erőviszonyai átalakultak, így elkerülhetetlenné vált, hogy a békekonferencia elosztó feltételei az egyik fél számára elégedetlenségként és sebként jelentkezzen. Úgy gondolom, hogy ma azonban nem a múlt felől kell jelenünket értelmeznünk és egy kilencven éves eseményt frusztrációként megéljünk, hanem sokkal inkább jelenünkből kell szemlélnünk múltunkat. Csak az elmúlt húsz évben a térség többet közeledett egymáshoz, mint kilencven év alatt bármikor. Gondoljunk csak a NATO és az Európai Uniós tagságunkra. Közép-Európának van annyi közös erőforrása és kulturális öröksége, hogy esetleg múltját a ma lehetőségeiben lássa más szemmel, frusztrációk és szindrómák nélkül.
Neményi Ágnes szociológus, a BBTE szociológiai tanszékének docense: Sok idő telt el azóta, de az akkori politikai események hatásai mind a mai napig érezhetők. Véleményem szerint mi, magyarok még mindig nem vagyunk egyenlő polgárai a román társadalomnak, továbbra is másodrangúnak érezzük magunkat, ami nyilván a következő nemzedékekre is kihat valamilyen módon. A kérdés tehát, sajnos, nem oldódott meg, viszont új helyzet állt elő, hiszen az európai integráció más irányba mozdította el azt. A korábbiaktól eltérően Európában már nem annyira az etnikai hovatartozás számít: rengeteg uniós programra van lehetőség, amelyek megvalósítását/megvalósulását nem akadályozhatja meg a román hatalom. Természetesen nem szabad elfeledkezni arról, hogy mi történt kilencven évvel ezelőtt: az eseményről meg kell emlékezni, fel kell említeni az akkor történteket, ebben pedig a médiának hatalmas szerepe van. Ugyanakkor a véleményformáló személyeknek minél gyakrabban kell elmondaniuk álláspontjaikat a nagyközönség előtt, hogy ezáltal pozitív elmozdulás valósuljon meg. Azok a struktúrák, amelyek az elmúlt években képződtek és újraképződnek, valójában nem tűntek el teljesen, ezért nem lehet könnyen elsiklani a kérdés fölött.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök: A trianoni békeszerződés egy olyan történelmi esemény, amelynek szomorú következményei tagadhatatlan tények. A tragikus utóhatásokat viszont pozitív módon kell feldolgozni, és felmérni azt, hogy napjainkban milyen körülmények között, és hogyan erősíthető a nemzeti szolidaritás érzése. Mindenképpen helytálló ezekkel a kérdésekkel szembenézni, és egyértelműen pozitív jelzésnek minősíthető, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, a békeszerződés aláírásának napját. Továbbá, a kettős állampolgárság egyéni megszerzését lehetővé tevő törvény nem csak egy szimbolikus gesztus, hiszen politikai, gazdasági és egyéb következményei is vannak.
Különösen fontos, hogy traumánkat azokkal a szomszédos népekkel együtt dolgozzuk fel, akikkel közös történelmünk folyamán a legnagyobb érdekkonfliktusaink voltak. Buta és primitív hisztéria a szlovákiai ellenreakció, hiszen náluk is vannak kettős állampolgársággal rendelkező polgárok. Ilyen értelemben Románia reakciója egészen pozitívnak tekinthető. Előrelépni csak úgy lehet, ha erről a témáról nyíltan, őszintén beszélgethetünk ezekkel a közösségekkel. Ha a nemzeti összetartozás nem valósulhatott meg a dicsőséges monarchia idején, talán pontosan a történelem fintora révén valósulhat meg napjainkban. Mindemellett, a gyakorlatban is alkalmazni kellene a határok feletti, kulturális és nyelvi újraegyesítés gondolatát. Ami a legfontosabb: az anyaországbeli és a határon túli magyarokat képviselő felelős politikusoknak a történelmi tanulságok függvényében kellene kormányozniuk és döntéseket hozniuk.
Az Európai Unió nem fogja visszaállítani a történelmi Magyarországot – de a közös európai hazában gyógyírt lehet találni a nemzeti identitás megőrzésének kérdésére. Nem mindegy az sem, hogy az ember a történelmet hívő emberként dolgozza-e fel, vagy sem. Hiszem azt, hogy Istennek meghatározott célja van minden népcsoporttal és nemzettel. Az elmúlt évtizedekben az elszakadt részeken a mesterségesen fejlesztett felejtés, az amnézia gyakorlata volt jellemző. Fontos, hogy minden generáció élje meg a saját Trianonját, azaz gyermekeinket tanítsuk meg arra, hogy miről szól történelmünk.
Papp Annamária, Zay Éva, Ferencz Zsolt, T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)2010. június 4.
Trianon-konferencia
– A trianoni békeszerződés mellett a közép-európai egységtörekvésekről és a nacionalizmusról is beszéltek az előadók szerdán a magyar, francia, osztrák, román és szlovák történészek részvételével tartott budapesti konferencia első napján.
Az 1920 utáni Kárpát-medencei államkoncepciókról szóló rendezvényen Francois Laquieze, a budapesti francia nagykövetség tanácsosa kifejtette: tudja, hogy a trianoni békeszerződés 90 év elteltével is fájdalmas a magyarok számára. Hozzátette, minél szélesebb körben kell megvitatni minden történelmi eseményt, így az igazságtalannak ítélteket is, mert ez segíthet a konfliktusok feloldásában.
Ormos Mária történész az első világháborút követő integrációs törekvésekről és elhalásukról beszélt, felidézve, hogy ekkor jelent meg újra a közgondolkodásban az egységes Közép- Európa. A térségben élő nemzetek céljai azonban összeegyeztethetetlennek bizonyultak, a nagyhatalmak – Németország és Oroszország – befolyását erősíteni szándékozó elképzelések pedig ellenállást váltottak ki.
Emlékeztetett, hogy 1918-ban Berlin az Ausztriával és Magyarországgal kötendő vámszövetséget, valamint közös hadsereg felállítását fontolgatta. Németország azonban elveszítette a háborút, "és miután a két nagy rivális elvérzett, Közép-Európa senki földje lett, kiürült" – folytatta.
A történész arra is kitért, hogy – miközben az átalakulásnak nagy vesztesei is voltak – több kis nemzet lehetőséget kapott az államszervezésre. Az etnikai ellentétek azonban nem szűntek meg.
A békeszerződés után Magyarország szinte minden szomszédjával szembekerült, s a politikai élet összes szereplője a trianoni békeszerződés revíziójára törekedett – fejtette ki Ormos Mária, hangsúlyozva, hogy a baloldali és liberális politikusok az etnikai alapú, míg a kormány az optimális – vagyis az elérhető legszélesebb – revíziót szorgalmazta, a szélsőjobb pedig a "mindent vissza" követelésével élt.
Az eltérő elképzelések és a gazdasági válság hatására azonban az egységtörekvések elhaltak. A végső csapást az adta meg, hogy Németország új vezetője, Adolf Hitler csupán nyersanyag- és élelmiszerszállítóként tekintett Közép-Európára, valamint "fel-vonulási területet" látott a régióban. A föderatív tervek így csak az újabb világháborút követően kerültek ismét elő – mutatott rá Ormos Mária.
Horst Haselsteiner, az MTA tiszteletbeli tagja, a Bécsi Egyetem oktatója előadásában azt mondta: az első világháborút lezáró békeszerződések megkötésekor gyakran nem a józanság, a méltányosság, hanem a revansvágy, a "jaj a legyőzöttöknek" szemlélet érvényesült. Azonban, mint mondta, a francia, a brit, az olasz és a legtöbb közép- európai nemzet más megoldást nem fogadott volna el. Ezért a történész a trianoni békeszerződést a győztesek elkerülhetetlen tévedésének nevezte.
Dusan Kovac, a Szlovák Tudományos Akadémia tagja kifejtette, hogy a soknemzetiségű Magyar Királyság nemzetállammá alakításának XIX. századi terve konfliktust okozott a többségi nemzet és a kisebbségek között. Mint mondta, ez hozzájárult ahhoz, hogy a szlovákok a magyarok helyett egyre inkább a csehekkel kerestek együttműködést.
A Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta című kétnapos konferenciát a Budapesti Francia Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezte, a Budapesti Szlovák Intézet részvételével.
MTI2010. június 4.
Ballagás a Sapientián
A Hallgatói Önkormányzat szervezésében ma és holnap zajlik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi végzős hallgatóinak ballagása. Ma a Kultúrpalota nagytermében 15 órakor kezdődik a diplomaátadó ünnepség és a búcsúdélután, majd szombaton reggel 9 órakor a koronkai főépület előtt kerül sor a ballagási ünnepségre. Idén hét szak 165 hallgatója fejezi be tanulmányait.
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 4.
Meghiúsított 40 órás imakísérlet
Ádám Valerián, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt hallgatója 40 órán át folyamatosan szeretett volna imádkozni az orvosi egyetemet ért sérelmek miatt. Szándéka szerint, Jézus Krisztus pusztában eltöltött 40 napos böjtjére emlékezve, június 3-án és 4-én az orvosi egyetem előtt, a központban levő Virágóránál, a Keresztelő Szent János-plébánián, a Deus Providebit kápolnájában imádkozott volna.
A szervező arra számított, hogy békés kezdeményezéséhez többen csatlakoznak majd, azonban a helyhatóságok meghiúsították kísérletét, ugyanis a szerkesztőségünkbe juttatott jegyzőkönyv szerint az engedélyeztető bizottság közölte Ádám Valeriánnal, hogy ebben az időben, ugyanazokon a helyszíneken korábban mások kértek engedélyt tüntetésre, így az 1991-ben kibocsátott 60-as törvény 2. fejezete 8. cikkelye értelmében a bizottság elutasította a kérvényt. S tette mindezt annak ellenére, hogy Románia Alkotmánya garantálja a szabad vallásgyakorlást, igaz, azt tanácsolták, hogy az imával vonuljanak be a templomba.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 4.
A megmaradás szimbóluma
A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum a magyarság és az értékek megmaradásának szimbóluma – mondta Semjén Zsolt magyarminiszterelnök-helyettes szerdán Budapesten az intézményről szóló könyv bemutatóján. A kereszténydemokrata politikus Balog László A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum születése – Berszán Lajos életműve címet viselő könyvéből a legmegragadóbb gondolatnak azt tartotta, hogy "nincs lehetetlen, csak tehetetlen". Felidézte, hogy az intézményt létrehozó Berszán Lajos atya a Ceausescu-éra ellenséges közegében vállalkozott a szinte lehetetlennek tűnő feladatra. A könyvhöz, amely az intézmény bemutatása mellett interjút közöl Berszán Lajossal, képmelléklet és DVD is tartozik.
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 4.
Markó: Megmarad a kormány
Tagadhatatlan, hogy sok elégedetlenség felgyülemlett a pártokban, látszik ez a partnereinknél is, de ennek ellenére nem hiszem, hogy a bizalmatlansági indítvány sikeres lesz. Szerintem megmarad ez a kormány – jelentette ki tegnap Bukarestben Markó Béla szövetségi elnök.
Amikor arról kérdeztük a miniszterelnök-helyettest, hogy az ellenzéki indítvány szavazásakor az RMDSZ milyen álláspontot fog majd képviselni, a politikus elmondta, bár ebben a pillanatban egyáltalán nem boldog, hogy a szövetség ebben a kormányban van, ahogyan amiatt sem, hogy rákényszerültek a megszorító intézkedésekre, úgy látja, ha most hátat fordítanának a kormánynak, az egész társadalomnak rosszabb lenne.
Markó fontosnak tartotta megemlíteni, hogy hosszú viták után elérték azt, hogy a megszorító intézkedések határidősek legyenek, a megvonások december 31-ével lezárulnak. „Eközben természetesen az egész jövő évi költségvetést újra kell gondolni, az egész román közigazgatást át kell alakítani, és mi ezt nagyon határozottan akarjuk is” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Mint ismeretes, a kormány hétfőn vállal felelősséget a bér- és nyugdíjcsökkentéseket jogerőre emelő törvények ügyében. Az ellenzék bejelentése szerint kedden két bizalmatlansági indítványt nyújtanak be.
Megalázó lenne kivonulni
Arra a felvetésre, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványának megszavazásakor nem vonulnak-e ki az ülésteremből azt biztosítandó, hogy a kormánypárti honatyák „nem szavaznak félre”, Markó elmondta, szerinte megalázó lenne ilyen cselekedethez folyamodni. „A szavazás titkos, de abból indulunk ki, hogy kölcsönösen meg kell bíznunk egymásban. Az RMDSZ részéről garantálni tudom, hogy tartjuk adott szavunkat” – fejtette ki az Agerpres hírügynökségnek Markó.
Sajátjaitól fél a PD-L
A szövetségi elnöknek szegzett kérdés előzménye, hogy Roberta Anastase, a képviselőház demokrata-liberális elnöke azt javasolta párttársainak, hogy „ne vegyenek részt ebben a bohózatban. Számításba jöhető „taktikai lépésként” felvetette annak a lehetőségét is, hogy a PD-L-s honatyák tartózkodjanak a bizalmatlansági indítványról való szavazáskor.
Radu Berceanu szállításügyi miniszter elutasította Anastase ötletét, szerinte a tartózkodás a felelősség elhárítását jelenti, ami nem korrekt a szavazókkal szemben. A szóváltás hátterében az húzódik meg, hogy egyre több PD-L-s honatya foglal nyíltan állást a kormány által tervezett bér- és nyugdíjcsökkentések ellen.
Szerdán Iulian Bădescu szenátor épp emiatt hagyta ott a kormánypártot a szociáldemokraták javára. Ugyanakkor megelőlegezte, több – immár volt – párttársa hozzá hasonlóan ellenzi a megszorító intézkedéseket, és megszavazza a bizalmatlansági indítványokat.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)2010. június 4.
„Ne féljetek, nem megyünk haza!” – Hová jutottunk Trianon óta?
A magyar megosztottság és egymásra találás 90 esztendeje
A trianoni diktátum legfontosabb következménye, hogy a történelmi Magyarország megszűnte, az ország kétharmadának elcsatolása következtében létrejönnek azok a kényszerközösségek, melyekre ma azt mondjuk, „külhoni magyarok” – fogalmaz Bárdi Nándor történész. Az ő segítségével próbáltuk áttekinteni a békediktátum óta eltelt időszakot mind a határon túli magyarság, mind az anyaország szemszögéből.
Trianon értelmezése, szemlélete már a létrejöttének pillanatától eltér határon túli és magyarországi nézőpontból: Brassóból vizsgálva ezt a helyzetet más a történtek értelmezése, mintha Budapestről állapítjuk meg, mi történt – szögezi le Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Kisebbségben Magyarországról nézve Trianon alapvetően az ország területi vesztesége, míg kisebbségi szempontból a közösség létrejötte kapcsolódik ehhez az eseményhez – folytatja a kutató, aki Kolozsváron is rendszeresen tanít. – Ezek ugyanis egy politikai döntés, nem pedig valamilyen társadalomtörténeti folyamat során létrejött közösségek. E kényszerközösségek mint sorsközösségek 90 év alatt vállalt, regionális közösségekké váltak, s ez a magyar nemzetfelfogást is meghatározza.
A külhoni magyar látószög némiképp eltér a hazaitól. A kisebbségi magyar közösségeket az anyanyelv és a kultúra szervezi, így sokkal „nemzetesítettebb” közösségek, a nemzeti kultúrának fontosabb szerepe van, mint Magyarországon.
Míg a magyarországi népesség jelentős részének az ország a haza, s az állampolgársághoz köti ezt a fogalmat (bár folyamatosan nő azok száma, akik a határon túli magyarokat is a nemzet részének tartják), s a haza és az ország fogalma az anyaországban összekapcsolódik, a határon túliak a szülőföldből, a „kis tájból” indulnak ki, ehhez kötődik a magyar kultúra. Ez a virtuálishaza-felfogás a magyar médiatér használatán keresztül lesz valóságossá, integrálódik Magyarországhoz. Külön kérdés az, hogy a külhoni magyar világok termelte kultúra, ismeretek mennyire épülnek be ebbe a közös médiatérbe.
Bárdi rámutat: a 2004. decemberi népszavazás azért volt nagy hatással a külhoni magyar közvéleményre, mert az a hazafelfogásból elvárt emancipáció, hogy ők a létező magyar kultúra részesei, és az anyaországban sem idegenek, elutasításra talált. Legalábbis így élhették meg a szomszédországi magyarok.
Az adófizető és az áldozat konfliktusa
Az egyenlőtlen helyzetből adódnak a magyar–magyar konfliktusok. Vannak, akik magyar állampolgársággal bírnak, Magyarországon élnek, magyar kulturális állami intézményrendszert használhatnak, s van egy 2 millió 400 ezres csoport, melynek tagjai kisebbségi léthelyzetben maguknak teremtik meg ezt az intézményrendszert, s nem rendelkeznek azzal a kulturális esélyegyenlőséggel, mint a magyarországiak.
Előáll az adófizető és az áldozat konfliktusa: Magyarországról jön a támogatás, a hazai intézmények próbálnak élni a kompetenciával, hogy ők döntenek ezekről a helyzetekről. Vita alakul ki, hogy az adott közösség nem tudja-e jobban eldönteni a támogatás sorsát.
Ki a „magyarabb magyar”?
Némi kompenzálás is előfordul: amikor a határon túliak próbálják nemzetesítettségben, hitelességben, kulturális örökséghez való viszonyukban felülmúlni a magyarországiakat. Ennek egyik jellemző kifejezése a „tápos” – azaz művi, mesterkélt, nyámnyila – kritikus megnevezés, ahogy Kárpátalján vagy Erdélyben nevezik az anyaországi magyarokat.
A Balázs Ferenc Intézet korábbi kutatásai szerint, hogy miképpen látják a határon túliak az anyaországi magyarokat, két fontos sztereotípia alakult ki. Az egyik, hogy a magyarországiak „gőgösek, ridegek, számítóak”. A másik egyfajta mintakövetést jelez, eszerint a hazaiak civilizáltak, kulturáltak. A felvidékiek a legelfogadóbbak, a kárpátaljaiak a legelutasítóbbak Magyarországgal kapcsolatban, míg az erdélyieknél és a vajdaságiaknál fele-fele arányban oszlik meg a fent megadott két nagyobb megítéléstípus.
A revíziós politika
Korszakonként markánsan különböző az érem másik oldala, hogy miképpen reagál a megcsonkított, a magyar államiságot jogfolytonosságában továbbvivő ország a békediktátumra és következményeire – derül ki a kutató válaszaiból.
A két világháború között egyértelmű volt a revíziós jövőkép: ez egyrészt külpolitikai stratégia volt, másrészt az egész Horthy-korszak legfontosabb legitimációs ideológiája. Eszerint mindent, a társadalmi programokat, a belső ellentéteket, az ország gazdaságpolitikáját a revízió érdekeinek kellett alárendelni. A revízió célját végig nem tisztázták: lebegtették, hogy a történelmi Magyarország visszaállítása vagy az etnikai határok szerinti új határvonalak meghúzása a cél. A legfontosabb kérdés az volt, amit Jancsó Benedek fogalmazott meg: ha el is vesztette a magyarság területi integritását, kulturális integritását meg kell tartania annak érdekében, hogy egy későbbi békeszerződés során érvelni lehessen a magyar demográfiai, gazdasági pozíciókkal. A korabeli magyar külpolitika egyik alapelve pedig az volt, hogy a szomszédsági kapcsolatok csak akkor rendezhetők, ha a kisebbségi kérdésben is van előrelépés.
Más helyzetet teremtett az 1938–1944-es időszak, a visszacsatolások korszaka. Maradtak magyar kisebbségek a vissza nem tért területeken, s Magyarországra is nagy számban kerültek más nációbeli népcsoportok. Szlovákia vonatkozásában a reciprocitás elve működött: a magyar kisebbségeknek adott intézményi jogokért cserébe a szlovákiai magyarok is hasonló elbírálásban részesültek.
Ez Romániával kapcsolatban nem igazán működött, ott sokkal inkább túszhelyzet alakult ki a két közösség között. Észak-Erdélybe egymillió román került vissza, Dél-Erdélyben pedig ott maradt mintegy 100-150 ezer magyar. A visszacsatolt területeken mindenütt a magyarországi közigazgatást vezették be, de Észak-Erdélyben továbbra is fenntartották a kisebbségi korszakban létrehozott regionális és a nemzeti alapon szervezett intézményeket – ilyen volt az EME, az EMKE, az EGE vagy a szövetkezeti központok. Az erdélyi elit egyfajta mintaterületnek tartotta a régiót.
Létrehozták az Erdélyi Pártot, próbálták nem beengedni a magyar pártokat, s az észak-erdélyi románsággal szemben igyekeztek egységes tömbként megjelenni. A nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében alapvetően nem nemzetiségi autonómiában gondolkodtak, mint 1940 előtt, hanem az 1868-as nemzetiségi törvény továbbfejlesztésében, tehát a nyelvi jogokban és az egyházi autonómiában, például magyarok vezette, román nyelvű helyi közigazgatásban és oktatásban. Ezzel együtt Dél-Erdély megszerzéséről sem mondtak le. A háború utáni rendezéssel kapcsolatban pedig mind román, mind magyar részről készültek lakosságcseretervek. Ez akkoriban a kérdés egyik rendezési módjának tűnt.
Eszköztelenül A következő, 1944–1948 közötti időszakban a magyar kormányzat eszköztelen volt ezekben a kérdésekben. Még csak kisebbségvédelmi garanciákat sem tudott elérni a béketárgyalásokon. Az, hogy nem telepítettek ki nagyobb magyar tömböket a felvidékieken kívül, többek között annak köszönhető, hogy Magyarországon ez komoly belpolitikai gondokat jelenthetett volna. Másrészt Romániában a szovjetek egyik legfontosabb ütőkártyája volt, hogy lebegtették Észak-Erdély hovatartozását. Így sikerült elérniük, hogy 1945-ben Petru Groza vezetésével baloldali kormányt nevezzenek ki, amely 1948-ra fölszalámizta a polgári erőket. Egy ideig még küldözgetett az anyaország pénzt a kolozsvári egyetem fenntartására, a kisgazdapárt is próbálta a szövetkezeti mozgalmat segíteni Erdélyben. Ezek azonban már nem tudták befolyásolni a folyamatokat.
Az internacionalista zsákutca
Az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig tartott az automatizmus kora. A magyar kormányzat úgy gondolkodott, hogy egy adott ország belügye a nemzetiségi kérdés. Arra számítottak, hogy a szocializmus automatikusan meg fogja oldani ezeket a problémákat az osztályharc lezárultával. Csakhogy leereszkedett a vasfüggöny nemcsak nyugatra, de a környező szocialista országok felé is. A nyilvánosságra nem kerülő pártvezetői tárgyalásokon állandóan napirenden volt a kérdés, elsősorban Románia esetében. A kommunista párt vezetésében ebben az időszakban egyébként felülreprezentáltak, Rákosit is beleértve, a határon túlról származó politikusok.
A hatvanas évek közepétől kezdődő, Kádár által fémjelzett korszakban a keleti blokkban jellemző, hogy elfogy a szocialista országok legitimációs tartaléka Sztálin halála és a XX. kongresszus után. Szinte minden országban megjelenik a nemzeti érdek, a nemzeti függetlenség fokozott hangoztatása mint politikai legitimációs ideológia. Ezalól két ország kivétel. Egyrészt az NDK, ahol a függetlenség kérdéséhez az NSZK árnyékában elég nehéz lett volna hozzányúlni, másrészt Magyarország, ahol 1963-ig ültek az ’56-osok, illetve Kádár rendszerének ideológiája más típusú nemzeti érdeket hordozott magában. Kádáréknak egyfajta plebejus nemzetfogalma volt: a nemzeti érdekek helyett az életszínvonal biztosítására került a hangsúly.
Románia a Varsói Szerződés esetében ellenállt a tömbben való politizálásnak, a KGST vonatkozásában pedig annak a nemzetközi munkamegosztásnak, amely mezőgazdasági és nyersanyagtermelő szerepben konzerválhatná. Ebből adódott, hogy amikor a Szovjetunió és Románia kapcsolataiban fölmerült a hatvanas évek második felétől Besszarábia kérdése, Magyarországon bátrabban fogalmaztak a határon túli magyarok ügyében. S ezek a problémák 1968 után Csehszlovákiában, a hetvenes évek első felétől Romániában egyre súlyosabbakká váltak. Magyarországon pedig a párt és az elitcsoportok alkurendszerében nyomásgyakorló csoportosulások alakultak ki, így például aktivizálódott az Írószövetség, a népi írók sora.
A határon túli magyarok kérdésével 1966–1968-tól rendszeresen foglalkozott az MSZMP KB agitációs és propagandabizottsága. Különböző jelentések készültek a szomszédos szocialista országokkal működő kulturális kapcsolatokról, az ott élő magyarok helyzetéről, intézményi viszonyairól. 1976-ban MSZMP politikai bizottsági határozat születik, amely a lenini nemzetiségpolitikai normák szerint értékeli az egyes országok magyarságpolitikáját. Úgy ítélik meg, hogy Kárpátalján a legjobb a helyzet, ezenkívül Jugoszláviában jó a helyzet. (Itt fogadták el egyedül a Magyarországról kezdeményezett „kettős kötődés” és a nemzetiségek „híd” szerepére vonatkozó retorikát.) Csehszlovákiát az oktatási kérdések és a történeti viták miatt problematikusnak tartották. Romániában pedig kifejezetten úgy értékelték, hogy ott eltérnek a marxista–leninista nemzetiségpolitika normáitól.
A kulturális nemzetfogalom
Különböző próbálkozások történtek a romániai kapcsolatok rendezésére, de 1977-ben a nagyváradi találkozó nyomán kiderült, hogy ez a magas szintű találkozókra építő politika sem működik. Nyílt konfliktussá vált a Románia és Magyarország közti viszony, mikor a nyolcvanas évek elején nyilvánvalóvá vált a romániai gazdasági válság. A társadalmi homogenizációra épülő romániai politika külső-belső ellenségként konstruálta a magyarságot és Magyarországot. Magyarország óhatatlanul belekerült ebbe a konfliktusba, hiszen a nyolcvanas évek közepén tömegessé vált a romániai magyarok áttelepülése és a tiltott határátlépés. A 80-as években Szűrös Mátyás, Tabajdi Csaba, Szokai Imre, Őszi István vezetésével megjelent egy olyan, az MSZMP KB külügyi apparátusában dolgozó csoport – Moszkvából visszatért diplomaták –, akik a magyar kisebbségi kérdés nemzetközi felvetése irányába, a kulturális nemzetfogalom felé mozdultak el. A határon túli magyarokkal való kapcsolattartást pedig a magyar külpolitika egyik legfontosabb feladatának tartották.
A dologban közrejátszott, hogy míg a népi írók, akik szintén kiemelt fontosságúnak látták e kérdést, kulturális, demográfiai problémának látták a határon túli magyarok ügyét, addig a harmadik, a határon túliakkal foglalkozó csoport, a demokratikus ellenzék elsősorban emberi jogi kérdésként kezelte, s egyik legfontosabb témájává vált a magyarországi szegénység mellett a határon túliak ügye.
Magyarságpolitika A Kádár-rendszer bukásával, 1988–1989-ben bekövetkezett a magyarságpolitika intézményesülésének időszaka. A Németh-kormány alatt létrejött a Nemzetiségi Kollégium, majd az Antall-kormányzat időszakában megalakult a Határon Túli Magyarok Hivatala. Ez a hivatal különböző felügyeleti szervek mellett 2006-ig működött, amikor létrehozták a Miniszterelnöki Hivatalon belül a kisebbségi és nemzetpolitikai szakállamtitkárságot.
Az 1990 utáni időszakban az alapvető jövőkép a társnemzeti státus megszerzése volt a határon túli magyarok számára. Erről viszont a 90-es évek közepére kiderült, hogy nem működik, sem az európai nyomásgyakorlás, sem a szomszédos országokkal való megegyezés nem hozza létre a különböző szintű magyar nemzeti autonómiaintézményeket. Egy másik kísérlet volt a kisebbségi magyar pártok részvétele az adott országok kormányzati politikájában a kilencvenes évek közepétől. Ez nagyon sok eredménnyel járt, de sehol sem jutott el külön kisebbségi törvény létrehozásáig. Ellenben a volt Jugoszlávia utódállamaiban felülről létrehozták a kisebbségi magyar nemzeti tanácsokat.
Mikor 1996 környékén kiderült, hogy Magyarországnak egyfajta geopolitikai előnye van a térségben, és valamiféle megoldást kell találni a schengeni határ-ellenőrzési rendszer bevezetése utáni kapcsolattartási problémákra, akkor jelenik meg a státustörvény elképzelése. Ez a koncepció azt célozta meg, hogy a határon túli magyarok jogilag és egyénileg is megragadhatóvá váljanak. A státustörvénnyel járó kedvezményeket úgy képzelték el, mint egy olyan katasztert, amely révén pontosan lehet tudni a kedvezményezettek körét, a kedvezményeket pedig tovább lehet fejleszteni.
Ennek a kedvezménytörvénynek a zsákutcájaként jelent meg, a működésképtelenségét jelezve, a kettős állampolgárság igénye – összegzi a jelenleg kialakult helyzetet Bárdi.
Ürügy a kisebbségek problémáinak felvetése
A 90-es évek elejétől kezdve a határon túli magyarok kérdése bizonyos értelemben virtualizálódott, mintegy ürügyként jelenik meg – jelzi kérdéseinkre a kutató. Már az MDF szétszakadásakor a kirobbanó Csurka–Antall-konfliktus látszólagos ürügye az ukrán–magyar alapszerződés volt. Gyurcsány Ferenc számára a népszavazás lehetőség volt arra, hogy megmutassa, Orbán Viktor legyőzhető. 1996-ban Orbán a jobboldal egységét, az MDF, a kisgazdapárt és a Fidesz koherenciáját az alapszerződés vitájában tudta megteremteni, amikor történeti távlatba emelte, hogy vajon az alapszerződés megoldja-e a kisebbségek problémáit és Trianon kérdését.
A magyar politikában, s ez akár a jelenlegi, a határon túliak állampolgárságának elnyerését könnyítő és kiterjesztő jogszabályra is vonatkozik, általában valamilyen más politikai folyamatnak van alárendelve, valamilyen pártpolitikai érdekharc áll a magyar kisebbségek adott ügyének, problémájának a felvetése mögött – summázza a kérdés aktuálpolitikai jelentéseit Bárdi Nándor.
Udvardy Zoltán
MNO.hu2010. június 5.
Trianon megemlékezés Kolozsváron
Több erdélyi településen emlékeztek meg tegnap a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról.
Kolozsváron a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezett istentisztelettel egybekötött koszorúzást a Kismező utcai temető első világháborús emlékműnél. Délután fél hatkor Kolozsváron és Erdély-szerte egyszerre kondultak meg a református templomok harangjai. Az istentiszteletet celebráló Szőllősi János, a Kolozsvár-Hídelvi református egyházközség lelkipásztora elmondta: Isten előtt nem országok és országhatárok, hanem népek és közösségek léteznek. Úgy véli, hogy az evangélium útját követő fiatalokban élhet tovább a szétszabdalt Magyarország. 90 év alatt megfogyatkoztunk, a fiatal generációnak fel kell vállalnia és tovább kell vinnie a magyarság értékeit – jelentette ki. Szabadság (Kolozsvár)
Szabadság (Kolozsvár)2010. június 5.
Megemlékezés Marosvásárhelyen
Mintegy félszáz fiatal vett részt tegnap délután a marosvásárhelyi református temetőben a két világháború áldozatainak emlékművénél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és az Erdélyi Magyar Ifjak marosvásárhelyi szervezete által a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Fontos a múlt alapján építkezni, a jelenben kell tenni a jövő ügyéért. A megemlékezés időutazás, ilyenkor emlékszik a múlt dolgaira – mondotta az egybegyűlteknek Szigeti Szenner Szilárd. Gondolatait Osváth Attila, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja egészítette ki, hangsúlyozva, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy 90 évvel ezelőtt történt velünk egy rettenetes tragédia: elszakadt magyartól a magyar, mert hazánkat hétfelé tépték! Beszélnünk kell róla, meg kell emlékeznünk róla. Tisztázott múlt nélkül nem építhetünk stabil jövőt, mert megfosztjuk magunkat azoktól a tapasztalatoktól, következtetésektől, amelyek segítenek bennünket a meghozandó fontos döntésekben. Meg kell emlékeznünk Trianonról azért is, mert a közös megemlékezések közös dolgainkról az együvé tartozás érzését és a nemzeti öntudatot erősítik. Trianon szétszakította a nemzetet, de a trianoni megemlékezések összefogják, erősítik! Elvárásunk az anyaország részéről, az igazság föltárása, tudatosítása és hirdetése, a magyar nemzettudat és történelmi tudat megszilárdítása" – mondotta Osváth Attila. A percekig tartó harangszó alatt némán emlékező fiatalokhoz Ádám Valérián szólt, majd Bodnár Tünde szavalata zárta a rendezvényt.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 5.
Kisebbségi konferencia és környezetvédelem
Tegnap tizenkettedik alkalommal tartottak szemináriumot a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájáról, a Bernády György Alapítvány szervezésében. A tanácskozás előtt Borbély László, az alapítvány elnöke, környezetvédelmi miniszter tartott sajtótájékoztatót a környezetvédelmi hét kapcsán.
– Úgy gondolom, nem teszünk eleget annak érdekében, hogy védjük a természetet, hogy tudatosítsuk a hivatalokban és a közvéleményben a környezetvédelem fontosságát. Ezen a héten, amikor a környezetvédelem napjait ünnepeljük, különösen nagy fontosságot nyer környezetünk védelme – nyilatkozta Borbély. Beszélt a klímaváltozásért felelős európai biztos bukaresti látogatásáról, illetve az idén sorra kerülő cancuni, valamint a johannesburgi klímakonferenciákról, amelyeken olyan döntések születhetnek, amelyek meghatározóak lesznek az emberiség számára a következő húsz- harminc évben. Rámutatott, mindannyiunknak és Romániának is kötelessége meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek a globális felmelegedéssel járó változásokat megakadályozzák. Ezt a célt szolgálta a virágóránál tartott rendezvény is.
Ugyanakkor szólt a roncsautóprogramról, illetve a zöld ház programról, fontosnak nevezve, hogy különösen gazdasági válság idején "az emberek felé forduljunk", olyan támogatást kapjanak, amely egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy tisztább legyen a környezetünk, és olyan alternatívát nyújtson, amely jó az állampolgárnak, csökkenti a közköltségeket vagy kivonja forgalomból a környezetszennyező autókat.
A roncsautóprogram keretében ebben a pillanatban 160 ezer értékjegyet adtak ki, ami egyben azt jelenti, hogy 160 ezer régi autót vonnak ki forgalomból. Ezt jövő héten 30 ezerrel növelik, az idén legalább 200 ezer autót fognak beadni. Ez új autó vásárlását is jelenti. Máig 22 ezer új autót adtak el csak a programon belül.
A zöld ház programot, amelyet véleménye szerint teljesen indokolatlanul állítottak le 2009-ben, július 1-jén indítják. Az állampolgárnak, ha alternatív energiaforrást akar felszerelni, nem kell mást tennie, mint hogy másolatot nyújt be a megyei környezetvédelmi hivatalhoz a személyazonossági igazolványról, a ház tulajdonjogáról, és arról, hogy nincs adóssága az állammal szemben.
A beruházás után a számla és az átvételi elismervény alapján a minisztérium a számlájára átutalja a pénzt. Ez 3 ezer lej a brikettel vagy fűrészporral működő hőközpontok esetében, 6 ezer lej a napelemes és 8 ezer lej a vízszivattyúval működő hőközpontok esetében. Erre az évre 110 millió lejt különítettek el erre a programra, de az összeget tudják emelni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)