udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
407
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 391-407
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2011. november 2.
Nem a kifejezések, inkább a tényleges gyakorlat a fontos
Magyari Tivadarnak, a magyar tagozat vezető rektorhelyettesének nyilatkozata a nyílt levél kapcsán:
A BBTE magyar oktatóihoz nyílt levelet juttattak el, amit Vekov Károly történész oktató fogalmazott meg, és egyetemen belüli és kívüli értelmiségiektől is támogatást kért ehhez. A levél vasárnap már eljutott a magyar oktatók képviselőihez, akik továbbították a kollégáik felé. A levél szerzője és támogatói az oktatási törvénynek a magyar nyelvű felsőoktatásra vonatkozó egyik lehetséges jogértelmezéséből indulnak ki, erről szóló aggodalmaikat, nézeteiket kívánják megosztani a szélesebb közönséggel is.
Javasoltam a BBTE magyar tagozati tanácsának, hogy tűzzük napirendre a megfogalmazott véleményeket, hallgassunk meg jogászokat a lehetséges törvényértelmezési módozatokról. Mindezt a jövő hétfői rendes tanácsi ülésen tudjuk megtenni. A BBTE magyar tagozati tanácsa 2004-től a BBTE magyar részének legfelső – megválasztott képviselőkből és diákképviselőkből álló – vezető testülete. A nyílt levél támogatói – zömében jelenleg az egyetemünkön kívüli értelmiségiek – lényegében azt javasolják, hogy a törvény 135. cikkelyének ne az 1-es számú, hanem a 2-es számú bekezdését vegyük alapnak a BBTE magyar része megszervezésekor. Az 1-es bekezdés románul a „linie” fogalmat használja, amit szó szerint „tanulmányi vonalnak” lehet fordítani (egy 2005-ös magyar tagozati tanácsi döntés alapján, nyelvszabatossági okokból, ezt azóta „tagozatnak” fordítottuk). A 2-es bekezdés a „secţie” fogalmat használja, amit a levél szerzői átfogóbbnak, teljesebbnek mondanak. Ennek a felvetésnek a megvizsgálását kérik, és bár ez a téma tavasz folyamán többször napirenden volt, nincs akadálya annak, hogy visszatérjünk rá. Személyesen az a véleményem, hogy nem annyira a kifejezések a fontosak, mint a tényleges gyakorlat, és a magyar oktatás önállóságát erős, minél nagyobb szintű keretekben lehet továbbra is elképzelni, mint például a közismert önálló kar kerete.
Szabadság (Kolozsvár)2011. november 2.
Szárazajta – itt és most
Átlagon felüli örömöt jelentett számomra Benkő Levente legújabb kötetének megjelenése. A legújabb megnevezés azonban talán nem is épp annyira helytálló, hiszen egy régebbi könyvének átdolgozott és jelentős mértékben kibővített változatáról van szó. Mivel azonban az első kiadás már szinte föllelhetetlen, valószínűleg sokak számára válik becsessé ez a könyv.
Egészen konkrétan a Szárazajta* című dokumentumkötetről van szó. Az író, kutató, terepet járó, történetek, sorsok és történelmek nyomába eredő Benkő Leventével egyetemista koromban találkoztam először. No, nem személyesen, hanem bibliográfiaként, hiszen a tananyagunk részét képezte. Ritka eset azonban, amikor a kötelező könyvészet olyan hatással bír, mint néhány elszánt egyetemistára a tőlünk földrajzilag is csöppet távol eső, székelyföldi Benkő Levente. Szégyenkezve vallom be, hogy amíg háromszoros kerülőúton kezembe nem került a Szárazajta című karcsú kötet, azt sem tudtam, hogy létezik ilyen falu. Aranyárban mérték, korlátozott példányszámban jelent meg, nagyon szerencsésnek kellett lenni ahhoz, hogy valahogyan kölcsönkapjuk, kézbe véve pedig mit is láttunk: egy vékonyka, zöld és meglehetősen gyengécske nyomdatechnikával készült kiadványt. Beleolvasva azonban valami fura dolog született: fájdalomból, kínból, könnyekből, haragból, kétségbeesésből, elkeseredésből, szavakból táplálkozó varázslat.
Nem lehetett letenni: egy éjszaka alatt kellett a végére jutni, holott már az első tíz oldal elolvasása után világossá vált, hogy itt nem lesz katarzis, ez nem az a műfaj. Tudnom kellett azonban, hogy mi is történt igazából Szárazajtán 1944. szeptember 26-án, persze, csak annyira, amennyire ezt most így, több évtized távlatából tudni lehet. Talán ez a dokumentumkötetek igazi varázsa: ebben az esetben szó sem lehet a fikció megnyugtató érzéséről, és bár nem könnyű esti olvasmány, mégsem bírunk tőle szabadulni, mert az igazságkeresés vágya erősebbnek bizonyul a védekező mechanizmusnál. Így bármilyen kegyetlen legyen is a téma: olvassuk.
Jelen témánk pedig nem nélkülözi a kegyetlenséget. S hogy Benkő Leventét sem hagyta nyugodni a Szárazajtán az 1990-es évek elején felgöngyölített tragédia, annak ékes bizonyítéka a most megjelent újabb kötete. Akiknek az emlékezetében még él a fentebb említett karcsú zöld könyvecske, azok most valószínűleg meglepődve veszik kézbe a terjedelmes (az előzőnek legalább ötszöröse), finom tapintású, borítója által is visszafogott, drámát sejtető könyvet. Ebben pedig most megkapjuk a kerettörténetet is: a szerző ezúttal nem elégszik meg magának a szárazajtai vérengzésnek a szemtanúk által történő felidézésével, nyilvánosságra hozatalával, hanem közlésre szánja a teljes dokumentációt, kutatásainak anyagát, bírósági jegyzőkönyveket, periratokat, korabeli feljegyzéseket. Ugyanakkor kontextusba is helyezi a történéseket, hiszen a szárazajtai tragédia nem egy önmagában létező, egyedi eset, hanem történelmi helyzetek, döntések és állapotok fájdalmas hozadéka. Tény, amely többször, több fórumon is elhangzott: 1944. szeptember 26-án szörnyű vérfürdő helyszíne volt Szárazajta. Tizenkét helyi lakos lelte ekkor halálát. Gavrila Olteanu kapitány vezette a Maniu-gárdistákat, akik kegyetlen példát statuáltak: tizenkét falubelit – köztük egy idős asszonyt – kivégeztek, többeket megsebesítettek, bántalmaztak, a falut feldúlták, kirabolták. A szörnyűségeket nyilvánosan követték el: gyermekek, szülők, testvérek, rokonok, falubeliek kellett hogy végignézzék szeretteik pusztulását. Hogy mi és hogyan történt, azt szemtanúk állításai, a lelkileg megtört emberek által felidézett események igazolják. Hogy miért történt, arra a kérdésre kereshetik a választ a történészek, az oknyomozó riporterek, ahogyan tette Benkő Levente, feltárva a vonatkozó forrásokat. Hideg fejjel tekintve át a történelmet, a két világháború közötti, a második bécsi döntés utáni állapotokat, a gyűlölködés kétoldalú megnyilvánulásait, ésszel talán még magyarázatot is találnánk, ha lehetne találni a megmagyarázhatatlanra. Ezért fontos, hogy ne tévesszük szem elől az előzményeket, ne vonjunk le elhibázott következtetéseket, ne ítélkezzünk elhamarkodottan. A tények ettől még tények maradnak: ártatlan emberek életét oltották ki, egy falu lakosságát tették tönkre, generációkon túl sem gyógyuló sebeket ejtve. Bűnösöket lehet és kell is találni, de ezek talán nem azonosak a végrehajtókkal. Ahhoz azonban, hogy ebbe bármilyen szinten is beleláthassunk, ismernünk kell azt a feltáró munkát, amelyet Benkő Levente elvégzett, és amelynek szintézise a most megjelent kötet.
S hogy kinek is ajánlható a Szárazajta? Gyakorlatilag bárkinek. Bár természetesen mást jelent egy útkereső egyetemista, és mást egy szakmabeli (történész, kutató stb.) számára, de hogy mindenkiben nyomot hagy, aki kicsit is érdeklődik a történelmünk iránt, az biztosra vehető. A döntés és véleményezés mindenkinek szíve joga, ismerni a megismerhető tényeket azonban kötelességünk.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
*Benkő Levente: Szárazajta. Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2011. (A könyvbemutatót csütörtökön 6 órától tartják az EME Jókai utca 2–4. szám alatti székházában)
Szabadság (Kolozsvár)2011. november 2.
Gyászhír
A sors kegyetlen végzése folytán dr. MURVAI OLGA, a marosvásárhelyi Sapientia Tudományegyetem dékánhelyettese és a bukaresti Tudományegyetem doktor-iskolájának professzora, életének hetvenedik esztendejében befejezte földi pályafutását. Temetése 2011. november 2-án, ma 13 órakor a marosvásárhelyi református temetőben. Nyugodjék békében! A GYÁSZOLÓ CSALÁD. (5)
Murvai Olga /Kolozsvár, 1942. október 10. – Marosv. sárhely, 2011. október 30./
Szabadság (Kolozsvár)2011. november 2.
Kelemen Hunor szövetségi elnök közleménye a népszámlálás lezárulta alkalmából
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében köszönetemet fejezem ki a romániai magyarok felelősségteljes hozzáállásáért, amit a népszámlálási folyamat során tanúsítottak.
A Szövetség üzenete, amelyben a nemzetiségünk, anyanyelvünk, illetve felekezeti hovatartozásunk büszke és bátor vállalására biztattunk, csak úgy tudott elérni minden magyar emberhez, ha ebben a helyi magyar közösségek tagjai is segítettek nekünk. A magyar családok pozitívan válaszoltak az RMDSZ felkérésére, és ezáltal bebizonyosodott, hogy a minden magyar számít nem csak egy szlogen, hanem egy mozgalmi jellegű hívó szó is.
A népszámlálás a romániai, erdélyi magyarok számára a bizalomra épült. Az elmúlt napokban, hetekben több ezren éltek a lehetőséggel, és az RMDSZ helyi, megyei és országos irodáihoz fordultak segítségért, hiszen bíztak abban, hogy problémáikat orvosoljuk.
Ezúton megköszönöm a történelmi magyar egyházak, civil és ifjúsági szervezetek, illetve a magyar nyelvű sajtó segítségét is, hiszen közösen újra megmutattuk: egy ilyen nagy horderejű nemzeti ügy érdekében kifejtett munkánk megsokszorozza erőinket.
erdon.ro2011. november 2.
Népszámlálás utáni összegzés
Nagyvárad – Szabó József, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke honlapunknak elmondta: Nagyvárad kilenc, vidéken pedig 30 akkreditált megfigyelőjük tevékenykedett a népszámláláskor.
Szabó József azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: az RMDSZ a népszámlálással kapcsolatban 65 különböző rendezvényt szervezett megyeszerte, körülbelül 36 településen. Nagyváradon, illetve a városokban több program is volt, és inkább a szórványmagyarságra koncentráltak, azokra a vidékekre, ahol a magyarság részaránya közel áll a húsz vagy az ötven százalékhoz. Csaknem 33 ezer szórólapot sikerült kiosztaniuk, és mintegy 900 plakátot ragasztottak ki. Voltak szórakoztató műsorok, beszélgetős fórumok és színházi, illetve bábszínházi produkciók is.
Megitélésében utólag igazolta őket az idő, hiszen talán most voltak a legtájékozódottabbak az emberek a népszámlálást illetően. Ez vissza is tükrözödött a beérkezett panaszok mennyiségén, illetve kitünt azokból a visszajelzésekből, melyek szerint gyakorta előfordult, hogy jobban tudta a megkérdezett a teendőt, mint maga a népszámlálóbiztos. A kódolással kapcsolatban nagyon sok vita és nézeteltérés volt, akadt rá példa, hogy a népszámláló még nem kapta meg a kódálását a nemzetiségeknek, az anyanyelvnek és a vallásoknak, pedig már négy-öt napja zajlott az összeírás. Szerencsére azonban a híradásoknak köszönhetően gyakorlatilag az emberek már tudhatták, hogy melyek a megfelelő kódok, ezért többnyire ragaszkodtak ahhoz, hogy a biztos ezeket beírja, annak ellenére, hogy a számlálókat addig a saját feletteseik még nem tájékoztatták az ez irányú teendőkről.
Száznál is több bejelentés érkezett az általuk megadott mobilszámra, illetve arra a zöldszámra, mely az országos RMDSZ kolozsvári irodájában csöngött, de Bihar megyére vonatkozott. Ezen kívül sokan jelezték, hogy még nem jutott el hozzájuk a népszámláló. Akadtak ugyanakkor olyan esetek is, melyeket az RMDSZ-esek meghallgattak, de gyakorlatilag a panaszosok megnyugtatásán kívül nem volt mit tenniük, mert csak arról volt szó, hogy az érintettek szeretnek kommunikálni bizonyos közéleti kérdésekről. Így körülbelül 65 olyan ügy volt, melyekkel konkrétan foglalkozniuk kellett. Ezeknek a nagyobbik része arra vonatkozott, hogy kimondottan törvénytelenséget tapasztaltak. Egyértelműen a nemzetiséggel kapcsolatban érkezett a legtöbb panasz, vagyis hogy a kérdezőbiztos automatikusan beírta az állampolgárságot és a nemzetiséget románnak, vagy esetleg megkérdezte a nemzetiséget és vagy szándékosan írt be rosszat, vagy a kódja nem volt megfelelő annak a nemzetiségnek, amit be kellett írjon. Az első napokban még komoly problémák adódtak abból, hogy a nem otthon levő családtagokat megpróbálták bediktálni az otthon levő családtagok, de ezt nem fogadta el a biztos.
Az RMDSZ egyrészt azt tanácsolta az érintetteknek, hogy ők maguk írják meg a panaszlevelüket, majd ezt beiktatta az önkormányzatnál és kivizsgálást kért, de ezt kevesen merték vállalni névvel, címmel. Más esetekben az RMDSZ önkéntesei szálltak ki házról-házra, hogy ezeket a beadványokat begyűjtsék. Az RMDSZ „gyűjtőpanaszok” formájában tulajdonképpen napi rendszerességgel ostromolta az illetékes hatóságokat és önkormányzatokat, gyakorlatilag minden napra jutott egy-egy beiktatott beadvány. Ragaszkodtak ahhoz, hogy akár utólag is vizsgálják ki az ügyeket, minthogy ahhoz is, hogy lehetőség szerint minél gyorsabban oldják meg ezeket. Mint köztudott, nagy félreértés volt a személyi szám kapcsán is, ezért elég sok esetben vissza kellett menjenek a számlálóbiztosok azokra a helyekre, ahol már jártak.
Betelefonálók
Az utolsó négy napra inkább az volt jellemző, hogy a lakosok jelezték, hogy hozzájuk még nem jutott el a biztos és semmilyen üzenetet sem hagyott. Mivel látták, hogy az önkormányzatok ebből a szempontból nagyon leterheltek, az RMDSZ-esek október 25-től azt tanácsolták a betelefonálóknak, hogy ha biztosak akarnak lenni abban, hogy megszámlálják őket, akkor menjenek be az önkormányzathoz. Még az utolsó napon is több mint tizenhárom személy foglalkozott csak ezekkel az ügyekkel. Körülbelül tizenketten jelezték, hogy nem tudnak bemenni az önkormányzathoz, az ő esetükben arra kérték azokat a számlálóbiztosokat, akik a környéken dolgoztak, de már végeztek a munkájukkal, hogy segítségképpen regisztrálják ők az adatokat. „Én úgy gondolom, hogy gyakorlatilag hétfő délután 5 óráig bármilyen panaszbejelentés érkezett hozzánk, azt tudtuk kezelni, illetve orvosolni”, közölte a politikus.
Becslése szerint Nagyváradon akár több száz is olyan személy lehet, aki nem számláltatott meg. Ennek egyik oka meglátásában az, hogy az idei népszámlálás tipikus példája volt annak, hogy miként nem lehet összeírást szervezni. Például Romániában csak tizenkét napot szántak erre, Magyarországon pedig egy egész hónapot, noha egy sokkal kisebb területű és lélekszámú országról van szó. Ugyanakkor hiányzott az egyeztetés a helyi szervezekkel, Nagyváradon pedig előfordult olyan eset, hogy a népszámláló megkapta a címeket, s csak a helyszínen szembesült azzal, hogy nem egy magánház, hanem egy négyemeletes többház épült az adott területen. Az eldugott kis utcákba sem jutottak el valamennyi esetben a biztosok, és nagyon kevés tartalék népszámláló volt. Sok esetben nem voltak otthon a családok, máskor pedig kissé agresszívan léptek fel a biztosokkal szemben, vagy abba is belekötöttek, amibe nem kellett volna.
GÖRDÜLÉKENYEBB LETT VOLNA
Szabó József úgy fogalmazott: „egy dolgot biztosan tudok, ha konkrétan a népszámlálás folyamát, a felosztását és humán erőforrás menedzsmentjét teljes mértékben rábízták volna az önkormányzatokra, akkor sokkal gördülékenyebb lett volna. Meg vagyok győződve róla, hogy vidéken a népszámlálási adatok döntő mértékben hitelesek lesznek, mert reálisak és nincs kimaradt személy vagy háztartás. Igazság szerint a városokban látom azt a problémát, hogy hiányosságok voltak. Úgy gondolom, ha több idő állt volna rendelkezésre, ha a központi szervek jobban odafigyeltek volna, akkor sokkal kevesebb gond lett volna. Ugyanakkor bízom abban, hogy a fiataloknak a népszámláláskor tanúsított magabiztossága és talpraesettsége a jövőben is megmaradt és ugyanilyen módon megnyilvánul majd”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2011. november 2.
Romániai magyar értelmiségiek magyar tagozatot javasolnak az egyetemi intézetek helyett a kolozsvári BBTE-n
A magyar tagozat létrehozását javasolja mintegy negyven romániai magyar értelmiségi egy nyílt levélben azon egyetemi intézetek helyett, amelyek nemrég alakultak meg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
A www.magyaregyetem.tk honlapon elérhető nyílt levél szerzője Vekov Károly kolozsvári történész, a dokumentumot mintegy negyven romániai magyar értelmiségi írta alá.
A levél szerint a kolozsvári egyetem magyar közössége az új egyetemi charta értelmében sem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról.
Rámutatnak: az új román oktatási törvénynek vannak ugyan magyar vonatkozásban árnyoldalai, de számos pozitív kitétele van. Emlékeztetnek, hogy az egykori vegyes, román és magyar oktatók által alkotott tanszékek helyét önálló magyar egyetemi intézetek(románul: departament) vették át, és ezek lehetővé tették a BBTE-n, hogy szakonként magyar tagozatok jöjjenek létre. Valójában – olvasható a levélben – azonban az intézetek csak a magyar nyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfokai, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem lép előre, holott ezt a törvény lehetővé teszi – írják.
Arra utalnak, hogy a törvényben szereplő egyetemi vonal (linie) – amit romániai magyar nyelvészek tagozatnak fordítanak – már korábban megvalósult a kolozsvári egyetemen, ugyanis minden karon létrejött egy magyar oktatási struktúra, de – mint írják – a „vonal” nem olyan keret, amely a mai helyzethez képest többletjogosítványokat biztosítana.
A levél felhívja a figyelmet arra, hogy az új oktatási törvény multikulturális egyetemekről rendelkező törvénycikkelyének második bekezdésében szerepel a tagozat (románul: sectie) kifejezés is. A levél szerint csak ennek létrejöttével lehet a magyar egyetemi közösség ténylegesen egyenlő partnere a román egyetemi közösségnek.
Az aláírók szerint a BBTE-n, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen egyaránt a magyar oktatóknak azt kell kérniük, hogy az egyetemi chartában ne az intézet (departament), valamint az ezek által alkotott magyar vonal (linie), hanem a tagozat (sectie) kifejezés szerepeljen.
A marosvásárhelyi felsőoktatási intézményben jelenleg még az önálló magyar intézetek sem alakulhattak meg, ugyanis az ottani román oktatók egyetlen olyan struktúrával sem értenek egyet, amelyekről az oktatási törvény rendelkezik, és nagyobb fokú önállóságot biztosítana a magyar nyelvű oktatásnak.
Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese az MTI-nek szerdán elmondta: javasolta a kolozsvári egyetem magyar tagozati tanácsának, hogy tűzze napirendre következő ülésén a nyílt levélben megfogalmazott kérést, és kérjék ki jogászok véleményét a lehetséges törvényértelmezési módozatokról. Magyari szerint ez a téma a tavasz folyamán többször napirenden volt, de nincs akadálya annak, hogy visszatérjenek rá. A rektorhelyettes szerint nem a kifejezések a fontosak, hanem az, hogy mi a tényleges gyakorlat.
erdon.ro2011. november 2.
Dr.Papp Lajos előadása Tenkén
Bihar megye – A tenkei Honismereti és Művelődési Kör, illetve a bélfenyéri római katolikus egyházközség vendége volt dr.Papp Lajos, aki a tenkei református templomban tartotta meg Kárpát–Haza szívbéli dolgai című előadását.
Az est főszervezője Vágner Szabó János a tenkei református közösség önkéntese, és barátja, a békéscsabai Bálint Miklós volt. A program Albinoni Adagio tres cordes-ével indult Bátkai József orgonaművész, zeneszerző, karmester előadásában, majd Tomanek Gábor színművész Tóth Bálint versét, a Magyar litániát szavalta. Ezt követően Berke Sándor tiszteletes és Kiss Márton bélfenyéri plébános vezetésével kérték imádságban az egybegyűltek az Úr áldását az estére. Vágner Szabó János köszöntötte Papp Lajos világhírű szívszebészt, közírót, „magyarok közt egy magyart”, s felkérte, hogy mondja el szerinte mit jelent keresztény magyarnak lenni?
Mindenkinek hivatása van
Az előadás kezdetén Istennek köszönte meg dr.Papp Lajos, hogy kegyelméből eljöhetett Tenkére, akit egyedüli „főnökének” tart, majd gyermekkoráról mesélt, azokról az időkről, amikor még „igencsak előkerült a mogyorófavessző”, és amikor nem szégyelte s vetette meg az ember a kétkezi munkát. Vissza kell térni az ősi kultúránkhoz, és legyünk büszkék, hogy az egyik legősibb nyelvet beszéljük, buzdította a lelkes közönséget. Csak akkor érezzük, hogy mekkora kincs a magyarság, ha elveszítjük, aki elmegy, s nem tér haza, az siratja csak igazán. A Harvard Egyetemre hívták tanítani 1985-ben, de nem fogadta el, mert gyógyítani mindenki csak az anyanyelvén tud. Véleménye szerint nem a testi fájdalom miatt kérik az emberek az eutanáziát, nem a pénztelenség miatt, hanem mert sem a társadalomnak, sem a családnak nincs rájuk szüksége. A betegségek legfőbb oka a szeretet hiánya. Mindenkinek hivatása van, van akié az orvosi, van aki papi hivatást kapott, van akinek a takarítás megy a legjobban, de mindenkinek van feladata, és ott van feladata, ahová született, ahol él.
Házi feladat
Ezek után Magyarország legnagyobb háborújáról beszélt: a magyar “magzatháborút” be kell fejezni. Aki nem hoz ma világra gyermeket, az életszentséget szakítja meg. Ha Isten ad magzatot, ad hozzá tehetséget is, hogy felneveljük. “Házi feladatnak” tehát a következőket adta fel a Pécsi Tudományegyetem nyugdíjas tanára: vissza kell térni Istenhez, vissza kell térni az ősi kultúránkhoz, be kell fejezni a magzatháborút és mindenki végezze a feladatát, ott ahol él. Az előadás után Tomanek Gábor színművész szavalta el Wass Albert Üzenet haza című versét és egy dalt énekelt gitár kisérettel, melybe a közönség is bekapcsolódott. Bátkai József előadásában hallhatta a közönség Cesar Frank: Grand choeur /Sortie IX/C /darabját.
Virággal köszöntötték
Lezárásként a Himnuszt énekelte el együtt minden jelenlévő magyar. A nemzeti ima után a Gyulaváriból érkezett szobrászművész, Kiss László György megajándékozta a bélfenyéri atyát és a házigazda tenkei református lelkipásztort. A bélfenyéri Szent Miklós Gyermekotthon lakói virággal köszönték meg dr.Papp Lajos előadását. Az est végén meg lehetett vásárolni a sebész könyveit, melyeket dedikált is. A perselyekben összegyűlt adományt átadták a bélfenyéri és a szalontai gyermekotthonoknak.
Balázs Natália
erdon.ro2011. november 2.
Együtt ünnepeltek a protestáns egyházak
A Reformáció Emlékünnepén Nagyvárad protestáns magyarsága közös ünnepi istentiszteletet tartott a Nagyvárad-Újvárosi református templomban október 31-én. Az istentisztelet keretében ünnepi műsorra került sor és kiosztották a Czeglédi György-díjakat is.
Luther Márton 494 éve, 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, amellyel kezdetét vette a református vallási mozgalom. Ezen az évfordulón Nagyvárad református, unitárius és evangélikus magyar lakossága ismét együtt ünnepelt, mint már két évtizede minden esztendőben. Az újvárosi templom megtelt a hívekkel. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Papp Béni Zsombor marosvásárhelyi lelkipásztor Máté Evangéliumából választva az alapigét (Mt. 14, 22–33.). Prédikációjában elmondta: a reformáció alkalmával arról az örökségről emlékezünk meg, amelyet reformátoraink hagytak ránk, viszont az is fontos kérdés, hogy 2011-ben hogyan kellene reformálni életünket. Hozzátette: „Az igéből kiolvasható a válasz, Isten által, aki nem akarja, hogy magánvállalkozás legyen a mi életünk, hanem az Ő akaratába belesimuljon. A mennyek országának törvénye szerint nem történhet velünk bármi, csak amit Isten megengedhet.” Kiemelte továbbá, hogy életünkben nem elég a szaktudás, az összefogás, a tapasztalat, ahhoz, hogy sikereket érjünk el, Isten segítsége szükséges; ahogy Jézus is mondja: „aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál”(Jn. 14, 12.).
Czedlédi György-díj
Az istentisztelet keretében ünnepi műsorral szolgált a Bihari Egyházmegye lelkészkórusa, valamint Orosz Zsolt, a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákja szavalta el Luther Márton Erős vár a mi Istenünk című versét, József Attila fordításában. Veres Kovács Attila nagyvárad-olaszi lelkipásztor üdvözölte evangélikus, unitárius és református lelkipásztor társait, majd felolvasott a Protestánsok Világszövetségének erre a napra szánt üzenetéből egy részletet: „A reformátusok nem egyszerűen hagyományokat őrző emberek, hanem állandóan újuló, újító mozgalom részesei. Tárjuk ki magunkat Isten megújító munkája előtt. Hiszen megújított és mindig megújítandó egyház vagyunk.” Az Úr asztalát megterítette az újvárosi, rogériuszi és szőlősi gyülekezet, a hívek három helyen vehettek úrvacsorát. Ezt követte a Czeglédi György-díjak átadása az arra érdemes egyházi munkásoknak, presbitereknek, gondnokoknak. A díjat 2007-ben alapította a Nagyváradi Református Gyülekezetek Szövetsége, és évente a Reformáció Emlékünnepén adományozzák a tíz váradi egyházközség egy-egy presbiterének, akik munkájukkal, tevékenységükkel és személyes példájukkal kiérdemlik e kitüntetést. Veres Kovács Attila lelkipásztor elmondta, hogy a Gyülekezeti Szövetség Elnöksége évente a Reformáció Emlékünnepén változik a rotáció elve alapján. Idén az újvárosi egyházközség veszi át az elnökséget. Az ünnepi istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult.
Díjazottak
A Czeglédi György-díj idei kitüntetettjei a következők: néhai Papp Kálmán presbiter (Biharpüspöki), néhai Szebeni István református lelkipásztor (Nagyvárad-Csillagváros), Kuin-Nagy Tibor-Imre presbiteri-jegyző (Nagyvárad-Olaszi), Barabás Mihály presbiter (Nagyvárad-Ősi), Újvárosi Ernő gondnok (Nagyvárad-Rét), néhai Virágh Csaba presbiter (Nagyvárad-Rogériusz), Széll Lujza Erzsébet presbiter (Szőlős), Szabó Margit presbiter (Nagyvárad-Újváros), Szabó Mária Magdolna presbiter (Nagyvárad-Velence).
Nagy Noémi
erdon.ro2011. november 2.
Nem föltétlenül...
Nem föltétlenül királyra lenne szükség, megtenné a közösségi egyenjogúság szentesítése is.
Mihály király parlamenti beszéde, amelyben a politika erkölcsi megalapozottságára apellált, sokunkat tölthetett el elégedettséggel. Minálunk, Kelet-közép Európában ugyanis szinte általános a meggyőződés, hogy a politika és az erkölcs egymást kizáró fogalmak. A politikát, amelyet elsősorban az érdek irányít, nem lehet erkölcsi mércével mérni.
Jól emlékszünk még az őszödi beszéd által kiváltott magyarországi botrányra, amikor is az ellenzék azt követelte Gyurcsány Ferenctől, hogy miután beismerte: a választásokat hamis ígéretekkel nyerték meg, mondjon le. Nem csak Gyurcsány Ferenc nem mondott le, de a magyar értelmiség színe java is úgy vélte, nem szabad ezt megtennie, mert ezzel olyan erőknek szolgáltatná ki az országot, amelyek a demokráciát fenyegetik.
Az eredményt ismerjük. A választótestület – sok esetben erkölcsi megfontolásból – végül éppen azt az ellenzéket juttatta hatalomra, sőt olyan hatalommal ruházta fel, amelynek birtokában szinte bármit megtehet. És természetesen meg is tesz. Ami persze a demokráciának azt a változatát is jól minősíti, melyet mi itt Kelet-közép Európában elműködtetgetünk.
Orbánék ugyanazt a hatalomkoncentrációt igyekeztek és igyekeznek megteremteni, amelyet a szocialisták esetében patetikusan elítéltek. Minden meghatározó posztra saját embereiket ültetik. Ahogyan azt egyébként a szocialisták is tették. Nekik persze könnyebb volt, mert a diktatúrából örökölt apparátus eleve a csatlósuknak bizonyult, nem kellett tehát felforgatniuk a társadalmat, hogy fait accompli-t teremtsenek.
Mihály király úgy véli: az állam élére olyan személynek kellene kerülnie, aki nem a győztes párt képviselője gyanánt ügyeli fel a politikai küzdelmeket, aki nem a végső győzelem reményében „élet-halál harcot” vívó politikai táborok egyikének vagy másikának érdekeit képviseli, hanem a politikai küzdelmek keretfeltételeit megteremtő erkölcsi értékek tisztasága fölött őrködhet. Aki kiegyensúlyozó szerepével megakadályozhatja azt, hogy a politikai ellenfelek egymást szélsőségességbe, elvakultságba, gyűlölködésbe hajszolják.
A királyt hallgatva el kellett gondolkodnunk azon, hogy mi lett volna másképpen, ha ’89 után az ő mentalitása, most hangoztatott politikai és erkölcsi elvei határozhatták volna meg a román politikai életet. A válasz sajnos: alig valami.
A román politika erkölcs-nélkülisége ugyanis magából a rendszerből következik. (Ahogy egyébként a magyaré is.) Egy olyan társadalomban, amelyben a többség úgy vélheti, hogy „saját országában” van, miközben a kisebbségek – a magyarok, a németek, a zsidók, a cigányok – csakis valamiféle területen kívüli, ex lex állapotban leledzhettek vagy leledzhetnek, s ebből következőleg visszamenőleg sem támaszthatnak jogot semmiféle közösségi egyenjogúságra, elképzelhetetlen az erkölcsös politizálás. Ahogyan az Mihály király és elődei aktív politizálásának éveiben is az volt. Nem csak azért, mert a kisebbségek diszkriminációja, a többségi elv diktatórikus érvényesítése, amint azt múltban lépten-nyomon láthattuk és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetem esetében ma is láthatjuk, merőben erkölcstelen, hanem és főként azért, mert a törvénytelen megoldások többség-kisebbség relációban való legalizálása a többségen belüli viszonyokat is elkerülhetetlenül megmérgezi.
Egy olyan államban ugyanis, amelyben a (nemzeti vagy társadalmi) kisebbségek elnyomását a politikai rendszer legitimálja, csupán arra van szükség, hogy a politikai ellenfelet, akinek „kárára” a törvénytelenségek megvalósulnak, a nemzet ellenségének deklaráljuk. Ha az „idegenszívűnek”, tekintett „kisebbségekkel” (a nemzetiségekkel és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal) szemben a törvény illegitim eljárásokat tesz lehetővé, azoknak a többség nemzetellenesnek, műveletlennek és civilizálatlannak tekintett „kisebbségei” (főként az ellenzéki pártok) ellenében is megengedettekké kell válniuk.
Ahhoz, hogy a politikai társadalom erkölcsei letisztuljanak, nem föltétlenül királyra lenne szükség, megtenné a közösségi egyenjogúság szentesítése is. Persze, a király személye is több volna annál a semminél, amit a Băsescu-féle államelnökök jelentenek.
Bíró Béla
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. november 2.
Szomszédok huzavonája: nincs „közösködés”
A jelenlegi magyar kormány (feje) nincs meggyőződve a közös kormányülések gyakorlati hasznosságáról. Külügyminisztere ugyanakkor nem zárja ki, hogy szűkített formában fölelevenüljön az együttműködésnek ez a formája.
A román és a magyar kormány 2005 és 2008 között – felváltva – minden évben együttes ülést tartott. Valójában mindez ma már történelem.
Egy levélváltás előzményei
Minden jel szerint 2011-ben sem tartja meg a soron következő, ötödik együttes ülését a román és a magyar kormány – írta lapunk október 12-én. Az ÚMSZ emlékeztetett arra, hogy májusi budapesti látogatásakor Teodor Baconschi külügyminiszter azt javasolta magyar kollegájának, Martonyi Jánosnak: a kétoldalú kapcsolatok teljes körének áttekintése érdekében még idén ősszel kerüljön sor a román fővárosban a közös kormányülésre.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke úgy nyilatkozott a lapnak, hogy tudomása szerint házigazdaként Románia már megtette a szükséges lépéseket, ugyanis nemcsak a román külügyminiszter, hanem az RMDSZ is jelezte a magyar félnek, hogy időszerű volna a közös kormányülés megszervezése. Borbély szerint Budapestről egyelőre azt a választ kapták, hogy még elemzik ennek a lehetőségét.
A budapesti külügyminisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese értésre adta, hogy a kérdésben a végső szó a Miniszterelnöki Hivatalé. Szerinte Orbán Viktor miniszterelnök szakított elődje gyakorlatával, nem híve a közös kormányüléseknek.
Egy másik névtelen budapesti illetékes szerint Orbán nem az intézmény ellensége, hanem úgy véli: szűkíteni kellene a formátumot és a megtárgyalandó kérdések körét, mert az eddigi túl nagyszabású közös kormányülések kevés gyakorlati eredménnyel jártak. Ebben a szellemben válaszolt írásban a minap Martonyi János is Szabó Vilmos szocialista parlamenti képviselőnek, aki levélben tette föl kérdését a magyar–román együttes kormányülés tavalyi és idei elmaradásával kapcsolatban.
Schengen után
„Egyelőre csak az október 10-i dátum a biztos” – nyilatkozta 2009-ben Gémesi Ferenc kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős magyar szakállamtitkár, aki akkor Kolozsvárt javasolta helyszínnek, és ezzel Emil Boc miniszterelnök, a kincses város egykori polgármestere is egyetértett. Az együttes ülés végül a román fél kérésére mégis elmaradt.
Gémesi Ferenc a Martonyi-féle válaszlevél másolatával együtt részletes tanulmányt küldött az ÚMSZ-nek a magyar kormány korábbi együttes üléseiről, amelyeket a szomszédságpolitika jegyében nemcsak Romániával, hanem Ausztriával, Horvátországgal és Szlovéniával is – bár némi kihagyásokkal – rendre megtartott. Megjegyzendő, hogy az utóbbi három országgal 2009-ben, tehát a szocialista kormány utolsó esztendejében még volt közös tanácskozás.
A fejlesztéspolitika jegyében – szerepel az anyagban – egyeztetett ütemezéssel folyik a közúti infrastruktúra közös fejlesztése Magyarország és Románia között. A két ország megállapodott a magyar M43-as és a román A1-es autópálya összekapcsolásáról (Szeged–Makó– Csanádpalota–Nagylak– Arad), továbbá az M4-es és az észak-erdélyi autópálya (Berettyóújfalu–Nagykereki–Nagyszántó–Berettyószéplak–Kolozsvár) összekötéséről is.
Jól haladnak a tárgyalások, hogy az M49-es út folytatása és a Szatmárnémeti, valamint Nagybánya közötti út metszéspontjáról döntés szülessen. Az autópályák összekapcsolását a magyar fél Románia schengeni csatlakozását követően tervezi. Ugyancsak korszerűsítették a csengersimai határállomást.
Kisebbségi azonosságtudat
A magyar–román energetikai együttműködés keretében 2009-ben befejeződött a Szeged–Arad gázvezeték-kapcsolat kiépítése 109 kilométer hosszan. A Békéscsaba–Nagyvárad villamosenergia-hálózat kiépítése előrehaladt, az Aradig tartó szakaszt már át is adták.
A román–magyar határon átnyúló együttműködés keretében innovációs szolgáltató és képző központ valósult meg Püspökladányban, kutatási együttműködés jött létre a növénynemesítési technikák alkalmazása érdekében, továbbá megkezdődött a nagyváradi és debreceni egyetemek közötti K+F együttműködés. Folyamatos a kétoldalú párbeszéd a kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása érdekében is.
A kétoldalú kapcsolatokban nagy fontosságot tulajdonít a magyar fél a kisebbségben élő közösségek önazonossága megőrzésének, az ezt szolgáló két céltervet, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport és a zsákai ortodox templom felújítását a két kormány azonos mértékben támogatta. Az eddigi kormányzati támogatások eredményeképpen létrejött az új battonyai román iskola, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport, modernizálódott a bukaresti Ady Endre és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum.
A magyar költségvetésből támogatott Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjáról a román parlament elfogadta a szükséges törvényt, és az idén szeptemberben megtörtént a Sapientia Egyetem akkreditációja is. Hosszas tárgyalások eredményeképpen megszületett a hadisír-gondozási megállapodás. Az első együttes kormányülés eredményeképpen nyílt meg a csíkszeredai főkonzulátus és kezdte meg munkáját a magyar kulturális koordinációs központ Sepsiszentgyörgyön.
Gy. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. november 2.
Enache független maradna, Vass „besorolná” az MPP-t
„Én még nem értesültem az MPP döntéséről. Előre is köszönöm a bizalmat, de továbbra is fenntartom, hogy függetlenként szeretnék indulni a jövő évi polgármesteri választásokon” – reagált lapunk megkeresésére Smaranda Enache, a Pro Europa Liga (PEL) elnöke a Magyar Polgári Pártnak (MPP) arra a korábbi bejelentésére, hogy Benedek Imre és Smaranda Enache közül választja ki – ha kell, belső előválasztások során – marosvásárhelyi polgármesterjelöltjét. Az emberjogi aktivista azonban az Új Magyar Szó érdeklődésére kifejtette, nem áll el attól a kijelentésétől, amit indulása előtt tett: ha a választásokig az egyes pártok felajánlják támogatásukat, elfogadja, de nem indul pártszínekben. „Jelen pillanatban az indulók között én vagyok Dorin Florea legesélyesebb kihívója” – utalt Smaranda Enache egy augusztusban készült közvélemény-kutatásra, majd hozzátette: meglátása szerint a választók szkeptikusak a pártokkal szemben, amelyek „eddig nem bizonyították be, hogy harcba tudnak és akarnak szállni a várost tönkretevő demokrata liberális polgármesterrel”. Enache elmondása szerint erősíteni kell a marosvásárhelyi román és a magyar közösség egymás iránti bizalmát, de ezt csak és kizárólag a pártokon felüli összefogás hozhatja el. Vass Levente, az RMDSZ és az Erdélyi Nemzeti Tanács közös polgármesterjelöltje – aki indulásakor azt nyilatkozta, csak abban az esetben érdekli a jelölés, ha mindhárom magyar párt támogatja – lapunktól értesült az MPP-s határozatról. Érdeklődésünkre elmondta: meglátása szerint az MPP még keresi a helyét a polgármesteri székért folyó harcban. „Meggyőződésem, hogy ha még adunk egy kis gondolkodási időt Szász Jenő úréknak, belátják, hogy az egyetlen esély a választások megnyerésére, felzárkózni az RMDSZ és EMNT által támogatott jelölt mögé” – fogalmazott Vass Levente miniszteri tanácsos. Smaranda Enache indulásával kapcsolatban kijelentette: „bízom Enache asszony bölcsességében, abban, hogy belátja: a magyaroknak közös magyar jelöltre van szükségük.” Hozzátette: a Pro Europa Liga elnökéhez hasonlóan nem politikusként definiálja magát, de meggyőződése, hogy a magyarság nem maradhat politikai képviselet nélkül, éppen ezért egy független személy nem hozhatja meg a várt változást
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest),2011. november 2.
Cenzus
Immár hivatalosan is véget ért az első, európai szinten végzett hazai népszámlálás, amelynek egyetlen igazi erénye éppen ez: hogy véget ért. Amennyi szándékosságot is feltételező tévedés, visszaélés volt tetten érhető a népszámlálás folyamatában, elég nehéz hitelesnek elfogadni annak eredményeit, akár az általános, akár a nemzetiségspecikifus statisztikai adatok tekintetében.
Immár hivatalosan is véget ért az első, európai szinten végzett hazai népszámlálás, amelynek egyetlen igazi erénye éppen ez: hogy véget ért. Amennyi szándékosságot is feltételező tévedés, visszaélés volt tetten érhető a népszámlálás folyamatában, elég nehéz hitelesnek elfogadni annak eredményeit, akár az általános, akár a nemzetiségspecikifus statisztikai adatok tekintetében.
Az első, már a népszámlálás lezárása utáni napon közzétett adat szerint – amely a cenzus során nyilvántartásba vett személyek összlétszámára vonatkozik – az ország lakossága a húszmilliós pszichológiai küszöb alá süllyedt. Ennek az eredménye pedig – többek között – olyan, a szociális politikákat meghatározó számadatok módosulása, mint amilyen a munkanélküliségi ráta, amelyet mindeddig a korábbi, 22 millió fölötti összlakossághoz viszonyítottak.
A valóságban azonban a munkanélküliség az európai átlag alattira „kozmetizált” szintnél jóval, két-három százalékkal magasabb volt, ami azt is jelenti, hogy a kalkulációban felhasznált téves adatokból elhibázott szociális politikák is következtek.
De nemcsak szociális, hanem makrogazdasági, sőt politikai kihatásai is vannak a lakosság húszmilliós szint alá csökkenésének. Egyrészt az európai uniós alapok leosztásánál az ország rosszabbul jár – ennek azonban nincs sok gyakorlati következménye: Románia olyan rosszul áll a neki járó EU-alapok lehívásában, hogy Brüsszel nem adhat annyira keveset, hogy Bukarest azt mind le tudja hívni.
Ami a politikai kihatásokat illeti, uniós reprezentativitás tekintetében jelentkezik a veszteség, kevesebb európai parlamenti képviselői szék formájában. Elnézve a Brüsszelbe juttatott romániai EP-képviselők némelyikét – Vadim, Becali, EBA és a sort még folytathatnánk –, talán még ez sem akkora tragédia. (Az erdélyi magyarságnak pedig legfeljebb annyi kára lehetne, hogy brüsszeli képviselőinek nem kétharmada, hanem csak fele lenne pap.)
Az éppen lezárult cenzusból azonban az erdélyi magyarságnak sok kára lehet. Kiderülhet, hogy messze nem vagyunk már másfélmillióhoz közeli lélekszámban, ami – akár hiteles lesz az adat, akár nem – a közösség súlyvesztéséhez vezethet. Persze segíthet valamelyest a helyzeten az ország összlakosságának több mint tíz százalékos csökkenése, csak nehogy a magyarságé ennél is jelentősen nagyobb arányú legyen.
A rengeteg visszaélés, evidens hamisítás és a számos baki ellenére a magyar érdekvédelmi szövetség vezetői nem tettek egyértelmű jelzést arra, hogy meg akarnák kérdőjelezni, esetleg semmissé nyilváníttatnák a cenzus majdani eredményeit.
Nekik legyen igazuk.
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest),2011. november 3.
Illegálisan működik a MOGyE – A BKB közleménye
A tegnapi nap folyamán a MOGyE szenátusa elvetette a Tanügyminisztériumnak az egyetemi Charta megváltoztatására tett utasításait. A Charta tervezetét, a magyar résztvevők egységes ellenszavazata mellett, lényegi változtatások nélkül küldték vissza az Oktatási Minisztériumnak.
Megítélésünk szerint a történtek után a MOGyE illegálisan működik, az egyetemi Charta ellentmond a hatályos román tanügyi törvénynek. A helyzet megoldása azonnali intézkedéseket követel a kormányzati képviselőinktől. Ilyen lehet például az egyetem költségvetési támogatásának teljes megvonása. Ugyanakkor az illetékesek figyelmébe ajánljuk a korábbi sajtóközleményünkben foglaltakat. dr. Brassai Attila egyetemi tanár, a BKB elnöke.
Erdély.ma2011. november 3.
A magyarság lélekszáma a korai századokban
A besenyőtámadás
Visszakanyarodva a kis lélekszámot valló Kristó Gyulához, aki az általam számolt töredékét fogadja el a honfoglaló magyarok létszámaként, e közösség számát még tovább csökkenti azáltal, hogy a bolgárok és a besenyők orvtámadása okozta népességfogyást 17 százalékra becsüli.
Túlozva ez alkalommal is, mert ha a besenyőtámadás okozta veszteség ilyen jelentős lett volna, akkor erről nem csak Bíborbanszületett Konstantin császár és Regino apát szerzett volna tudomást. Boda Lászlót idézem: „Logikai képtelenség például, hogy egy hanyatt-homlok menekülő, vert hadsereg ekkora országot elfoglaljon, és utána végigverje Nyugat-Európát. Képtelenség, hogy egy – besenyők által szétzilált – vert magyar hadsereget hívjanak segítségül a frankok vagy morvák, mégpedig határ közelből." Nem lehet véletlen az sem, hogy az orosz Nesztor Krónika és más külföldi források, illetve a magyar krónikák nem adnak hírt a besenyők támadásáról.
A honfoglalás korának temetőiben a régészek semmi nyomát nem találják a katasztrofális vereségnek, annak, hogy az asszonynép, a gyermekek és a hatalmas állatállomány valahol menekülés közben elmaradt volna, mert az asszonyok aránya azonos a férfiakéval. Mindezek alapján nem látom indokoltnak, hogy elfogadjam azt a történetírói álláspontot, amely szerint nagy veszteséget szenvedő, kis létszámú magyarság menekült a Kárpát-medencébe.
A honfoglalás korában
Az arab források tükrében állíthatjuk, hogy a Megyer törzs háború idején húszezer lovast tudott mozgósítani. Tehát nem az a vita tárgya, hogy minden öt személyből egy harcra termett-e, hanem az, hogy szabad-e egyetlen magyar törzs hadereje alapján az egész törzsszövetség népességére következtetni, illetve jó úton járunk-e egyetlen törzs népességére vonatkozó adatot a nyolc törzs egészére felhasználva? Erre kerestünk és kaptunk választ. Igazoltnak látom az egyetlen törzs hadseregére vonatkozó arab forrás általam bemutatott értelmezését, amely lehetővé teszi a honfoglalás kori magyarság lélekszámának újraértékelését.
Ha a második honfoglalás idején (895 táján) csekély létszámú magyarság telepedett volna le, nem lehetett volna feltartóztatni a Kárpát-medencébe benyomuló németeket, bolgárokat és morvákat. Gyenge, viszonylag kis népességű magyarság 861–972 között, több mint egy évszázadon keresztül képtelen lett volna rettegésben tartani Európát, adóztatni a mai Spanyolország, Franciaország, Itália országait, a korabeli Keleti Frank és Bizánci Birodalmat. A magyarság nem játszhatott volna nagyhatalmi szerepet a honfoglalás utáni hat évszázadban, ha nem rendelkezik kellő létszámú fegyverforgatóval, népességgel.
A vérszerződés megkötése után került sor a magyarság egységes irányítására, és a törzsszövetség csak az Árpád vezette honfoglalás idején vett részt összehangolt katonai akciókban. A teljhatalom ekkor csúszott át a gyla kezébe, mert a nyolc törzsből álló szövetség egységes irányítása megkövetelte az átgondolt hadvezetést, az egységes irányítást, a népesség és a vagyon biztonságos szállítását, védelmét. Össze kellett hangolni egy mozgásban, költözésben lévő milliós lélekszámú tömeg, több százezer sátor, bőrcsónak, eszköz, fegyver, ruházat, élelem tervszerű szállítását, biztosítani a több milliót számláló állatállomány előrehaladását egy olyan térségben, ahol bármikor számítani lehet katonai támadásra. Egyidejűleg harcolni kellett az Al-Dunánál, Etelközben és a Kárpát-medencében is.
Az Árpád vezette honfoglalók és a 677-ben érkezett magyarok együttes lélekszáma elérte az 1,3 milliót, míg a helyben talált néptöredékek, a szlávok száma kétszázezer fő. Úgy vélem, a Kárpát-medence népessége 895 táján, a magyarok, a hozzájuk csatlakozott török népek és a helyben talált népesség összlétszáma elérte az 1,5 millió főt. E népesség az 1300-as évek kezdetén – kétezrelékes szaporulat mellett, leszámítva a mongol pusztításkor észlelhető népesség-visszaesést – elérte a hárommilliót.
Kádár Gyula
Erdély.ma2011. november 3.
Színes programkavalkád a Brassói Magyar Napokon
Több évtized kiesés után az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezete több civil szervezettel közösen Brassói Magyar Napokat szervez november 6–14. között.
Ezzel az átfogó, minden korosztályt érintő, változatos programsorozattal a magyar identitás megőrzését megcélzó rendezvényt próbálnak a szervezők meghonosítani a brassói szórványban, a délkeleti végeken, folytatva az egykori Honterus-ligetben megszervezett Brassói Magyar Napok rendezvénysorozatot, amelynek a II. világháború, majd az ezt követő államosítás vetett véget. A Magyar Napok szervezői bíznak abban, hogy a gazdag programmal sikerül megszólítani és összekovácsolni a brassói magyarságot.
November 6-án, vasárnap honismereti túrát szerveznek a Cenkre a Gábony-lépcsők–Cenk-csúcs–Szerpentinek útja mentén. A túra során három rövid előadást hallgathatnak meg Brassó történetéről, valamint közös áhítaton vehetnek részt az érdeklődők.
November 7-én, hétfőn 19 órától Hommage à Edith Piaf címmel tartanak kultúrestet, élő koncert, magyar étkek és borok kíséretében. A kultúresten előad László Zsuzsa marosvásárhelyi színművész és társulata. A Brassói Magyar Napok szervezői biztosítják a díjtalan belépést, a kultúresten való részvétel a következő, 65 lejes magyar ételspecialitásokból álló menüsor megrendelésével lehetséges: házi pálinka, hortobágyi palacsinta, hunyadi tekercs, túrós galuska, somlói galuska, vörös és fehér bor, ásványvíz. Asztalfoglalás a demokráciaközpontban. Ugyancsak hétfőn 22 órától diákbuli kezdődik a Tequila Bowlingban (Avram Iancu 32. szám).
November 8-án, kedden 15–18 óra között felnőtt focibajnokság tartanak a 11-es általános iskola tornatermében, majd 18 órától 20.30-ig gyerektáncház lesz a bukaresti úti református kistemplom gyülekezeti házában. Felcsíki és moldvai táncokat, valamint népi gyerekjátékokat fog oktatni Ráduly Zsuzsa és Sándor Gyöngyi.
November 9-én, szerdán 14–17 óra között folytatódik a felnőtt focibajnokság. 19 órától jazz-blues-estre kerül sor az Aramis vendéglőben, ahol fellép a sepsiszentgyörgyi Free Connection együttes, utána a '70–'80-as évek zenéjére lehet bulizni.
November 10-én, csütörtökön 13–16 óra között focibajnokság, 17–18.30 között termékkóstolás az újonnan nyílt Honor vadhústermékek boltjában (George Bariţiu 2. szám). 18.30-tól borkóstoló és szalonnaest kezdődik a Brassó Óvárosi Unitárius Egyházközség gyülekezeti termében. Jelen lesz Balla Géza pincészete Arad-hegyaljáról (Wine Princess), valamint Bencze Gábor villányi Polgár borai. A szalonnaesten hagyományos füstölt mangalicaszalonna, abált (toka)szalonna, mangalicazsír, mangalicatepertő, és meglepetés szalonna termék is terítékre kerül. Belépő 25 lej, előzetes jelentkezés a demokráciaközpontban.
November 11-én, pénteken a néptánc kapja a főszerepet: 18 órától kezdődően a Drámai Színházban fellép a Bokréta (vajdaszentiványi táncokkal), Búzavirág (nyárádselyei táncokkal), Sirülő (széki táncokkal), Törpefenyő (mezőségi táncokkal). Az est keretében Nemzeti Székely Népi Együttes Az örökség (Dalok és táncok Csík vármegyéből) című táncszínházi előadását mutatja be. Belépő: 15 lej felnőtteknek, diákoknak, nyugdíjasoknak 10 lej. 21 órától élőzenés táncházba hívnak mindenkit az Áprily Lajos Főgimnázium tornatermében.
November 12-én, szombaton 9–17 óra között II. Konferencia az Erdélyi Szórványért – Civil szervezetek a szórványban címmel tartanak szimpóziumot a Reménység Házában. 9–11 óra között futóversenyt tartanak a gyerekeknek több kategóriában, gyülekező 9 órakor az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán. 9–13 óra között gyerekeknek szerveznek hagyományos kézműves műhelyt az Áprily Lajos Főgimnáziumban, ahol az agyagozás mellett népdaltanulás is lesz. 10–16 között ökumenikus kórustalálkozónak ad otthont a Brassó Óvárosi Unitárius Egyházközség gyülekezeti terme. 12–20 óra között látványkonyha és hazai magyar gasztronómiai termékek kiállítása lesz az Áprily Lajos Főgimnáziumban. Szünetben a Kiss Sándor Barcasági Barantacsapat tart bemutatót. 17 órától a focibajnokság döntő mérkőzésein szurkolhatnak a 11-es általános iskola tornatermében. 21 órától Rúzsa Magdi koncert a Sportcsarnokban. Belépő: 30 lej felnőtteknek, valamint 20 lej diákoknak, nyugdíjasoknak.
November 13-án, vasárnap 12.30-tól ökumenikus istentisztelet kezdődik a belvárosi római katolikus templomban, 11–20 óra között ismét látványkonyha, szünetben, 14 órától az Ismerd meg városodat!vetélkedő kiértékelése és díjazása.
November 14-én, hétfőn 19 órától színház- és humorest az Operában, a Grimasz színjátszó csoport Frederico Garcia Lorca Vérnász c. darabját adja elő, utána Fábry Sándor szórakoztatja a közönséget. Belépő: 30 lej felnőtteknek, valamint 20 lej diákoknak, nyugdíjasoknak.
A meghívók beszerzése a demokráciaközpontban (Dobrogea utca 26. szám) lehetséges: hétfőn és csütörtökön 12–19, kedden és szerdán 10–17, pénteken 10–16 óra között, vagy a Brassói Lapok szerkesztőségében.
Iochom Zsolt
Erdély.ma2011. november 3.
Két kormányban beszélhetnek a ciántechnológiáról
Nemcsak Verespatakon, hanem egész Európában meg kell akadályozni a cianidos bányászati technológia alkalmazását – jelentette ki Áder János fideszes európai parlamenti (EP) képviselő tegnap Budapesten, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök keddi levelére reagálva.
Áder szerint a levélből az derül ki, hogy van tárgyalási készség az RMDSZ részéről – amely még nem kötelezte el magát az ügyben –, méghozzá kormányzati szintű tárgyalási készség a probléma további megoldására. "Innentől a labda a két kormány térfelén pattog" – fogalmazott, és hangsúlyozta: Magyarországon ritkán látott politikai egyetértés van a cianidos bányászati technológiák betiltásában, amit jól példáz a magyar parlamentben született határozat. Megjegyezte, ugyanilyen politikai többséget sikerült elérni az Európai Parlamentben is. * Kelemen Hunor a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjához intézett, kolozsvári keltezésű levelében azt írta: az RMDSZ majd megfontolja, milyen álláspontra helyezkedjék, ha a verespataki bányaprojekt környezetvédelmi hatástanulmányának elemzésére kijelölt bizottság úgy véli, hogy a projekt teljesíti az EU-normatívákat, valamint a romániai környezetvédelmi tárca által kiszabott mutatókat, és a kormány fontosnak tartja a beruházás megkezdését. Kelemen Hunor úgy véli, hogy a verespataki bányaprojekt körül kialakult aggályok megbeszélésére a régóta esedékes, közös román–magyar kormányülés biztosíthatna megfelelő keretet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. november 3.
Tévedés magyar nyelvű orvosképzésről beszélni
Semmit nem változott a helyzet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ahol a tegnap délutáni szenátusi ülésen kijelentették, hogy a romániai felsőoktatás szerkezetéről október elején megjelent kormányhatározatban tévedésből szerepel, hogy magyar tannyelvű orvosképzés működik megyeközpontunkban. Az egyetem rektora leszögezte, hogy akkreditált magyar nyelvű orvosképzés nem létezik a MOGYE-n.
A 39 román és 13 magyar tagból álló szenátus napirendjén a közoktatási miniszternek az egyetemi charta módosítására és a magyar vonal létrehozására vonatkozó javaslatai is szerepeltek. A kisebb módosításokban egyetértettek a szenátusi tagok, azokat a pontokat illetően, amelyek a magyar főintézetek, departamensek megalakítására vonatkoztak, a román többség leszavazta a szenátus magyar tagjait. Sőt a vita során többször felvetődött, hogy tiltakozni kellene a miniszternél, hogy miért fogalmazott meg újabb utasításokat, holott az egyetem szervezési és működési szabályzatát egyszer már elfogadták. A többség összességében is megszavazta a chartát, anélkül, hogy a magyar tannyelvű oktatást illetően módosította volna.
A szenátusi ülésen meg sem hallgatták a magyar félt, aki azt a feladatot kapta, hogy dolgozza ki, hogyan lehet a magyar főintézeteket megalapítani.
A cinikus hangvételű szenátusi ülés ezúttal is azt bizonyította, hogy a MOGYE szenátusa semmibe veszi a törvényt és a közoktatási miniszter utasításait is.
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)2011. november 3.
Nyitott Akadémia Pál Ferenccel Marosvásárhelyen!
A legnépszerűbb magyar előadó sorsról és önismeretről mesél
Novemberben a magyar pszichológiai ismeretterjesztés újabb legendás alakja érkezik a Nyitott Akadémia sorozat keretében Marosvásárhelyre.
Pál Ferenc nevét sokan már Erdélyben is ismerhetik az internetről, ahol az aktuális sikerfilmeket megszégyenítő sebességgel terjednek előadásai, illetve a Magyar Televízióban is nagy népszerűségnek örvend Mikor gyermek voltam című sorozata.
Pál Ferenc (vagy ahogy a legtöbben szólítják: Pál Feri) római katolikus pap és mentálhigiénés szakember. Pályafutása kezdete óta minden héten előadásokat tart lélektani, spirituális témákban, melyeket kezdetben csak néhány tucat érdeklődő látogatott, ma már azonban a Millenáris Park ezerfős nagytermébe sem férnek be azok, akik élőben szeretnék őt meghallgatni. Talán az sem véletlen, hogy idén augusztusban a magyar állam Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntette ki tevékenységéért.
Vajon mi lehet kirobbanó népszerűségének titka? Többek között talán az, hogy Pál Feri személyében egy mélyen érző és gondolkodó lelki vezető és egy végtelenül szórakoztató clown találkozik – ha nem lenne pap és mentálhigiénés szakember, stand up komikusként is megkereshetné a kenyerét fergeteges humorával. Előadóként istenáldotta tehetség: eredeti gondolatait képes a legegyszerűbb szavakkal tolmácsolni hallgatói felé, így nemcsak a művelt, iskolázott közönség, de mindenki számára élményt jelentenek ezek a találkozások. Legfőképp azért, mert Pál Ferenc közvetlenül az érzésekre hat előadásmódjával, azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek valóban belülről foglalkoztatnak bennünket, és ezekre mélyen átélhető válaszokat ad. Óriási személyes varázsa van, ezért nem ritka, hogy előadásai után sokan meg szeretnék ölelni, vagy legalább megfogni a kezét. Ami pedig a legérdekesebb: hallgatóságának csupán a fele vallásos ember. Városunkba is mentálhigiénés szakemberi minőségében érkezik, tehát semmiképpen se prédikációra számítsanak azok, akik jegyet váltanak a rendezvényre, hanem pszichológiai- spirituális előadásra.
Pál Ferenccel Marosvásárhelyen november 9-én este 7 órakor a Maros Művészegyüttes előadótermében találkozhatunk. Téma: sors és önismeret. A helyszín korlátozott befogadóképességére való tekintettel a jegyeket érdemes időben megvásárolni, hiszen hely hiányában sajnos Vekerdy Tamás októberi előadásáról is sok érdeklődő maradt le.
Jegyek kaphatók a marosvásárhelyi Kulcslyuk könyvesboltban, a Kossuth u. 5-ben.
Dr. Kádár Annamária
Népújság (Marosvásárhely)2011. november 3.
Könyveket gyűjtött és keresztrejtvényt szerkesztett
Gyulafehérvárt, polgári család gyermekeként született Keresztes Zoltán, 1929. december 23-án. Kolozsvárt a kegyesrendi, másképp piarista gimnáziumban érettségizett 1949-ben.
Tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karának esti tagozatán folytatta. Ehhez dolgoznia kellett – a kötöttárugyárban kötőmunkásként kereste kenyerét.
Az „ép testben ép lélek” szellemében sportolt is. Kiváló eredményeket ért el, melyekkel, szerénységére jellemző, soha nem dicsekedett. Középiskolásként 1947–1948-ban a kolozsvári BEAC, az MSC, a Vasas atlétája, rövid- és középtávfutója volt. 1948-ban a bukaresti országos középiskolai bajnokságon a 200 m-es síkfutásban és a 4x100 m-es váltóban a harmadik. 1950-ben az országos főiskolai bajnokságon a 200 és a 400 m-es síkfutásban a 2., a 4x100 m-es váltóban a 3. helyet érte el. Az egyetem után, 1952-ben nem talált képesítésének megfelelő állást, így munkásként dolgozott tovább. 1953-ban rámosolygott a szerencse, létrejött a Kolozsvári Rádió, ahol nagy szükség volt egyetemet végzett fiatalokra. Tudósító, szerkesztő lett.
De nem végleg. 1956 szele őt is meglegyintette. Barátokkal, ismerősökkel is megosztotta véleményét. És abban a sötét korszakban hajszálon múlt, hogy nem került rács mögé. Ezt megúszta, de rádiós munkájának befellegzett. Mint mondják, minden rosszban van valami jó is – ekkor könyvek iránti vonzódása előtt megnyílt a kiteljesedés lehetősége, az antikváriumban folytathatta munkáját. Hamarosan üzletvezetőként.
A parancsuralmi rendszer mindenre kiterjedő figyelme, ellenőrzése a régi könyveket hatványozottan célba vette. Ez abból állt, hogy az antikvárium a régi, úgynevezett feketelistára tett könyveket fölvásárolta ugyan, de nem bocsátotta áruba, hanem a kartongyár zúzdájába, jobb esetben valamelyik nagy könyvtár zárolt részlegébe juttatta. Zoli barátunk ezt ügyesen kihasználta. Kedvére válogatott a betiltott könyvek között és anyagi lehetőségéhez mérten gyarapította belőlük könyvtárát. De nem feledkezett meg barátairól, megbízható jó ismerőseiről sem. Így jutottam hozzá magam is nem egy hiánykötethez (a szűkös anyagiak miatt jó néhányról le kellett mondanom). Mindez nem kis kockázattal járt. Az 1980-as évek elején, „hála” valamelyik „jóakarójának”, az illetékesek tudomást szereztek e tevékenységéről. Nyomban leváltották, s az antikváriumból a Zápolya (Moşoiu) és a Kövespad (A. Suciu) utca sarkán akkoriban átadott könyvraktárba helyezték. Vagy inkább száműzték erre a rideg, sötét helyre. Segítőkészsége azonban nem hagyott alább. Könyvtára, akárcsak korábban, barátai, ismerősei rendelkezésére állt. Mondhatni közkönyvtárként működött. Szívesen kölcsönzött. Előfordult, hogy az esti könyvtárlátogatás hajnalig tartott, s a közben zajló, elkerülhetetlen beszélgetést nem egyszer ízes kenyér kínálásával szakította félbe.
Szabad idejében keresztrejtvény-szerkesztéssel is foglalkozott. Méghozzá szenvedélyesen. Így az olvasók oktatására is kamatoztatta széleskörű ismereteit. A kolozsvári Igazság mellett egy ideig több erdélyi lapot is ellátott rejtvényeivel. Oly könnyű volt neki ez a munka, hogy több kis keresztrejtvénykötetre is futotta. Örmény ősei után kutatva, beásta magát ennek a hányatott sorsú, sokszor üldözött népnek a történetébe.
1990 után, a zsarnokság utáni szabadságot művelődésszervezésre használta. Megalapította a Magyar–Örmény Baráti Társaságot, jelentős anyagi áldozattal újraindította a századfordulón létrehozott magyar nyelvű folyóiratot, az Arméniát. Ugyanekkor egyik kezdeményezője és alapítója volt a Magyar–Francia Baráti Társaságnak. Szorgalmazta és lelkesen támogatta az Erdélyi Szépmíves Céhnek az 1930-as években megjelent könyvsorozata újrakiadását. Sajnos, korai betegsége miatt áldásos tevékenysége félbeszakadt. Ma 15 éve hunyt el. Városunk egyik közismert, közkedvelt személyisége volt. Meggyőződésem, hogy önfeláldozóan segítőkész barátunkra ma is sokan szeretettel emlékezünk. És fogunk mindaddig, míg élünk.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)2011. november 3.
Circumdederunt
Kora szürkület volt, amikor édesanyámnak az életére törtek. Védekezni sem tudott: a saját kapujában agyba-főbe verték. Lila foltok éktelenkedtek a testén, arcát – a lélek tükrét – szeme sarkától a szája szögletéig szakították alja, középkori módon. A legrosszabbra készültem fel akkor. Mire hazajutottam, Isten tudja, honnan, tizenhárom öltéssel az arcán feküdt a kórházi ágyon és hálálkodott a fennvalónak, hogy évekkel ezelőtt megromlott a látása. Ha szemüvege meg nem védi, semmit sem látna bal szemére. Ha nem edződött volna testi-lelki nyomorúságokon, harmadnapjára temethettük volna. De meggyógyult, amennyire gyógyulhatott. Csak a tükörbe ne kellene nézni reggelente… Csak az utcára ne kellene menni többé…! Családunk valamennyi tagjában maradandó nyomot hagyott a szörnyűség. Az unokák rémültek meg a legjobban és ők dolgozták föl a leghamarabb. Édesanyám humorérzéke kivirágzott – ez a szerencséje! –, szemében azonban ott bújkál a páni félelem. A többiek fegyelmezik magukat. Én azóta nem kívánkozom haza. Ha mégis megyek, az anyám udvarolja ki. De nem kívánkozom. Karácsonyra sem. Halottak napjára sem. És örülök, hogy halottak napjára nem lett kötelezettségem. Elhunyt szeretteink haló poraikban is megbocsájtják, hogy iszonyom lett attól a helytől.
A gyertyalángot mégsem nélkülözhetem. Akárhol is lennék, vannak ott halottaink. Így van ez már a Kárpát-medencében: „apáink arcán járunk”. A Sétatéren is, ahol dübörögnek a munkagépek az 56-osok szerény emlékműve körül. „Halott virágok illatát nyögik a fák, és megrázkódik a táj, valami véget ért, valami fáj.” A halálra sebzett gesztenyetörzsek mint csontvázak a tömegsírból, meredeznek az ég felé. Már-már 56-osok. Dehogy akartak hősök lenni, dehogy akartak forradalmat! Élni szerettek volna, szeretni szerettek volna, nevetni, sírni, megöregedni csendben. Egyetlen gyertya lángja reszket értük, erre nem jár ma rajtam kívül senki. Tovább megyek. A Színházban ott sorakoznak a legendák az emeleti csarnok csendjében. Ők a Halott osztály, à la Tadeusz Kantor. És ott, az égi társulatban játszanak – velünk. Az emlékeinkkel. Ille Feri bácsi fogyó kellékeit, kenyeret és kolbászt osztogatott a nebulóknak anno. Az ember tragédiája… Nagy Dezsőtől nevet örököltem, van, akinek még eszébe jut, mit is. Jólesik, ha úgy szólítanak. László Gercsi bácsi négy esztendejét pazarolta ránk, hogy beszélni tudjunk. Az angyali hangú Kriza Ágnes csak felet, hogy lélegezzünk: az utolsó lehelletéig. Ott vannak mind, a Házsongárdban, meg itt vannak velünk.
A Szentegyház árnyékában Márton Áron szobra búcsújáró hely lett. A koszorúkat nem lopkodja senki, pislákol is mécses, mint imádság az oltárszekrény mellett. Mint vészkorszakban a lelkiismeret. Meg is ölel titokban, míg az alvó gyertyákat gyújtogatom a talapzatánál. Odaát, a minoritáknál ugyanilyen gyertyákat gyújtogatnak azok, akiknek ő viselte gondját, hogy be ne darálja a rendszer. Vajon ma hoz közülük valaki legalább egy lángot? Én mindenesetre viszek egyet hozzájuk, a kriptában nyugvókért, régi magyar lelkekért, akikkel nem gondol ma senki. Mert saját halottjaink vannak, birtokos ragozással. Egyszer egy esztendőben. Halottak napján felvirágozzuk sírjainkat – a magunkét, ahová készülünk titokban. Vonulunk mindannyian a Házsongárdjainkba, pedig a másvilágot nem lehet egyszeri látogatással megváltani, mint fix összegért a pár köbméter földet, mely ápol s eltakar. Mert nem takar: kiebrudalnak sírjainkból az élelmesebbek. Bánffy Miklóst még nem lehet. Berde Mózest még nem lehet. Szenczi Molnárt még nem lehet. Apáczait még nem lehet. Bölöni Farkast, Brassai Sámuelt, Jósika Miklóst még nem lehet. Dsidát, Szilágyit, Szentgyörgyit sem lehet. Kéler Ilonát már igen: a felejthetetlen művésznőt szépen elfalazzák a világ elől, mint ama régi lánykát a Bethlen utcából: ITFEKZIKPECHI THOLHERESIA NOSLEANIA KATAAD1585. A többieket már igen: süllyednek a tumbák, porladnak a címerek, olvadnak a halotti maszkok, a nevek lekopnak és kikopnak az emlékezetből. Ismeretlenek leszünk, mint a sírkert végében a honvédek: legfeljebb Kapronczai önkéntesek, egy-egy szánalomból égetett miligyertyával.
Mert…
„vannak vidékek ahol csak a hant
tudhatja már hogy ki nyugszik alant
régen kikorhadt fejtől a kereszt
a zsidók hamvát meg ne itt keresd
s ki érti már a megmohosodott
márványon az örmény föliratot”
(A vendégszövegek Farkas Árpád, Kovács Ákos, ill. Kányádi Sándor tollából valók. Az idézett sírfelirat mai olvasata: Itt fekszik Pécsi Tölcséres János leánya, Kata, Anno Domini 1585)
LACZKÓ VASS RÓBERT
Szabadság (Kolozsvár)