udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 131 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-131 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

1994. február 12.

Békesi László ismertette a Magyar Szocialista Párt gazdasági programját. Kijelentette, hogy pártja a Hungária Televíziót és más hasonló szervezeteket nacionalista propagandának minősíti és a szocialisták erre nem kívánnak pénzt fordítani. /Pesti Hírlap, febr. 12./

1994. február 12.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi központú Orvostudományi Szakosztályának négy éves tevékenyégéről számolt be dr. Puskás György elnök. Az egyesület 1948. évi felfüggesztése után 1990-ben alakulhatott újjá, illetve folytathatta 1859-ben megkezdett tevékenységét. A szakosztály 1990-es újraindulásában nagy szerepet játszott dr. Bérczes Judit tudományos főkutató. Akkor közel 50 fős létszámmal indultak, most 450 beiratkozott orvos és gyógyszerész tagjuk van. Évente tudományos ülésszakot szerveznek, eddig Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Nagyváradon és most Csíkszeredában tartották. A tudományos konferenciák anyagát az Orvostudományi Értesítő köteteiben adják ki. A továbbképzésben az anyaország segít, Oxfordban pedig dr. Somogyi magyar származású orvos támogatása teszi ezt lehetővé. Nehéz probléma az orvosok kivándorlása. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 12./

1994. február 12.

Nyárádszeredában is megalakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/ helyi fiókja. Az alakuló ülésen részt vett Szabó György Pál, a Maros megyei szervezet elnöke és Tófalvi Zoltán területi alelnök. Nyárádszeredában ideiglenes vezetőséget választottak, elnök Kádár Gyöngyi. /Népújság (Marosvásárhely), febr 12./

1994. február 14.

Románia a politikai megoldás híve, nyilatkozta Teodor Melescanu külügyminiszter a bukaresti rádió magyar adásának, miután visszatért Genfből, a Jugoszláviával szomszédos országok értekezletéről. /Népszabadság, febr. 14./

1994. február 14.

Febr. 14-én Magyari Lajos RMDSZ-szenátor felhívta a művelődési miniszter figyelmét arra a törvénytelen kísérletre, amellyel a Kovászna megyei Számvevőszék /prefektusi támogatással/ megpróbálja megfosztani székházától a Sepsiszentgyörgyi Képtárat. /RMDSZ Tájékozató, 221. sz., febr. 15./

1994. február 14.

Szatmárnémetiben megtartják a református egyházi zsinatot, olvasható abban a közleményben, amelyet Tőkés László püspök, a zsinat soros elnöke írta alá, annak ellenére, hogy névtelenek gyalázkodó leveleket írnak a zsinat tagjainak és azt terjesztik,hogy a febr. 15-16-ra meghirdetett zsinat elmarad. A megyei tanfelügyelőség megtiltotta, hogy a zsinatot a Kölcsey Ferenc Líceumban tartsák meg. /Új Magyarország, febr. 14./

1994. február 14.

Febr. 14-én Bukarestbe látogat Tudjman, a Horvát Köztársaság elnöke, találkozik a román vezetőkkel. /Magyar Hírlap, febr. 14./

1994. február 14.

Románia költ Európában a legkevesebbet a hadseregre, 1993-ban 420 millió dollárt, jelentette ki Spiroiu védelmi miniszter. Szerinte Magyarország kétszer annyit költött a hadsereg korszerűsítésére. /Magyar Hírlap, febr. 14./

1994. február 14.

A Moldovai Köztársaságban febr. 27-én tartják a választásokat, az önmagát Transznisztria Köztársaságnak kikiáltott Dnyeszteren túli területen bojkottálják ezt a választást. /Új Magyarország, febr. 14./

1994. február 15.

Ismét sztrájkolnak a bányászok, a rovinai szénmedence dolgozói febr. 14-étől léptek sztrájkba. Munkabeszüntetésre készül a második legnagyobb romániai szakszervezeti csoportosulás, az egymillió tagot számláló Alfa Kartell is. /Magyar Hírlap, febr. 15./

1994. február 15.

Szatmárnémetiben febr. 15-én megkezdődött a református egyházi zsinat. Az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője, Csiha Kálmán kolozsvári püspök hat társával együtt távolmaradt a zsinattól, arra hivatkozva, hogy őket nem vonták be a zsinat szervezésébe. A megjelentek levélben kérték fel a távolmaradtakat a munkába bekapcsolódásba. /Magyar Nemzet, febr. 16./

1994. február 15.

Tiltakozást tett közzé a MISZSZ a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek székházukból való kilakoltatása ellen. /RMDSZ Tájékoztató, 222. sz., febr. 16./

1994. február 15.

Traian Chebeleu elnöki szóvivő sajtótájékoztatóján nem reagált Tudor vádjaira, hiába kérdezték az újságírók a véleményét, ehelyett az ellenzéki lapokat támadta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./

1994. február 16.

A Demokratikus Konvenció /DK/ stratégiai főigazgatósága nem támogatja az RMDSZ kisebbségi törvény tervezetét. Kifogásolták az autonóm közösségek, a kollektív jogok fogalmát, közölték, hogy nem tudják elfogadtatni választóikkal a kétnyelvű feliratokat és az önálló magyar iskolahálózatot. /Magyar Hírlap, febr. 16./

1994. február 16.

Tudjman horvát elnök Bukarestben tárgyalt Iliescu elnökkel, majd aláírták a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződést. /Magyar Hírlap, febr. 16./

1994. február 16.

1993. december elején négy parlamenti képviselő újabb földtörvény-tervezetet terjesztett a parlament elé, amely révén a szántóterület tíz százaléka állami tulajdonba kerülne, közérdekű mezőgazdasági területek néven. Ez valójában újfajta államosítást jelentene és elsősorban a kisebbségeket sújtaná ez a törvény, figyelmeztetett dr. Elek Barna RMDSZ-képviselő, mert a volt kisebbségi egyházi birtokokra is kiterjed, ezenkívül kihúzná a magyarság lába alól a még megmaradt közösségi földterületeket is. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 16./

1994. február 16.

Corneliu Vadim Tudor szenátor gyalázkodó cikkeket közölt Spiroiu védelmi miniszterről és Chebeleu elnöki szóvivőről. A megtámadottak egy darabig hallgattak, először Spiroiu utasította vissza a vádakat, majd Chebeleu nyilatkozott: "intoleráns, antiszemita, xenofób; a román nép szellemiségétől idegen megnyilvánulásaival Tudor nemcsak pártja és sajtókiadványa nevét szennyezi be, de sokat árt az ország érdekeinek" is. /Pesti Hírlap, febr. 16./

1994. február 16.

Febr. 28-ára általános sztrájkot tervez több szakszervezeti mozgalom. Bogdan Hosu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke szerint elképzelhető egy katonai színezetű kormány létrehozása is. Febr. 15-én Iliescu elnök fogadta az Alfa Kartell küldöttségét. /Új Magyarország, febr. 16./

1994. február 16.

Tőkés László sajtóértekezletén értékelte Duray Miklós látogatását: többezres tömeg előtt tette világossá az önrendelkezés szükségességét. - Az egyházaktól elvett ingatlanok kérdése továbbra is megoldatlan. A nagyváradi református püspöki palota peres ügye még tart. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 16./

1994. február 16.

Mircea Snegur moldáviai elnök beszédében hangsúlyozta, hogy népe moldáviai nép, bár egyesek megkísérlik eltüntetni a moldáviai szót. "A mi moldáviai népünk nem kíván sem váltópénznek, sem pedig valaki áldozatának lenni." /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 16./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-131




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék