udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 197 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 181-197 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

1997. november 8.

Világ hazafiai, egyesüljetek!" - jelentette ki Corneliu Vadim Tudor meghívására Bukarestbe érkezett Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, aki a szélsőséges, nacionalista Nagy-Románia Párt nov. 8-án kezdődött kongresszusán szólalt fel. C. V. Tudor, az NRP elnöke beszámolójában azt állította, hogy pártja, amely a tavalyi választásokon mintegy 4 százalékos eredményt ért el, ma az ország harmadik legnagyobb politikai erejét alkotja. A különböző közvélemény-kutatások 8-10 százalékra taksálják ma Corneliu Vadim Tudor pártját. A győzelem esetére tervezett intézkedések között szerepel az RMDSZ betiltására irányuló eljárás azonnali megkezdése - ez egyébként nem új elem, Corneliu Vadim Tudor már évek óta ismétli ezt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

1997. november 8.

Kolozs megye magyar nemzetiségű történelem- és földrajztanárai tanácskoztak tantárgyuk oktatásáról és A magyarság története és hagyományai tantárgy vezetéséről. - Az egyetemi központtal rendelkező megyében a magyarul tanítók fele képesítés nélküli. A tanácskozáson leszögezték, hogy Románia földrajzát és történelmét magyarul oktatják, az érvényes román nyelvű tankönyvek alapján. A tankönyvek fordítása és kiadása folyamatban van. Az új tantárgyat /A magyarság története és hagyományai/ a szülők kérésére a VI. és VII. osztályban lehet tanítani, tantervét a bukaresti Közoktatás folyóirat augusztusi száma közölte. A tankönyv elkészüléséig az itt közölt tanterv szerint lehet haladni a tananyagban. - Több iskolában a szülők, a gyermekek túlterheltségére hivatkozva, idegenkedve fogadták az új tantárgyat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8-9./

1997. november 8.

Nov. 8-án Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Líceumban rendezték meg a szavalóversenyt, melyre Budapestről, Nyíregyházáról, Székelykeresztúrról, Gyergyóditróból, Csíkszeredából, Maroshévízről is érkeztek versmondók. A résztvevők megtekintették a helyi Figura Stúdiószínház előadását. /Gyergyói Kis Újság (Gyergyószentmiklós), nov. 12./

1997. november 9.

Nov. 9-én a pápa a Szent Péter bazilikában boldoggá avatta Apor Vilmost, aki 1945-ben győri püspökként élete árán védte meg a püspöki palotába menekült nőket a szovjet katonák elől. Apor Vilmost a nagyváradi egyházmegyében szentelték pappá, ezért a boldoggá avatási pápai misén koncelebránsként ott volt Jakubiniy György gyulafehérvári érsek és Tempfli József nagyváradi püspök. /Magyar Nemzet, nov. 10./ "Tavaly Kassán, őszentsége II. János Pál pápa az erdélyi Alvincen született Pongrác István vértanút avatta szentté. Apor Vilmos püspök boldoggá avatásával újból erdélyi magyar ember életútját mutatják fel az egész keresztény világ számára." Apor Vilmosra "büszke lehet népe, amelyből vétetett, a székely nép." /Patrubány Miklós: Székely csillag. = Magyar Nemzet, nov. 10./

1997. november 9.

Nagy szülöttére, Erdős Sylvester Jánosra emlékezett Szinérváralja lakossága nov. 9-én. A református templomkertben az emlékére 1903-ban emelt obeliszknél koszorúzott a polgármesteri hivatal, az EMKE és az RMDSZ. A művelődési házban díszelőadásban méltatták az író, költő, fordító és reformátor gazdag életművét, majd helyi pedagógusok Az magyar nípnek címmel összeállítást mutatott be, végül a Hollóssy Simon Vegyeskórus zárta a műsort. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 25./

1997. november 10.

A kormány mihamarabbi és lényegi átalakítása mellett szállt síkra az Emil Constantinescu államfővel folytatott nov. 10-i megbeszélésen az RMDSZ Markó Béla vezette küldöttsége. Constantinescu ezen a napon tárgyalt valamennyi parlamenti erő delegációjával a belpolitikai helyzetről, elsősorban a kormány tervezett átalakításáról. Markó Béla a megbeszélés után elmondta, hogy az RMDSZ elsősorban a gazdasági és a privatizációs tárcák terén szorgalmaz olyan átalakítást, amely leegyszerűsíti az illetékes szervezetek tevékenységét. Szerinte nem lehet a reform kudarcáról beszélni Romániában, csak annak ütemével kapcsolatban lehetséges az elégedetlenség. Az RMDSZ kormányzati képviselői – a szövetségnek két minisztere és nyolc államtitkára van – az RMDSZ elnökének véleménye szerint helytálltak posztjaikon. Petre Roman, a Demokrata Párt vezetője közölte, hogy kész elfogadni egy olyan kisebbségi kormányzást is, amelyben a DP kívülről támogatná a kabinetet. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

1997. november 10.

A Magyar Református Világszövetsége /MRVSZ/ nov. 7-9-e között rendezte meg az I. Kárpát-medencei Médiakonferenciáját Berekfürdőn. A tanácskozáson Egyházak a világ médiáiban - médiumok az egyházban kérdéskörben hangzottak el előadások. A témához hozzászóltak a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió képviselői. Zárónyilatkozatot adtak ki, ebben elfogadták Tőkés Lászlónak, az MRVSZ elnökének az új református médiastratégia kialakításához szükséges szempontokat. Megvalósításuk érdekében a Magyar Református Médiaszövetség és a Magyar Református Médialapítvány létrehozását határozták el. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 10., a konferencia programja: Partiumi Közlöny (Nagyvárad), okt. 28./

1997. november 10.

A Nagy-Románia Párt Bukarestben nov. 9-én befejezett kongresszusán két hivatalos dokumentumot fogadtak el. A párt a "felvilágosult nacionalizmus" doktrínája alapján áll. Programjuk "rendet és fegyelmet" ígér. Kormányra kerülése esetén a párt létrehozza a "Románellenes Tevékenységet Vizsgáló bizottságot", és megindítja az eljárást "a horthysta RMDSZ" betiltására. A román állam tekintélyét helyre fogják állítani Hargita és Kovászna megyében. Az NRP-kormány kezdeményezni fogja a Magyarországgal és Ukrajnával kötött alapszerződések újratárgyalását "a történelmi igazság, a nemzetközi jog és a Románia érdekeinek járó tisztelet alapján". Javasolni fogják a Moldovai Köztársaság "békés úton történő visszatérését az anyaországhoz" egy konföderáció keretében. A párt méltatta a háborús bűnösként kivégzett "hős katonát", Antonescu marsallt, aki "a keleti kommunista kolosszus ellen küzdött", továbbá az ország két kommunista vezetőjét, Gheorghiu Dejt és az 1989-ben kivégzett Nicolae Ceausescut, akik "megteremtették a feltételeket a nemzeti doktrína feltámadásához". Programjuk szerint "Nagy-Románia újbóli megteremtését, az önkényesen elragadott területeknek a hazához való visszatérését kell céloznia". "Az igazság az, hogy Romániának vissza kell nyernie azokat az örök román területeket, amelyeket elraboltak tőle a Ribbentrop-Molotov paktum nyomán". A kongresszuson nagy sikert aratott Iuliu Furo (Fúró Gyula) szenátor, a párt szenátusi csoportjának vezetője, például olyan kijelentésekkel, mint hogy "az RMDSZ-nek el kell tűnnie a föld színéről", "Erdély román volt, román és román marad", "a román nyelv szent". - A Nagy-Románia Párt újraválasztotta elnökévé Corneliu Vadim Tudort. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

1997. november 10.

A több mint hétezer magyart számláló Tordán a magyar osztályok a város különböző iskoláiban vannak szétszórva. A tordai szülők összejöttek, hogy megvitassák a tordai önálló magyar iskola létrehozásának lehetőségeit. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

1997. november 10.

Az FKGP Kávássy Sándort jelölte a távozó G. Nagyné Maczó Ágnes helyére. A Népszava készített vele interjút. Kávássy G. Nagyné Maczó Ágnesről elmondta, hogy mindig tisztelte, becsülte bátorságáért. "Az ukrán-magyar alapszerződésről például azt is ki merte mondani: hogy nemcsak a miniszterelnököt tartja hazaárulónak, hanem mindazokat, akik megszavazták. Leváltását mindenképpen fájdalmasnak tartom, és bizonyos értelemben kudarcnak is tekintem. Jean d'Arc típusú küldetéstudattal bíró naiv politikus. Amióta azonban a NATO ellen agitál, számomra követhetetlenné vált." - Az újságíró megjegyezte, Toller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese jelezte, hogy Kávássy többször tett irredenta kijelentést. Kávássy kifejtette: "Nem hiszem ugyanis, hogy a trianoni határok megváltoztathatatlanságát tagadó álláspontom revizionizmus vagy irredentizmus lenne." "Azt, hogy a trianoni határok nem igazságosak, mindenki tudja." Kávássy szerint az "etnikai határokat és a politikai határokat előbb-utóbb mindenképpen összhangba kell hozni", továbbá a nagyhatalmak ellenőrzésével népszavazást kellene rendezni a határ mentén lakó magyar, illetve magyar többségű városokban, falvakban. /Népszava, nov. 10./

1997. november 11.

Nov. 11-én a szövetség bukaresti székházában ülésezett az RMDSZ Operatív Tanácsa. A tanácskozáson jelen volt meghívottként Tokay György kisebbségvédelmi és Birtalan Ákos turisztikai miniszter. A tanácskozás napirendjén a kormányzati tevékenység elemzése és a 36/1997-es sürgősségi kormányrendelet szenátusi elfogadását előkészítő RMDSZ-es tárgyalóbizottság mandátumának megvitatása szerepelt. A testület felhatalmazta a koalíciós tárgyaló küldöttséget, hogy szorgalmazza az RMDSZ nagyobb szerepvállalását a reformfolyamatban, határozottan lépjen fel a kormányprogram betartásáért, támogassa a privatizációs struktúra átalakítását, ösztönözze egy koherens stratégia kidolgozását a kormányprogram kisebbségpolitikai tételeinek végrehajtására, kérje a kormány elhatárolódását a szélsőséges nacionalista megnyilvánulásoktól. Az Operatív Tanács elégedetlenségét fejezte ki a vallás- és kisebbségi ügyekben elért eredményekkel kapcsolatban. A testület elemezte a sürgősségi kormányrendelet szenátusi szakbizottsági véleményezés nyomán előállott helyzetet, és megbízta az RMDSZ vezetőségét, hogy kövessen el mindent a kormányprogram érvényesítéséért. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 11., 1152. sz., folyt.: nov. 12., 1153. sz./

1997. november 11.

Nov. 11-én a képviselőházban megvitatták az ellenzék által benyújtott egyszerű indítványt az ipar helyzetéről. Az RMDSZ-frakció politikai álláspontját a kérdésben Antal István Hargita megyei képviselő fejtette ki, és rámutatott, arra, hogy a jelenlegi kormány intézkedéseit a korábbi kabinet káros gazdaságpolitikája tette szükségessé, a nemzetközi pénzintézetekkel kötött egyezmények a reformot halogató politika által okozott kényszerhelyzet eredményei. Végezetül kijelentette, hogy az RMDSZ visszautasítja az ellenzék indítványát. A plénum 173 ellene és 99 mellette leadott szavazattal elvetette az indítványt. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 11., 1152. sz./

1997. november 11.

Tavaly csak kormányváltás történt, rendszerváltás nem, hangsúlyozta Kónya-Hamar Sándor képviselő a vele készült interjúban. A kisebbségi ügyek megoldására sokáig a kormányfő volt a garancia. Újabban azonban a koalíció konzultatív tanácsának ülésein, a kényes helyzetekben - amikor az RMDSZ-nek szüksége lenne a segítségére - a kormányfő hallgat. "Ezt az RMDSZ-nek figyelembe kell vennie", állapította meg a képviselő. A parasztpárti Prutenauval szemben a liberálisok kitartanak a sürgősségi kormányrendelet mellett. - A gazdasági reform megkésett és szakszerűtlenül alkalmazzák a nyugati elméleti modelleket. - Az RMDSZ ebben a koalícióban eredményeket csak politikai alkuval érhet el. - Román politikus elmondhatja, hogy az RMDSZ kormányba lépésével a kisebbségi ügyek megoldódtak, "de RMDSZ-es, erdélyi magyar politikus nem." "Egy negatív modell kísért: a kommunista Jugoszláviában pontosan ilyen módszerekkel biztosították a kisebbségi jogokat, hogy aztán egyszerre mindet visszavonják." Romániában a törvények politikai bebiztosítása hiányzik. Ráadásul az eddigi eredményeket egy hatalomváltás megtorpedózhatja. - Romániában nem alakult ki egységes, homogén nemzet, még hetven év után sem. "Valójában "nem is a mi autonómiánktól félnek, hanem arra gondolnak, hogyha egy moldovai, egy munténiai vagy egy dobrudzsai autonómia kialakul, akkor ez nemzeti értelemben hová vezet." Elkeserítő, hogy ha a demokrácia vagy a nemzeti állam védelme közül kell választania, akkor a demokratikus rend felépítésére felesküdött haladó román értelmiség az utóbbit választja. A román értelmiségiek már ki merik mondani, hogy a magyar gyermekeket románra kell tanítani, hogy az államnyelv az állami hivatalnokok nyelvét jelenti, nem pedig az itt élő kultúrák nyelvét. Kónya-Hamar Sándor két-három éve még nem hitte, hogy ezeket a parlamentben fogja hallani. /Román Győző: Beszélgetés Kónya-Hamar Sándor képviselővel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 11./

1997. november 11.

A Kovászna megyei tanács állandó bizottsága Emil Constantinescu román államfőhöz, a szenátus és a képviselőház elnökeihez, illetve Victor Ciorbea miniszterelnökhöz intézett nyílt levélben tiltakozott a Kovászna és Hargita megyében élő magyarság elleni sajtókampány, politikusi nyilatkozatok ellen. A nyílt levél statisztikai adatokkal cáfolja azokat a vádakat, amelyek szerint a románságot elüldözik a két székelyföldi megyéből. Rámutat például, hogy a legutóbbi nyolc esztendőben a Kovászna megyében élő románság aránya 23,4 százalékról 25 százalékra nőtt. Egyes, a jelenlegi kormánykoalíció megbontásában érdekelt erők azonban irreális adatokat terjesztenek, mutat rá a Kovászna megyei vezető testület, hangsúlyozva: egyáltalán nem olyan a megyei románság helyzete, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban kellene megvitatni és kiemelt országos programot kellene kidolgozni támogatására. - A hazai és a nemzetközi közvélemény félrevezetése merénylet Románia nemzeti érdekei ellen, és hamis képet fest az ország más megyéiben élő román lakosság szemében a magyarságról - mutat rá a megyei tanács, kifejezve reményét, hogy az állam vezetői véget vetnek a szélsőséges, nemzeti gyűlölködésre való, a román alkotmányban is tiltott uszításnak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

1997. november 11.

Rendszeres párbeszédet kezdeményez a román és a romániai magyar újságírók között a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a MÚRE. A MÚRE igazgatótanácsának nevében Ágoston Hugó, a szervezet elnöke kifejtette: az egyesület aggodalommal állapítja meg, hogy az utóbbi hetekben a román írott és elektronikus sajtóban elszaporodtak az olyan cikkek és műsorok, amelyek megalapozatlan híreszteléseikkel, sértő és vádaskodva támadó kommentárjaikkal rossz fényben tüntetik fel a romániai magyar közösség egészét. A MÚRE szerint a tömegtájékoztatás általa kifogásolt jelenségei jórészt szakmai elégtelenségekből, elsősorban a helyes tájékozódásnak és az információk ellenőrzésének hiányából erednek. Az egyesület igazgatótanácsa ezért elhatározta, hogy programot dolgoz ki a párbeszédre, azt közzéteszi és eljuttatja az érdekelt szakmai szervezeteknek. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

1997. november 11.

A Népszabadság két olvasói levelet közöl, mindkettő Tőkés László püspököt támadja, visszautasítják a püspök okt. 23-i, magyarországi kijelentéseit /"akadnak olyanok is, a koszorúzók között, akik egykor üldözték 1956 hőseit. Az élet elleni bűnök igazságtételt követelnek, semmiféle elévülés, hamis emberiesség vagy politikai beállítottság nem odázhatja el az igazságot."/. /Népszabadság, nov. 11./

1997. november 11.

Ötvenévnyi szünet után októberben Kolozsváron megnyílt Kolozsvár és egész Erdély első hivatalosan elismert református óvodája Csemete néven. Constanda Jolán, az óvodai oktatást felügyelő Kolozs megyei tanfelügyelő elmondta, hogy a megye csaknem háromezer óvodáskorú magyar gyermekét oktató óvónők közül 145-nek van szakmai végzettsége. A kisebb falvakban sokszor azért nem lehet magyar óvodai csoportot indítani, mert nincs meg az ehhez szükséges tizenöt fős létszám. Ezért is szükséges az egyházi segítség. /Csemeteültetés Kolozsváron. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 11./

1997. november 11.

Sepsiszentgyörgyön nov. 14-16-a között népzene- és néptánc-találkozót rendez Háromszék Állami Népi Együttes. Fellép a Budapest Táncegyüttes, táncház is lesz, nov. 16-án pedig az Erdélyi Magyar Táncszövetség tartja közgyűlését. A Budapest Táncegyüttes fellép még Brassóban és Kolozsváron is. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 11./

1997. november 11.

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Kémia Szakosztálya nov. 14-16-a között harmadik alkalommal rendezi meg vegyészkonferenciáját Kolozsváron. Társszervező az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi és Matematikai Szakosztálya. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 11./

1997. november 11.

A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége /MISZSZ/ Árkoson tartotta hatodik kongresszusát, tizennégy tagszervezet képviselői jelentek meg. Kis Gábor leköszönő elnök nyitotta meg a tanácskozást. Nagy Pál, az információs iroda vezetője elmondta, hogy néhány éve még az RMDSZ vezetői minden jelentős kérdésben kikérték a MISZSZ véleményét, azóta több szervezet jött létre, amelyek háttérbe szorították a MISZSZ markáns ideológiáját. Ezek között említette az RMDSZ bábáskodása mellett életre hívott Magyar Ifjúsági Tanácsot, továbbá a frissen megalakult Magyar Ifjúsági Világfórum Erdélyi Társaságát /MIVET/. A MISZSZ megválasztotta új vezetőségét, az új elnök Nagy Pál /Székelyudvarhely/ lett. /Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 11./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 181-197




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék