udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
708
találat
lapozás: 1-30 ... 661-690 | 691-708
Intézménymutató:
Securitate
2006. november 7.
Varujan Vosganian után az Egyesült Államokban élő Liviu Turcu egykori hírszerzési vezető újabb politikusokat vádol azzal, hogy együttműködtek a kommunista hatalmat kiszolgáló Szekuritátéval. Az érintettek többsége ellen nem először hangzik el ez a vád, de újdonságot jelent, hogy a kommunista külügyi hírszerzés volt igazgatója most már a bizonyító iratokat rejtegető katonai és hírszerzési egységek számjelzését is nyilvánosságra hozta. A listán nagy nevek találhatók, olyan politikusoké, akik meghatározták Románia politikai életét az elmúlt tizenhat évben. Turcu szerint Románia két volt miniszterelnöke, Adrian Nastase és Radu Vasile is kompromittálta magát azáltal, hogy együttműködött a kommunista hírszerzéssel, de a volt hadügyminiszter Mircea Pascu és a volt mezőgazdasági miniszter Ilie Sarbu, valamint a liberális Teodor Melescanu és Mircea Cosea politikusok is foltos múltúak lennének. A volt hírszerzési vezető még Alin Teodorescu, Eugen Dijmarescu és Gelu Voican-Voiculescu ellen fogalmazott meg hasonló vádat. Turcu szerint a dossziék megcsonkításáról a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tagjai is meggyőződhettek. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ azt állítja, mindent átszállított az átvilágítóknak, a több mint egymillió iratcsomónak azonban csak a fele rendelkezik kartotékokkal. Utóbbiak tartalmazzák azokat az útmutató adatokat, amelyek megkönnyítik a kutatók munkáját. Turcu szerint 1989 óta többször is megcsonkították az iratokat, ezért amikor a titkosszolgálatok jelenlegi vezetői úgy nyilatkoznak X vagy Y politikusról, hogy nem léteznek olyan dokumentumok, amelyek a Szekuritátéval való együttműködésüket bizonyítanák, akkor azt jelenti, hogy ezeket valójában eltüntették. Az átvilágítók közölték, hogy megvizsgálják a Turcu által közzétett információkat. /Turcu listája: ismert politikusokat vádol együttműködéssel a volt hírszerzési vezető. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./2006. november 8.
Mircea Dinescuval és Constantin Ticu Dumitrescuval tárgyalt november 7-én Liviu Turcu egykori külügyi hírszerzési vezető, aki a napokban tizenkét román politikust vádolt meg azzal, hogy együttműködött a volt Szekuritátéval. Mircea Dinescu kijelentette, az egykori hírszerzővel ugyanazon az oldalon harcolnak, és mindkettőjük számára a legfontosabb az, hogy „teljes és megcsonkítatlan információk kerüljenek napvilágra”. Turcu tájékoztatta őket arról, hogy több olyan katonai egység létezik, ahol megtalálhatók a volt titkosszolgálat archívumai a maguk teljességében, és nem megcsonkítva, ahogyan azt a SZITOB rendelkezésére bocsátották. Az egykori hírszerzőtől azt is megtudták, hogy a Szekuritáté archívuma elektronikus formában is megtalálható. Constantin Ticu Dumitrescu keményen bírálta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) új vezetőségét mondván, hogy nem „jó szándékú”. A sajtó képviselőinek olyan kartotékokat mutatott be, amelyekről a legfontosabb információkat kitörölték mielőtt elküldték volna azokat az átvilágító bizottságnak. /(p): Turcu az átvilágító bizottság tagjaival találkozott. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./2006. november 11.
Nagy port kavart Liviu Turcu volt kémfőnök, aki 1989 elején az Egyesült Államokban kért és kapott menedékjogot, és aki két héttel ezelőtt előállt egy listával. Turcu szerint az elmúlt tizenhat esztendőben az éppen hatalmon lévők úgy használták fel a szeku irattáraiban levő dossziékat, ahogyan érdekeik megkívánták. Iratcsomókat tüntettek el, más iratcsomókat átfésültek, meghamisítottak, így a dossziéállomány mára már teljes megbízhatatlanná vált. Turcu több vezető politikusról tudja, hogy fedett tisztjei voltak a Szekuritáténak, a rájuk vonatkozó akták mégsem érkeztek meg az átvilágítókhoz. Turcu tizenegy névből álló listát közölt. A lista élén Adrian Nastase volt kormányfő áll, de szerepel a lajstromon Radu Vasile volt parasztpárti miniszterelnök, Teodor Melescanu szenátor, jelenlegi liberális párti alelnök, volt külügyminiszter, valamint egész sor olyan személyiség, akik 1990 után miniszterek vagy miniszteri rangú kormánytagok voltak. Tibori Szabó Zoltán, a lap munkatársa két példát hozott fel a lista hitelességére. Amikor 2000-ben Adrian Nastase miniszterelnök lett, sebtében közzétett életrajzában még olvasható volt, hogy a nyolcvanas évek végén hosszabb időre Oslóban járt, ahol a világbékét tanulmányozta. Ezekben az években Romániából nem lehetett átjutni a határokon, világbékét tanulmányozni. Nastase akkoriban Franciaországban is gyakran megfordult, s 1984-től kezdve a strasbourgi emberjogi intézet tanulmányi igazgatója volt. Ezek az információk kis idő múltán kikerültek a kormány-honlapon olvasható életrajzából. Hasonló eset Ilie Sarbu volt miniszteré, aki teológiát végzett, 1984–1985-ben ökumenizmust tanult Svájcban, 1989-ben angolt Birminghamben. Turcu azt állítja, hogy Teodor Melescanu szenátornak ő maga írta alá 1989 előtt fedett tisztként a külföldi misszióra történő kiküldetési parancsát. Turcu azt bizonyítja, hogy mindenki, aki 1989 előtt a nagypolitikában labdába rúgott, valamilyen szinten a kommunista titkosszolgálatok embere volt. Valamennyien zsarolhatók voltak. Emlékezetesek Emil Constantinescu szavai: „legyőztek a struktúrák”, amikor bejelentette, hogy nem vállalja az újabb megmérettetést, és visszavonul az államelnöki posztért folytatott harcból. /Tibori Szabó Zoltán: Turcu listája. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./ 2006. november 14.
Románia 1989 utáni vezetői közül sokan a Szekuritáté emberei voltak – jelentette ki Ioan Talpes, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt vezetője, a Romania Libera című napilapnak adott interjújában. A november 13-i szám terjedelmes interjút közölt Ioan Talpes-sel, aki sokáig Ion Iliescu volt államfő legbizalmasabb köréhez tartozott. 1992 és 1997 között a SIE vezetője volt, majd Iliescu nemzetbiztonsági tanácsadójaként dolgozott. A volt hírszerzővezető azóta szakított egykori főnökével, és a Szociáldemokrata Párttal (SZDP), most független szenátor a parlamentben. Talpes a rendszerváltás utáni hírszerzési vezetők közül az első, aki megerősítette a kommunista diktatúra utolsó hónapjaiban az Egyesült Államokba disszidált Liviu Turcu volt kémfőnök vádjait. Egyetért Turcuval abban is, hogy a kommunista titkosszolgálat archívumait megrostálták. Talpes szerint az 1989 után politikai pályára került volt szekuritátés informátorok és fedett ügynökök kiegyeztek az 1989-ben „kényelmetlen helyzetbe került” titkosszolgálati tisztekkel. A politikusoknak ugyanis érdekében állt, hogy a titkosszolgálati kapcsolatukat bizonyító feljegyzéseknek nyoma vesszen, a hírszerzési tisztek pedig e szolgálatért cserében tisztségeket, katonai fokozatokat kaptak. Talpes szerint Turcu színrelépése bizonyos külföldi körök figyelmeztetése, akikkel Romániának „meggyűlik majd a baja”, ha az átvilágítási folyamattal nem tisztul meg a román közélet. /Talpes: Romániát a Szekuritáté vezette! = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./2006. november 14.
Tíz éven keresztül gyűjtötte az adatokat a Szoboszlay-ügyről, könyvet is írt róla, a teljes igazságot mégsem sikerült felgöngyölítenie. A még élő érintettek vagy hozzátartozóik még mindig vonakodnak beszélni a történtekről, a hóhérokról nem is beszélve, szögezte le tapasztalatait Jámbor Ilona Lupényban, a református gyülekezeti teremben összegyűlteknek. A megfélemlítés, a rémület vagy – más részről – egyszerűen a tudatlanság mély gyökereket vetett. A szerző “hivatalos” könyvbemutatója utáni szabad beszélgetés során derült ki: némelyek csak most hallottak arról, hogy az 1956-os magyarországi forradalom után Romániában is volt megtorlás. Bodó József tanár saját tapasztalatai alapján emlékezett vissza arra az időszakra, amikor az ’56-os eseményeket ellenforradalomként bélyegezték meg. Farkas Éva tanárnő, az ünnepség fő szervezője is emlékezett 1956-ra. Benedekfi Dávid, a magyarsághoz való ragaszkodásért a nyolcvanas években a Securitate üldözését is megélt helyi RMDSZ-elnök is beszélt. /Chirmiciu András: ’56-os megemlékezés Lupényban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./ Jámbor Ilona könyve: Péterszabó Ilona: ’56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/2006. november 18.
Az 1956-os magyar forradalommal összefüggő romániai eseményekről nyílt emlékkiállítás Sor(s)ok között címmel november 16-án Budapesten. A tárlatot az együttes magyar-román kormányülés alkalmából Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitotta meg, köszöntőt mondott Adrian Iorgulescu, román kulturális miniszter. Hiller beszámolt arról, hogy az együttes kormányülésen több kulturális megállapodást kötött román partnerével. Így megegyeztek abban, hogy közös erőből újítják fel Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt, valamint a magyarországi zsákai román-ortodox templomot. Adrian Iorgulescu emlékeztetett arra, hogy Romániában csaknem 10 ezer, többségében fiatal embert tartóztattak le a magyar forradalom iránt kinyilvánított szolidaritásuk miatt. A letartóztatottak közül huszonnégyen az életükkel fizettek azért, mert kifejezték szolidaritásukat. A Ceausescu-rezsim alatt ezernél többen haltak meg a kommunista rendszer elleni tiltakozásuk miatt. A kiállításon eddig sosem publikált, nagyrészt a Szekuritáté Levéltárában őrzött drámai erejű iratok láthatók, de a tárlat újságcikkeket is bemutat a korszakból. /56-os emlékkiállítás Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./2006. november 23.
Érdemes-e bármely vélt igazságért kockáztatni a családtagok biztonságát, a belső békéjét? – tűnődött Cs. Gyimesi Éva. „E kérdésekre mostanában nemmel válaszolok: a rendszerbe simulva talán könnyebb lett volna átvészelnünk a legnehezebb éveket.” Akik így tettek, párttagként, funkciót vállalva, nyugodtan közszerepelhetnek tovább a politikai osztály megbecsült tagjaiként. Márai Sándor véleménye beigazolódik: „A kommunistától még nehéz igazán megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.” A Szekuritáté működésének, a rendőrállami struktúra haszonélvezőinek „múltjára fényt deríteni legalább olyan fontos, mint az úgynevezett informátorokéra.” /Cs. Gyimesi Éva: Tisztasági igazolvány. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./2006. november 28.
Két helyi vonatkozású könyvvel jelentkezett az idei könyvnapokon Pál-Antal Sándor történész, nyugalmazott levéltáros. Az egyik az 1956-os forradalmat követő megtorló intézkedéseket vette számba, az egykori Maros Magyar Autonóm Tartomány területén. (Áldozatok – 1956. Mentor Kiadó, Marosvásárhely). Pál-Antal Sándor nekiállt a Maros Magyar Autonóm Tartományban (MMAT) folytatott büntetőperek feldolgozásához. A katonai ügyészség irattára 1985-ben került a marosvásárhelyi levéltár birtokába, s a fordulat után vált kutathatóvá. A Maros Magyar Autonóm Tartományban már a forradalom idején megtörténtek az első letartóztatások, s az azt követő években a perbe fogottakkal együtt összesen 826 személyt állítottak bíróság elé. A vádiratban a tanúknak a forradalom alatti viselkedésére való utalás szerepelt. Rendszerint olyan véleménynyilvánításról, vagy a rendszer ellen megfogalmazott kritikáról volt szó, amelyért még egy hivatali megrovás sem járt volna. Egyesek a Szabad Európa Rádiót hallgatták és a híreket kommentálták, mások tiltott magyar énekeket énekeltek, őket rendszerint öt éven felüli börtönbüntetésre ítélték. A szervezetben vagy baráti csoportokban tevékenykedők elleni büntetés legkevesebb 15 év volt. A letartóztatottak elleni vádat különböző módszerekkel megszerzett adatokkal (besúgó cellatársak, megfélemlített tanúk vagy a letartóztatottakból kicsikart beismerő vallomás) addig dokumentálták, amíg abból rendszerellenes bűncselekmény lett. Az október 28-án kezdődött letartóztatási hullám során a Securitate emberei a milícia segítségével felgöngyölítették a szovátai munkásfiúk szervezkedését. A legnagyobb akció az. ún. Faliboga vezette szervezet felszámolása volt. A terror 1958–59-ben érte el tetőfokát. 1958-ban 15 szervezet, illetve csoport és 42 egyén ellen indítottak bűnvádi eljárást, 1959-ben 325-en kerültek a Szekuritáté fogdájába és 268 ellen hirdettek ítéletet. A Securitate akciói változó intenzitással 1965-ig tartottak. /Bodolai Gyöngyi: Megtorlások tükre. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./2006. december 8.
Rodica Stanoiu volt igazságügyi miniszter együttműködött az egykori Szekuritátéval, döntött az átvilágító bizottság (CNSAS). December 8-án tisztújítást tartottak az átvilágító bizottságban. Megerősítették tisztségében Claudiu Secasiu (PNL) elnököt és Constantin Buchet (NRP) titkárt, alelnökké pedig Csendes Lászlót, az RMDSZ jelöltjét választották. /Stanoiu együttműködött a Szekuritátéval. Csendes László lett a CNSAS alelnöke. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./2006. december 11.
Hangnemet váltott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Theodor Stolojan vezette Liberális Demokrata Párttal (PLD) kapcsolatban. Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök, PNL-elnök kijelentette: „Stolojan idejétmúlt politikai személyiség, akit múltja vezérel és irányít”. Hozzáfűzte, egy olyan köztisztviselő, aki a kommunista rendszerben a Szekuritáté számláit kezelte úgy, ahogyan azt Stolojan tette, nem jelenthet megoldást a mai Románia számára. A PNL-elnök emellett barátságtalan gesztusnak nevezte, hogy a Demokrata Párt (PD) kész együttműködni a PLD-vel. /Gujdár Gabriella: Tariceanu: Stolojan idejétmúlt politikus. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./2006. december 19.
A Tismaneanu-jelentés nem az egyetlen, amely megbélyegezte a kommunizmust, az elmúlt 17 évben történészek és politikusok többször is megkísérelték ugyanezt: Gabriel Liiceanu 1990. december 30-án megjelent Felhívás a talpnyalókhoz c. írásában kezdeményezte A kommunizmus pere című kötetsorozatot; A Hadsereg Demokratizálásáért Kezdeményező Bizottság (CADA) a volt párttagok kizárását javasolta a katonaság soraiból; 1990 márciusában jelent meg a legjelentősebb antikommunista dokumentum, a temesvári kiáltvány, amely követelte, hogy vonják meg a jelölési jogot a volt aktivistáktól, és a Szekuritáte volt tisztjeitől; ugyancsak 1990 tavaszán kezdődött a bukaresti Egyetem téren a bányászjárásba torkollt kommunistaellenes tüntetés; hét évvel később 35 képviselő véglegesítette az átvilágítási törvény tervezetét; 1999-ben fogadták el a Ticu-törvényt, amely létrehozta az átvilágító bizottságot (CNSAS) és hozzáférést biztosított a Szekuritáte irattárához; 2005-ben Cozmin Gusa, Lavinia Sandru és Aurelian Pavelescu, a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának (PIN) képviselői nyújtották be a „nomenklatúra elleni” törvénytervezetet; ugyanabban az évben liberálisok egy csoportja újabb átvilágítási törvénytervezetet nyújtott be a szenátusnak; 2006 tavaszán több civil szervezet nyílt levélben követelte Traian Basescutól, hogy ítélje el a kommunista rendszert. Röviddel ezután az államelnök bejelentette a Tismaneanu-bizottság létrehozását. /Tíz korábbi kísérlet a kommunizmus elítélésére. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./2006. december 20.
Salat Levente politológus, egyetemi tanár irányításával magyar történészekből álló kutatócsoport is részt vett a kommunizmus bűncselekményeit és visszaéléseit vizsgáló elnöki bizottságban. A mintegy 660 oldalas jelentésben 22 oldal jutott a romániai magyar közösség számára, a tanulmány viszonylag tömör formában foglalja össze az 1945 és 1989 közötti történéseket. A kisebbségi fejezet kitér, többek között, a Bolyai Egyetem felszámolására, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit, az 1956-os események romániai következményeit és az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó-kérdésről. Salat Levente nagy eredménynek tartja, hogy a jelentés elkészült. Szintén fontos fejlemény, hogy azt az államfő elfogadta, és a jelentést a román állam hivatalos dokumentumává nyilvánította. Nem az ideológiát magát kell elítélni, hiszen fölötte már ítélkezett a történelem azáltal, hogy a kommunista eszmékre alapozott politikai rendszerek sorra összeomlottak. Ugyanakkor nem mondható ki ítélet azon jóhiszemű emberek felett sem, akik annak idején hittek ebben az ideológiában. Nem lehet elítélni azokat a párttagokat sem, akiknek a számlájára semmiféle bűnt nem írható. Amit el lehet ítélni, az maga a politikai rendszer, illetve azok a szervek, amelyek a diktatúrát fenntartották – a Román Kommunista Párt legfőbb vezetése és a Szekuritáté –, valamint a politikai elit, amely minden legitimitást nélkülözve uralta a társadalmat. A munka során az igazán fontos, dokumentumokhoz nem tudtak hozzáférni, például a Statisztikai Hivatal, vagy a Párttörténeti Intézet levéltárához. Nem sikerült képet alkotniuk a legfelsőbb pártvezetés döntéshozatali mechanizmusairól az 1980-as években, és a Szekuritáté iratanyagába csak korlátozott körülmények között tudtak betekinteni. Nem maradt idő azoknak a dokumentumoknak az alapos feldolgozására, amelyekhez hozzá lehetett férni. Ezért nem tekintik a munkát lezártnak. A Tismaneanu-jelentést várhatóan egy éven belül nyomdai kiadásra előkészítik, valószínű, hogy az újdonságok legalább függelék formájában bekerülnek majd a kiadandó munkába. A munkaközösség tagjaival majd számba veszik a romániai kommunizmus magyar kisebbség szempontjából érdekesebb aspektusait, és ezeket feldolgozzák. A magyarságról szóló fejezet látványos újdonságokat nem hozott. A jelentésnek köszönhetően a román közvélemény könnyebben és jobban megértheti majd, hogy honnan erednek azok a célok, amelyeket az erdélyi magyarság újra és újra kitűz maga elé. Vladimir Tismaneanu kérte fel Salat Leventét, hogy vegyen részt a bizottságban. Salat nem történész, csak azzal a feltétellel vállalta el a munkát, ha létrehozhat egy történészekből álló kutatócsoportot. Ezt a feltételt Tismanenau elfogadta, és Salat hat fiatalt keresett meg, akik elfogadták a meghívást: Novák Csaba Zoltán, a Nicolae Iorga Intézet munkatársa, Olti Ágoston, az ELTE doktorandusza, Stefano Bottoni, a bolognai egyetem oktatója, Nagy-Mihály Zoltán, az EME munkatársa, Lázok Klára, a Sapientia Egyetem oktatója és László Márton, a Teleki Téka munkatársa. Első körben mind a hatukat elfogadták, a levéltári akkreditáció előkészítésekor azonban kiderült, hogy csak három személy számára tudják biztosítani a belépőket. Így a hat kutatóból önkéntes alapon végül Novák Zoltán, Stefano Bottoni és Olti Ágoston voltak azok, akik a levéltározást, illetve az ezzel együtt járó huzamosabb bukaresti tartózkodást vállalták. A másik három kolléga a helyi levéltárakban kutatott. Az államfő tisztelettel adózott Márton Áron püspök emléke előtt, továbbá azon disszidensek előtt is, akik bátor kiállással vállalták a rendszerrel való szembefordulás kockázatait. Itt több román ellenálló között Barabás Ferenc, Barabás Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Búzás László, Cs. Gyimesi Éva, Molnár Gusztáv és Tőkés László neve szerepel. A bizottság semmiképpen sem vádiratot próbál elkészíteni. Basescu elnök joggal gondolta azt, hogy szükség van erre a szimbolikus gesztusra az EU-s csatlakozás előtt. Az erdélyi magyarságról szóló rész összefoglalja azokat a fontosabb adottságokat, amelyek a romániai magyar közösséget 1944 őszén jellemezték. A politikai szervezettség tekintetében az erdélyi magyarságra belső pluralizmus volt jellemző, amely a közösség egészét teljes értékű párhuzamos társadalom rangjára emelte. A kommunista párt egyeduralma, illetve az azzal együttműködő kisebbségi szervezetek és vezetők ténykedése ezeknek a pozícióknak az elvesztését eredményezték, továbbá a kisebbségi társadalom és intézményrendszer fokozatos leépülését. A kisebbségi fejezet kitér ezen kívül a Bolyai Egyetem felszámolásának a kérdésére, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit és következményeit, az 1956-os események romániai következményeit, illetve az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó kérdésről. /Papp Annamária: Beszélgetés Salat Levente politológussal, a Tismanenau-bizottság tagjával. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2006. december 21.
Traian Basescu államfő december 18-án a parlamentben hivatalosan elítélte a romániai kommunista rendszert, a BBC-nek adott interjúban a kommunizmus maradványainak a jelenlegi román politikai és gazdasági életre kifejtett hatásáról beszélt. Az államfő szerint a december 18-án bekövetkezett parlamenti botrány a régi rendszer híveinek tudható be, akik mindenhova befurakodtak: a politikába, a gazdasági életbe, a sajtóba stb. A volt kommunista rendszer hatalmi pozícióiban lévő személyek ma fantasztikus gazdasági potenciállal rendelkező trösztöknél tevékenykednek. Traian Basescu szerint a Nagy-Románia Párt (PRM) erősen kötődik a volt Szekuritátéhoz, hiszen a pártban több volt szekus is található. Az SZDP-ről úgy vélekedett, hogy azt továbbra is Iliescu vezeti, Geoanat pedig éppen csak „elviselik”. / kommunizmus mindenütt jelen van. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./2006. december 22.
A Tismaneanu-jelentés a kommunizmus rémtetteiről szól. A jelentés szerint az 1948-ban megalakított Securitate volt a kommunista megtorlás legfontosabb eszköze. A terror többféle módon nyilvánult meg: letartóztatások, kihallgatások, kínzások, előre meghatározott ítéletek, de nem szabad megfeledkezni az általános zsarolásról, megfélemlítésről, félretájékoztatásról, fenyegetésről stb. A politikai terror 1948 tavaszán kezdődött, több történész szerint május 14. volt a romániai “Szent Bertalan-éjszaka”, amikor széles letartóztatási hullám indult. Más oldalról pedig szovjet mintára kialakított “csendes” népirtás indult meg, 1989-ig több százezer politikai foglyot, különböző korú, nemű, vallású, nemzetiségű, foglalkozású állampolgárt gyilkoltak meg, illetve deportáltak. Romániában 1945–1989 között 240 olyan egység működött, ahol a lakosságot fogva tartották, kihallgatták, megkínozták, munkatáborba kényszerítették. A 240 egységből 44 volt börtön, 61 helyen folytak kihallgatások, száműzetések, ugyanakkor felállítottak 72 kényszermunkatábort, 63 deportálási övezetet és kényszerlakhelyet. Mindezek mellett létezett tíz pszichiátriai kórház-menhely, ahol a politikai nézeteik miatt üldözötteket tartották fogva, és találtak 93 kivégzőhelyet, tömegsírt is. Emellett a rajonokban-megyékben a Securitaténak még volt számos kihallgató helye, az egységek száma így eléri a 450-et. A kutatások jelenleg is folynak, és a térképen szereplő települések száma rendszeresen szaporodik. A feltárást nehezíti, hogy a ’60-as évektől a politikai üldözötteket rendszeresen köztörvényes bűnök miatt ítélték el, így nehéz kideríteni, hányan szenvedtek-haltak meg politikai nézeteik miatt. Akadályozza a kutatómunkát, hogy a börtönök archívumaiban szereplő űrlapok hiányosak, a foglyokat rendszeresen költöztették egyik fegyházból a másikba, és ezeket a mozgásokat nem mindig tüntették fel. Arad megyében több településen is találtak tömegsírt, voltak munkatáborok. A megyeszékhelyen volt börtön, de végeztek is ki politikai foglyokat, akiknek a tetemét közös sírba dobták. Már 1949-ben megkezdődtek a leszámolások, a Securitate hajtóvadászatot indított a Bánsági-hegyekben bujkáló antikommunista partizánok ellen. 1949. július 16-án a csoport öt tagját halálra ítéltek és kivégezték, hét személy meggyilkolásához azonban már bírósági ítélet sem kellett: a kommunistáknak: augusztus 2-án azt hazudták nekik, hogy Temesvárról Nagyenyedre szállítják őket, de Zölderdőben leszállították őket a kocsiról és agyonlőtték a hét embert. Sírjukat a mai napig nem találták meg. A rendszer módszereit jellemzi, hogy a Zölderdőben lelőttek halotti bizonyítványaiba a halál okaként tuberkulózist, szívelégtelenséget, magas vérnyomást és hasonló okokat írtak, természetesen az orvosok közreműködésével. Az ország más börtöneiből is küldtek Temesvárra elfogott ellenállókat, akiket azután a Zölderdőben kivégeztek: 1950 tavaszán Szamosújvárról vonaton szállítottak 38 politikai foglyot, de érkeztek ellenállókkal “paktáló” személyek Dobrudzsából, Nagyszebenből vagy Pitesti-ről is. Gyulafehérváron börtön volt, de létezett kivégzőhely, megtalálták a kivégzettek közös sírját. Hasonló kivégzőhelyek, közös sírok voltak még Bisztrán, Aranyosronkon, Boroskrakkón, Kismindszenten, Kismuskán és Obrázsán. Fehér megye leghírhedtebb fegyháza a nagyenyedi volt, “a romániai Gulag”, ahol politikai foglyokat nem csupán az 1964-es amnesztiáig, hanem ezt követően is őriztek, kínoztak. Nagyenyeden több ezer embert kínoztak meg vagy ítéltek csendes halálra csak azért, mert nem értett egyet a kommunista hatalommal, mert felemelték szavukat az alapvető emberi jogok védelmében. 1980-tól megszüntették az utolsó magyar nyelvű középiskolákat is, a végzősöket pedig román megyékbe helyezték. 1948. július 17-én a román állam egyoldalúan megszakított minden kapcsolatot a Vatikánnal, s ennek eredményeként tragikus helyzetbe sodorta, például, a gyulafehérvári püspökséget, amely közel 700 ezer hívével együtt kénytelen volt minden kapcsolatot megszakítani a külföldi testvér-egyházkerületekkel. 1949. június 21-én letartóztatták Márton Áron püspököt, akit két évvel később életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. A hatalom megbénította a papképzést, felszámolta a szerzetesrendeket, elkobozta az egyházi vagyont, a szerzeteseket pedig deportálta. A nagyvárosokba Ceausescu masszívan telepítette be a románokat. 1948-ban az erdélyi városok lakosainak 39,7%-a volt magyar, 1966-ban 26,8%-a, 1992-en pedig 13%-a, s miközben a magyarság fogy, a románság száma megháromszorozódott Erdélyben. 1948-ban 547 ezer román élt Erdélyben, 1966-ban 1,69 millió, ma már több mint kétmillió. /Irházi János: Kommunista terror a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./2006. december 28.
Túlságosan nagy és egyre növekvő hatalommal rendelkeznek a kelet-európai volt kommunista államok titkosszolgálatai, amelyekben az egykori politikai rendőrség még mindig jelentős befolyással rendelkezik – állította legfrissebb számában a The Economist. A tekintélyes brit hetilap szerint valamennyi kelet-európai titkosszolgálat közül a román az, amelyben az egykori Szekuritáté befolyásos elemei a legellenállóbbaknak bizonyultak bármilyen változással szemben. A gazdasági hetilap úgy látja, hogy bár az egyik hármas ügynök (Omar Hayssam) külföldre szökését követően Traian Basescu leváltotta a titkosszolgálatok igazgatóit, a kémszolgálatok az államfőre is nyomást gyakorolnak. Mindmáig nem kerültek elő azok a dossziék, amelyek a román államelnök antwerpeni kirendeltség vezetői múltjára vetnének fényt, pontosabban arra, hogy Basescunak milyen árat kellett fizetnie a jól jövedelmező és kevés munkát feltételező állásért a román vagy más titkosszolgálatoknak. Belföldi elemzők is attól tartanak, hogy az államfő a titkosszolgálatok túsza. /(t): Még mindig hatalmas és befolyásos a Szekuritáté. Nyugat bírálja a román titkosszolgálatokat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./2006. december 29.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) december 27-én befejezte a Szekuritáté irattárának átadását a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak (CNSAS), de 75 000 terrorizmussal és kémelhárítással foglalkozó dosszié a SRI archívumában maradt, ezeket a CNSAS a két intézmény által létrehozott vegyes bizottságon keresztül tekintheti meg. A SRI közleménye szerint 1 587 831 dossziét adtak át, amelyeknek 1 930 062 kötete van, és több mint 18 000 folyóméternyi archívumot jelent. A SRI ugyanakkor átadott a CNSAS-nak mintegy 1 400 000 nyilvántartó lapot a Szekuritáté kartotékából, valamint több mint 700 000 felvételt a volt Informatikai és Dokumentációs Központ adatbázisából, és az átvilágító bizottság rendelkezésére bocsátotta az átadott dossziék elektronikus nyilvántartását is. /További dossziék a CNSAS-nak. Maradt még bőven a SRI archívumában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./2006. december 29.
Jancsó Elemér (1905–1971) Magyarországra menekített hagyatékának csak egy része jutott el az Országos Széchényi Könyvtárba – állítja az elhunyt egyetemi tanár és szenvedélyes műgyűjtő fia, Jancsó Miklós kolozsvári színművész. Jancsó Miklós az 1980-as évek közepén határozta el, hogy Magyarországra menekíti édesapja, Jancsó Elemér irodalom- és színháztörténész, kritikus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkarának volt professzora hagyatékának legféltettebb részét. Erre azért volt szükség, mert apja halála után, az akkori lakástörvény értelmében kénytelenek voltak kisebb lakásba költözni, ahol nem fért el a hagyaték. Néhány kevésbé fontos könyvet a BBTE diákjainak adtak el, néhány irodalomtörténeti sorozatot az egyetem bölcsészkarának adományoztak, a gyűjtemény színháztörténeti részét pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak ajándékozták. A nemzeti kultúra védelmét szolgáló törvény értelmében valamennyi kéziratról, régi könyvről és dokumentumról jelentést kellett írni az akkori kommunista hatóságoknak. „Attól tartottam, hogy a hatóság emberei meglátogatnak, és elveszik apám hagyatékát” – idézte fel Jancsó Miklós azt az időszakot, amikor az említett törvényre hivatkozva a Szekuritáté elvitte – és máig sem juttatta vissza – például a magyar egyházak 1900-as évek előtti összes születési, keresztelési és halotti anyakönyveit, illetve jegyzőkönyveit. Egyebek mellett becsomagolták Jancsó Elemér 1796 darabból álló, több mint 380 közéleti és irodalmi személyiséggel váltott levelezését. A Magyarországra menekített gyűjteménynek része volt Aranka Györgynek 1768 és 1817 közötti, több mint kétezer darabból álló levelezése és egyéb iratai is. A hagyatékhoz tartozott az a 19. századi könyv-, folyóirat- és újsággyűjtemény is, amelynek töredékes jegyzéke kilenc gépelt oldal. A Jancsó család az 1980-as évek közepén megismerkedett, és összebarátkozott Barabás Béla történésszel, a Magyarságkutató Intézet akkori munkatársával, akiben megbíztak. Jancsó Miklós megbízta Barabás Bélát: gondoskodjék a kéziratok, levelek, könyvek, lapgyűjtemények elhelyezéséről, illetve eladásáról. Barabás Béla közölte, hogy az OSZK 460 ezer forintot ajánlott fel a teljes anyagért. Az 1990-es évek elején szóban, majd 1998 után levelek révén Jancsó Miklós szóvá tette: tisztázni kellene a hagyaték sorsát. „Barabás Béla azonban hol hallgatott, hol összevissza hazudozott, és máig sem tett eleget a kérésemnek” – fogalmazott Jancsó Miklóst. A Krónika érdeklődésére Barabás Béla kifejtette: „Tisztességesen elszámoltam, a kellemetlenségen kívül semmilyen más hasznom nem származott ebből az egész ügyből.” Hozzátette: „mindent, ami átjött a határon, átadtam a megfelelő helyeken”. Jancsó Elemér levelezése, az Aranka-levelezés, a Kuncz-, illetve a Bárd-hagyatéktöredék, valamint a sajtógyűjteményből tizenhárom cím bekerült az OSZK-ba, ezt a kézirattár munkatársa, Nemeskéry Erika, valamint a gyarapítási osztály akkori vezetője, Tóth Józsefné is megerősítette. Jancsó Miklós pontos elszámolást kér Barabástól. /Benkő Levente: Szétszóródott könyvritkaságok. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./2006. december 30.
Traian Basescu államfő Popesti–Leordeni-be látogatott, hogy ellenőrizze, átadták-e a román hírszerző szolgálatok a Szekuritáté archívumát a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak (CNSAS). Az államfő hangsúlyozta: jóllehet nem adták át a CNSAS-nak az összes dossziét, mégsem mondható el, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem teljesítette kötelességét. A közel kétmillió iratcsomó nagy részét már megvizsgálták: hozzávetőlegesen még 75 ezer dosszié vár sorára. Constantin Ticu Dumitrescu, az átvilágító bizottság tagja úgy vélekedett: ami fontos volt, eltűnt, ami megmaradt, nem bír különösebb fontossággal. Ennek ellenére beismerte, hogy a megvizsgált dossziék tartalmaztak némi „meglepetést”. /Ellenőrző „körúton” Traian Basescu államfő. Ticu Dumitrescu: Ami fontos volt, eltűnt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./