udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 225 találat lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-225

Intézménymutató: Ziua

2006. március 11.

A ,,Székely Szabadcsapatok” parancsnokaként megnevezett Révész Tibor sepsiszentgyörgyi származású fiatalember, a Legion Siculus vezetője valójában a magyarországi Önkéntes Polgári Véderő tagja, mely független, demokratikus és apolitikus szervezet. Rokonszenveznek az SZNT-vel, alapszabályzatukban is az áll, hogy mindent megtesznek a Székelyföld, a demokrácia és a jogállamiság védelmében, de nem állnak kapcsolatban az SZNT tagjaival. A Legion Siculus katasztrófavédelemben vesz részt, nem terrorista tevékenységekben, ahogyan a Ziua című lap próbálta beállítani. Révész jogi lépésekre készül a Ziua ellen, adta hírül a Krónika. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 11./

2006. március 13.

A március 15-i megemlékezések mögött félkatonai szervezkedés húzódik meg – olvasható a bukaresti Ziua március 9-i számában, továbbá: A négy-ötezer fős Legion Siculis különítményt Budapesten Révész Tibor, Sepsiszentgyörgyről áttelepült belügyi munkatárs szervezte meg és irányítja kiképzését, hogy a határokon túl is bármikor bevethető legyen. Terhelő bizonyítékként a lap közölte Révész Tibornak az 1997. évi országos cselgáncsbajnokságon szerzett diplomáját. A román nemzetállam megcsonkítására készülő magyar rohamosztagok „leleplezése” tizenhat éve szakadatlanul folyik. A Romania Mare 1990. november 9-én közölte: „Több romániai magyar nemzetiségű ifjú Budapesten tanulja a hírszerzést, diverziós tevékenységet. Itthon az RMDSZ képez ki rohamosztagokat az erdélyi románság elűzésére.” Szervezett kampány indult, ezt bizonyította a folytatás. A Romanul című, néhai hetilap 1991. május 27-én közölte: „Magyarországon külföldi bevetések céljára szervezett kommandók állnak készenlétben. Tagjaik budapesti, bicskei, mohácsi, békéscsabai kiképzőtáborokban tanulják a közelharc technikáját. Főhadiszállásukat a budapesti Keleti téren rendezték be, legjobb harcosaikat 1989 decemberében innen küldték Temesvárra zavargáskeltés céljából.” Romanul, 1991. szeptember 16.: Radu Ceontea marosvásárhelyi szenátor politikai nyilatkozatából: Erdély magyarsága készül Hargita és Kovászna autonómiájának kikiáltására, ezért a magyarországi Keret helységben karateoktatás folyik. – Romanul, 1991. december 15.: „Magyarország újraélesztette nemzeti gárdáit. A Honvédelmi Minisztérium képviselője az avatóünnepségen kijelentette, rendkívüli eseményekre kell felkészülni. Talán katonai akcióra Románia ellen?” Romania Mare, 1995. november 3.: Corneliu Vadim Tudor szenátor, a lap főszerkesztője, a Nagy-Románia Párt elnöke írja: „Az RMDSZ rohamosztagai Hargita és Kovászna megyében etnikai tisztogatást folytatnak, de én keresztülhúzom bárki számítását, aki Románia megcsonkítására törekszik.” – Gheorghe Funar (akkor még a PUNR elnöke és Kolozsvár polgármestere) 1995. november 13-án nyílt levelet intézett a Nagy-Románia Párthoz, ebben említi: „Kértem Ion Iliescu elnököt, utasítsa a főügyészséget, hogy vizsgálja ki Magyarország kormányának és parlamentjének hargitai és kovásznai tevékenységét, úgyszintén Erdélyben kobozza el a magyar különítmények fegyvereit és robbanóanyagait.” Ziua, 1996. március 18.: Ioan Gavra képviselő, a PUNR alelnöke szerint március 15. elmúltával is fennáll a veszély, hogy az RMDSZ fegyveres különítményei bevetésre kerüljenek Erdélyben. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ cáfolta, hogy a magyarságnak félkatonai szervezetei működnének az országban. – Evenimentul Zilei, 1997. október 14.: Hargita és Kovászna megyében a magyarok rohamosztagokat szerveztek. Kiképzőtáboraik működnek Zetelakán, Maroshévizen, Csíkmadarason, Sikaszóban, a Libán-tetőn. Zsögödfürdőn ötezer kutyát idomítanak bevetésre. C. V. Tudor sajtóértekezlete 2001. október 11-én, az 1956-os forradalom közelgő évfordulója alkalmából: az RMDSZ terrorista alakulatai az év végére nagyszabású akciókat terveznek. Romania Mare, 2006. március 3.: Fogjunk fegyvert, és vegyük célba: a magyar irredentizmus március 15-re páratlan provokációt készít elő! Államot az államban! /Barabás István: Puskaporos fantáziák. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

2006. április 6.

A marosvásárhelyi Cuvantul Liber azt állította, hogy Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke szoros kapcsolatban volt a Szekuritátéval. Smaranda Enache sajtótájékoztatóján elmondta, bepereli ezt a lapot. Közölte, hogy egy ideje sajtókampány indult a Pro Európa Liga és őellene. Az elnök asszony emlékeztetett, hogy tizenhat éve rendszeresen támadja őt Corneliu Vadim Tudor, a Cuvantul Liber és a Flacara című lap, az utóbbi időben azonban a demokratikus sajtó /Buna Ziua Ardeal és a Ziua/ is olyan rágalmakat fogalmaz meg, hogy „idegen körök bérence”, „a magyar titkosszolgálatok pénzelik” vagy a Magyar Polgári Szövetség fizeti. Smaranda Enache kijelentette: „nem hagyom magam megfélemlíteni, sem zsarolni”. Utalt arra, hogy az egyik helyi lap képviselője azzal kereste meg, hogy nála van a szekuritátés dossziéja. A válasza az volt, hogy értelmetlen a zsarolás. A múltja közismert, itt élt Vásárhelyen. Az állítólagos írásai is úgy „születtek”, hogy intézményvezetőként (a bábszínház igazgatója volt) időnként felkérték, írjon egy-egy cikket. Smaranda Enachét kétszer akarták beszervezni, sikertelenül. /Mózes Edith: Smaranda Enache: Kétszer próbáltak meg beszervezni. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./

2006. május 31.

Az utóbbi időben ismét nacionalista felhangok töltik be a román közéletet. A kormánypárti demokrata honatyák akadályozták a kisebbségi törvény elfogadását, támadva a kulturális autonómiát; az ellenzéki szociáldemokrata párt vezető politikusai magyarellenes retorikát alkalmaznak, közben a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) önálló magyar karainak, illetve egy esetleges önálló magyar egyetemnek az ötlete „nemzeti alapú” ellenállást vált ki a románok körében. A Ziua című napilap támadta az elmúlt hónapokban a közös Gozsdu-közalapítvány létrehozásáról szóló román–magyar államközi egyezményt, és cikksorozatban fejtette ki, hogy a magyarok továbbra sem nyugodnak bele Trianonba. Bukarestben hazafiatlan cselekedetnek minősült, hogy Frunda György szenátor elfogadtatta az Európa Tanácsban a nemzet fogalmára vonatkozó jelentését. Román nemzeti érzelmeket látszott sérteni tavaly Koltay Gábor Trianon-filmjének bemutatása, és bizonyos politikai erők szakadár törekvésnek tekintették a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) rendezvényeit. A magyarellenes támadások élén áll a Nagy-Románia Párt (NRP). Corneliu Vadim Tudor pártvezér gyűlöletkeltő szólamai visszhangra találnak más politikai erők soraiban is. „Romániában néhány hónapja egyre erősödik a szélsőséges nacionalista beszédmód, egyre több a magyarellenes megnyilvánulás, egyre több a próbálkozás az RMDSZ kiszorítására a román politikai életből” – fogalmazott nemrég az MTI-nek Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Bíró Béla szerint a nacionalizmus nem köthető kultúrákhoz, etnikumhoz, hanem helyzetekhez. Adrian Cioroianu történész, a bukaresti egyetem történelmi tanszékének docense szerint Ceausescu megbízásából a román történészek nacionalista szellemben szálltak vitába a magyar történetírás olyan műveivel, mint amilyen például Erdély háromkötetes története volt. A docens szerint a legjobb román egyetemek és főiskolák történelem szakain ma már korántsem tapasztalható az egykori görcsösség, túlfűtöttség. Rögtön a diktatúra bukásakor, 1989. december 22-én, miután lincselés áldozata lett a kézdivásárhelyi rendőrparancsnok, Romulus Vulpescu költő, volt nagy-romániás szenátor úgy adta elő a történetet: Székelyföldön a magyarok románok fejével futballoznak. Ezt természetesen nem volt igaz. Azután jött az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogrom volt, amikor a tudatosan feltüzelt vidéki románok csaptak össze a helyi magyarokkal. A véres összeütközés után Marosvásárhely sokáig a félelem városa volt. Radu Ciontea, a Román Nemzeti Egységpárt (RNEP) első elnöke a marosvásárhelyi pogrom előtti hetekben adott nyilatkozata szerint családi forrásból tudja, hogy minden magyar zsebében ott lapul a kötél, amelyre fel akarják akasztani a románokat. A nacionalizmus a kilencvenes évek közepéig erőteljesen jelen volt a román politikában, mind az írott, mind az elektronikus média vak indulattal beszélt a magyarokról. Varga Andrea Romániában élő és kutató magyarországi történész felidézett egy korabeli televíziós beszélgető műsort. Egy betelefonáló azt akarta kifejteni, milyen jól képes együtt dolgozni magyar kollégájával, s hogy nem igaz, amit a sajtó ír. Mondanivalóját nem tudta végigmondani, mert lekeverték a hangját, és a műsorvezető kikelt magából: mit szólna a kedves néző, ha az ő rokonának vágták volna le a fejét, és azzal fociztak volna a porban? A kilencvenes évek közepétől kezdve a sajtó leállt ezzel az általános uszítással. Akkor a politika úgy döntött: paradigmaváltást hajt végre a magyarokhoz fűződő viszonyában. Az RMDSZ akkorra már kormányzati tényezővé vált, mint a Demokratikus Konvencióba tömörült pártok egyike (1996–2000). Varga Andrea emlékeztet arra a vissza-visszatérő riogatásra, miszerint jönnek a magyarok, visszaveszik Erdélyt, például hátizsákos turistáknak „álcázva” magukat. Egy időben a szélsőséges román politikusok azt sugallták a lakosságnak, hogy a magyar vállalatok romániai befektetéseik révén apránként vásárolják fel Erdélyt, a Mol-kutak romániai terjeszkedése pedig arra szolgál, hogy az esetleges későbbi konfliktusos időszakokban a magyar harckocsiknak biztosítsanak üzemanyagot. Az effajta „üzenetek” egyik legfőbb terjesztője Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármester volt. Sokan Markó Béla legutóbbi kézdivásárhelyi beszédét is a „magyar nacionalizmus” megnyilvánulásának tekintették, amikor a szónok így szólt a hallgatósághoz: „Aki itt, a Székelyföldön hivatalnok, az a mi kenyerünket eszi. Végtére is a mi adónkból, a székely ember adójából kapja a fizetését, nem másból. Akkor pedig tessék megszólalni magyarul, vagy ha nem tud valaki, aki hivatalt visel, tanuljon meg”. Sok román idézi a hivatalos tételt, miszerint a román ember egyik lényegi jellemvonása, hogy a mindennapi életben befogadó, nyitott a másság iránt. Azonban az alkotmány is „nemzetállamként” határozza meg a soknemzetiségű Romániát. Ezt a kitételt az RMDSZ-nek nem sikerült kivetetnie még a 2003 végén végrehajtott – népszavazással megerősített – alkotmánymódosítás során sem. A romániai magyarság aggódva figyeli a kormánykoalíciót alkotó Demokrata Párt (DP) nacionalista felhangjait. E pártba beolvadtak az NRP-ből kivált politikusok, s így tett testületileg Funar egykori pártja, a Román Nemzeti Egységpárt (RNEP) is. Az ellenzéki szociáldemokraták (SZDP) a nagy-romániásokkal (NRP) terveznek együttműködést a parlamentben. Bíró Béla kifejezetten derűlátó. Szerinte a román értelmiségi elitben és a román közvéleményben kihunyni látszik számos hamis félelem (például az irredentizmustól). /Garzó Ferenc MTI – Bukarest: A nacionalizmus felemelt tyúktolla a porba kívánkozik Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./

2006. május 31.

Ismert romániai és külföldi értelmiségiek május 30-án elektronikus úton tiltakozó levelet küldtek a bukaresti Ziua című napilap szerkesztőségébe, az utóbbi időben a hasábjain egyre gyakrabban megjelenő uszító hangvételű, nacionalista és idegengyűlölő tartalmú írások, különösen Victor Roncea gyűlöletbeszédet idéző cikkei ellen. Roncea legutóbb a Ziua május 29-i számában írt – Ungureanu nyelve címmel, a román külügyminiszterre célozva – bujtogató publicisztikát. Az értelmiségiek által összeállított Tiltakozás megállapítja: „Eszméi, amelyek elfogadhatatlanok a civilizált sajtóban, apoteotikusan és vegytiszta vasgárdista szellemben bujtogatnak: »Parancsnok, add ki az utasítást!« 2006. február 13-i írásában Roncea felvetette a kérdést, hogy el kell bocsátani mindazokat a személyeket, akik »Románia ellen cselekednek«. Minthogy akkor senki sem kérdezte meg tőle, hogy rendelkezésére áll-e az »árulók« listája, ez már, íme, értelmét vesztette. A lista azonban szükség esetén hozzásegíthet a »Parancsnok utasításának« gyakorlatba ültetéséhez.” A Tiltakozás megállapította, hogy a Ziua nem egy szerzője vesz részt nacionalista-szekuritátés támadásokban, amelyeknek olyan személyiségek estek áldozatul, mint Vladimir Tismaneanu, Smaranda Enache és most Mihai Razvan Ungureanu. „A Románia elnöke által nemrég jóváhagyott felbujtás elleni törvények értelmében az ügyészségnek vizsgálatot kell indítania annak megállapítására, hogy ki áll az »Árulásellenes Nemzeti Ügyosztály« és a Roncea által Codreanut és Simát idéző módon említett »Parancsnok« mögött. Másfelől a lap vezetőségének, különösen Sorin Rosca Stanescunak és azoknak a szerzőknek, akik bizonyos hitelt kölcsönöznek ennek a kiadványnak, ha megkésve is, tudatosítaniuk kellene az igazi veszélyt, amelyet az ilyen cikkek jelentenek. Konkrét lépést várnak Sorin Rosca Stanescu főszerkesztőtől. A Tiltakozás aláírói között van Liviu Antonesei, Mihai Chioveanu, Adrian Cioflanca, Andrei Cornea, Victor Eskenasy (Prága), Marco Maximilian Katz, Dan Matei, Andrei Oisteanu, Marta Petreu, Liviu Rotman, Michael Shafir, Tamás Gáspár Miklós (Budapest), Daniel Ursprung (Zürich), Ion Vianu, Leon Volovici (Jeruzsálem), a hazai magyar publicisták közül pedig Ágoston Hugó, Bányai Péter, Tibori Szabó Zoltán, Visky András. Az ÚMSZ megkeresésére Victor Roncea elmondta: perelni készül a tiltakozó levél aláíróit. A Ziua külpolitikai rovatvezetője „mocskos és alaptalan támadásnak” tartja a levélben foglaltakat. „Mi köze lenne írásaimnak a Vasgárdához? A »Parancsnok« alatt Traian Basescu államfőt értettem, az »Árulásellenes Nemzeti Ügyosztály« alatt pedig a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, amelynek hatáskörébe – Basescu parancsnoklatával – a hazaárulásos esetek tartoznak” – szögezte le a Ziua újságírója./Levél ordas eszmék ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

2006. június 5.

Az ÚMSZ által is közölt Tiltakozáshoz egyre több ismert személyiség csatlakozik a határon innen és túlról. A dokumentumban tizennyolc hazai és határon túli személyiség tiltakozott a Ziua című napilap hasábjain „az utóbbi időben egyre gyakrabban megjelenő uszító hangvételű, nacionalista és idegengyűlölő tartalmú írások, különösen Victor Roncea gyűlöletbeszédet idéző cikkei ellen”, amelyek az aláírók szerint „vegytiszta vasgárdista szellemben bujtogatnak”. A dokumentum a Ziua május 29-i számában Ungureanu nyelve címmel közölt cikkből indul ki, azonban Michael Shafir, a főkezdeményező szerint „ez csupán a csepp volt, amellyel betelt a pohár”. Roncea kifogásolt írásának zárómondata ugyanis: „Parancsnok, add ki az utasítást!” A Ziua a Tiltakozásra adott válaszában azt állítja, hogy a „parancsnok” mögött nem a tiltakozók által sejtett Horia Sima vasgárdista vezetőt, hanem Traian Basescu egykori hajóparancsnokot kell keresni. Az Adrian Patrusca által jegyzett válaszcikk ugyanakkor sejteti: a tiltakozás politikai indíttatású: „valójában a külügyminiszternek telt be a pohár”, ezért felhívta ismerőseit, hogy a védelmére kelljenek. Patrusca cikke azzal vádolta a Tiltakozás aláíróit, hogy Mihai Razvan Ungureanu védelmére kelve ők maguk bizonyultak zsidógyűlölőnek. „Antiszemita az, aki megengedi magának, hogy a zsidók szenvedését felhasználja saját érdekében” – áll a cikkben. Michael Shafir, a Tiltakozás főkezdeményezője a Szabad Európa Rádiónak adott interjúban azonban rámutatott: a Tiltakozás nem elsősorban az antiszemitizmus ellen irányult. Az Ungureanu nyelve című írás „csupán az utolsó csepp a pohárban”, mert ez az első olyan írás, amely teljesen egyértelműen gyilkosságra szólít fel. „A zsidóellenes cikkek száma messze elmarad az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbban magyarellenes, magyar kisebbségellenes cikkeké mögött” – mutatott rá a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem professzora. A Ziua szerint ellenben az újság „ártatlanságát” az is bizonyítja, hogy Nicolae Cajal, a zsidó hitközösségek egykori vezetőjének unokaöccse elvállalta a lap képviseletét a „vádlók” ellen indítandó perben. Időközben folyamatosan dagad az aláírók tábora. /A magyarellenesség ellen tiltakoztak a „tizennyolcak”. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./

2006. július 20.

Bodó Barna írásbeli figyelmeztetését, Hantz Péter megrovását, illetve Kovács Lehel ellen az eljárás megszüntetését javasolta a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága. Az önálló Bolyai-egyetem visszaállítását szorgalmazó három magyar oktatót félretájékoztatással és a BBTE hírnevének rontása miatt vonták kérdőre. „Egyértelmű, hogy ki akartak rúgni bennünket állásunkból. Dacára annak, hogy csak aránylag enyhe büntetést róttak ki ránk, fellebbezni fogunk” -reagált Hantz Péter egyetemi lektor, a Bolyai Kezdeményező Bizottság keretében kifejtett munkájukat pedig folytatják. Az etikai bizottság elnöke, Liviu Pop jogi egyetemi tanár a Ziua című napilap szerint azt mondta, hogy a javaslat csak akkor emelkedik jogerőre, ha azt az egyetem szenátusa is elfogadja. Bodó Barna viszont jelezte: már kézhez kapták a BBTE rektora, Nicolae Bocsan által aláírt rendelkezést az ellenük hozott adminisztratív intézkedésekről. A rektor szerint a Bolyai Tudományegyetem visszaállítását követelő három magyar oktató félretájékoztatta a közvéleményt, ugyanakkor rontotta a BBTE hitelét. A rektora felrótta a három magyar oktatónak, hogy akadályozták a felsőfokú oktatási intézmény működését azzal, hogy az egyetem szenátusának magyar tagjait a testületből való kilépésre szólították fel. A rektor szerint a három magyar oktató igazolatlanul hiányzott, amikor külföldre utazott, Hantz pedig valótlanságot állít, amikor arról beszél, hogy a BBTE jogi karán egyetlen magyar oktató van állásban. A BBTE etikai bizottsága magyar tagjainak a távollétében július 4-én hallgatta meg a BKB három vezetőségi tagját. A magyar oktatók cáfolták azt az állítást, miszerint azt hirdették: a BKB-ben kifejtett munkájuk miatt nem haladhatnak előre az oktatói ranglétrán. Azt is tisztázták, hogy külföldi útjaikra minden esetben szabadidejükben utaztak. Hantz Péter az egyetem egyik kiadványával bizonyította, hogy a jogi karon valóban csak egy magyar oktató van. – Ez az egész arra irányult, hogy a Bolyai Egyetem visszaállításáért folytatott munkánkban az óvakodva ugyan, de mellettünk álló kollégákat megfélemlítsék. Nem adjuk fel – szögezte le Hantz Péter. Bodó Barna szerint a BBTE etikai bizottsága úgy járt el, mint a kommunizmus idején a koncepciós pereket tárgyaló bíróság: a meghallgatáson általa elmondottakból ugyanis kiragadtak részeket, és így az eredetitől egészen eltérő értelmet adtak az elmondottaknak. /A BKB vezetői nem hátrálnak meg. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./

2006. augusztus 2.

A tiszta tollak mozgalom tisztázni kívánja, kik azok a mértékadó tollforgatók, akik a Ceauescu-rezsimben együttműködtek a Szekuritátéval. Cazimir Ionescu, az Átvilágító Bizottság szóvivője elmondta, hatszázezernél több iratcsomót kell megvizsgálniuk, ebből négyszázezer politikusét, s kétszázezer egyéni kérelmet. A munka volumene oly nagy – jelentette ki a szóvivő -, hogy az igényeknek öt-hat év alatt tehetnek csak eleget. Dacára annak, hogy 93 kutatóval bővült a státusuk, a krónikus irodahiány miatt alkalmazásuk kérdéses. A tiszta tollak akciót kezdeményező Victor Roncea és a Ziua lap sem erkölcsi, sem emberi biztosítékot nem nyújt arra, hogy ötletük mögött nem áll valamiféle manipuláció. Mircea Dinescu szerint a politikusok iratcsomóinak kutatását akarják ezzel lassítani. Victor Ronceának, a tiszta tollak élharcosának magyarellenes, rasszista cikkei ellen a MÚRE alig egy hónapja erélyesen tiltakozott. Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója azt nyilatkozta, hogy jelenleg minden szerkesztőségben legalább egy-két, ha nem több fedett titkosszolgálati ügynök dolgozik. /Simó Erzsébet: Lássuk az igazságot! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

2006. augusztus 2.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is érdeklődött a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a terrorizmussal vádolt ujgur szervezet együttműködése iránt – írta augusztus 1-jei számában a Ziua bukaresti napilap. A román sajtó nem először foglalkozik ezzel a témával. Azt követően, hogy a Csapó I. József által vezetett SZNT Állandó Bizottsága június 5-én együttműködési megállapodást írt alá az Ujgur Fórum nevű szervezet németországi emigrációban élő tagjaival, a Gandul című lap arról számolt be, hogy a Székelyföld autonómiájáért küzdő SZNT „terrorista szervezettel” szövetkezik. A Ziua értesülése szerint a Román Hírszerző Szolgálattól a CIA is adatokat kért a két szervezet együttműködéséről, hiszen az SZNT „partnerét” azzal vádolják, hogy merényletet tervezett az Amerikai Egyesült Államok kirgizisztáni nagykövetsége ellen. Ferencz Csaba, a tanács alelnöke korábban cáfolta, hogy az SZNT-nek bármiféle kapcsolata lenne terrorista szervezetekkel. Úgy vélte, hogy szánalmas lejáratási kísérletről van szó csupán, hiszen az Ujgur Fórum nevű szervezet németországi emigrációban élő tagjaival, nem pedig az Ujgur Felszabadítási Fronttal írt alá megállapodást. /Érdeklődött a CIA az SZNT iránt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

2006. augusztus 2.

Két speciális katonai alakulat is létezik Romániában, melyeknek létéről nem tudhat a közvélemény. Buzauban képezik ki a Humint hadtest katonáit, egy részük a külföldi békefenntartó seregekben szolgál Afganisztánban, Irakban, Koszovóban és Boszniában. A másik speciális hadtest, a Sasok nevű zászlóalj székhelye Marosvásárhely. Mindkét kommandós egységet a Pentagon specialistái, illetve az izraeli, török és nagy-britanniai hadseregek munkatársai képezték ki, bevetésükre csak szélsőséges esetekben kerülhet sor, az államfő parancsára. A két kommandós egységet több éve alapították, eddig hivatalosan senki nem ismerte el létüket, írta a Ziua című bukaresti lap. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

2006. augusztus 3.

A Koalíció Egy Tiszta Parlamentért nevű civil szervezet szorgalmazza a Szekuritátéval együttműködő politikusok leleplezését. A szervezet egyik tagja, Alina Mungiu Pippidi, a Román Akadémiai Társaság elnöke kifejtette, hogy az említettek felderítése azért olyan sürgős, mert ezek a parlamenti képviselőknek álcázott szekuritátés tisztek hamarosan, a nemzetbiztonsági törvénycsomag parlamenti vitáján, kedvezőtlen irányba befolyásolhatják a titkosszolgálatok megreformálását. Pippidi szerint téves azt állítani, hogy a jelenlegi képviselők múltját már ellenőrizte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) a legutóbbi parlamenti választások alkalmából. A listák ugyanis későn érkeztek el az intézményhez. Carol Sebastian népszerű újságíró vallomása valóságos leleplezési hullámot indított el. Sebastian elismerte, hogy fiatal korában engedett a Szekuritáté zsarolásának, és egyik barátjáról információkat szolgáltatott a politikai rendőrségnek. A Cotidianul és a Ziua című napilap egymást túllicitálva adja hírül nap mint nap: a konkurens lapnak éppen hányadik munkatársáról derült ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval. A Sorin Rosca Stanescu vezette Ziuánál eddig négyen vallották be, hogy aláírták a Szekuritátéval való együttműködésről szóló szerződést. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ elküldte az első iratcsomókat tartalmazó szállítmányt az átvilágító bizottságnak. /Borbély Tamás: A múlt átvilágítása a jelent is tisztázhatja. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./

2006. augusztus 5.

Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ leköszönt igazgatója közölte a törvényhozókkal, hogy a Legfelső Védelmi Tanács vétett, amikor a titkosított dossziéknak a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz juttatásáról döntött. Merthogy ilyen döntés csak a hírszerzők a beleegyezésével történhet. Egyelőre még az 1990-es marosvásárhelyi események, a berevoiesti titkosszolgálati anyagok égetése és a bányászjárások sem tisztázódtak teljes mértékben. Az SRI bejelentette, hogy a szerkesztőségekbe küldött titkos ügynököket. Az egymással rivalizáló médiabirodalmak majd maguktól tépik szét egymást. Az egykori, de múltját rég bevallott kollaboráns, Sorin Rosca Stanescu által irányított Ziua napilap berkeiből indított tisztogatási akció során máris közismert nevek kerültek terítékre, mint a konkurens médiában állandó műsorvezetőként szereplő Cornel Nistorescué vagy Emil Hurezeanué. Elképzelhető, hogy maga a Román Hírszerző Szolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság sem mentes a titkos ügynököktől. /Németh Júlia: Titokbiztosítás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./

2006. augusztus 30.

Főképpen a Romania Mare hetilap 16 év óta következetesen démonizálja a magyarságot. A szélsőségesség térhódítását jelzi, hogy július elején a közvélemény-kutatások kimutatták, hogy a Nagy-Románia Párt (NRP) népszerűsége meghaladta a szociáldemokratákét. Corneliu Vadim Tudor, az NPR elnöke 15 éve jósolja, hogy ő lesz Románia elnöke. Megszállottságában a véres eszközöktől sem riad vissza. 1999. január 15-én felhívást intézett a Zsil völgye tüntető bányászaihoz, hogy foglalják el Bukarestet, a hatalom fényűző irodáit. Miron Cozma szakszervezeti vezetővel (akkor egyben a Nagy-Románia Párt alelnöke volt) az élen mintegy kétezer bányász el is indult Bukarest főváros felé, miközben állandó kapcsolatban álltak C.V. Tudorral. A karhatalomnak csak az olténiai Stoeneti-nél sikerült a menetoszlopot szétszórnia, és Miron Cozmát őrizetbe vennie. Az esemény után több személyiség követelte a Nagy-Románia Párt törvényen kívül helyezését, de ezt nem tudták elérni. Barabás István emlékeztetőnek idézett a szélsőséges lapok előző évfolyamaiból. Romania Mare, 1990. november 9.: Mikor magyar fiatalok Sepsiszentgyörgyön valamilyen államellenes akcióba kezdenek, a házak ablakaiba gyertyát vagy asztalilámpát helyeznek, hogy veszély esetén a harcosok oda menekülhessenek. Hargita és Kovászna megyei erdők mélyén olyan fiatalok sátoroznak, akik budapesti akcentussal beszélnek, a lakossággal nem érintkeznek, hanem beintésre várnak, hogy elinduljanak célpontjaik felé. Mivel az RMDSZ segíti őket, követeljük e szervezet azonnali betiltását, ellenkező esetben „a nagyon közeli jövőben” Erdély-szerte súlyos zavargásokra kerül sor. A Nagy-Románia Párt lapjában, a Politica címűben 1992. március 14-én Eugen Barbu /azóta elhunyt/ író felhívással fordul olvasótáborához: „Testvérek, készítsétek elő fegyvereiteket, és vonuljatok ki az utcára, mert ez így nem mehet tovább: mindenféle idegbetegek éjjel-nappal álmodoznak sokat próbált ősi földünk megszerzéséről!” A hang nem változott az évek során. Romania Mare, 2006. június 23.: „Hargita és Kovászna megyében kitört az autonómia hisztériája. Ennek szellemében, az RMDSZ üldözi a románokat, leváltja őket tisztségeikből, szükség esetén tettlegességtől sem riad vissza. Megmentésük csak úgy lesz lehetséges, ha a NRP kerül hatalomra, és az RMDSZ vezetőit nyakukon kővel a Balatonba veti.” Vasile Mateinek, a Román Nemzeti Egységpárt képviselőjének 1997. november 18-i sajtónyilatkozatából: A román állam elvesztette befolyását Hargita és Kovászna megyében, a helyi hatalom irányító központja Budapest lett. A két megyét félkatonai jellegű magyar alakulatok hálózták be, de van már belőlük Moldvában és a Duna-deltában is. Valamennyien felkészültek egy esedékes polgárháborúra. Ziua, 1997. december 16.: Miután találkozott a Vatra Romaneasca tagjaival, George Pruteanu szenátor a marosvásárhelyi ortodox esperesi hivatalban tartott sajtóértekezletén úgy értékelte, hogy a Székelyföldön náci, rasszista mentalitás érzékelhető. Tricolorul, 2005. január 15.: A NRP felhívja a figyelmet a magyar irredentizmus egyre veszélyesebb terjedésére. Ha Traian Basescu elnök nem zárja ki a kormányból a terrorista RMDSZ-t, úgy napjai az állam élén meg vannak számlálva, mert egy minden eddiginél hevesebb népfelkelés végképp elsepri székéből. Gheorghe Funar (jelenleg szenátor, a NRP főtitkára) kezdettől reményteljes harcosa az extrémizmusnak. Egyik jellemző megnyilvánulása a szatmári Informatia Zilei 1994. október 27-i számában: „A magyar nép és romániai kisebbsége nomád, barbár szelleme nem tűnt el az ezer év alatt. Nekünk, románoknak kell kigyógyítanunk, hogy civilizált, európai, békés néppé változzék és ne fájjon a foga idegen területekre. Isten óvja attól, hogy mancsát még egyszer román területek felé nyújtsa.” Funar bálványa, C.V. Tudor közben a roma közösséget vette célba (Romania Mare, 1998. augusztus 21.): „A cigányokat munkatáborokba kell küldeni.” National, 1997. szeptember 14.: Lazar Ladariu képviselő, a Vatra marosvásárhelyi ideológusa: „A magyar szeparatisták régi terve, hogy saját külön iskoláik legyenek. Így térünk vissza Marosvásárhely 1990. márciusának mini-államcsínyjéhez. Ha az erdélyi fejlemények veszélyes méreteket öltenek, megtaláljuk a módját, hogyan lépjünk fel az RMDSZ provokációi ellen, mert ez így nem mehet tovább!” C.V. Tudor rálicitál (Romania Mare, 1997. november 21.): „Mikor kormányra kerülünk, megalakítjuk Erdély Újjáépítésének Minisztériumát, hogy végre lecsillapítsuk a magyarokat, vegyük el Ázsia szülöttjeinek kedvét attól, hogy beavatkozzanak a mi kétezeréves nemzeti konyhánk dolgaiba. Vegyük kézbe a puskát!” Gheorghe Funar hozzáfűzte (Jurnalul National, december 10.): Hargita és Kovászna megyében szükségállapotot kell bevezetni, amíg nem késő! Evenimentul Zilei, 1998. október 15.: A NRP Kovászna megyei szervezetének elnöke ismerteti a helyi Román Nemzeti Gárda felépítését. 127 tagja közül heten zsoldosok, akik harcoltak Jugoszlávia megmentéséért is. A gárdák állandó készenlétben állnak, miközben kapcsolatot tartanak fenn Brassó és Bákó megyei alakulatokkal. Joguk van védelmezni őseik földjét, ahogy a kurdok, baszkok és palesztinok is teszik. Ha az RMDSZ gyakorlatba ülteti autonómia-terveit, vezetőit lakásukon fogják el és kivégzés céljából törvény elé állítják őket. A soviniszta-rasszista uszítás mindmáig legfőbb fóruma, a Romania Mare hetilap első száma – Ion Iliescu államelnök engedélyével – 1990. június 8-án jelent meg az erőszak kultuszának és az Erdély-hisztériának teljes fegyvertárával. Június 22-én már arról cikkezett, hogy a magyarok mozgolódnak, „veszélyben vagyunk államként és nemzetként egyaránt.” Atentie la Ungaria! (Figyeljünk Magyarországra!) cím alatt szeptember 7-én kezdi el közölni cikksorozatát, mint a „védekezés” stratégiáját és taktikáját. 1990. december 7-én C. V. Tudor írta: „Az ország veszélyben. Vegyük hát kézbe Horea lándzsáját, védjük meg magunkat nemcsak Magyarország, hanem az ENSZ ellen is!” Felhívta Ion Iliescu elnök figyelmét arra, hogy ha nem tudja elfojtani a magyar sovinizmust, ahogy Ceausescu tette, katonai diktatúrára lesz szükség. 1998. szeptember 13.: „Az RMDSZ hiába határolja el magát Tőkés Lászlótól, mert ugyanazokat a revizionista eszméket hirdeti. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy Budapesten horthysta kormány került hatalomra. Mivel az RMDSZ halálos veszély a román államra, követeljük, hogy vezetőit állítsák bíróság elé, szervezetüket helyezzék törvényen kívül, Tőkés Lászlót sürgősen toloncolják ki az országból, az etnikai tisztogatásnak alávetett Hargita és Kovászna megyében vezessék be a sürgősségi állapotot, és legkésőbb 1998 novemberéig szervezzük meg az előrehozott választásokat. Ha az RMDSZ-t nem sikerül megfékezni, a NRP erkölcsi és politikai kötelességének érzi, hogy a lakosságot önvédelemre mozgósítsa, ahogy a világon mindenütt történik, a terrorista szervezetek ellen.” Ez a hang nem változott: 2006. június 23-án C.V. Tudor a Romania Mare vezércikkében büszkén hirdette, hogy mindaz, amit ő 1990-ben az Atentie la Ungaria! cikksorozatban jósolt, mind beigazolódott, mert a magyar revizionizmus ma is Trianon revízióját hirdeti, hogy Erdélyt bekebelezze. Az erőszak hirdetésében már 1990 őszétől új erők csatlakoztak C. V. Tudor mellé. Zig-Zag, 1993/20.: Radu Sorescu, a frissiben alakult Noua Dreapta neofasiszta párt vezére nyilatkozott programjáról: „Szükségesnek tartjuk az erőszakot, hogy fajtánk megtisztuljon erkölcsileg. A demokrácia a nemzeti szellem árulója. Ha egymillió magyar nem ismeri el a román államot, egymillió magyart ki kell tiltani az országból. A cigányok számára rezervátumokat kell létesíteni. A csavargók és az idegen elemek megfékezésére javasoljuk nemzeti gárdák létrehozását. Mi nem irodai politikát akarunk művelni, hanem nyílt harcba kezdünk, első lépésként katonai diktatúra segítségével.” Ion Solcanu szociáldemokrata szenátor 1997 novemberében a parlamentben politikai nyilatkozattal és a sajtóban felhívással fordult a Demokrata Konvenció kormányához: „Nemzeti érdek megtartani Hargita és Kovászna megye román lakosságát a maga iskoláival, templomaival, ortodox püspökségével, múzeumaival és román katonai alakulataival együtt, ideje lenne tehát felépíteni a sepsiszentgyörgyi csendőr-zászlóalj laktanyáját. Megtörténhet, hogy szükség lesz a csendőrökre, hamarább, mint bárki is gondolná”. National, 1997. szeptember 17.: Sergiu Nicolaescu szociáldemokrata szenátor nyilatkozatából: „Erdély kérdésében Románia rendkívül nehéz helyzetben van. Még néhány év, és elveszíthetjük, mert Magyarországé lesz. A megelőzésre legjobb megoldásnak látom azt, amit 1990-ben is javasoltam az akkori hatalomnak: Erdély militarizálását. Telepítsünk be ezredeket, hadosztályokat, növeljük meg a helyőrségek állományát, tehát helyezzük ide a Román Hadsereg súlypontját. Nem háborús meggondolásból, mert egy NATO-tagállam ellen nem győzhetünk, hanem megfélemlítés céljából. Jó volna nagyvállalatokat is létesíteni és oda más tájakról román munkásokat hozni. Ameddig nem szórjuk szét Erdély magyarságát, addig nem tudjuk asszimilálni és nem szabadulhatunk meg az ősi román föld elvesztésének rémálmától.” 1999. március elején Anghel Andreescu tábornok meglátogatta a Hargita és a Kovászna megyei csendőrparancsnokságokat, majd Marosvásárhelyen találkozott a sajtóval. „A régió specifikumával” kapcsolatban bejelentette, hogy a csendőrség kötelékében külön alegységeket képeznek ki a szeparatista próbálkozások meghiúsítására. C. V. Tudor 1999. november 29-én megjelent kiáltványából: „Ha a magyarok abszurd módon kikiáltják Erdély autonómiáját, ti, románjaim, hogyan reagáltok? Tudom, én mit teszek: fogok egy gépfegyvert, mert megelégeltem, hogy csúfot űzzenek belőlünk; inkább haljak meg oroszlánként, mintsem patkányként. Nem vagyunk extrémisták, de azt akarjuk, hogy a magyarok, cigányok, zsidók, egyéb kisebbségek tiszteljenek bennünket, románokat, mert mi vagyunk a házigazdáik. A NRP készen áll, hogy átvegye a hatalmat.” Ziua, 2006. március 10.: Bizonyára közelgő nemzeti ünnepünkre való tekintettel, riportot közöl a Hargita és Kovászna megyei interetnikai konfliktusok megelőzésére kiképzett PSYOPS rohamosztagról. Ugyanebben a lapszámban a kolozsvári Sarmisegetuza hazafias alapítvány figyelmezteti az államelnököt, hogy napirenden van a Székelyföld autonómiájának kikiáltása. A megelőzés érdekében fel kell oszlatni a félkatonai Székely Légiót, és román nemzeti gárdákat kell alapítani. Romania Mare, 2006. március 3.: Az Ungurii oldal szalagcíme: Közeledik március 15.: riadó, fegyverbe! Revizionista utcai tüntetések várhatók, hogy átalakuljanak területi követelésekké! 1998. október 29-én Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei képviselője politikai nyilatkozatban figyelmeztette a parlamentet a veszélyre: a Nemzeti Egységpárt (PUNR, akkori elnöke Gheorghe Funar) Maros megyei szervezete sajtóértekezleten jelentette be, hogy egyetért a NRP kezdeményezésével az Erdélyi Nemzeti Gárda megalakítására. A képviselő hozzátette: az erdélyi magyarok bőrükön érezték, mit jelentett számukra a Vasgárda meg a Maniu-gárda, ezért fenyegetésnek fogják fel a tervet, annál inkább meglepő, hogy sem az Államelnökség, sem a kormány, sem a politikum nem foglal állást ellene. Hogy mi lett a figyelmeztetés foganatja, bizonyítja Kónya-Hamar Sándor képviselő 2000. március 7-i politikai nyilatkozata: Kolozsvárott, a NRP keretében újra szervezkedik a legionárius mozgalom, első lépésként megalakult a Keresztény Nacionalista Klub. Az extrémizmus térhódításával egyidejűleg, Ion Iliescu elnök a Tineretul Liber 1992. június 5-i számában megnyugtatta a kedélyeket: „Mind törvényhozási, mind intézményi szempontból, de társadalmi-politikai gyakorlatunkban is, a kisebbségeknek minden jogot megadtunk.” /Barabás István: Az extrémizmus vért kíván. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

2006. szeptember 21.

Sólyom László köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szeptember 20-án. A találkozót a miniszterelnök kezdeményezte, a napok óta tartó tüntetések miatt. A három legfőbb közjogi méltóság közös nyilatkozatban leszögezte, hogy minden tömegrendezvény szervezőinek mérlegelnie kell, képesek-e szavatolni, hogy a résztvevők nem lépik át a törvényesség határát. Gyurcsány úgy fogalmazott: nincs türelem a rendbontókkal szemben, a leghatározottabban fel kell lépni ellenük. Az MSZP azt kéri, követeli a Fidesztől, hogy az ellenzéki párt ne tartsa meg szeptember 23-i demonstrációját – jelentette be Hiller István MSZP-elnök. „Azzal vádolom Orbán Viktort, hogy a nyugalom helyett a felfordulást erősíti. Azzal, hogy az alkotmányos rend kereteit feszegető kezdeményezéseivel a megválasztott és felelős kormány helyére olyan kormányt akar, amely saját önös hatalmi érdekeit szolgálja” – fogalmazott Hiller István. Az éjszaka folyamán elkövetett rongálásért 98 embert vettek őrizetbe a rendőrök, az előző napi 104 után újabb 24 rendőr sérült meg. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök szerint Orbán Viktor hazudik, amikor azt állítja, hogy az önkormányzati választás a népszavazás, hogy nem volt szükség stabilizációs intézkedésekre, és hogy a Fidesznek semmi köze nincs a megmozdulásokhoz. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint ebben a helyzetben felelőtlen és érthetetlen Orbán Viktor magatartása, aki továbbra is arra biztatja az embereket, hogy „ne húzódjanak meg a házaikban”, maradjanak az utcákon. Románia számára figyelmeztető jel a budapesti „zendülés” – véli a román sajtó. A Ziua két teljes újságoldalt szentelt a budapesti „zendülésnek”. /Ellenzik a szeptember 23-i demonstrációt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./

2006. október 7.

– Túlreagálták a székely polgármesterek együttműködési nyilatkozatát a politikusok – vélekedett sajtótájékoztatóján Eckstein-Kovács Péter szenátor. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ célkitűzései között természetesen szerepel az autonómia. A szenátor nem ért egyet a Konzervatív Párt (KP) által Monica Macovei igazságügyminiszter ellen folytatott lejárató hadjárattal. Azokkal az értelmiségiekkel szimpatizál, akik a Ziua napilapban közzétett nyílt levélben kérték Tariceanu miniszterelnököt, határolódjon el Dan Voiculescu Macovei ellenes nyilatkozataitól. A szenátor aggodalmát fejezte George Maior újdonsült titkosszolgálati vezető miatt, akinek közismertek kapcsolatai az olyan személyiségekkel, mint Larry Watts és Ion Talpes. Maior nem szimpatizál a magyar kisebbséggel. /kb: Eckstein kifogásolja az RMDSZ Macovei-ellenes magatartását. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./


lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-225




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék