udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
3
találat
lapozás: 1-3
Intézménymutató:
Csal%C3%B3ka%20K%C3%B3rus
2005. május 12.
Székelyföldi körútra indul a Nagyvárad Táncegyüttes Boszorkánytánc című produkciójával. A Nagyváradi Állami Filharmónia keretében három éve alakult hivatásos magyar népi tánccsoport Biharban, Szatmárban és Kelet-Magyarországon is többfelé sikerrel mutatta be táncjátékát, mely az Erdélyben ma is élő boszorkánykultuszból merített témát. A táncjáték koreográfus-rendezője László Csaba, a székelykeresztúri „Pipacsok” Néptáncegyüttes vezetője, a dramaturg Zsidó Ferenc, a táncjáték muzsikáját pedig a vajdasági Csalóka zenekar válogatta össze. /(Lakatos Balla Tünde): Országos körúton a Boszorkánytánc. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./2005. július 22.
Felsősófalván megkezdődött a XI. Székelyföldi Tánctábor. A táncosok közül többen már családdal, gyerekeikkel jönnek. Magyarországról csoportok jöttek, Vajdaságból pedig a Csalóka zenekar. A gyerekeknek külön tartanak táncoktatást. /Takács Éva: XI. Székelyföldi Tánctábor, Felsősófalva. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 22./ 2006. december 15.
Csíkszeredán a Sapientia Egyetem Csalóka Kórusa, a Harmat Néptánccsoport, a Hallgatói Önkormányzat és a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség újra megrendezi a Sapientia – EMTE karácsonyi ünnepségét. /Karácsony a Sapientián. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 15./
lapozás: 1-3