udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
De%C3%A1k%20Farkas%20%C3%81ltal%C3%A1nos%20Iskola
2005. július 20.
Bár Nyárádszereda várossá nyilvánítása előtt a helyi tanács mintegy félszáz utcának kívánta megváltoztatni a nevét, jelenleg a város egyetlen utcája sem hordozza magyar személyiség nevét. A 98 százalékban magyarlakta település tanácsosai és a polgármesteri hivatal vezetői egymást okolják a helyzet kialakulásáért. Dászkel László polgármester szerint a javaslattevők azóta is a jegyzőtől várják el, hogy összeállítsa a dokumentációt, holott az ő kötelességük lenne ezt megtenni. – A tanácsban értelmiségellenes hangulat alakult ki, vélekedett Adorjáni Árpád, az önkormányzat művelődési bizottságának elnöke. Egyesek még Ady Endre neve ellen is tiltakoztak. Ez év február 21-től a város gimnáziuma Bocskai István, Nyárádszeredában megválasztott erdélyi fejedelem nevét viseli, az általános iskolát pedig Deák Farkas 1848-as forradalmárról nevezték el március 15-én, a megyei tanfelügyelőség válaszra sem méltatta a tanintézetek névváltoztatási kérelmét. A gimnázium esetében az elmúlt években Adorjáni Zoltán volt igazgató három ízben is próbálkozott a névadással, de még a minisztériumtól is negatív választ kapott. /Szucher Ervin: Piszkozatban felejtett elnevezések Nyárádszeredában. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./
lapozás: 1-1