udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Intézménymutató: Demokratikus%20Er%C5%91

2005. július 14.

Elkezdődtek a tárgyalások a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Petre Roman vezette Demokratikus Erő között egy szociáldemokrata pólus létrehozása érdekében. A kezdeményező Roman volt. Ismeretes, hogy 1992-ben, a Nemzeti Egységfront szakadásakor a Roman-szárny később Demokrata Pártra (DP) változtatta nevét. 1996–2000 között a Demokratikus Konvenció pártjai mellett tagja volt a kormánykoalíciónak, a 2000-es választásokon rossz eredménye miatt azonban Romant leváltották, helyét a DP-ben Traian Basescu vette át. A vezetőváltást követően Roman hamarosan kilépett a pártból, és új politikai formációt hozott létre Demokratikus Erő néven, amelyet azonban jelenleg alig 1 százalékra értékelnek a közvélemény-kutatások. A Demokratikus Erő és az SZDP várható egyesülésével – pontosabban a Roman-zsebpártnak az SZDP-be való beolvadásával – újabb „tékozló fiú” tér vissza az „anyapártba”. Előtte Adrian Severin, a Roman-féle DP másik markáns egyénisége is (újra)felvételét kérte. /Petre Roman beolvadna a Szociáldemokrata Pártba. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék