udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Intézménymutató: %C3%89l%C5%91%20Forr%C3%A1s%20Alap%C3%ADtv%C3%A1ny

2005. december 30.

A Kolozs megyei Kérőben azóta építenek, mióta Szabó Csongort a református gyülekezet lelkészévé nevezték ki: már van megélhetést biztosító asztalosműhely is. Szabó Csongor tizenhárom éve érkezett Kérőre. Az asztalosműhely termékeit idén a Budapesti Nemzetközi Vásáron is sikerrel mutatták be. Közel húszan dolgoznak a műhelyben, amely a szolgáltatásokkal együtt a gyülekezet ötven emberének nyújt megélhetési lehetőséget. Az önépítkezéshez tartozik a nemzeti öntudatot erősítő Élő Forrás Alapítvány, ezen belül az idén hetedik ízben, több mint 500 fiatal részvételével megszervezett Kérői Szórvány Ifjúsági Tábor. Mindezt munkával, imádsággal tudták megteremteni. Minden tábor megszervezésekor szembesültünk azzal, hogy nem fog menni, nincs már hozzá erő. De a fiatalokkal való találkozás, a szeretetük, a ragaszkodásuk átbillentik őket a mélypontokon. /Benkő Levente: Szemben az árral a megmaradásért. Beszélgetés Szabó Csongor kérői református lelkésszel. = Krónika (Kolozsvár), dec. 30./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék