udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Intézménymutató: EME%20Akad%C3%A9miai%20Test%C3%BClete

2004. november 10.

Nov. 3-a a magyar tudomány napja, ennek megfelelően a hónap folyamán az Erdélyi Múzeum-Egyesület rendezvénysorozatot szervez. Az EME mintegy integráló erőt szeretne képviselni az erdélyi, romániai magyar tudományosságban, fejtette ki Egyed Ákos, az EME elnöke. Nov. 19-ére a romániai magyar tudományos műhelyeket, illetve azok vezetőit hívják meg. A tudományos műhelyek elszigetelten működnek, alig tudnak egymásról. Nov. 20-án, az EME szakosztályai rendezik meg a maguk tudományos értekezletét. Jelenleg hat szakosztályunk van, mindenik bejelentette, hogy megtartja a saját konferenciáját. Idén kettővel bővült a szakosztályok száma, megalakult a Matematikai és Informatikai Szakosztály, most jelentik be az Agrártudományi Szakosztály megalakulását is. Eddig az Arany János Közalapítvány pályáztatás alapján támogatást nyújtott csoportos kutatásokra, de egyéni pályázatokat is jóváhagyott. Ebben az évben megváltoztatták az eddigi rendszert és kizárólag egyéni pályázatokat fogadnak el. Ez a döntés az EME tudományos műhelyeit nagyon nehéz helyzetbe hozza. Majdnem lehetetlenné teszi a további működésüket. Ugyanis csoportos kutatásban végezik az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon előkészületeit és szerkesztését, ugyanilyen pályáztatás útján foglalkoztattak hét kutatót, akik Erdély történeti forrásainak kiadását készítik elő. Azonkívül van Mezőség-kutató és működik az Aranka-gyűjteményt kiadó csoport. Megalakították az EME Akadémiai Testületét, az MTA romániai, külső és tiszteleti tagjaiból, valamint a Román Akadémia magyar tagjaiból. A testület tanácsadó szervként működik az EME elnöksége mellett. Megszervezték a kéziratkezelő és könyvkiadó bizottságot is. A Communitas Alapítványtól kaptak idén egy kisebb összeget könyvkiadásra. /Köllő Katalin: A Magyar Tudomány Napja Erdélyben. Interjú Egyed Ákossal, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék