udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6
találat
lapozás: 1-6
Intézménymutató:
Erd%C3%A9ly
2004. augusztus 27.
Lakatos István /Sárvásár, 1904. szeptember 14. –Kolozsvár, 1993. szeptember 3./ a romániai magyarság jelentős közéleti személyisége, politikusa volt. 1950. febr. 17-én letartóztatták, 25 év kényszermunkára ítélték, 1964-ben szabadult tizenöt év börtön letöltése után. A demokráciáról, a nemzetiségi jogok maradéktalan megvalósításáról – bár tettek neki ajánlatokat – a legsúlyosabb börtönkörülmények között sem alkudozott. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. Az volt a bűnük, hogy védelmezték a romániai magyarság saját gazdasági alapjait jelentő szövetkezeti hálózatot, a közbirtokossági javakat, az egyházi iskolákat és egyházi javakat, teljes magyar állami egyetemi és főiskolai hálózatot követeltek. Lakatos István, Márton Áron, Venczel József professzor és mások az 1946 évi párizsi béketárgyalások előtt alapos dokumentációt készítettek a romániai magyarság demográfiai, iskoláztatási, vallási és gazdasági állapotáról és intézményeiről, és ennek megfelelő javaslatokat tettek a határok méltányos megállapításáért. Lakatos István a kolozsvári Lepage nyomdába szegődött nyomdásztanulónak, és elvégezte a nyomdaipari szakiskolát. 1933-ban megírta a nyomdász szakszervezet történetét. 1934-től az Előre című hetilap főszerkesztője és ugyancsak főszerkesztője a három nyelven (románul, magyarul és németül) megjelenő Tipograph című hetilapnak. A Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke. 1938-tól a gróf Bánffy Miklós vezetésével létrehozott Magyar Népközösség alelnöke. A bécsi döntés után – 1940 őszén – Bukarestből hazaköltözött Kolozsvárra, a Minerva nyomda mestere lett és a budapesti Népszava munkatársa. Később a református egyházi részvénytöbbségű Minerva nyomda igazgatója. 1946-tól országgyűlési képviselő. A romániai magyar szövetkezeti mozgalom vezetője közel egy évtizeden át. Alapítója és irányítója a Kolozsváron szerkesztett Erdély című szociáldemokrata országos napilapnak és elnöke a Szociáldemokrata Párt Országos Magyar Bizottságának. Következetes ellenzője a kommunista és a szociáldemokrata pártok egyesítésének. Börtönéveinek megrázó történetét egy hatalmas, több száz oldalas emlékiratban, a Szekuritáté elől rejtegetve megírta és sikerrel külföldre juttatta. Az emlékirat nyomdakész állapotban van. /Dáné Tibor: Egy igazi demokrata emlékezete. Lakatos István (Sárvásár 1904. szeptember 14–Kolozsvár 1993. szeptember 3.). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./2005. február 7.
Február 5-én a marosvásárhelyi Bernády Házban megnyílt Balogh Ernő /1882-1969/ geológus professzor erdélyi tájakról készült természetfotóinak kiállítása. A tárlat magyarországi és székelyföldi városok után az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztályának támogatásával nyílt meg Marosvásárhelyen is. Dr. Balogh Ernő, a kolozsvári egyetem professzora hihetetlen energiával kutatta Erdély földtani kincseit. Ezzel együtt járt a természetjárás és a fotózás is. Főtitkára volt az 1947-ben beszüntetett Erdélyi Kárpát Egyesületnek, főszerkesztője az Erdély című folyóiratnak, fáradhatatlan szervezője az EKE vidéki szakosztályainak. Színdarabot és verset is írt, s a néprajz terén a tulipán ornamentikánk eredetéről készített tanulmányt. 1960-ban 200 képével illusztrálták Románia földrajzi monográfiáját. Dr. Balogh Ernőnek 1969-ben jelent meg Cseppkő világ című könyve, ez a barlangászok és barlangfotósok kézikönyvévé vált. /(bodolai): Hajdani erdélyi tájakon. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./2005. március 9.
Dr. Újvári Ferenc közölte, mi az, amit nem mondhatott el dr. Eörsi Mátyásnak. Újvári emlékeztetett olyan történelmi személyiségekre, akiknek jövőképük volt Erdélyről, és azt bátran közölték a nyilvánossággal is. Márton Áron, gyulafehérvári római katolikus püspök, Fodor Pál, csíkszeredai mérnök, Lakatos István, az Erdély című lap főszerkesztője, Kertész Gábor, zilahi ügyvéd, akit a román börtönökben halálra kínoztak. Márton Áron püspök a bukaresti katonai törvényszéken közölte vészbíróival: „Ami a második vádpontot illeti – mely szerint indítványoztam a magyar–román határ rendezését is (ha már annyi ország határait újrarendezték) – az megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Ugyanis egy közös tulajdont nem lehet úgy megosztani, hogy odaadom az egészet az egyik társtulajdonosnak. 1910-ben a románok 43%-ban voltak jelen Erdélyben. Ennyi jár nekik és nem az egész Erdély két millió magyarral, akiket a franciák, mint juhnyájat, odaajándékoztak Romániának csak azért, mert átpártolt hozzájuk. – Emlékiratomban valóban indítványoztam, hogy egész Erdély csatoltassék vissza a Szent Korona közjogi fennhatósága alá, minden nemzetiségi kisebbségnek teljes autonómia biztosításával. Ha ezt sem akarják, akkor osszuk ketté, és az Észak-Erdélyi románok cseréljenek helyet a Dél-Erdélyi magyarokkal.” 2. Meg van írva a Szentírásban: „A jó pásztor életét adja a juhaiért. Ha csak egy is elkóborog, elmegy, megkeresi és visszahozza juhai közé.” Dr. Újvári Ferenc leszögezte, nem igaz, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia rossz pásztor volt, ezért 1920. június 4-én egy „jobb pásztorra” bízták a Kárpát-medencei népeket. Románia akkor bizonyult volna „jobb pásztornak”, ha az erdélyi szászok, zsidók létszáma megduplázódik, ha a szászvárosi Református Árvaház mellé még egy másikat is építettek volna, vagy a szászvárosi Református Kollégium – ahol dr. Petru Groza is érettségizett és ahol a véndiák-találkozóit rendezte – magyar főiskolai rangra emelkedik, s ha a kolozsvári Hunyadi-téri Magyar Színház, a Farkas utcai Egyetem, a Mikó utcai Klinikák épületei stb. stb. mind a birtokunkban maradhattak volna. „Erdélyben nyolcvanöt éve vagyunk háborúban földi fegyverek nélkül, de az Úristenbe vetett hit kardjával védjük és megtartjuk 1100 éven át jogelődeinktől reánk hagyott javainkat” – írta Újvári. /Dr. Újvári Ferenc: Amit nem mondhattam el dr. Eörsi Mátyásnak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./ 2005. október 24.
Rendhagyó kiállítás nyílt október 21-én Kolozsváron a Fehér Galériában. A résztvevők nem csupán az erdélyi tájakat, barlangokat megjelenítő, látványos természetfotókat értékelték, hanem alkotójuk, Balogh Ernő (1882–1969) geológus professzor személyiségére is emlékeztek. A Ferenc József, később pedig a Bolyai Egyetem tudós professzorának, a földtan tanszék egykori vezetőjének emlékére rendezett fényképkiállításon az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Lukács József méltatta a két világháborút megélt, az erdélyi magyar értelmiségi számára különösképpen nehéz időkben tevékenykedő jeles mineralógus munkásságát. Ajtay Ferenc tanár Balogh Ernő nemzetközileg is elismert tudományos munkásságát ismertette. A diákjai által az ásványtan élő lexikonának nevezett professzor, az erdélyi barlangkutatás kiváló szakembere színes egyéniségével mágnesként vonzotta a szakma fiatalabb művelőit. A tudós közéleti munkássága is jelentős, százával jelentek meg a tudománynépszerűsítő és honismereti cikkei. Jelentős szerepet vállal az EKE újjászervezésében és vezetésében, az Erdély című folyóirat szerkesztésében, valamint a Mátyás-házban lévő tájmúzeum működtetésében. Utóbbit a hatalom 1935-ben felszámolta, értékeinek egy negyedét elkobozta és az akkor alakult néprajzi múzeumnak juttatta. Az értékes könyvtár anyagának nagy része szintén a politikai változások áldozatává vált. Dr. Mészáros Ferenc, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum igazgatója elmondta: büszke arra, hogy intézménye a magyar kultúra pótolhatatlan részét képező fényképek birtokosa. Magyari Gábor geológus, a hagyaték egyik gondozója elevenítette föl a tudós professzorhoz fűződő emlékeit. Végezetül pedig Balogh Ernő unokája, ifjabb Balogh Ernő orvos mesélte el, hogyan bukkant az üveglemezekre marosvásárhelyi otthonuk padlásán és vállalta föl a hagyaték gondozását. /Németh Júlia: Dokumentumok a múltból a jövőnek. Balogh Ernő fotográfiái a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./2006. június 10.
Herrmann Antal /Brassó, 1851. júl. 30. – Szeged, 1926. ápr. 15./ a néprajzoktatás kezdeményezője. 1875-ben a Budapesten középiskolai tanári és levéltárnoki oklevelet, majd ugyanebben az évben egyetemi doktori címet szerzett. 1898-ban néprajz tárgykörből, a kolozsvári tudományegyetemen habilitált. 1886-tól két éven át az erdélyi letelepült és sátoros cigányság népköltészetét, szokásait és hiedelemvilágát tanulmányozta. 1887-ben a magyarországi néprajzkutatás nemzetközi elismertetése érdekében elindította és szerkesztette az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn című folyóiratot. A kiadvány rövidesen a cigánykutatók nemzetközi társaságának (Gypsy Lore Society) hivatalos folyóiratává vált, őt magát pedig e társaság főtitkárává választották. Figyelemmel kísérte a cigányságra vonatkozó intézkedéseket, a cigány gyermekek iskolába járását szorgalmazta. Cigánykutatásaira felfigyelt József Károly királyi herceg. Együtt dolgozták ki a cigány nyelvtant, amelynek német nyelvű fordítását Herrmann végezte el. Időközben, 1887-ben, felkérést kapott az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című kiadvány néprajzi vonatkozású fejezeteinek szerkesztésére. 1889. január 27-én megalakult a Néprajzi Társaság, első közgyűlésükön (1889. október 27.) a társaság titkárává választották. A társaság 1890-ben elindította önálló folyóiratát az Ethnographiat, amely napjainkig a néprajzi tárgyú közlések legrangosabb fóruma maradt. Herrmann Antal részt vett a Magyar Zenetudomány, Kalotaszeg és Armenia című lapok szerkesztésében és/vagy nyomtatásában, valamint a budapesti néprajzi szervezetek megalakulása mellett a kolozsvári Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) létrehozásában is. 1892-ben elindították az egyesület hivatalos lapját, az Erdély című honismertető folyóiratot, amely az EKE „turistai, fürdőügyi és néprajzi” értesítője lett, majd megalakították a néprajzi bizottságot, amelynek előadójává Herrmannt választották. Az EKE megalakulásakor annak alapszabályában megfogalmazta egy erdélyi néprajzi múzeum létrehozását. Az 1902 októberében rendezett ünnepség alkalmával az Erdélyi Kárpát Múzeum – amelyet értékes szakkönyvtárral gazdagított – Mátyás király szülőházában kapott helyet. A további vidéki múzeumok szervezésében Herrmann maga is tevékenyen kivette a részét, közreműködve a kalotaszegi, a szamosújvári örmény, a brassói szász, a dévai, a tordai és a dési történeti múzeumok életre hívásában. Herrmann a magyar nyelvű néprajzi képzés elindítója. Az 1897–98-as tanévben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karon az általános és hazai etnográfia magántanára lett. Egyetemi előadói tevékenysége Erdély néprajzát és a néprajztudomány általános kérdéseit ölelte fel. Az ő tanítványai voltak a magyar néprajztudomány későbbi nagy egyéniségei: Visky Károly, Györffy István, Szendrey Zsigmond, Seprődi János és Biró Lajos. A pályatársai közül Vikár Béla, Jankó János és Sztripszky Hiador is látogatta előadásait. Herrmann Antal a román megszállásig 21 és fél tanévet töltött a kolozsvári egyetemen. A kényszerű távozását követően, 1921-ben a Szegeden létesített Ferenc József Tudományegyetemen folytatta oktató munkáját. A szegedi egyetemen eltöltött néhány év alatt megalapozta a néprajztudomány iránti érdeklődést, tevékenységének hatására Magyarországon elsőként (1929-ben) itt létesült néprajzi tanszék. /Czégényi Dóra: A néprajzoktatás kezdeményezője. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./ 2006. október 18.
Életének 84. esztendejében elhunyt Dáné Tibor /Kolozsvár, 1923. márc. 24. – Kolozsvár, 2006. október 11./ A Bolyai Tudományegyetem jogi, közgazdasági és pedagógiai szakán végzett, de érdeklődése, ismereteinek köre messze meghaladta papíron igazolható tanulmányait. Volt a kriminalisztika megbízott előadója az egyetemen, közben az Erdély c. napilap belpolitikai szerkesztője, tanár Szucságon és Kolozsvárt, a Palocsay-féle növénybiológiai kutatóállomás munkatársa, majd 1958 és 1969 között az Ifjúsági Könyvkiadó kolozsvári fiókjának felelős szerkesztője, végül 1970-től nyugdíjazásáig a Dacia Könyvkiadó magyar részlegének tudományos szerkesztője, többek között a népszerű Antenna sorozat gondozója. Dáné Tibor mindenekelőtt író volt, aki gyermekeknek, fiataloknak történeteket mesél és ismereteket ad át (Kortársaim a gyermekek, Négy tenger hajósa, Vadvirág szelídítő, Hüvelyk Matyi családfája), aki az egyiptomi történelembe vagy a világmindenségbe kalauzolja az olvasókat (Athá-Rá, a fáraó írnoka, A Tau Ceti hívójele), aki személyes sorsáról, élethivatásáról vall (A fáraó igazlátó szeme), aki a régi Kolozsvár történetét, a kincskeresés izgalmait eleveníti meg (A varázsvessző lovagja), aki élményei alapján a második világháború fegyverropogását vagy éppen egy szélcsendes epizódját mutatja be (Huszonegy éves lettem, Delatini házunktája). Évtizedeket kellett várnia, amíg A gáláns kor breviáriuma c. könyve megjelenhetett, amely az idén írószövetségi díjat kapott. /Jancsik Pál: Búcsú Dáné Tibortól. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./
lapozás: 1-6