udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 
találatszám: 46 találat lapozás: 1-30 | 31-46

Intézménymutató: Erd%C3%A9ly-B%C3%A1n%C3%A1t%20Liga

1999. december 1.

Nov. 30-án tartotta első sajtóértekezletét a Sabin Gherman által alapított Erdély-Bánát Liga. A párt elnökjelöltje, Sabin Gherman üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy ez az új párt nem a Pro Transilvania Alapítvány politikai kicsapódása, hanem egy magát jobbközépnek tartó, korszerű párt. A párt elnökjelöltje felolvasta a frissen alakult politikai szervezet szándéknyilatkozatát, valamint statútumának lényeges pontjait. Ezek szerint az Erdély-Bánát Liga síkra száll Románia területi egységéért, és nem ért egyet azokkal a politikai szervezetekkel, amelyek Románia etnikai alapú föderalizálásáért kardoskodnak. A párt határozottan síkra száll viszont Románia hét régiójának pénzügyi-közigazgatási autonómiájáért. Az Erdély-Bánát Liga minden régió esetében egy olyan Regionális Tanács és Regionális Kamara felállítását szorgalmazza, amely miniparlamentként működik majd. Az előbbinek végrehajtó, az utóbbinak törvényalkotó szerep jutna. - Erdélyben és Románia más régióiban is természetes dolognak kell tekinteni a kisebbségek nyelvének hivatalossá tételét - mondta Gherman. /Szabó Csaba: Regionális kormány felállítását kérik Megszületett Sabin Gherman pártja, a Bánát-Erdély Liga. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2000. január 7.

Sabin Gherman, az Erdély-Bánát Liga vezetője, a Torkig vagyok Romániával kiáltvány szerzője februártól Budapesten, a Károli Gáspár Egyetem balkanisztikai karán ad elő, amennyiben megegyezés születik a felsőfokú oktatási intézménnyel. Gherman Torkig vagyok Romániával - Sabin Gherman sajtószemmel című kötete Budapesten már megjelent, és készül svájci, valamint németországi bemutatója is. "Amennyiben a román államnak nincs szüksége rám, Magyarországon, Svájcban vagy Németországban keresek munkát" - nyilatkozta Sabin a Monitorul de Cluj napilapnak. /Magyarországon fog tanítani. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./

2000. szeptember 7.

Október közepén Kolozsváron fogja megtartani első kongresszusát a Pro Transilvania Alapítvány politikai szárnya, a bejegyzés előtt álló Erdély-Bánság Liga. Sabin Gherman, az alapítvány elnöke kifejtette: az erdélyi nem román és román lakosság összefogása nélkül lehetetlen lesz megvalósítani a nyugati típusú autonómiát. Az "etnonacionalizmus fő bástyája Romániában éppen az állam; lásd például a magyar egyházi ingatlanok visszaadása körüli hercehurcát." Az Erdély-Bánság Liga meg fogja találni az RMDSZ-szel és más regionális érdekeltségű politikai tömörülésekkel is a közös hullámhosszt. /Szabó Csaba: Első kongresszusára készül az Erdély-Bánság Liga. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2001. január 12.

A Pro Transilvania Alapítvány törvényen kívül helyezése után újabb támadás kivédésére készül az alapítvány vezetősége. Sabin Gherman, az alapítvány elnöke ugyanis szóbeli üzenetet kapott a Legfelsőbb Bíróságról, hogy fölöslegesen gyűjtötte össze az alapítvány politikai szárnyaként nyilvántartott Erdély-Bánság Liga bejegyzéséhez szükséges aláírásokat, mert azt úgysem fogja tudni Romániában bejegyeztetni. - Az eddig begyűjtött mintegy 9600 aláírással rövid időn belül meg kellene kezdődnie az EBL bejegyzése - nyilatkozta Gherman. /Akadályozzák az Erdély-Bánság Liga bejegyzését. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./

2001. február 3.

Damó Péter mérnök vegyes házasságból származik, a Pro Transilvania Alapítvány nagyenyedi képviselője. Nem fogadja el azt a nézetet, hogy Erdélyben aki magyar, az csak az RMDSZ-re szavazhat. Vannak szép számban olyan magyarok, akik nem RMDSZ-tagok, vetette ellen Damó Péter. A nagyenyedi Erdély-Bánság Liga-szimpatizánsok mintegy 70 százaléka román, és csak 30 magyar. Szerinte azok a magyarok támogatják őket, akik eddig sem voltak RMDSZ-tagok, vagy búcsút mondtak az RMDSZ-nek. /Szabó Csaba: Elégedetlen magyarok iratkoztak át. Interjú Damó Péterrel, a nagyenyedi Erdély-Bánság Liga képviselőjével. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./

2001. március 20.

Sabin Gherman Marosvásárhelyen mutatta be Iuliu Maniu mindmáig kiadatlan könyvét, a Luxushazát. Arra a kérdésre, hogy alapít-e pártot a Pro Transilvania elnöke azt felelte: " Igen, a Erdély-Bánság Liga párt lesz, három társelnök, egy román, egy magyar és egy német vezeti majd. Be fogjuk bizonyítani, hogy Erdély a románok, a magyarok vagy a németek nélkül nem igazi Erdély, hanem csak egy provincia, amelyet egy akármilyen autósztráda köt össze Bukaresttel vagy Budapesttel." /"Az egyesülés nem volt lakodalom". = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./

2001. augusztus 31.

Adrian Nastase miniszterelnök Pro Transilvania-ellenes kijelentéseit felháborodott sajtólavina követte. "Adrian Nastase regionizálódás, illetve Pro Transilvania-ellenes kirohanásainak elsődleges célja az, hogy - akárcsak a státustörvény esetében - nacionalista hisztériát keltsen - nyilatkozta Sabin Gherman. Nastase tudja, hogy elkerülhetetlen egy olyan párt színre lépése, amelyet a regionális eszmék éltetnek. Az Erdély-Bánság Liga bejegyzéséhez szükséges tízezer aláírást már régen sikerült összegyűjteni. Minden erdélyi megyében vannak szervezeteik. Szeptember 15-én tartják a szervezet első országos egyeztető értekezletét. Gherman szerint csak a tartományok, jól körvonalazott történelmi térségek közigazgatási autonómiájának megszerzésével lehet az országot Európába emelni. Háromtagú elnökség lesz: egy román, egy magyar és egy német nemzetiségű. A magyar elnöki posztra négy jelöltjük van. /Szabó Csaba: Bejegyzés előtt a Sabin Gherman pártja. Négy magyar elnökjelöltjük van. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./

2001. október 13.

Novemberben tartja alakuló közgyűlését az Erdély-Bánság Liga, mely befejezte a bejegyzéshez szükséges aláírásgyűjtést. Okt. 12-én az Erdély-Bánság Liga két vezetője, Emil Tarnaveanu és Jakabffy Attila Marosvásárhelyen bejelentette, összegyűlt a pártbejegyzéshez szükséges tízezer aláírás. Elkészült a párt kék-sárga színű címere is, amely középen az erdélyi hét vármegye bástyáit ábrázolja, amit a tizenkét európai csillag vesz körül. Jakabffy Attila elmondta: "A főváros jövő évi költségvetése meghaladja a 16 erdélyi megye összköltségvetését", Bukarestet pénzelnyelő fekete lyuknak nevezte. /Szucher Ervin: Szakítás Bukaresttel? Összegyűltek az Erdély-Bánság Liga aláírásai. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./

2001. december 4.

Először vesz részt teljes jogú tagként a Szabad Európai Szövetség kongresszusán az Erdély-Bánság Liga. A dec. 7-10-e között Bilbao-ban megszervezett kongresszuson a bejegyzés előtt álló romániai pártot a tömörülés elnöke, Sabin Gherman képviseli. - A kongresszuson - nyilatkozta a Szabadságnak Gherman - az Európai Uniós tagállamok azon regionális politikai pártjai vesznek részt, amelyeket a Szabad Európai Szövetség tömörít. Ennek teljes jogú tagja november közepétől az Erdély-Bánság Liga. Az értekezlet fő témája az európai kulturális sokszínűség lesz, különös tekintettel ennek gazdasági és közigazgatási vonzataira. /Sz. Cs.: Európai Uniós ernyő alatt az Erdély-Bánság Liga. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

2002. február 16.

Erdély, a Partium, illetve a Bánság hat városában — Temesváron, Nagybányán, Nagyváradon, Aradon, Déván és Besztercén — febr. 15-én bemutatkozott a Sabin Gherman által vezetett Erdély-Bánság Liga. A nagy érdeklődésnek örvendő eseménysorozat Temesváron tetőzött, ahol Sabin Gherman mellett megjelent a sajtóértekezleten az aradi szervezet vezetősége, valamint a nagyváradi és besztercei vezetők is. /Sz. Cs.: Hullámokban a jövő. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

2002. július 15.

Véget ért az illyefalvi Transsylvania Nyári Egyetem, melyen az európai regionalizmusról tanácskoztak. A négynapos rendezvényt a Pro Europa Liga szervezte, résztvevői román és magyar diákok voltak. A politikai transzilvanizmusról Molnár Gusztáv politológus, a Provincia folyóirat főszerkesztője, Sabin Gherman, az Erdély-Bánság Liga elnöke, Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke, valamint Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum (NDF) elnöke tartott megbeszélést. Az elhangzott előadások a Pro Europa Liga folyóirata, az Altera következő számában látnak napvilágot. /Nemzeteket felölelő politikai közösség. = Krónika (Kolozsvár), júl. 15./

2002. július 16.

A 2004-es helyhatósági választásokra tartja elképzelhetőnek az Erdély-Bánság Liga, az RMDSZ Reform Tömörülés platformja és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt koalícióját Molnár Gusztáv politológus. Az Erdély-Bánság Ligában senki nem utasítja el a hasonló nézeteket valló pártokkal történő koalíció gondolatát, bár mindeddig egyetlen politikai alakulat sem vállalta fel nyíltan a regionalizmust - jelentette ki a Krónikának Sabin Gherman, az Erdély-Bánság Liga elnöke. Ioan Avram Muresan, a Parasztpárt erdélyi alelnöke elmondta, hogy a Parasztpárt jelenleg készíti elő saját regionális programját. Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke szerint akkor van igazán esélye a regionalizmusnak, ha a központi akarat és a helyi regionális politikai akarat találkozik. Toró szerint a Reform Tömörülés egyelőre nem gondol az RMDSZ-ből való kiválásra: "Mindaddig, amíg látunk mozgásteret magunk számára, megpróbáljuk a kihasználatlan lehetőségeket érvényesíteni, és az RMDSZ-t mozdítani afelé, hogy hangsúlyosan képviselje a regionalizmust. Tudatában vagyunk, hogy egy egységes szövetség sokkal hangsúlyosabban tudja képviselni még a regionális politikát is, mint egy megosztott érdekképviselet" - fejtette ki az RT elnöke. /Salamon Márton László: Koalíció az erdélyi regionalizmusért? = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./

2002. július 19.

Júl. 17-én a kolozsvári bíróságon kihallgatták Sabin Ghermant, az Erdély-Bánság Liga elnökét. Az ellene felhozott vád: az alkotmányos rend elleni összeesküvés. Az eljárást, Ghermannak a Románia - decentralizációs folyamat elnevezésű dokumentuma és az Euro Transilvania folyóirata alapján Iosif Constantin Dragan (Európai Alapítvány) kezdeményezte. /Bíróságon Sabin Gherman. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./ Dragan külföldön élő vasgárdista, jó kapcsolatban volt Ceausescuval is.

2002. július 20.

Az illyefalvi nyári szabadegyetemen egy ún. intellektuális játék keretében felmerült a Reform Tömörülés (RT) RMDSZ-ből való kiválásának lehetősége is. Sabin Gherman, az az Erdély-Bánság Liga elnöke elmondta: román nemzetiségűként nem tudja érdemben kommentálni az RT függetlenedési törekvéseinek újabb megnyilvánulását. - Én nem akarom felrobbantani az RMDSZ-t - mondta Gherman. /Szabó Csaba: Gherman nem akarja felrobbantani az RMDSZ-t. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./

2002. november 12.

Elhalasztotta a döntéshozatalt nov. 11-én a Bukaresti Bíróság az Erdély-Bánság Liga bejegyzésének ügyében. Az ügyész kifejtette, hogy az Erdély-Bánság Liga bejegyzése, illetve az ország regionalizálása a koszovói, illetve baszkföldi állapotokhoz hasonló helyzetet teremtene Romániában. /Salamon Márton László: Politizál az ügyész? Halasztottak az Erdély-Bánság Liga ügyében. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

2002. november 14.

Nov. 13-án a bíróságon elutasították az Erdély-Bánság Liga bejegyzési kérését. Jakabffy Attila, a Liga főtitkára jogtalannak és aljasnak nevezte az igazságszolgáltatás ítéletét. "Ez politikai nyomás alatt született döntés, amely ellen fellebbezni fogunk" - nyilatkozta aJakabffy. Sabin Gherman, a Liga Brüsszelben tartózkodó elnöke bejelentette: jelezni fogja az Európai Parlamentnél az igazságszolgáltatás politikum általi befolyásolásának újabb esetét. /Bakk Miklós, Salamon Márton László: Gherman fellebbezni akar. Elutasították az Erdély-Bánság Liga bejegyezési kérelmét. = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./

lapozás: 1-30 | 31-46

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék