udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Intézménymutató: Erd%C3%A9lyi%20Gy%C3%BClekezet

2005. november 2.

Erdélyi Halottak Emlékhelyét kívánják felépíteni a budapesti Reménység Szigetén – tájékoztatott Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze. Mint minden évben, idén is egész napos rendezvény keretében emlékeztek november 1-jén Magyarországon élő erdélyiek az otthoni földben nyugvó szeretteikre, református istentisztelet és római katolikus mise keretében. Az ideiglenes emlékhelyen az elhunyt hozzátartozóik nevét tartalmazó kis kartonlapokat, valamint gyertyát, mécsest, virágot helyeztek el. A felépítendő emlékhely tervét Eleőd Ákos építész készítette. /Guther M. Ilona, Budapest: Erdélyi Halottak Napja. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

2006. május 2.

A Magyarországon élő erdélyiek találkozóját tartották augusztus 30-án az Erdélyi Gyülekezet szervezésében a budapesti Reménység szigetén. A rendezvény idei központi témája volt: Az erdélyi magyar családok a XXI. században. Előadások hangoztak el, s kerekasztal beszélgetést folytattak Erdélyből érkezett szakemberek részvételével. A Reménység szigetére látogatók megismerkedhettek a népi mesterségek fortélyaival, az erdélyi könyvek vásárát is megtartották. /Magyarországon élő erdélyiek találkoztak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék