udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Intézménymutató: Erd%C3%A9lyi%20Hagyom%C3%A1ny%C5%91rz%C5%91%20Polg%C3%A1ri%20K%C3%B6r

2004. október 7.

Okt. 6-án Aradon a megemlékezésen részt vett – többek között – Markó Béla RMDSZ-elnök, Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, Hiller István, a magyar nemzeti kulturális örökség minisztere, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, illetve Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Hosszú idő után együtt ünnepelt Aradon az RMDSZ és a Tőkés László püspök által vezetett ellenzék. Délelőtt a református és a minorita templomban került sor ünnepi szertartásra. Az előbbiben Tőkés László hirdetett igét, az utóbbiban Fodor József érseki helynök. A minorita templomban az RMDSZ vezérkarán kívül részt vett Hiller István, Szili Katalin, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Terényi János új bukaresti magyar nagykövet és Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul is. Ezután az ünneplők a Tűzoltó térre vonultak, ahol a román és magyar himnusz eljátszása után az idén áprilisban felállított Szabadság-szobor előtt tisztelegtek. Először Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke szólt az egybegyűltekhez. A román kormány nevében Vasile Dan Ungureanu Arad megyei prefektus, a magyar vezetés részéről pedig Hiller István mondott beszédet. Magyar és román részről egyaránt elhangzott a felhívás: ezentúl minden október hatodikán magyarok és románok együtt ünnepeljék a szabadságot a Tűzoltó téren. Délután, a Vesztőhelyen álló obeliszknél tartott megemlékezésen Szili Katalin kifejtette: olyan "határokon átívelő társadalmi szolidaritásra" van szükség, amely arról tanúskodik, hogy "lelki értelemben véve már ma is egységes a magyar nemzet". Markó Béla azt hangsúlyozta: van értelme az összefogásnak. Markó teljes körű autonómia kiépítését ígérte a magyar közösségnek. Tőkés László püspök beszédében szintén a megbékélést és az összefogást sürgette, valamennyi lerombolt és elzárt magyar szobor újraállítását szorgalmazta. Miután a múltbeli elnyomásért a románságot megkövette, az őszinte megbékéléshez azt követelte, hogy a románok is ismerjék el a magyarság sok évtizedes jogfosztottságát és elnyomását. /T. Sz. Z.: Aradon az egység jegyében ünnepeltek. Markó Béla és Tőkés László együttes részvételét a közönség tapssal honorálta. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./ Tőkés László arra figyelmeztetett beszédében, hogy Arad nemcsak a dicső tábornokok városa, hanem a pusztulásé, a fogyásé is. Míg 1910-ben a város lakosságának 63 százaléka vallotta magát magyarnak, ma a magyarság helyi aránya 13 százalék alá szorult. „A sörrel koccintás hagyományos tilalmától eljutottunk a pezsgős koccintásokig” – utalt a püspök az elvtelennek tartott román–magyar kiegyezésre. /Gazda Árpád: Ünnepi Markó–Tőkés-kontrasztok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./ Aradon az október 6-i megemlékezések este Koltay Gábornak a Jelen Ház nagytermében levetített filmjével zárultak. Az Erdélyi Hagyományőrző Polgári Kör szervezésében bemutatott Velünk élő Trianon című filmhez Tőkés László püspök mondott bevezetőt. Romániában már néhány városban – Temesváron, Zilahon és Nagyváradon – bemutatták a dokumentumfilmet, s bár az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pályázatán 15 millió forintot nyert, s a szerződésben a Magyar Televízió vállalta a mű bemutatását, végül levették a műsorról. “Egy történelmi filmet, amely megmutatja a valóságot, s amelyben történészek, politikusok, szakemberek nyilatkoznak, még ma, 14 évvel a rendszerváltás után sem lehet bemutatni »a magyar királyi tévében«”, mondta a püspök. Borbély Zsolt Attila, az est házigazdája szerint az a fontos, hogy tudjuk a valóságot, s ez a film a magyar nép történelmi öntudatának helyreállítását szolgálja. /(nagyálmos): A velünk élő Trianon. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék