udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 8 találat lapozás: 1-8

Intézménymutató: Erd%C3%A9lyi%20Nimr%C3%B3d

1999. március 27.

Új természetbarát folyóirat látott napvilágot, az Erdélyi Nimród, kiadja a székelyudvarhelyi Aves Alapítvány. Az új kiadvány 28 színes oldalon jelenik meg, felöleli a hazai állatvilág helyzetét. Az első február-márciusi szám bemutatta a nemrég elhunyt Kohl István ornitológus tudóst és muzeológust. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./

1999. május folyamán

Megjelent az Erdélyi Nimród /Székelyudvarhely/ 2. száma. A folyóirat ebben az évben indult, első száma februárban látott napvilágot. Ennek a vadászújságnak van előzménye, ugyanis a Székelyföldi Nimród /Székelyudvarhely, főszerkesztője Kész Csaba Levente/ 1998-ban jelentkezett, két száma hagyta el a nyomdát /1. sz.: 1998. okt.-nov., 2. sz.: 1998. dec. - 1999. jan./. Az Erdélyi Nimród színes, olvasmányos. Rovatai széleskörűek, például: Vadászirodalom, Természetvédelem, Madárvilág.

1999. november 18.

Csíkszeredában bemutatták dr. Kiss J. Botond A Delta könyve című munkájának második, bővített kiadását. Az első kiadás 1981-ben jelent meg. - Gotthárd Béla az Erdélyi Nimród folyóirat legújabb számát ismertette a könyvbemutatón. /Fekete B. Zoltán: Természeti kincseink népszerűsítése. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 18./

2001. február 5.

Megjelent az Erdélyi Nimród /Székelyudvarhely/ január-februári száma. Az erdélyi természetbarátok magazinjaként ismert kiadvány vadászlapnak indult, de mára a vadászat helyett inkább a ritka fajok bemutatásának és a természetvédelemnek szentel teret. Szabó László főszerkesztő tiltakozott a vadászat népszerűsítése ellen. A szerkesztőbizottság listája dr. Deák István, dr. Gotthárd Béla, dr. Höhn Mária, dr. Kászoni Zoltán és más természettudósok nevével bővült és a lap kiadását átvette az AVES Alapítvány. A jelenleg háromezer példányban megjelenő, harmadik évfolyamában járó Erdélyi Nimród kiváló minőségű természet-fotókat közöl. /Zilahi Imre: Természetbarátok magazinja. = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./

2001. június 29.

Az RMDSZ és az EMKE által folyó év februárjában meghirdetett, a Kisebbségi Tanács 2001. évi célalapjából a sajtótermékek támogatására kiírt pályázaton - melyet az idei esztendő június 1-től a Communitas Alapítvány gondoz - a június 22-én hozott kuratóriumi döntés értelmében, a következő hazai magyar kiadványok részesülnek támogatásban: Zarándi Zarándoklat - Arad Belvárosi Református Egyházközség kiadványa (Arad); Matlap - Radó Ferenc Matematika Társaság kiadványa (Matematikai Lapok, Kolozsvár); Helikon (Kolozsvár); Levél - Diaszpóra Alapítvány szórványkiadványa (Kolozsvár); Látó (Marosvásárhely); Interaktív - EMT szerkesztette Szabadság melléklet (Kolozsvár); Firka (Kolozsvár); LélekJelenLét - Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa; Erdélyi Pszichológiai Szemle - Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa (Kolozsvár); Korunk és Magropress (Kolozsvár); Mi magunkról - Moldvai Csángómagyar Szövetség lapja (Klézse); Erdélyi Gyopár (Kolozsvár); A Hét (Bukarest); Mégis mozog a Föld - Kéthavonta megjelenő egyházi ifjúsági kiadvány (Kolozsvár); Moldvai Magyarság (Csíkszereda); Székelyföld (Csíkszereda); Napsugár és Szivárvány (Kolozsvár); Kríza János Néprajzi Társaság Értesítője (Kolozsvár); Diákabrak (Kolozsvár); Quo Vadis - Protestáns Teológiai Intézet negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Művelődés (Kolozsvár); Kalotaszeg (Bánffyhunyad); Közgazdász Fórum - Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Híradó - Szabadság melléklet (Kolozsvár); Armenia - Magyarörmény időszaki szemle (Szamosújvár); Partium - Partium és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (Nagyvárad); Erdővidéki Lapok - Gaál Mózes Közművelődési Egyesület negyedévi kiadványa (Barót); Lk.k.t. - Láthatatlan Kollégium egyesület kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Kórus - Seprődi János Kórusszövetség negyedévi kiadványa (Marosvásárhely); Szászrégen és Vidéke (Szászrégen); Nagykároly és Vidéke (Nagykároly); Szigeti Turmix - Máramaros Publicisztikai és Művelődési Egylet hetilapja (Máramarossziget); Collegium Geologicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Collegium Geographicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Collegium Biologicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Erdélyi Múzeum - EME negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Református Szemle - Erdélyi Református Egyházkerület kiadványa (Kolozsvár); Közbirtokossági Hírvivő (Kézdivásárhely); Hunyad Megyei Hírvivő - Hunyad-megyei havi kiadvány (Vajdahunyad); Antropológiai Műhely - KAM - Regionális Antropológiai Központ kiadványa (Csíkszereda); Romániai Magyar Szó - Törvénytár (Bukarest); MMDSZ Hírlap - Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség kétheti kiadványa (Marosvásárhely); Hírhordó - Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kéthavi kiadványa (Sepsiszentgyörgy); Filmtett (Kolozsvár); Tasnádi Tükör (Tasnád) ; Brassói Lapok (Brassó); BeMonDo - Brassói Magyar Diákszövetség (Brassó) ; Nyugati Jelen (Arad); Értesítő - Magyar Újságírók Romániai Egyesületének havi kiadványa (Marosvásárhely); Cimbora (Sepsiszentgyörgy); Kellék - Pro Philsophia Alapítvány kiadványa (Kolozsvár); Új Majomsziget - Nagyváradi Magyar Diákszövetség havi kiadványa (Nagyvárad); Szatmári Figyelő (Szatmárnémeti); Pulzus (Marosvásárhely); Üzenet - Erdélyi Református Egyházkerület kéthetenként megjelenő kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Nimród (Székelyudvarhely); Érted Szól - Temesvári Magyar Diákszövetség (Temesvár); Szemfüles (Nagyvárad); EMKE füzet - Balázs Ferenc memento (Kolozsvár). /A Kisebbségi Tanács 2001. esztendőre kiírt sajtópályázatának támogatott kiadványai. = RMDSZ Tájékoztató, jún. 29. - 1929. sz./

2002. január 29.

Az Erdélyi Nimród /Székelyudvarhely/ idei első számának fejléce annyiban változott, hogy a Természetvédelmi magazin megnevezés is szerepel a főcím alatt. Jelenleg Romániában nem létezik egyetlen magyar nyelven megjelenő természetvédelmi magazin, ezért a folyóiratot ezután úgy szerkesztik, hogy az a természetbarátokhoz is szóljon. /Kristó Tibor: Vadászat vagy (és) természetvédelem. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 28./

2006. május 11.

Május 10-én megnyílt Székelyudvarhelyen Szeley-Szabó László emlékkiállítása. A Természeti értékek védelmében címet viselő, természetfotókból álló kiállítással emlékeztek a tavaly elhunyt természetvédő, fotóművészre, aki munkásságának nagy részét a madarak védelmének, megfigyelésének, leírásának és fotózásának szentelte. Ambrus László, az Agora Munkacsoport ügyvezetője rámutatott, hogy az erdőirtás nyomán számos fajnak szűnt meg a fészkelési lehetősége. Elmondta, hogy a természetet csak úgy védhetjük meg, ha ismerjük, a megismerésben pedig Szeley-Szabó László fotói segítséget nyújtanak. Szeley-Szabó évente mintegy 200 napot töltött terepen, a természetben. A Hargitán és Dobrudzsában végzett megfigyeléseit több mint 80, rangos szaklapokban megjelent tudományos írásban összegezte, társszerzője volt két szakkönyvnek, elsőként figyelt meg és írt le több madárfajt. Hat rövidfilmet is készített, amelyeknek a természetvédelem a központi témájuk. Szerkesztette az Erdélyi Nimródot, és vezette az Aves Alapítványt, amely az egyik legharcosabb romániai természetvédelmi fórummá nőtte ki magát, és melynek jelentős érdeme van abban, hogy a Kárpát-kanyari barnamedvét még nem irtották ki. Kéziratban maradt kész munkája, egy romániai madárnévjegyzék, amelyet idén megjelentetnek. /Kiss Edit: Ünnep és emlékezés természetfotókkal. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 11./

2006. szeptember 28.

Egy éve hunyt el Szeley-Szabó László (1950. szeptember 14.– Székelyudvarhely, 2005. szeptember 28.) természetvédő és fotóművész. Mintegy évi 200 napot töltött terepen, otthon hagyva családot-üzletet. Járta Hargita hegység erdőségeit, több mint 80 tudományos írást hagyott maga után, egyedül vagy munkatársaival 5 madárfaj romániai megfigyelését közölte elsőként, ugyanakkor bizonyította 4 faj első fészkelését is az ország területén. Fontos cikkei jelentek meg szaklapokban, a National Geographic számaiban, valamint a Duna-delta Kutatóintézet évkönyveiben. Társszerzője két fontos romániai szakkönyvnek, a Duna-delta Bioszféra Védterület Vörös Listájának, valamint a Medvéskönyvnek. Fontos megvalósítása az Erdélyi Nimród természetvédelmi magazin megalapítása, szerkesztése, gondozása 1999 óta. E lap a Székelyföldi Nimródból szélesedett erdélyi szintre, s néhány év alatt helyet kapott mind a romániai magyar természetbarátok, mind pedig a Magyarországon élők könyvespolcain. /Dr. Kiss J. Botond: Szeley-Szabó László (1950. szeptember 14.–2005. szeptember 28.). = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), 2006. szept. 28./


lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék