udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Intézménymutató: Erd%C5%91vid%C3%A9ki%20M%C3%BAzeum

2004. november 23.

Véget értek a XII. Erdővidéki Közművelődési Napok Baróton. Bemutatta első régészeti gyűjteményét az Erdővidéki Tájmúzeum. Demeter László, a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke elmondta, a múzeum még használhatatlan. A közművelődési napokon sikeres volt Sylvester Lajos előadása, Kónya Ádám II. Rákóczi Ferencről szóló ismeretterjesztője és Jánosi József Háromszéki táncok című kötete is. Megnyílt a Megálló vizuális műhely tagjainak /Albert Levente, Daczó Enikő, Kolumbán Hanna és Péter Alpár/ kiállítása. Bardócon és Olaszteleken bemutatták Benkő Józsefnek a kézirat elkészülte után 233 évvel, idén kiadott Filius Posthumus című egyháztörténeti kötetét. A komolyzene kedvelői a Kájoni Consort együttes régizene-hangversenyén vehettek részt. Fellépett a baróti római katolikus ifjak BAKI együttese, a vargyasi Csudálókő néptánccsoport, az Erdővidék néptáncegyüttes, a diákcsapatok pedig a Ki mit tud Bölöni Farkas Sándorról? című vetélkedőn mérkőztek. A közművelődési napokkal párhuzamosan zajlott Baróton a TUDEK, 2004 elnevezésű, diákok számára kiírt Kárpát-medencei tudományos verseny erdélyi döntője. Közel 120 dolgozatot mutattak be a diákok. /Benkő Levente: Múzeum nincs, tárlat van. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./

2005. november 26.

Változatos a XIII. Erdővidéki Közművelődési Napok programja, de az eseményeken kevesen jelentek meg. Baróton a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum két részlegvezetője tartott előadást a világháborúról. Illésfalvi Péter az 1940. szeptemberi erdélyi bevonulás fogadtatását, illetve Horthy Miklós kormányzó kolozsvári díszbevonulásának momentumait idézte fel korabeli sajtófotók segítségével. Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke megköszönte az Erdővidék Múzeum létrehozását támogatók áldozatkészségét. A rendezvény kihelyezett programjainak keretében Nagyajtán, Nagybaconban, Köpecen, Kisbaconban, Vargyason, Bibarcfalván is elhangzottak előadások. /(hecser): Kevesen, de lelkesen (XIII. Erdővidéki Közművelődési Napok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./

2006. július 5.

Nem valami jó volt a hangulat Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum falain belül. Az idők folyamán négy beadványban fordultak panasszal a múzeumi alkalmazottak az intézmény fenntartójához, a megyei tanácshoz, de az önkormányzat mintha tudomást sem szerzett volna ezekről. Mi több, Kató Zoltán igazgató tevékenységének minősítésekor minden évben megadták a maximális pontszámot. Aztán robbant a bomba: a Krónika napilap május 11-i számában az alkalmazottak egy csoportja névtelenül nyilatkozott az igazgató ellen. Ugyanott a megyei tanács elnöke arról beszélt, hogy Kató Zoltán mandátuma lejárt, és belső ellenőrzés folyik a múzeumban: kivizsgálják, hogyan gazdálkodott az igazgató a közpénzzel. Az intézményben alkalmazottak nagy része fél az igazgatótól. Az alkalmazottak képviselője, aki a külvilág felé nem vállalta nevét, a kollégáktól összegyűjtött panaszok lajstromát írásban adta át a Háromszéknek. A néprajzi részleg vezetője, Szőcsné Gazda Enikő viszont vállalta szavait. Elmondta, hogy két évvel ezelőtt az igazgató lebontatta a néprajzi alapkiállítást, s azóta is üresen tátong a terem. A múzeum közben pályázott vitrinekre és bábukra. Erről a részlegvezető nem tudott, s csodálkozására névre szóló levelet kapott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (NKÖM), amelyben elszámolás-kiegészítést kértek, ugyanis nem értették a múzeum elszámolását. A levélből tudta meg, hogy őt tüntették fel pályázati felelősként. Gazda Enikőnek van még egy rossz élménye. Két nappal azután, hogy műtét után hazakerült, az igazgató rátelefonált, 24 órán belül legyen meg egy pályázattal. Betegen ezt természetesen visszautasította.  Jelenleg fél vitrinek tátonganak a kiállító­te­remben. A tárgyakat nincs, aki konzerválja, mert a konzervátorokat odatették leltározni. Az igazgató nem állt szóba a munkatársakkal, csak levelezett velük. Az alkalmazottak képviselője által a szakemberektől összegyűjtött panaszok között szerepel az épület állagának fokozatos romlása, anyaghiány az amúgy is korszerűtlen konzerváló-la­borban, irodák megszüntetése. Az igazgató kisajátította a múzeum szolgálati gépkocsiját, öt év alatt háromszor cserélte le az adminisztrációs személyzetet, kiállítótermeket számolt fel. Kató Zoltán nem volt hajlandó nyilatkozni addig, amíg kezébe nem kerül az ellenőr jelentése. Közölte, lejárató kampány folyik ellene, de nem tagadja, hogy vannak bizonyos feszültségek. Megszűnt az Acta (a Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum és az Erdővidéki Múzeum évkönyve), az igazgató állítja, nem ő szüntette meg az Actát. /Szekeres Attila: Zűr a Székely Nemzeti Múzeumban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 5./

2006. november 18.

Számos közéleti személyiség és Erdővidék minden tájáról érkező ünneplő sereg részvételével nyitották meg november 17-én Baróton a régió múzeumát. Erdővidék Múzeumának vezetője, Demeter László elmondta: a hetvenes években néhány évig tájmúzeum működött Baróton, de azt 1984-ben bezárták, a kiállítás alapját jelentő Kászoni Gáspár-hagyatékot pedig elszállították. A most avatott intézménynek 2002-ben vetették meg az alapjait, amikor pályázat révén megvehették a Baróti Szabó Dávid szülőháza helyén álló épületet. Az avatóünnepség a Kájoni Consort régizene-együttes előadásával ért véget. /Hecser László: Felavatták Erdővidék Múzeumát. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 18./ A környékbeli tizenegy helység közönségét kiállításokkal, koncertekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, filmvetítésekkel, színi előadásokkal és olvasómaratonnal szórakoztatta a közművelődési napokat szervező Gaál Mózes Közművelődési Egyesület. Erdővidék Múzeumában könyvtár, restaurálóműhelyek, raktár, előadóterem és további kiállítótermek kapnak majd helyet. Utóbbiakban helyezik el a vargyasi bútorfestést meghonosító és tizenötödik nemzedéke művelő, az Erdővidék Kultúrájáért Díjjal most kitüntetett Sütő család alkotásait. /Múzeumavató Baróton. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék