udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Intézménymutató: Figura%20Gal%C3%A9ria

1996. december 7.

Újra háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte védőszentje, Szent Miklós püspök napjait Gyergyószentmiklós dec. 5-7-e között. A Tarisznyás Márton Múzeumban Balázs Miklós művészfotóiból nyílt kiállítás, a Szent Miklós templomban ünnepi szentmise volt a hagyományos búcsús körmenettel. A Figura Stúdiószínház tartott előadást, átadták a Korona-épületben az elkészült színháztermet, táncház is volt. A Domokos Pál Péter női kórus fellépett, megnyílt a Figura Galériában Domokos László budapesti képzőművész kiállítása, képei a honfoglalás kori magyarság öltözetét mutatták be. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

1999. július 17.

Gyergyószentmiklóson Orbán Judit festőművész /Bukarest/ tárlatával kezdődtek a Gyergyói Nyári Napok. Felvonultak a szép huszáröltözetben a Hagyományőrző Székely Honvédezred huszárbandériumának tagjai is. A Figura Galériában Kelemen Hunor regényét, A madárijesztők halála című könyvét mutatták be. Este a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata Euripidész Alkésztisz című előadásával köszöntötte a 15 éves Figura együttest. /Gyergyói Nyári Napok. Az irodalmár-államtitkár dedikálta könyveit. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./

2000. március 13.

Az idei március 15-i ünnepi rendezvények helyszíne és időpontja a következő: Arad: március 14-én. 16.30 órától a szabadságszobor elemeinek megkoszorúzása a minorita rendház udvarán. 17 órától zenés- irodalmi előadás a Minorita Kultúrházban, március 15-én 17 órától koszorúzás és emlékezés a vesztőhelynél. Beszterce-Naszód: március 12- én 17 órakor a besztercei kultúrházban lesz ünnepi megemlékezés. Brassó: március 12- én 15 órától koszorúzási ünnepség az alsó-tömösi hősök emlékművénél, március 15-e 17 órától koszorúzási ünnepség a hosszúfalusi temető 1848-as emlékművénél, amit ökumenikus istentisztelet követ a türkösi katolikus templomban. Csík: március 15-én Csíkszeredában 10-kor ünnepi rendezvény, majd a területi szervezet a kászoni szervezettel közösen szervezi meg a 15 órai Nyerges- tetői ünnepséget. Fehér: március 15-én a központi ünnepség helyszíne az enyedi Vártemplom, mely ünnepi istentisztelettel kezdődik, majd ünnepi beszédekkel és fogadással folytatódik. Az előadást Gúdor Botond magyarigeni református lelkész előadása zárja az Erdély-hegyaljai 48-49-es eseményekről. Felső-Háromszék: március 15-én Kézdivásárhelyen 11 órától hagyományos lovas felvonulás, a környékbeli hagyományőrző csoportok bevonásával, az ünnepség díszvendége Markó Béla. Háromszék - Sepsiszentgyörgy: március 15-én 10 órától koszorúzási ünnepség, ezt követően 16.45 órától emlékünnepség a Szemerja negyedi Kisstadionban. 18.30 órától ünnepi előadás a Szakszervezetek Művelődési Házában, majd 19 órától hangverseny a Tamási Áron Állami Színházban. Kolozs: március 14-én 16 órától Hídelvén ökumenikus istentisztelet és ünnepi műsor, majd honvédsír koszorúzás a kismezői temetőben, 19 órától ünnepi gálaműsor az Állami Magyar Operában; március 15-én 12 órától ökumenikus istentisztelet a Szent Mihály templomban, 14.30 órától koszorúzás a Biasini szállónál, 19-kor emlékműsor az Állami Magyar Színházban, március 16-án 18 órától a Pro Iuventute székházban az RMDSZ belmonostori kerületének emlékműsora. Krassó-Szörény: március 15-én 17 órai kezdettel koszorúzás a Kereszthegyen a Hergoltz féle 1848-as emlékműnél. Maros: március 15-én Marosvásárhelyen de. 11 órakor a területi szervezet vezetősége a Nicolae Balcescu szobornál koszorúzik. Az eseményre meghívták a román pártok képviselőit is. 15 órakor a Székely Vértanúk emlékművénél tartanak megemlékező ünnepséget, március 19-én: 19 órától a Nemzeti Színház nagytermében megemlékező ünnepség a Fekete Márciusról. Történelmi Máramaros: március 15-én 10 órától ünnepi megemlékezés a református templomban, majd 11.30-kor koszorúzási ünnepség az emlékműnél, valamint a református és katolikus temetőben. 17 órától koszorúzási ünnepség a hosszúmezői emlékműnél. Nagybánya: március 15-én délelőtt koszorúzás a római-katolikus, a református temetők 1848-as honvédsírjainál, valamint a Petőfi emléktáblánál, cserkész-zarándoklat a város 1848-as emlékműveinél, majd este 18 órakor a Városi Színház termében megemlékező kulturális műsort tartanak. Szilágy: március 15-én 10 órától ökumenikus istentisztelet a belvárosi református templomban, 11 órától az 1848-49-es emlékmű koszorúzása, amit 11.30 órától megemlékező ünnepség követ a Wesselényi szobor előtti téren. 12.30 órától a református temetőben lévő honvédsírok megkoszorúzása. 18.30 órától előadás a szakszervezetek művelődési házában. Udvarhelyszék: március 15-én a megemlékezést a polgármesteri hivatal szervezi. Ezzel egyidőben Magyar Ifjúsági Konferenciát is tartanak, melynek meghívottja Deutch Tamás. Bukarest: március 15-én du. 17-kor a Zalomit utca 6. szám alatti Petőfi Házban ünnepi megemlékezést rendez a bukaresti Petőfi Művelődési Társaság, amelyen előadások és művészi megnyilvánulások hangzanak el. /A tizedik szabad romániai március 15-e "menetrendje" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Az RMDSZ Temes megyei szervezete a helyi magyar ifjúsági szervezeteket kérte fel a 2000. évi március 15-ei ünnepi rendezvények megszervezésére. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) által összehangolt megemlékezésen az ünnepi beszédeket is az ifjúsági szervezetek (TEMISZ, TMD) és a Bartók Béla Líceum diákjai tartják. A felkérés azért is jogosnak tűnik, mert a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) - a Városháza mellett - jelentős mértékben hozzájárult a szabadfalui Petőfi-emlékmű felújításához. Az ünnepség március 15-én, 16 órakor a Szabadfalui emlékműnél lesz. Koszorúzások lesznek 14 órakor a Girodai úti 48-as obeliszknél, 15,30-kor az Eftimie Murgu szobornál, 17 órakor a józsefvárosi temető honvédsírjainál, 18 órakor az újszentesi Petőfi-emlékműnél. A megemlékezések sorát vasárnap, március 12-én a Millenniumi templomban a Szabó Dénes esperes-plébános által celebrált szentmise nyitja meg, amelynek keretében Mátray László színművész szaval és Toró T. Tibor helyi RMDSZ-elnök mond emlékbeszédet. /Pataki Zoltán: Rendhagyó március 15-ei ünnepség Temesváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Gyergyószentmiklós rendezvények sorával köszönti a magyar szabadságharc napját: a X. Sífutó Emlékverseny az ünnepnap jegyében zajlik a Bucsin tetőn. Március 13-án a Salamon Ernő Líceum V-VIII osztályosai immár tizedik éve szavalóversennyel ünnepelnek. Március 14-én a Salamon Ernő Gimnáziumban a Széchenyi Kör, majd a Fogarassy Mihály Általános Iskola emlékezik meg a magyar szabadságharcról. 14 órakor gyermekrajz-kiállítás nyílik a Figura Galériában, 15,30-tól pedig diákok történelmi vetélkedője a Salamon Ernő Líceumban. Este 18 órákor a Korona nagytermében, az ünnepi megemlékezésen előadást tart dr. Garda Dezső történész, és fellép az Ipartestület Férfidalárdája, a Domokos Pál Péter női kórus, a Szent Miklós kamaraegyüttes, a Dalocska gyermekkar, valamint a verseket tolmácsoló Laczkó Attila. 19 órától Papp Kincses Emese Virrassz velem című naplóregénye bemutatójának ad otthont a Korona tükörterme. Március 15-én 15 órától ünnepi szentmise a város templomaiban, 16 órától ünnepi megemlékezés és koszorúzási szertartás a Petőfi-szobornál. Ezt követően a hagyomány szerint gyertyás körmenet indul a temetőbe, ahol koszorúzási szertartással és közös imádkozással emlékeznek a város elhunyt hőseire. /Március 15. Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

2000. szeptember 12.

A 10 esztendős Figura Stúdió Színházat ünneplik mini színházi fesztivál keretében Gyergyószentmiklóson szept. 15-17-e között. Az ünnepi megnyitó napján Dobre Kóthay Katalin jelmezkiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. Többek között fellép a budapesti Szkéné Színház, a debreceni Tabak Színház és a Háromszék Táncegyüttes. A szakmai találkozó témája lesz: Társulatépítés és közönségkapcsolat. Bemutatják a Szebeni Zsuzsa szerkesztette, a Figura történetét összefoglaló könyvet a Figura Galériában. Megtartják a mindenkori figurások baráti találkozóját is, Gyergyószárhegyen, tájékoztatott Szabó Tibor, a színház igazgatója. /Bajna György: Színházi Napok Gyergyóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 12./

2001. szeptember 20.

A kisebbségi színházak kollokviuma alkalmából tárlat nyílt Gyergyószentmiklóson, a Figura Galériában, Lenkefi Deák Réka tűzzománcaiból. A kiállítóművész a szatmárnémeti Északi Színház díszlet- és jelmeztervezője; jóvoltából a színházi fesztivál különdíjasai egy-egy tűzzománc birtokosaivá váltak. Szept. 15-én Csata Jenő csíkszeredai képzőművész munkáiból nyílt kiállítás a Négyes Motel nagytermében, a Borsos Miklós Művészetért Alapítvány szervezésében. /Kiállítások Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./

2002. december 10.

Gyergyószentmiklóson dec. 4-6-a között tartották a városnapokat. Az első napon táncház várta a fiatalokat a művelődési központban, másnap a Figura Stúdiószínház szórakoztatta a gyermekeket. Megnyílt a gyermekrajz kiállítás a Figura Galériában: a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet felhívására több, mint ezer Mikulás-rajz érkezett, ebből 150-et kiállítottak. A hagyományos Mikulás-napi felvonulás, a főzőverseny, kézműves kirakodóvásár, modern- és társastáncok sikeresek voltak. Dec. 6-án a hagyományos búcsús szentmise és körmenet következett. A búcsús körmenet hagyományőrző lovasokkal, keresztalják fölvonulásával, a város ereklyéjének, Szent Miklós 1756-ból származó kis faszobrának körbevitelével folyt. Volt még karikatúra- kiállítás, "Topolyai est", a testvérváros, Bácstopolya rendezésében, Pro Urbe díj kiosztása és sportverseny. /Gál Éva Emese: Ünnepnapok Szent Miklós városában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék