udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Foreign%20Office
2004. november 12.
Románia az utóbbi másfél évtizedben komoly haladást ért el az emberi jogok tiszteletben tartásában, de maradtak aggályos jelenségek, egyebek mellett a kisebbségekkel szembeni bánásmód területén – áll a brit külügyminisztérium éves emberi jogi jelentésében. A Foreign Office szerint Románia lakosságának 7 százalékát kitevő magyar kisebbségnek az új alkotmány ugyan lehetővé teszi a magyar nyelv használatát jogi eljárásokban, ennek azonban csak "nyomokban" lehet érvényt szerezni. A bírói karban széleskörű a korrupció. A médiára – főleg a televízióra és a helyi sajtóra – politikai nyomás nehezedik. /Brit emberi jogi aggályok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./
lapozás: 1-1