udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Intézménymutató: Fot%C3%B3m%C5%B1v%C3%A9szetet%20P%C3%A1rtol%C3%B3%20Gyulai%20Ferenc%20Egyes%C3%BClet

2004. október 16.

A hét végén a háromszéki Lécfalván a lécfalvi reformáció négyszáz évére tekintettek vissza. A falu kultúrotthona fölvette a település neves fotóművészének, Bartha Árpádnak a nevét, kinek emlékére kopjafát is állítottak. A szülőfalu megörökítette neves fiának emlékét, s a sepsiszentgyörgyi Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesület pedig felvállalta a Bartha-értékek ápolását és megőrzését. /Bartha Árpád „hazaérkezett" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

2005. február 9.

A Fotóművészetet Pártoló Gyulai Ferenc Egyesület keretében működő sepsiszentgyörgyi KépVidék alkotócsoport 2001-ben kezdte meg Zágonban a megye falvait képekben megörökítő programját. Zágon után 2002-ben Bodokon, egy évvel később Illyefalván, Kisbaconban és Gelencén, 2004-ben pedig Erdőfülén, Kézdikőváron és Dálnokon jártak a fiatal fotográfusok. „Génjenkben hordozzuk a vonzódást a vidéki életformához” – mondta kiállítás-megnyitó beszédében Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Csigalépcső ifjúsági lap főszerkesztője. /Domokos Péter: A KépVidék a falvakat járja. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), febr. 9./

2005. június 27.

Június 26-án, vasárnap kezdődött a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok tizedik, jubileumi találkozója. Az elmúlt tíz év során 18 ország sok száz magyar fiataljának jelentett ismerkedési, bemutatkozási lehetőséget, a közös kulturális gyökerek, az összetartozás érzésének erősítését. A július 5-ig tartó rendezvény a Magyar Színházban kezdődött „az egységes, mégis sokszínű magyar népdal, néptánc, népzene jegyében”. A Honvéd Együttes köszöntötte a résztvevőket. Idén 16 országból érkeztek magyar fiatalok: Románia, Szlovákia, Szerbia és Montenegró, Ukrajna, Horvátország, Szlovénia, Ausztria mellett Litvániából, Észtországból, Lettországból, Finnországból, Izraelből, Németországból, Franciaországból, Svédországból és Ausztráliából. A romániai meghívottak: a csángóság képviselői Gyimesből és Moldvából, a Fotóművészetet Pártoló Gyulai Ferenc Egyesület diák csoportja Sepsiszentgyörgyről, a mákófalvi Kós Károly Népház Hagyományőrző Színköre, a Kaláka Néptáncegyüttes Szamosújvárról, az Ördögborda Ifjúsági Néptáncegyüttes Balánbányáról, a Passamezzo Historikus Együttes Kolozsvárról, a Snaps Vocal Band Sepsiszentgyörgyről, a START Tánccsoport Temesvárról, a Szarkaláb Néptáncegyüttes Kolozsvárról, a Szerenád Kamarazenekar és Eufónia Kórus Sepsiszentgyörgyről. A tíz nap során a különböző régióból érkező csoportok tárgyi népművészetüket, ápolt hagyományaikat, régiójuk kulturális nevezetességeit mutatják be, Budapesttel ismerkednek, ellátogatnak Ópusztaszerre is. /Guther M. Ilona: Jubileumi Vendégségben Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

2005. december 23.

Második alkalommal szervezték meg az Élő Sepsiszentgyörgy képekben című fotókiállítást. A Sugás vendéglőben bemutatott tárlatot a megyeszékhely polgármesteri hivatalának Tourinfo-irodája, illetve a háromszéki fotósokat tömörítő Gyulai Ferenc Egyesület szervezte. Albert Álmos polgármester kijelentette, ezeket a képeket egy albumban szeretnék megjelentetni. /(mózes): Fényképek Sepsiszentgyörgyről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./

2006. június 2.

A Gyulai Ferenc Fotóművész-egyesület tizenkét tagja mintegy 8000 felvételt készített Sepsiszentgyörgyön az áprilisi városünnepen, ebből ezerkétszázat vetítettek most le. A helybeli Tourinfo iroda kezdeményezéséből született 2004-ben és 2005-ben egy-egy fotókiállítás, majd a bemutatott képanyagból a városháza most megjelentette az Élő Sepsiszentgyörgy – képekben című albumot. /(mózes): Élő Sepsiszentgyörgy – képekben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék