udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Galaci%20M%C5%B1szaki%20Egyetem
2002. január 9.
Az év első napján Gyergyószárhegyen eltemették Jánosi Lászlót /sz. Gyergyószárhegy, 1941. dec. 13. – Kolozsvár, 2001. dec./. Gyergyószentmiklóson végezte a középiskolát, kitűnő eredménnyel. 1964-ben végzett a Galaci Műszaki Egyetem élelmiszeripar-technológia karán évfolyamelsőként. 1974-ben a Kolozsvári Közgazdasági Egyetemen közgazdász, majd néhány évre rá, 1979-ben Bukarestben menedzseri szakképesítésre is szert tett. Az egyetem elvégzése után Kolozsvárra jött, következetesen elutasította a felajánlott külföldi állásajánlatokat. Több mint tizenöt évig volt a sörgyár főmérnöke. Három találmányt tett le az asztalra: 1972-ben új módszert dolgozott ki az alkoholmentes sör előállítására, 1976-ban az etilalkohol gyártásához felhasznált árpa előkezelésének új módozatairól értekezett, 1980-ban pedig új malátakészítési technológiát kísérletezett ki. A kilencvenes években figyelme a szaktanácsadás felé fordult. Saját tapasztalatain alapuló, illetve a külföldi szakirodalmat feldolgozó cikkeit rendszeresen közölték a romániai szaklapok. Megtervezte és felépítette a tordatúri üdítőgyárat. Mindig sokat dolgozott. Élt hatvan évet és pár napot. /J. A.: Jánosi Lászlóra emlékezve. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./
lapozás: 1-1