udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Intézménymutató: Gamma

2000. június 2.

Új magyar lap indult májusban, a Brassóban kiadott, Bencze Mihály által alapított, Borzási Dávid szerkesztette Erdélyi Matematikai Lapok, amelynek hasábjain híres matematikusokról szóló írásokat, illetve a szakmabelieknek címzett feladványokat, híreket olvashatunk. A kiadvány jogelődei az 1978-1989 között megjelent Gamma, illetve az 1996-1999 között létezett szINFOnia. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./

2001. január 30.

Erdélyi Matematikai Lapok című új kiadvány második száma jelent meg. Szerkesztői a brassói Áprily Lajos Középiskola tanulói. Osztályfőnöküknek, az ismert matematikatanár-költőnek, Bencze Mihálynak sikerült beoltania őket a matematika tudományának a szenvedélyével. Ma már a határon túl is olvassák, és vannak munkatársaik Szegedről, Jászberényből. Ennek a folyóiratnak elődje volt az ugyancsak Bencze Mihály alapította Gamma, később a Szimfónia. Az elsőt még jó húsz esztendővel ezelőtt az akkori diktatúra fojtotta meg, a második, a Szimfónia megszűnt szerkesztőinek távozásával. /Váradi Mária: Szerkesztő matematikusok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 30./

2002. február 12.

Az Erdélyi Matematikai Lapoknak története önmagában is bibliográfiai kuriózum. Gamma című elődjét a sokoldalú Bencze Mihály (matematikus, költő, pedagógus, lap- és könyvkiadó, közösségszervező, népművelő) alapította 1977-ben s adta ki 1989-ig, néhány évnyi szünet után 1996-ban szINFonia néven jutottak hozzá a szerencsések, 2000-től pedig az említett címen jelenik meg, szórványosan. A kiadványt a Wildt József Tudományos Társaság és a Bencze vezette Fulgur Kiadó jelentette meg Brassóban, Borzási Dávid szerkesztésében. A szerzők egy része a brassói Áprily Lajos Középiskola diákja. Ugyacsak Brassóban jelent meg tavaly novemberben az Erdélyi Bumeráng, Bencze Nimród szerkesztésében, ez egy viccgyűjtemény, de még inkább humorturmix. Kilencedikes diákok egy csoportja hozta össze. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 12./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék