udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Intézménymutató:
Gustav%20Adolf%20Werk%20Alap%C3%ADtv%C3%A1ny
2000. szeptember 13.
Szatmárnémetiben felújítása után újraszentelték az evangélikus-lutheránus imatermet. Ruprecht Béla mérnök, az egyházközség helyettes felügyelője elmondta, hogy a szatmárnémeti evangélikus-lutheránus egyházközségnek a harmincas években körülbelül 600 tagja volt, jelenleg alig több mint hatvanan vannak. Gyülekezetüknek eddig nem volt lelkésze, mostantól Máthé Csaba személyében az is van. Hamarosan befejezik a lelkészi lakás felújítását is. A felújítási munkák költségeinek java részét a Gustav Adolf Werk Alapítvány állta. /Kiss Ferenc: A szatmárnémeti evangélikus-lutheránusokról, imatermük felújítása után. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 13./2005. március 23.
Testvéregyházi kapcsolat keretében Erdélybe látogatott az észak-németországi mecklenburgi országos evangélikus egyház nyolctagú küldöttsége. Hans Kasch a delegáció ökuméniáért és külkapcsolatokért felelős tagja elmondta, hogy évente egy-két ilyen jellegű körútra kerül sor. Magdalena Hartig, a Gustav Adolf segélyszervezet vezetőtanácsának tagja 1995 óta jár Erdélybe. Adorjáni Dezső evangélikus püspök megköszönte, hogy a mecklenburgiak segítségével több parókiára bevezették a gázt. A lelkészképzésről szólva kifejtette, megállapodnak a testvéregyházzal, hogy a németországi lelkészjelöltek felkészítési programjába beiktassanak egy erdélyi tanulmányi kirándulást. Innen pedig a frissen végzett lelkészeket egy-két évre várják a mecklenburgi közösségekben. /(Rostás-Péter Emese): Német-magyar evangélikusok találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./
lapozás: 1-2