udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7
találat
lapozás: 1-7
Intézménymutató:
Kolozsv%C3%A1ri%20Katonai%20T%C3%B6rv%C3%A9nysz%C3%A9k
1990. október 24.
Okt. 23-24-re tűzték ki a tárgyalást a kolozsvári Katonai Törvényszéken a csíkszeredai tizenhat vádlott ügyében. Jún. 13-án Csíkszeredában a rendőrség épületéről levették a kétnyelvű táblát és románra cserélték ki. Erre a magyarlakta városban sokan összegyűltek és egyesek kövekkel betörték a rendőrség épületének több ablakát. A tömeget a katonai egységek később szétoszlatták. Másnap ismeretlenek betörtek a csíksomlyói gyermekotthonba és onnan mintegy hétezer lej értékű tárgyat loptak el. A rendőrség kezdte letartóztatni a gyanúsítottakat, akik bevallották, hogy ott voltak a jún. 13-i tüntetésen. Újabbakat tartóztattak le, mindegyikük beismerő vallomást tett. A tartóztatottak fiatalok, többségükben cigányok. Négyen kiskorúak, akiknek kihallgatásakor nem engedélyezték a szülők jelenlétét, bár ezt törvény írja elő, négyen első- és másodfokú elmebajosok, akik nem részesültek orvosi vizsgálatban, többen analfabéták. A vádlottak az ügyvédekkel csak két hét múlva beszélhettek, mire eltűnhettek a kék foltok, a verés nyomai. A kihallgatás során mellőzték a nemzetiségi nyelv használatát. Az ügyvédek kérték, válasszák szét a lopás és a tüntetés ügyét. A bíróság még okt. 23-án a vizsgálati eredmények hézagossága miatt visszautasította a vádiratot. /Román János: Visszautasított vádirat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./ 1996. december 8.
Az ötvenes évek elején Erdélyben szakadár, kommunistabarát csoport ragadta magához átmenetileg az egyházirányítást, akkor Dénes Anna Szeréna egyike volt azoknak, akik titkos összekötőként működtek az illegális püspök és az állami nyomásnak ellenálló, Rómához hű lelkipásztorok között. Éveken keresztül naponként tette kockára szabadságát azért, hogy állandó futárszolgálatával segítsen megakadályozni a fenyegető egyházszakadást. Az erdélyi papság az ő révén értesült a titokban felszentelt püspök rendelkezéseiről. 1954-ben Kolozsváron lakott - emlékezett meghurcolásáról -, illegális hitoktatást végzett, dec. 2-án éjjel érte jöttek, a Securitate börtönébe vitték, ahol nyolc hónapig egyedül tartották egy fűtetlen cellában. Arra akarták kényszeríteni, hogy másokra tegyen hamis vallomást. A vád tanújaként el akarták vinni egy bírósági tárgyalásra, de kijelentette: ha odaviszik, védeni fogja a vádlottat. Éhségsztrájkot kezdett, kijelentette: akkor hagyja abba, ha nem kényszerítik mások elleni hamis vallomástételre. Sokszor csukták jéghideg sötétzárkába. 1956. márc. 17-én a kolozsvári katonai törvényszék tíz évre ítélte, ebből hat évet börtönben, négyet pedig a baragani pusztaságban töltött, száműzetésben, egy vályogkunyhóban. A többi apácával és pappal együtt megjárták a nagyobb börtönöket. Kenyeret ritkán láttak, vizet kimérve kaptak, naponta 4-5 decit, ezt kellett beosztani tisztálkodásra és ivásra. Ősszel elvették a meleg ruhát és májusban visszaadták. A legkisebb fegyelmi vétségért, hangos beszédért azonnal bilincs, gúzsbakötés járt. Szabadulása után Kolozsváron ugyanott folytatta lélekmentő munkáját, ahol letartóztatásakor abbahagyta. - A diktatúra bukása után Entz Géza címzetes államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori elnöke kereste fel őt, hogy ünnepélyes keretek között átnyújtsa neki a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. /Hetényi Varga Károly: Dénes Anna Szeréna szociális testvér, Gyulafehérvár. = Keresztény Élet (Budapest), dec. 8./ Hetényi Varga Károly Akiket üldöztek az igazságért címmel gyűjti és kötetekbe szerkesztve kiadja a katolikus egyház tagjainak a kommunista rendszerben történt meghurcolásának adatait.1998. november 7.
Az 1956-os forradalom történetét dokumentumkötetek, tanulmányok, visszaemlékezések méltatják. A forradalomnak a környező országok magyarságára való hatását még nem mérték fel alaposan, inkább próbálkozások történtek. Tófalvi Zoltán /ennek a kérdésnek egyik erdélyi kutatója/ összegezte az erdélyi megtorlás adatait: az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritás ürügyén Erdélyben 14 személyt ítéltek halálra, közülük tizenhármat kivégeztek, harmincheten belehaltak az elszenvedett kínzásokba. Az egyik római katolikus pap holttestét a Dunából fogták ki, a másik a brailai mocsarakban lelte halálát. A csíkszentdomokosi Bíró Károly az egyik haláltáborból próbált megszökni, amikor géppuskasorozat végzett vele. A román kommunista diktatúra börtöneiben 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és ugyanennyi evangélikus lelkipásztor szenvedett nehéz börtönéveket. Tízezrekre tehető az elhurcoltak száma. Furcsa jelkép, hogy 1956 ürügyén 56 vádlottat állítottak bíróság elé. Több 56-hoz kapcsolódó kirakatper volt Romániában. A legnagyobb a Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevéhez kapcsolt perben 56 vádlott volt. A Szoboszlay-féle szervezkedés a szocialista rend megdöntését és a többpártrendszer bevezetését tűzte ki célul. A szervezet Erdély több városára kiterjedt. a szervezkedés. Románok ugyanúgy tagjai voltak a szervezkedésnek, mint a svábok és a zsidók. A Szoboszlay-perben 11 halálos ítéletet mondott ki a kolozsvári Katonai Törvényszék, egynek megkegyelmeztek, tíz elítéltet 1958. szept. 1-jén az aradi börtönben kivégeztek. A kivégzettek névsora: Szoboszlay Aladár, Ábrahám Árpád, Huszár József, Orbán Károly, Tamás Imre, Orbán István, Lukács István, továbbá három román: Draganita Constantin ezredes, Dan Aurel görög katolikus főesperes és dr. Fantanaru Alexandru aradi ügyvéd. Néhány hét múlva az érmihályfalvi csoport perében is ítéletet hirdettek. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost halálra ítélték. 1958. dec. 2-án a szamosújvári börtönben kivégezték őket. /Tófalvi Zoltán: Negyven éve végezték ki a tizenkét erdélyi ötvenhatost. = Napi Magyarország, nov. 7./2003. május 13.
Máj. 11-én Kossuth-zászlót vett át Tasnád településen a Bíró Lajosról, a neves Új-Guinea-kutatóról elnevezett ökológiai egyesület a Magyarok Világszövetsége képviselőjétől. A díszes zászlórudat Bikfalvy György készítette, akit 1960-ban, 59 társával együtt tizenöttől huszonöt évig terjedő kényszermunkára ítélt a kolozsvári katonai törvényszék. /Sz. Cs.: Kossuth-emlékzászlót vettek át. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./2004. február 25.
Február 24-én tett politikai nyilatkozatában Sógor Csaba Hargita megyei szenátor a Szoboszlay-csoport pereként elhíresült ügyet, illetve annak utóéletét elevenítette fel. Az 1956-os forradalmat követő kirakatperek egyike volt ez, többek között tizenegy halálos ítélettel végződött, melyet haladéktalanul végre is hajtottak. A túlélő volt politikai foglyok: Orbán Péter, Tamás László és a hozzátartozók minden szóba jöhető forrást felkutatva kiderítették, hogy az ítéletet 1958 nyarán a Kolozs Tartományi Katonai Törvényszék Temesvárra kihelyezett tárgyalásán mondták ki. Halotti bizonyítványokat is sikerült kikérni, ezek dátuma 1958. szeptember 1. Valószínűsíthető, hogy a halálraítélteket az aradi börtönből vitték utolsó útjukra. Egyes értesülések szerint a Temesvárhoz közeli mácsai erdőbe, mások szerint Jilavára. Az elhantolás bármelyik említett helyen megtörténhetett. A családtagok a szomorú emlékezetű esemény 45. évfordulóján szerettek volna koszorúkat helyezni a jeltelen sírokra. Ez azonban nem sikerült, ezért Sógor Csaba szenátor a szenátus segítségét kérte a keresett információk megszerzéséhez. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 25./2006. április 22.
Elkészült a leendő kolozsvári 1956-os emlékmű városházi engedélyeztetéséhez szükséges dokumentáció, a látványterv, beindult az a meglehetősen hosszú engedélyeztetési folyamat, hogy a Sétatéren felállíthassák a pályázatnyertes Szakáts Béla temesvári szobrászművész alkotását. A Kolozsvár Társaság (KT) reprezentatív köztéri szobor felállításával kíván az 1956-os magyar forradalomra emlékezni. A KT reményei szerint a szobrot idén október 23-án, a forradalom kezdetének 60. évfordulóján sikerül majd felavatni. 1956-ban Kolozsváron zajlottak azok a diákmegmozdulások, amelyek után a Bolyai Tudományegyetemről 15, a Képzőművészeti Főiskoláról 3, a Protestáns Teológiáról 20 diákot és tanárt ítéltek el. És Kolozsváron került sor az 1956. november 1-jei Házsongárdi temetői tüntetésre, és ugyanitt működött a Kolozsvári Területi Katonai Bíróság, amely székhelyén és kihelyezett tárgyalások során egész Erdély területén, az 1956-hoz kötött perekben több, mint húsz halálos ítéletet hozott. Ezeket az ítéleteket később Szamosújváron, Aradon és Jilaván hajtották végre. Ugyanakkor Kolozsvár a román megmozdulások színhelye is volt, hiszen a magyar forradalommal rokonszenvező román diákokat ítéltek el a Babes Egyetemről, köztük a Volcinschi-csoport 12 tagját. /Tibori Szabó Zoltán: Közös ügy az 56-os szobor. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./2006. október 19.
Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./
lapozás: 1-7