udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Intézménymutató: Közös Piac

1990. július 1.

Az ellenzéki pártok képviselői Bukarestben találkoztak a Közös Piac küldöttségével, ahol Domokos Géza hangsúlyozta, hogy a kormánynak nincs elképzelése a kisebbségi kérdéssel kapcsolatban, a gyakorlati kérdéseket elodázzák. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./

1991. február 13.

Adrian Nastase külügyminiszter hivatalos látogatásra Belgiumba és Luxemburgba utazott. Brüsszelben a belga vezetőkkel, majd az Európa Parlament elnökével és a Közös Piac-bizottság alelnökével, febr. 14-én pedig Manfred Wörnerrel, a NATO főtitkárával és a NATO 16 képviselőjével találkozott, Luxemburgban az ország külügyminiszterével tanácskozott, majd Genfben részt vett az ENSZ Emberjogi Bizottságának évi ülésszakán. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

1993. július 16.

Jún. 16-18-a között tartotta meg Isztambulban első ülésszakát a Fekete-tengeri Övezet Parlamenti Uniója. A román parlamenti delegáció vezetője, Kerekes Károly elmondta, hogy mivel a Közös Piacba nehéz bejutni, Törökország kezdeményezte ezt a regionális együttműködést. Ez a Fekete-tenger parti országok kapcsolatrendszere. Szulejman Demirel török államfő érdeklődést tanúsított a Romániával létesítendő gazdasági és politikai kapcsolatok iránt. Szó esett közös bank létesítéséről és egy híd építéséről. /Fekete Anna: A Fekete-tengeri Parlamenti Unió. = Orient Expressz (Bukarest), júl. 16./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék