udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Intézménymutató: Magyarkanizsai%20Udvari%20Kamarasz%C3%ADnh%C3%A1z

2004. november 30.

A Fidesz nem győzi cáfolni a baloldal félelemkeltő kampányának állításait a kettős állampolgársággal kapcsolatban. Az MSZP-SZDSZ, tudomást sem véve e tényekről, folytatja a beözönlő éhes, a családok pénzét elemésztő határon túli magyarok rémképének megrajzolását. Rendkívül agresszív kampányukkal – melyre 23 millió forintot költenek – végül is elérik a célt, a mozgósítást, azonban egyre több civil és egyházi szervezet hallatja hangját, buzdít igenre. Az SZDSZ kitalálta, hogy az igennel való szavazás a nemzetállami eszmét erősíti, a múltat konzerválja, továbbá nem biztos benne, hogy ez illeszkedik-e az EU szabványaihoz. Valójában Pietro Petrucci, az Európai Bizottság bel- és igazságügyi szóvivője kijelentette, az EU a tagállamok belügyének tekinti a kettős állampolgárság megadását. Az MSZP honlapja szerint a családok mindennapi megélhetését befolyásoló ügyről van szó, a népszavazási igen “felelőtlen és demagóg politizálás és köpönyegforgatás”. Közben a Délvidéken folytatódnak az atrocitások: Gomboson rendszeresen verekedésbe torkollanak a szerb fiatalok támadásai. Egy fiatalember életét vesztette a zombori kórházban, az egyik támadás pedig egy lány ellen irányult, akinek a segítségére siető édesapja útközben felindulása következtében szívinfarktust kapott, és meghalt. A Magyar Polgári Szövetség nyilatkozatban ítélte el a szocialisták “becstelen kettős játékát”.  A nagyszalontai Bocskai Szövetség által kezdeményezett akció keretében három Szatmár megyei városról is készültek képeslapok – összesen 62 000 darab –, melyeket Magyarország városaiban terjesztenek. A Magyar Polgári Szövetség Kettős állampolgárság és/vagy autonómia címmel Nagyváradon polgári fórumot szervezett nov. 24-én, melynek résztvevői üzenetükben igennel való szavazásra kérték fel a Biharból elszármazottakat.   Felvidéken a Kassai Thália Színház és teljes társulata is csatlakozott a Magyarok Világszövetsége és a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház közös felhívásához. Igent kér az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsváron kelt felhívásában, akárcsak az Ausztráliai Magyar Református Egyház. A félrevezetési hadjáratba bekapcsolódott a Magyar Televízió is, cenzúra alkalmazásával. Ezt Harrach Péter, a Fidesz Egyházi Egyeztető Tanácsának elnöke jelezte, aki kifogásolta, hogy az MTV nem hajlandó vallási műsoraiban sugározni a katolikus és református egyház kettős állampolgárságra vonatkozó nyilatkozatait. A Magyarok Világszövetsége a rendőrségen és az ügyészségen tett feljelentést ismeretlen tettes ellen azért a szórólapért, amelyet ötmillió példányban terjesztett az MSZP az országban. A szórólapok kimerítik a Btk. 211. paragrafusában foglalt bűncselekményt, amely a népszavazási félretájékoztatásra vonatkozik. A Jobbik is feljelentést tett, ők Gyurcsány Ferenc és a kormány tagjai ellen, mert a kettős állampolgárságról kiírt népszavazással kapcsolatos kampányuk törvénysértő volt. Az MDF által kezdeményezett nov. 23-i négypárti egyeztetés során nem született közös nyilatkozat a Fidesz vétója miatt, az ellenzéki párt ugyanis csak abban az esetben írta volna azt alá, amennyiben mind a négy parlamenti párt igenre buzdít. /Bagoly Zsolt: A kettős állampolgárság ügyében döntő népszavazási kezdeményezés fejleményei hétről hétre. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 30./

2005. július 5.

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke beszámolt az idei ötödik összmagyar ifjúsági nemzeti fesztivál /Verőce–Kismaros, augusztus 3–10./ programjáról. /Több mint huszonöt koncert, hatvan előadó, ingyenes buszjárat, új faházak, magyarországi és erdélyi sajtóklub./ A helyszín változatlan, a szervezők is ugyanazok. Előadják a délvidéki Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház színdarabját, a Trianon okozta traumáról szóló Halottak Napjától Virágvasárnapig című művet. Dr. Gaudi Nagy Tamás a nemzeti jogvédelemről tart előadást. Az Alfa Szövetség közreműködésével lesz egy magzatvédő sátor. A hagyományos Magyar Sziget Sajtóklubot Bencsik András, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorából ismert Haeffler András, Tóth Gy. László részvételével ismét megrendezik, ahogy az Erdélyi Sajtóklubot is, többek között Borbély Zsolt Attila, Fábián Tibor, György Attila részvételével. Az előadók között lesz Raffay Ernő, Koltay Gábor Bakay Kornél és Kiszely István történészek úgyszintén, de tiszteletét teszi az 1956-os forradalom hőse, Wittner Mária is. A közel tízezer fiatalt vonzó Magyar Sziget még soha nem kapott támogatást az államtól. Az elszakított területekről érkező több száz HVIM-tag számára az egyhetes Magyar Sziget teljesen ingyenes, igaz, cserébe ők részt vesznek a szervezésben, a munkálatokban is. Marosvásárhely hőse, a HVIM tiszteletbeli elnöke: Cseresznyés Pál mint mindig, ezúttal is itt lesz. A magyarországi és erdélyi balliberális média képviselői tavaly is, tucatnyi rosszindulatú, lejárató szándékú cikket írtak. Tavaly az Erdélyi Riport két újságírója lopózott be a Magyar Szigetre, mint egyszerű látogató, majd titokban készítettek egy riportot. Végül egy hazugságokkal, csúsztatásokkal és tévedésekkel teli írás jelent meg az Erdélyi Riportban a Magyar Szigetről. /Fábián Tibor: Magyar Sziget a festői Dunakanyarban. (Verőce–Kismaros, augusztus 3–10.). = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 5./

2006. július 18.

Megrendezték az első délvidéki nemzeti tábort Palicson, ahová az Egyesült Magyar Ifjúság hívta a fiatalokat. Palicson, a Szabadka melletti fürdővároskában történt talán a legtöbb magyarellenes támadás, itt ugyanis nagyon sok idegen szerb bevándorló telepedett le a délszláv háború után.  Az aracsi pusztatemplom, a tatárjárás előtt épült bencés kolostor maradványa mára Délvidék szimbóluma lett. A topolyai Sarlós Boldogasszony templom Délvidék legnagyobb katolikus temploma, Törökbecse temetőjében pedig áll az 1848–49-es forradalomra emlékeztető Hungária-szobor.   Az Egyesült Magyar Ifjúság rendezvényén kizárólag Délvidékről esett szó, a Vajdaságról nem. A Vajdaság kifejezés a terület szerb közigazgatási nevének (Vojvodina) magyar visszafordítása. Sajnálatos, hogy a délvidéki négy magyar párt közül három – kivétel a Magyar Polgári Szövetség – vajdaságinak nevezi magát.      A táborban, melynek védnöke Becsey Zsolt fideszes európai parlamenti képviselő volt, az előadók között volt Wittner Mária halálraítélt szabadságharcos, parlamenti képviselő, aki ötvenhatos élményeiről és a megtorlásról mesélt. A fiatalok a rovásírással is megismerkedhettek Friedrich Klára és a Demokrata munkatársa, Szakács Gábor irányításával. Matuska Márton újvidéki író, újságíró és egy fiatal történész, Forró Lajos előadást tartott az 1944–45-ös délvidéki vérengzésekről, melyekben negyven-ötvenezer magyart mészároltak le a szerb partizánok. Matuska Márton leszögezte, a szerbekkel ellentétben a délvidéki magyarság számára 1941 húsvétja volt a felszabadulás, 1944-et pedig újbóli megszállásként élték meg. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szaktudós, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának tagja és újvidéki kollégája, dr. Bozóki Antal a magyarság jogvédelmének lehetőségeit vitatták meg. Szó esett a magyar élet legalapvetőbb kérdéséről, a népesedési helyzetről, Vincze Gábor történész pedig a történelem egyik ismeretlen epizódjáról, a ma is Magyarországhoz tartozó Deszken helyi szerb partizánok által elkövetett gyilkosságokról emlékezett. Az Egyesült Magyar Ifjúság is bemutatkozott a táborlakóknak. Maurer Oszkár elnök, Strahl Zoltán alelnök és a testvérszervezet Erdélyi Magyar Ifjak elnöke, Soós Sándor beszámoltak tevékenységükről és hitvallásukról. Andrási Attila, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház vezetője, a Délvidéki Magyarok Közösségének elnöke és Rácz-Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke kemény szavakkal ostorozták a legnagyobb délvidéki magyar pártot, a Vajdasági Magyar Szövetséget. A hallgatóság megismerhette annak a temerini verekedés részleteit, melynek következményeként öt magyar fiatalt összesen hatvanegy év fegyházzal sújtott a szerb bíróság. Két évvel ezelőtt egy részeg szerb férfi öt magyar fiatallal is összetűzésbe került, s ezek alaposan helybenhagyták. A fiatalokat gyilkossági kísérlettel vádolták, noha nem is mind ismerték egymást előtte, s az eljárás során számos törvénytelenség történt, az anyanyelvű beszélők megtiltásától kezdve bizonyítékok meghamisításáig. A magyar fiúk végül súlyosabb büntetéseket kaptak, mint a Hágában tömeggyilkosságokért elítélt szerb háborús bűnösök némelyike. A példátlan ítéletet a semmítőszék is helybenhagyta. A szerb jogrendre jellemző, hogy a temerini fiatalokat elítélő bíró azóta maga is börtönbe került korrupció miatt, de rács mögött van az a szerb férfi is, akit a magyar fiatalok megvertek. Őt fegyveres rablásért ítélték el. Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állandó bizottságának jegyzője az erdélyi és a délvidéki autonómiatörekvéseket hasonlította össze, megemlítve, hogy Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja még csak föl sem vetette az önrendelkezést. Fellépett a székelyföldi TransylMania, ők először játszottak Délvidéken.    /I. Gy.: Nemzeti tábor Palicson. Éledő Délvidék. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 18./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék