udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Intézménymutató: Magyarorsz%C3%A1gi%20Gyermekbar%C3%A1tok%20Mozgalma

2004. július 9.

Sepsiszentgyörgyön immár harmadik alkalommal rendeznek Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivált, idén Együtt Európában a kirekesztés ellen mottóval, jún. 26. és júl. 4. között, melynek fő szervezője a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma. Hanti Vilmos, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma elnöke elmondta, hogy a baróti Tanulók Klubjával már a kilencvenes évek eleje óta jó kapcsolatuk alakult ki, amikor jelentkeztek a budapesti Kárpát-medencei Gyermekbarát Bábfesztiválra. A Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma elődje 1917-ben alakult meg, a szabadkőművesek gyermekbarát hagyományait folytatva. A gyermekbarát egyesületet 1944-ben betiltotta be a nyilas belügyminiszter, majd 1948-ban a kommunista diktatúra szüntette be. 1992-ben a szervezet újjáalakult. Kapcsolatot alakított ki a határon túli magyar gyermekekkel, többek között Bátyúban, Szabadkán, Nagyváradon, Baróton és Sepsiszentgyörgyön. Az idei támogatók között van Kovács László külügyminiszter is. /Guther M. Ilona: Együtt Európában a kirekesztés ellen! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./

2005. március 22.

A Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma – 50 millió forintos beruházás keretében – az erdélyi Algyógyon üdülőt létesít szegény sorsú, elsősorban romániai és magyarországi gyermekek számára. Megvásároltak egy közművesített telket, az üdülő felépítéséhez támogatókat keresnek. A létesítményt alkalmanként 48-50 fő befogadására tervezik. Évente 320 szegény gyermek számára biztosítanának ingyenes üdültetést, egy hetes turnusokban július és augusztus folyamán. A településen elenyésző a magyar lakosok száma, a Gyermekbarátok Mozgalma kiváló kapcsolatot alakított ki a helyi román lakossággal. Az üdülő létrehozásához a Gyermekbarátok Mozgalma 6 millió forinttal és a szervezőmunkával járul hozzá,. A projekt megvalósításának anyagi támogatására a közhasznú Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma meghirdette a „Fogadd örökbe egy szegény gyerek ágyát!” akciót is. Egy ágy örökbefogadására 1000 euró támogatás felajánlását várják cégektől, civil közösségektől, magánszemélyektől. /Guther M. Ilona: Pax Gyermekbarát Üdülő létesül Algyógyon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék