udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4
találat
lapozás: 1-4
Intézménymutató:
Nefelejcs%20n%C3%A9pt%C3%A1nccsoport
2005. március 21.
Temesváron a Geml József Társaskör összejövetelt szervezett a hét végén a Bartók Béla Elméleti Líceum nagytermében. A rendezvényen Marossy Zoltán alprefektus, a társaskör elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a városrészben kapott RMDSZ-székház még nincs abban az állapotban, hogy összejöveteleket lehetne szervezni benne. Megemlékeztek névadójuk, Geml József (1858–1929) névnapjáról. Koszorúzásra nem kerülhetett sor, mert az egykori polgármesternek kijáró örökös sírhelyet a kommunista diktatúra idején a városvezetők kiárusították, földi maradványait eltüntették. A társaskör lányai, asszonyai hímes tojást, húsvéti díszeket és kézimunkát állítottak ki, végül a társaskör Nefelejcs népdalcsoportja Gáspár Mária zenetanárnő vezényletével tavaszköszöntő népdalokat adott elő. /(Sz. I.): A névadó ünneplése és kiállítás a Geml Társaskörben. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./2005. május 24.
Hatodik alkalommal rendezték meg Újszentesen a kétnapos pünkösdi népdalvetélkedőt. Részt vettek az énekversenyen a szentesi és sándorfalvi (Magyarország), valamint a muzslai (Szerbia-Montenegró) gyermekek is. A DKMT régió e három településével Újszentes testvér-települési kapcsolatot tart fenn. Lugosról, Végvárról és Temesvárról is érkeztek népdalénekesek. /Temesvárról a Bartók Béla Elméleti Líceumból és a Gerhardinum Római Katolikus Líceumból/. Guttman Mihály kolozsvári zenetanár, a Romániai Dalszövetség tiszteletbeli elnöke a díjkiosztáson elismeréssel szólt a versenyzők felkészültségéről. Végül a gálaműsorban fellépett a dettai Búzavirág, a végvári Csűrdöngölő, a muzslai Margaréta, a Geml József Társaskör Nefelejcs csoportja, valamint a Bartók Líceum citera-együttese. /Szekernyés Irén: A zenei anyanyelv ünnepe Újszentesen. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 24./2005. augusztus 15.
Az idei Majláthfalvi hétvége egyszerre volt a hagyományok megőrzésének és új hagyományok teremtésének a színtere. A hagyományosan az augusztus 15-i templombúcsúhoz kötődő népművészeti seregszemle továbbéltetése ugyanis a megőrzés szándékát jelzi, míg az immár második alkalommal megszervezett bográcsos verseny egy új hagyomány megszületését bizonyítja. A helybeli római katolikus templomban tartott szentmise után kezdődött a bográcsos verseny, a rendező a Pro Majláth Egyesület volt. Az Aradi Művészeti Líceum fúvószenekara a főutcán végighaladva köszöntötte a falunapok résztvevőit. Matekovits Mihály műsorvezető sorra jelentette be a fellépő együtteseket: simonyifalvi Pitypang, pécskai Búzavirág, temesvári Geml József Társaskör Nefelejcs hagyományőrző népdalcsoportja, majláthfalvi Nefelejcs, kisiratosi Gyöngyvirág, kisperegi Peregi Rózsás népi táncegyüttes stb. /Kiss Károly: 34. Majláthfalvi hétvége. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 15./2006. május 15.
A hét végén tartotta tisztújító közgyűlését Temesváron a helyi Geml József Társaskör. A baráti társaság évente új vezetőséget választ. – Szükség van erre, hogy a tagságot megmozgassuk – fejtette ki Marossy Zoltán alprefektus, a társaskör elnöke. Marossy Zoltán hivatali elfoglaltsága miatt fontolgatta, hogy átadja másnak a vezetést, a tagság kérésére azonban továbbra is vállalta civil szervezet irányítását, amelynek létrejöttében döntő szerepet töltött be. A kör tagjai kedvelik a tavasztól őszig havonta megrendezett kirándulásokat, a kéthetente tartott teadélutánokat, a hobbi klubot, a Nefelejcs népdalcsoportban való éneklést, a közös bálozásokat és a névadójuk, Geml József polgármester emlékét idéző Geml-napokat. /(Sz. I.): Tisztújítás a Geml Társaskörben. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 15./
lapozás: 1-4