udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Intézménymutató:
New%20York-i%20Magyar%20Polg%C3%A1ri%20K%C3%B6r
2005. március 18.
Kitüntették New Yorkban Szász Jenőt, Székelyudvarhely polgármesterét, aki a Magyar Szabadságharcosok legnagyobb elismerését vette át, és tiszteletbeli tagjává fogadta őt a New York-i Magyar Polgári Kör. (erdely.ma) /Hírsaláta rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./2006. január 17.
„Segítségnyújtás a legkisebb testvérnek” – ezzel a mottóval indította útjára az Amerikába elszármazott magyarokat tömörítő Hagyaték Őrzői Egyesület és a New York-i Polgári Kör azt a kezdeményezést, amely a számbelileg legkisebb, de hűségében ma is példát mutató elszakított nemzetrész, a kárpátaljai magyarság támogatását célozza. Az akcióhoz azonnal csatlakozott a kárpát-medencei hatókörrel működő Egyesült Magyar Ifjúság, s testvérszervezete, az Erdélyi Magyar Ifjak. A közös felhívás hatására mintegy tucatnyi nemzeti szalagos-matricás járműből álló kocsikaraván – benne az EMI-s négykerekű – sorakozott fel Budapesten, a Hősök terén, majd Kárpátaljának vette az irányt 2005. december 22-én. Az emigrációban összegyűjtött háromezer dollár mellett további pénzadományok, könyvek, mesekazetták, ruhák voltak a csomagtartókban. A kárpátaljai magyar nemzetrész híreivel alig lehet találkozni a sajtóban. Nagy a szegénység, e tájon a legalacsonyabbak a fizetések. A pedagógusoknak hosszú hónapokig egyáltalán nem folyósították csekély bérüket. Mégis, egyedül a kárpátaljai magyarok mondhatják el magukról, hogy számuk az elmúlt évtizedben sem fogyatkozott. Beregszászon a református egyház által működtetett diakóniai otthonban Nagy Béla református lelkész meghatottan köszönte meg a testvéri segítségnyújtást. Az otthonban több mint hatvan árvát nevelnek, emellett rokkant, mozgássérült emberekről is gondoskodnak. A nyugdíjas-otthonban pedig Beregszászi Olga zenés műsorral kedveskedett az időseknek. /Strahl Zoltán: Autóskaraván Kárpátaljáért. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 17./
lapozás: 1-2