udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Rom%C3%A1niai%20Katolikus%20%C3%9Ajs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3k%20Sz%C3%B6vets%C3%A9ge
1999. június 26.
Jún. 26-án az egyházi sajtóval kapcsolatos megbeszélés helyszíne volt Nagyenyed. Papp László plébános kezdeményezésére az ország különböző részeiből érkeztek a sajtó képviselői a nagyenyedi római katolikus plébániára. Az egyházi sajtó részéről a Mégis című gyulafehérvári lap két teológus-hallgató munkatársa jött el a találkozóra. A megbeszélés három kérdéssel foglalkozott: vallási szakosztály létrehozása a MÚRE-n (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) belül, Romániai Katolikus Újságírók Szövetségének megalakítása, és annak eldöntése, miként lehet felekezeti médiaközpontokat létrehozni. A résztvevők között volt Kovács Sándor unitárius lelkész, valamint Kuszálik Péter sajtómonográfus, publicista. Ez utóbbi bemutatta a jelenlévőknek a több mint húsz magyar nyelvű felekezeti lapot. A tanácskozáson kiderült, hogy vallási szakosztály már létrejött a MÚRE keretében, de gyakorlati tevékenységet eddig még nem mutatott fel. Elhangzott, hogy szükség lenne a felekezeti lapok munkatársainak szakmai továbbképzésére, ehhez azonban az újságírás minden titkát feltáró kézikönyvre lenne szükség. A harmadik kérdéskört, a felekezeti médiaközpontokat minden résztvevő fontosnak találta, hiszen az ilyen irodák létrejötte után a különböző egyházak tagjai a sajtón keresztül is beszerezhetik a felekezetükkel kapcsolatos legfrissebb információkat. /Húsznál több felekezeti magyar lap Romániában. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), jún. 29./
lapozás: 1-1