udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti%20Reform%C3%A1tus%20Oktat%C3%A1si%20K%C3%B6zpont
2004. szeptember 25.
Szatmárnémetiben a Kölcsey Főgimnázium a reformátusok (nemrég visszakapott) épületében működik. Szept. 23-án itt tartotta kihelyezett igazgatótanácsi ülését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Tőkés püspök hangsúlyozta, hogy most már nem csak javakra, de jóval több gyermekre is szükség lenne. Az Egyetértési Nyilatkozatot Tőkés László püspök, Ilyés Gyula polgármester, Muhi Sándor a Kölcsey Főgimnázium igazgatója, Szilágyi Éva a Református Gimnázium igazgatója és Kónya László főtanfelügyelő-helyettes írtak alá arról, hogy mindenben együttműködnek a református egyház itteni épületeinek hasznosításában, és több visszaadott épületből, plusz a felépítendő Rákóczi Kollégiumból létrejön a Szatmárnémeti Református Oktatási Központ. Az egyház az épületeket visszakapta, s vonatkozó törvény értelmében öt éven belül birtokba veheti. Erre kell felkészülni, az ezzel kapcsolatos tennivalókat kell összehangolni. Tőkés László azt szeretné, ha a közeli években a Partiumi Keresztény Egyetem kihelyezett tagozatot hozhatna ide, s akkor kialakulna a református oktatás teljes vertikuma, szellemi központ Szatmárnémetiben. /Sike Lajos: Visszaadott iskolákból Református Oktatási Központ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./
lapozás: 1-1