udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Szlov%C3%A1kiai%20Magyar%20Cserk%C3%A9szk%C3%A9pz%C5%91%20Sz%C3%B6vets%C3%A9g
2006. július 8.
Kónya Tibor iskolalelkész indította újra a cserkészetet Nagyenyeden, ahol irányításával jelenleg két csapat tevékenykedik. Enyeden már többször próbálkoztak a cserkészet újraindításával, s mint iskolalelkész, felvállalta az ügyet. 2004-ben képzetlen vezetőként működtette a csapatot. 2005 nyarán Kis Szabolcs biológiatanárral együtt elvégezte a Szlovákiai Magyar Cserkészképző Szövetség által szervezett segédtisztképző tanfolyamot. Idén júliusban szintén Szlovákiában kiscserkész-vezető képzésen vesz részt Kónya Gyöngyi és Orbán Katalin, segédtisztképzésre pedig Borbándi András és Szekeres Ildikó utazik. Millik Emese Budapesten tanul kiscserkész-vezetést. Nagyenyeden 30 kiscserkész van, és a nagyobbak száma is meghaladja a 25-öt. Július 29-e és augusztus 11-e között Magyarkapudon rendezik meg a nyári nagytábort, a kiscserkészeknek pedig a nyári tanyázást. /Takács Ildikó: Cserkészet Nagyenyeden. Emberebb embert, magyarabb magyart. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./
lapozás: 1-1